Húsvét, megváltás

Húsvét, megváltás

Figyeljetek most emberek,

Kikért Jézus szenvedett,

Életetek nem látjátok,

Csupán a sok étkeket.

Kinek a húsvétja csak flanc,

Annak nincs is ünnepe.

Szállj magadba, mit súg szíved,

Köszönd meg a kegyelmet.

A Gecsmáné-kertjében

Magára hagyattaték,

Nagypénteken megfeszíték,

Onták vérét bűnidért.

Levévén a keresztfáról

A sírba elhelyezék,

Szombaton a szokás szerint

Dolgozni nem illenék.

De vasárnap, mikor kennék

Balzsammal az Úrnak testét,

Nem találák a barlangban,

Feltámadt életünkért.

Szenvedésén megváltott,

Bűnünktől megtisztított,

A mennybe befogadott,

S örök életet adott.

Érted történt, felbarátim,

Ünnepelj hát teljes szívvel,

S mielőtt a kölni cseppen,

Emlékezz meg csendességel.

                Simon Lehel Zoltán

Egy csipetnyi Tükörhatás

Oxigén az SF blogon és a Tükörhatás 2-ben

A T2-ben leírt oxigénbolygó és az SF blog vízbolygóról szóló cikkében egy kis fantáziával meg lehet találni a közös nevezőt.

A http://sf.blog.hu oldalon egy csillagászati felfedezésről esik szó Az első igazi vízbolygó címmel. Negyven fényévnyire egy vízbolygót fedeztek fel, melyen extrém körülmények hatására a 230 ˚C hőmérséklet ellenére a nagy nyomásnak köszönhetően olyan furcsaságok lehetnek, mint például forró jég vagy szuper folyékony víz.

Azt szem előtt tartva, hogy hidrogént és vizet könnyen lehet találni a világűrben, de szabad oxigént nem igazán olyan mennyiségben, hogy az egy élettelen bolygót képes legyen élhetővé varázsolni, kitaláltam egy szilárd vegyületet, ami molekuláris szinten nagy mennyiségben tartalmaz oxigént. Az anyag „életképességének”, pontosabban a hihetőségbe való belemagyarázásának köszönhetően pedig, ha másként nem is, de a fantázia szintjén alá kellett támasztanom a létezését, hogy az oxigénbánya ne csak egy légből kapott megoldás legyen a történet egy lyukának befoltozására. Az elviselhetetlen körülményekből származó erők hatására megalkottam a kitalált molekulát, mely ha kiszabadul abból a rendszerből, amiben keletkezett, könnyen felbomlik, és egy maréknyiból sok liter oxigén szabadul fel, amit nitrogénnel kb. 20%-osra hígítva levegőt kapunk. Most jöhetne az a kérdés, hogy honnan szerzünk tiszta nitrogént. A válasz rá, hogy inert gáz lévén reakcióképessége jóval alacsonyabb, mint az oxigéné, ezért statisztikailag sokkal könnyebb találni az univerzumban, mint felhasználható, kötetlen, szabad oxigént. Ezzel pedig a kérdés megszűnik létezni. Egy másik probléma is foglalkoztatott, még pedig az oxigén könnyű szállíthatósága. Ez pedig egy szilárd anyag esetében jóval könnyebb, mint gáz vagy folyadék formájában. Mellesleg a szilárd halmazállapot a legnagyobb koncentrációban képes tartalmazni a szükséges anyagot.

A fikcióban szereplő molekula: az atomi orbiálokkal való játszadozás, azoknak extrém hibridizálása, az ózonhoz hasonló oxigén-oxigén kötés polimerikus elképzelése, és az energia stabilizálására szolgáló kálcium atom figyelembe vétele képezi a tudományos megközelítés alapját. Eredetileg a kálcium-karbonátból kiindulva, a benne levő szenet mellőzve, és ez által a jelentősen reaktív alkáliföldfémet részesítve előnyben megszületett a problémára a megoldás, ami amúgy újabb problémákat vet fel.

