Megjegyzés: Az első részhez hasonlóan ez is csupán vázlat. Az utolsó részre majd ki fog derülni, hogy hol milyen logikai összeférhetetlenségek vannak. Ez amolyan kísérletező írás, prototípus. Mindezeket azért mondom, hogy ne lopjam az idejét azoknak, akik kritikus szemmel állnak neki olvasni. Ez a mű csak minimális igényeket képes kielégíteni.
Simon Lehel Zoltán: Vadhajtások 2. Rész – Távoli rokonok
A professzort egy kreol bőrű aggastyán vezette, és félórányi séta után megérkeztek egy tó partjához. A víz felszíne rezzenéstelen némasággal tükrözte vissza az égnek vélt mennyezet apró fénypontjait. A kellemes séta azzal telt, hogy igyekeztek megérteni egymás nyelvét. Az öreg ráérzett Kondor beszédére, és igyekezett az általa ismert nyelvek közül azon beszélni, ami a professzor ismereteihez a legközelebb állt. Kondor azonnal megértette az agg szándékát, és rövid időn belül már sikerült is váltaniuk néhány szót.
A parton egy fedél nélküli terasz volt. A tetőtlen szálláson a fény nem bántotta a szemet. Indákból és füvekből fonott fotelszerű kényelem fogadta a látogatót. Agyagedényben hűs víz és zamatos gyümölcsök oltották a professzor szomját és éhségét. A különleges fogadtatáson Kondor még sem lepődött meg, sőt valahogy megszokottnak tűnt a számára. A két idegen nem kezdett bele az információszerzésbe, mindketten érezték, hogy van még idejük érdeklődni a másik felől.
A fáradalmak viszonylagos kipihenése után az agg elmesélte Kondornak, hogy várt egy alexandriai írástudót, aki valamilyen oknál fogva nem érkezett meg, ő pedig nem hagyhatta őrizetlenül a helyet, így ezer éve nem volt egyetlen látogatója sem. Kondor jövetele nem várt eseménynek számított, de örült a hívatlan vendégnek. Az öreg feladata a tó felügyelete volt, melyen keresztül el lehetett jutni olyan világokba, amiket az elővadászmező töltött meg élettel. Kondor emlékezett Chiakaque hasonló történeteire, de azok az idők folyamán megváltoztak. Az agg viszont az eredeti történetet mesélte el. Kondor megkérte őt, hogy támassza alá állítását, mutasson bizonyítékot, ami megerősíti szavait. Az agg Kondort, mint az egyik elővadászmezőkről származó nép utódát méltónak és megbízhatónak találta a titok beavatására. Az öreg egyetlen szavára egy kenu emelkedett ki a vízből, mely légpárnásként ült meg a felszínen. Beszálltak, és a levegőben evezve átmentek a tó túlsó partjára. Onnan egy az előzőhöz hasonló barlangon keresztül kijutottak a másik világba.
Zsurlószerű növények, és mamutfenyők díszítették a tájat. Egy hatalmas madár szelte át az eget. Az öreg azt mondta, hogy ez minden világok bölcsője. Nincs olyan nagy, mint a Föld, de eme misztikus hely nélkül nem lenne élet sehol az univerzumban. Innen származnak a magyarokhoz, ujgurokhoz, vagy kecsuákhoz hasonló népek, akiknek dicső emlékét az idők elmosták, kötelékeiket elszakították, és megindultak a csendes beolvadás útján, értelmükkel és stabil génjeikkel adózva a Földön fejlődött embereknek, akik a tőlük kapott tudás hatalmával az őket tápláló természet ellen fordulnak. Ezen a helyen pedig még él az ősi népek egy tiszta ága, saját kultúrával és civilizációval. Beszélgetés közben egyre jobban megértették egymás szavait, és Kondor, akit a víz fölött lebegő csónak sem tudott ámulatba ejteni, egyre jobban csodálkozott azon, ahogy az agg kifejezte magát, mintha ismerné a kinti világ minden tudományát és a Föld társadalmait. Kíváncsian érdeklődött az öregtől, hogy honnan tud ennyi mindent, aki azt felelte, hogy ő egy olyan civilizációnak a gyermeke, aki a mai napig tisztában van azzal, hogy népük kora egy az idővel. Az ő társadalmuk sokat megélt, számtalan bolygó civilizációját látták felemelkedni és lehanyatlani, több ezer éves élete alatt pedig olyan tudományokat sajátított el, amikről a földi emberek még csak álmodni sem képesek.
A hosszú séta alatt Kondor szeme előtt olyan titkok nyíltak fel, melyeknek a feltételes elfogadása is szöges ellentétben állt nyitott elméjének elemi logikájával. A természet erőinek olyan fajtájiról szerzett tudomást, amik a mesékben varázslatosnak tűnnek, még is a földi világ minden tudása sem elég ahhoz, hogy a legapróbb részletét akár elméletben is elfogadják. Szellemileg olyan kicsinek érezte magát a bölcshöz képest, hogy feltétel nélkül elfogadta minden igazságát, egy élet munkájának minden tudását ürítette ki fejéből, és újszülöttként kezdte megismerni azt a világot, aminek eddig egyetlen szeletkéjét sem látta már több tízezer éve egyetlen ember sem.
Az út végén épületek tarkították a völgy erdejét, és egy természettel harmóniában élő város vonalai tárultak az utazó szeme elé. Kondor Árpád izgatottan várta, hogy találkozhasson a városlakókkal, és többet tudhasson meg a népről, amelyikkel ősei bolygóközi vándorlásai alatt elvesztette minden kapcsolatát. Sosem érezte még ennyire, mint most, hogy végre hazatér. A város bejáratában bennszülöttekhez hasonló emberek várták a két jövevényt, és körültáncolva vezették őket a városközpont felé.