A Tükörhatás 2-ből az ide vonatkozó idézet a következő:

Ezeknek a bolygóknak az a tulajdonságuk, hogy kálcium, víz és oxigén található rajtuk nagy mennyiségben. Az ilyen bolygók átlagos sűrűsége 3,6-3,8 g/cm³. A sok kálciumnak és különböző körülményeknek köszönhetően olyan mészkőszerű anyag keletkezik, amiben három kálcium atom tizenhét oxigén atomot képes megkötni. Tekintetbe véve, hogy ezeken a bolygókon erélyes körülmények uralkodnak az oxigén magas koncentrációja miatt, a kálciumoxid vegyület kitermelése bonyolult feladat, mert a legtöbb anyag reakcióba lép az oxigénnel, így minden műszer, berendezés és gép hamar tönkremegy. Egy ilyen bolygó akár tíz másikat is elláthat megfelelő mennyiségű oxigénnel, annyival, hogy a levegőben az oxigén koncentrációja a földiéhez hasonló legyen. Ezek a bolygók azonban ritkábbak, mint azok, amelyeket lakhatóvá lehet tenni.

Ezek után pedig mi a közös az SF blog cikk és a T2 között? Csupán annyi, hogy az élet egyik alapfeltételének különleges, módosult állapotáról van szó mindkettőben, ráadásul emberi szemmel nézve rendkívüli körülmények között. Mind ez pedig azt bizonyítja, hogy a reakciókörülmények végletekbe nyúló hatására akár még egy ilyen földi körülmények között nem létrehozható molekula is létezhet. És ha nem is pont ez, hát akkor valami hasonló. Mind ez természetesen feltételes módban, viszont egy sci-finél már a feltételes mód, a lehetőség, hogy valami csoda létezhet a valóságban is, pont elegendő.

Vadhajtások 2. Rész – Távoli rokonok

Megjegyzés: Az első részhez hasonlóan ez is csupán vázlat. Az utolsó részre majd ki fog derülni, hogy hol milyen logikai összeférhetetlenségek vannak. Ez amolyan kísérletező írás, prototípus. Mindezeket azért mondom, hogy ne lopjam az idejét azoknak, akik kritikus szemmel állnak neki olvasni. Ez a mű csak minimális igényeket képes kielégíteni.

Simon Lehel Zoltán: Vadhajtások 2. Rész – Távoli rokonok


    A professzort egy kreol bőrű aggastyán vezette, és félórányi séta után megérkeztek egy tó partjához. A víz felszíne rezzenéstelen némasággal tükrözte vissza az égnek vélt mennyezet apró fénypontjait. A kellemes séta azzal telt, hogy igyekeztek megérteni egymás nyelvét. Az öreg ráérzett Kondor beszédére, és igyekezett az általa ismert nyelvek közül azon beszélni, ami a professzor ismereteihez a legközelebb állt. Kondor azonnal megértette az agg szándékát, és rövid időn belül már sikerült is váltaniuk néhány szót.
    A parton egy fedél nélküli terasz volt. A tetőtlen szálláson a fény nem bántotta a szemet. Indákból és füvekből fonott fotelszerű kényelem fogadta a látogatót. Agyagedényben hűs víz és zamatos gyümölcsök oltották a professzor szomját és éhségét. A különleges fogadtatáson Kondor még sem lepődött meg, sőt valahogy megszokottnak tűnt a számára. A két idegen nem kezdett bele az információszerzésbe, mindketten érezték, hogy van még idejük érdeklődni a másik felől.
    A fáradalmak viszonylagos kipihenése után az agg elmesélte Kondornak, hogy várt egy alexandriai írástudót, aki valamilyen oknál fogva nem érkezett meg, ő pedig nem hagyhatta őrizetlenül a helyet, így ezer éve nem volt egyetlen látogatója sem. Kondor jövetele nem várt eseménynek számított, de örült a hívatlan vendégnek. Az öreg feladata a tó felügyelete volt, melyen keresztül el lehetett jutni olyan világokba, amiket az elővadászmező töltött meg élettel. Kondor emlékezett Chiakaque hasonló történeteire, de azok az idők folyamán megváltoztak. Az agg viszont az eredeti történetet mesélte el. Kondor megkérte őt, hogy támassza alá állítását, mutasson bizonyítékot, ami megerősíti szavait. Az agg Kondort, mint az egyik elővadászmezőkről származó nép utódát méltónak és megbízhatónak találta a titok beavatására. Az öreg egyetlen szavára egy kenu emelkedett ki a vízből, mely légpárnásként ült meg a felszínen. Beszálltak, és a levegőben evezve átmentek a tó túlsó partjára. Onnan egy az előzőhöz hasonló barlangon keresztül kijutottak a másik világba.
    Zsurlószerű növények, és mamutfenyők díszítették a tájat. Egy hatalmas madár szelte át az eget. Az öreg azt mondta, hogy ez minden világok bölcsője. Nincs olyan nagy, mint a Föld, de eme misztikus hely nélkül nem lenne élet sehol az univerzumban. Innen származnak a magyarokhoz, ujgurokhoz, vagy kecsuákhoz hasonló népek, akiknek dicső emlékét az idők elmosták, kötelékeiket elszakították, és megindultak a csendes beolvadás útján, értelmükkel és stabil génjeikkel adózva a Földön fejlődött embereknek, akik a tőlük kapott tudás hatalmával az őket tápláló természet ellen fordulnak. Ezen a helyen pedig még él az ősi népek egy tiszta ága, saját kultúrával és civilizációval. Beszélgetés közben egyre jobban megértették egymás szavait, és Kondor, akit a víz fölött lebegő csónak sem tudott ámulatba ejteni, egyre jobban csodálkozott azon, ahogy az agg kifejezte magát, mintha ismerné a kinti világ minden tudományát és a Föld társadalmait. Kíváncsian érdeklődött az öregtől, hogy honnan tud ennyi mindent, aki azt felelte, hogy ő egy olyan civilizációnak a gyermeke, aki a mai napig tisztában van azzal, hogy népük kora egy az idővel. Az ő társadalmuk sokat megélt, számtalan bolygó civilizációját látták felemelkedni és lehanyatlani, több ezer éves élete alatt pedig olyan tudományokat sajátított el, amikről a földi emberek még csak álmodni sem képesek.
    A hosszú séta alatt Kondor szeme előtt olyan titkok nyíltak fel, melyeknek a feltételes elfogadása is szöges ellentétben állt nyitott elméjének elemi logikájával. A természet erőinek olyan fajtájiról szerzett tudomást, amik a mesékben varázslatosnak tűnnek, még is a földi világ minden tudása sem elég ahhoz, hogy a legapróbb részletét akár elméletben is elfogadják. Szellemileg olyan kicsinek érezte magát a bölcshöz képest, hogy feltétel nélkül elfogadta minden igazságát, egy élet munkájának minden tudását ürítette ki fejéből, és újszülöttként kezdte megismerni azt a világot, aminek eddig egyetlen szeletkéjét sem látta már több tízezer éve egyetlen ember sem.
    Az út végén épületek tarkították a völgy erdejét, és egy természettel harmóniában élő város vonalai tárultak az utazó szeme elé. Kondor Árpád izgatottan várta, hogy találkozhasson a városlakókkal, és többet tudhasson meg a népről, amelyikkel ősei bolygóközi vándorlásai alatt elvesztette minden kapcsolatát. Sosem érezte még ennyire, mint most, hogy végre hazatér. A város bejáratában bennszülöttekhez hasonló emberek várták a két jövevényt, és körültáncolva vezették őket a városközpont felé.

Jókívánság

Áldott karácsonyt és boldog új évet kívánok minden Kedves Olvasómnak és a Bloggereknek!

Simon Lehel Zoltán

Vadhajtások - Első rész

Megjegyzés: Nagyjából minden bekezdés egy fejezet témája lehetne egy regényben. Ez inkább egy regényvázlat, mint novella.

Simon Lehel Zoltán – Vadhajtások: Első rész

            A magyar Indiana Jonesnak becézett Kondor Árpád történelem szakos professzor minden alkalmat megragadott, hogy a magyarok őseredete után kutasson. Egyik útján Iránban, Teheránban tartott előadást a magyarok szkítakori leleteiről, illetve a krími félszigeten eltöltött időszakról, a társadalom szervezéséről, a kézművesség fejlődéséről és arról, hogy a jelenben a magyarok miért nincsenek tisztában származásukkal, miközben őseik írással rendelkeztek és tárgyi bizonyítékok sokaságát hagyták az utókorra. Az a kevés, ami a hétköznapi ember számára megmaradt, a legendák és a mesék világának illúziókeltő varázsának hihetetlenségében őrződtek meg. Mintha csak ezer évvel ezelőtt bejöttek volna valakik a Kárpát-medencébe, akik az előtt nem is léteztek és váratlanul megjelentek a magyarok.

            A professzor szenvedélyes magyarázata és a képeken bemutatott bámulatos leletek magával ragadták a közönséget. Az arab művészettörténeti tanszék vezetője, Ibn Kalif Jusuf Sumar különös érdeklődést tanúsított a bemutatott leletek iránt. Ezek a számára ismeretlen kincsek hasonló gyönyört váltottak ki benne, mint saját népének művészete. Az előadás végén meghívta házába Kondor Árpád professzort ebédre.

            Sumar professzort nem egyszerűen a tárgyak, hanem a magyarok őseinek származása is érdekelte, mivel szerinte egy nép eredete és a közösséget ért hatások a művészetekben kristályosodnak ki. Már pedig amit látott, nem egy barbár horda emlékeinek bizonyultak. Érdeklődni kezdett az ázsiai vonatkozások és a kínai hatások felől, aminek Kondor különösen örült, mert úgy vélte, hogy az arab professzor nem ismerheti az eddigi ősmagyar kutatások eredményeit, és ezeknek az információknak a hiányában szakértelmével megerősítette a legújabb felfedezéseket. Kondor Árpád professzor beszámolt az új ázsiai vonatkozásokról, amik egybe vágtak Sumar professzor feltevéseivel, és a két tudós kimerítő értekezésbe kezdett a témáról. Két ekkora koponya találkozásának ritka esete volt ez, mellyel mindketten tisztában voltak. Barátság szövődött kettejük között, és mi után Kondor Árpád haza utazott, levelezésben tartották a kapcsolatot.

            Mikor Líbiában kitörtek a lázongások és az USA közbe avatkozott, egyúttal Irán pénzeit is zárolták a bankok, Ibn Kalif Jususf Sumar professzor úgy vélte, hogy országának biztonsága és függetlensége megingott. Egy csomagot küldött Kondor Árpád professzornak, melyben egy a nyilvánosság számára ismeretlen jegyzet volt Kőrösi Csoma Sándortól. Levélben megírta, hogy a titkot generációk óta az ő családja őrizte, de a kialakulni készülő helyzet miatt már nem képes megfelelni a feladatnak, és úgy véli, hogy magyarországi barátjában megbízhat.

            A jegyzetekben egy népről esett szó, akikre Kőrösi Csoma Sándor ősmagyarok utáni kutatásai során bukkant. Sosem találkozott ezzel a civilizációval, de mindvégig őket kereste, és bár senki se tudott róluk, még is hosszadalmas kutatásai során talált rájuk utaló nyomokat. A csomagban a teheráni professzor saját kutatásait is mellékelte, amiknek tanulmányozásába Kondor nagy örömét lelte. Fel szeretett volna tenni néhány kérdést Sumarnak, de nem sikerült többé elérnie, így magától kezdett tovább kutakodni. Fejébe vette, hogy folytatja Kőrösi félbe maradt útját, és utalásai alapján megpróbál a mítosz nyomába eredni. Felvette a kapcsolatot a hongkongi egyetem régészeti tanszékének dékánjával, hogy elutazhasson Tibetbe, mind ezt természetesen úgy kellett tálalnia, hogy ne sértse meg a kommunista Kína egységének eszméjét, de a kínai kormány szívesen fogadta a magyar kutatót, mivel örömmel támogatták a kínaiak és a magyarok közti közös történelemi kutatásokat. A CIA mind e közben, mint potenciális terrorista jelölt után nyomozott az iráni professzor után, akinek gondos előkészületeinek köszönhetően csak későn bukkantak Kondor Árpád nyomaira, akinek aktív tevékenykedése szemet szúrt a számukra, de mire letartóztathatták volna, a professzor már a gépen Hongkong felé tartott és Kínában már nem volt hatáskörük.

            Kondor Árpád Cho Ging Chio professzor és két kínai ügynök kíséretében sikeresen eljutott Lhászába, a tibeti nagyvárosba, ahol a szerzetesekkel igyekezett elmélyülni Kőrösi Csoma Sándorról, a kutatásról, de mindhiába. Tibet elfoglalása után a megszálló hadsereg kitakarította a könyvtárakat, rátelepedett a tibeti nép hagyományaira, a szerzetesek megváltoztak, ügynökök szivárogtak közéjük, és Kondor számára kevés esély látszott arra, hogy tovább tud lépni. Búskomoran elhatározta, hogy hazatér. Este Chio professzorral és a két ügynökkel a sikertelennek tűnő kutatás lezárásául alaposan felöntöttek a garatra. Kondor professzor jobban bírta a szakét, jobban hozzá volt szokva a töményhez, mint kínai útitársai. Otthon a szilvapálinkát barátaival nagyobb mennyiségben fogyasztották és testalkata is erősebbnek bizonyult. Mire ő kellemesen megszédült, kísérői már az asztalra borulva horkoltak. Ekkor berontott két csuklyás alak a szobába, tarkón vágták a professzort, kivonszolták és egy szekérre rakva elrabolták. Reggel a kínaiak egy levelet találtak, melyben a tibeti ellenállás kért váltságdíjat a professzorért.

            Kondor Árpád egy barlangban tért magához. Ijedten nézett körül, a helyiséget gyertyák világították meg. Egy szerzetesnek látszó alak köszöntötte. Elmondta neki, hogy azért rabolták el, mert csak így tudtak megszabadulni a kínai titkosszolgálattól. Elmesélte neki, hogy Kőrösi Csoma Sándor 1842-ben Lhászába kívánt eljutni, de út közben megbetegedett, és végül nem sikerült elérnie célját. A városban már várták, és elkészítették neki az iratokat, amikre szüksége volt. Ezt követően a dokumentumokat elrejtették, és a titkot egyedül a tibeti láma őrizte. Később, Tibet megszállása miatt a láma nyugatra menekült, de itt maradt képviselője, a pancsen láma, Bskal-bzang Tshe-brtan, aki az 1959-es népfelkelést követően a kínai kormány nyomása ellenére nem volt hajlandó árulónak nevezni a száműzetésbe vonult dalai lámát, számos egyéb titok mellett a Kőrösinek szánt iratokét is ismert. Ő sajnos 1989-ben elhunyt, de börtönből való szabadulása után megnevezte utódját, akire rábízta titkait, melyek közül egyet most célba kell juttatnia és át kell adnia a magyar professzornak.

            A levél, melyben a tibeti ellenállók váltságdíjat követeltek a professzorért, csupán megtévesztés volt, hogy Kondort ne vádolhassák meg semmilyen bűnrészességgel. Megjátszották, hogy a kutató megszökött, és visszakerült a kínai hatóságokhoz, ahol hosszas kihallgatás után végül elengedték, és elnézést kértek a kellemetlenségekért. A kikötőben hajóra szállt, mely a Maláj szigeteken keresztül a Szuezi-csatornán át juttatta volna vissza a professzort Európába. Kondor Árpádnak viszont esze ágában sem volt haza menni. A szingapúri kikötőben a CIA-ról mit sem tudva átszállt egy Indiába induló hajóra. A titkosszolgálat az után, hogy Hongkongban jegyet váltott, azonnal a nyomába eredt. Már várták a szuezi kikötőben, de amint a hajó befutott, rájöttek, hogy a professzor nincs rajta. A szálak Szingapúrba vezettek.

            Mi közben a CIA elől akaratlanul is sikerült eltűnnie, Indiában a part mentén elhajózott Mandarmoni kikötőjéig. Beült egy net-caféba, hogy megnézze a mailjeit és érdeklődjön az idő közben történt otthoni eseményekről. Az egyetemi postaládájába csak a szokványos konferencia értesítőket, rendezvényekre való meghívásokat és a dékán körleveleit találta. Furcsának vélte, hogy semmi jelentősről nem maradt le, míg távol volt, hogy kollegái nem is érdeklődnek felőle, és még a dékán sem kérdezte meg, hogy hogyan alakulnak a fejlemények. Azért írt egy levelet, hogy nem tudja, mennyi ideig tart még a kutatás, de jó úton halad, és minél hamarabb szeretné felgöngyölíteni a szálakat, amivel, ha sikerrel jár, az egyetemnek is komoly hírnevet szerez. Volt egy privát mailje is, amit csak néhány közeli bizalmasa tudott, és amiről a CIA ügynökeinek nem volt tudomása. Ebben egyik barátja figyelmeztette, hogy az egyetemen a titkosszolgálat érdeklődött felőle, valószínűleg körözés alatt áll, és hogy vigyázzon, mit csinál, mert a dolgok könnyen elfajulhatnak. Megijedt a részletes tájékoztatótól, melyet megpróbált összeegyeztetni ismereteivel. Arra gondolt, hogy már Sumar professzor levele is gyanús volt, és mivel hirtelen eltűnt otthonról, tévedésből úgy gondolhatják, hogy köze lehet valami illegálishoz. De mi történhetett Sumárral, nem tudta elérni. Nem figyelmeztette, hogy belekeveredhet egy nemzetközi válsághelyzetbe. Talán a kutatáshoz van köze, vagy csak a bürokrácia zavaros összeesküvéseinek lenne ő az egyik ártatlan áldozata? Minden esetre írt az egyetemi címéről egy levelet a CIA-nak, amiben megpróbálta tisztázni magát. Azt, hogy kutatását hol fogja folytatni, nem árulta el, ködösítve annyit mondott, hogy még ő sem tudja, hogy hová fogják vezetni a nyomok. Most, hogy folytathatta azt a hihetetlen nagy munkát, amit Kőrösi elkezdett, nem akarta kockáztatni, hogy letartóztassák, mert mire tisztázná magát, addigra elúszna ez a soha vissza nem térő lehetőség, és nem csak számára, hanem az egész magyar nép számára is. Az automatából nem tudott pénzt felvenni, így abból a kevésből, amije még volt, vett egy vonatjegyet Bodhgaya városába, ahol egy táj templomban kellett újabb nyomok után kutatnia.

            Három napig szinte csak aludt, és a városba megérkezve még maradt annyi pénze, hogy egy olcsó vendéglőben ebédelhessen. Ez után már csak arra számíthatott, hogy a szerzetesek majd segítenek rajta, mert ha nem, akkor minden elúszott. Tisztában volt a modern technika hátrányaival, és most saját bőrén is tapasztalhatta. Az elektronikus jel szabadsága sosem tulajdonosát illeti meg. Bármikor zárolhatják számláit, bemérhetik hívásait, leveleit nyomon tudják követni, ezért Bodhgaya városában már nem is próbálkozott sem pénzt kivenni, sem az otthoniakat értesíteni. A CIA csak Mandarmoniig tudta követni a nyomát, az után ismét elvesztette. Végül fáradtan és elgyötörten megtalálta a táj templomot. A rend vezetője megvendégelte, és megengedte neki, hogy egy napot náluk tölthessen. Mi után kipihente magát, részletesen beszámolt, az útjáról, a kutatásról és arról, hogy feltételezhetően hogyan került ennyire kiszolgáltatott helyzetbe. A főpap kétkedve hallgatta szavait, de a pancsen láma rejtőzködő utódjától kapott jelszó meggyőzte, és végül úgy döntött, hogy hisz a váratlan vendégnek. Náluk viszont csak egy térkép volt, ami arra a helyre vezetett, ahol remélhetőleg őrzik az iratokat. A professzor egy évig tartózkodott a templomban és adta át tudását az ottani szerzeteseknek, lefordította könyveiket és talált segédanyagot a térkép megfejtéséhez. Kiderült, hogy a térkép mélyen a dzsungelbe, Kerala tartományának egyik keresztény kolostorába vezet. A rend hálából összegyűjtötte a szükséges pénzt az út folytatásához, melynek nagyobbik részét sikerült autóval megtenni, de ahogy közeledett a dzsungelhez, az utak a gyakori áradásoknak köszönhetően elmosódtak, és a végét elefántháton kellett megtenni. A kalandregénybe illő utazás három hétig tartott, ebből öt napot távolsági autóbuszokkal, a többit karavánon tette meg a professzor. Mind e közben otthon semmit sem tudtak róla, a CIA pedig csendben várta felbukkanását.

            A főpaptól kapott amulettel igazolta magát az őskeresztény kolostorban, akik a titokról viszont semmit sem tudtak. Haza menni nem tudott, ezért megkérte őket, hogy had maradhasson náluk. Két hónap múlva egy testvér érkezett a közeli egyetem szír tanszékéről, aki már tudott a jövevény érkezéséről. A pap elárulta, hogy az egyetem megnyitásakor rengeteg iratot szállítottak a könyvtárba, és ezek közül sokat titokban őriznek. A legtöbb keresztény eredetű, de talán akad néhány a kereszténység előttről is. Sok irat van azonban, amit nem szeretnének a nyugatiakra bízni. Ezeknek a lefordításához pedig szívesen látnák Kondor segítségét, cserébe ők előkutatnák a professzornak azokat az iratokat, amik miatt vállalta ezt a viszontagságos utat. Négy évig kellett szolgálnia a kívánt iratokért, e közben megváltoztatta nevét és gyűjtött egy kis pénzt, hogy folytathassa útját. Hazájával már rég megszakadt kapcsolata, egyetlen barátjával sem váltott egy sort sem, nem tudta, hogyan változtak az otthoni viszonyok, de ha lett volna lehetősége, akkor sem maradt sok szabadideje ilyen ügyekkel foglalkozni.

            Mikor eljött a búcsú ideje, a pap a felvett név mellé hamis iratokat adott át Kondornak, mellyel igazolhatta magát, mint a Keralai Egyetem Szír Tanszékének doktora. Ezeknek birtokában sokkal könnyebben tudott eljutni Dél-Amerikába, ahol, mint indiai nyelvkutató, bejárta Bolíviát, Perut, Ecuadort, Chílét, Argentínát, felkutatva az inkák leszármazottait, a kecsuákat, akiknek nyelve a magyaréhoz hasonló alapokra épül. Kondor kezdett bele fáradni a végtelennek tűnő kutatásba, de a nehéz időkben vigasztalta az a tudat, hogy ekkora mennyiségű ismeretet otthon a kényelmes fotelben ülve nem szerezhetett volna. Honvágya volt, és alig hallott híreket Magyarországról. A kutatás fanatikus megszállottjává vált.

            A Titicaca-tó mellett, Achacachi közelében rálelt Chiakaque-ra egy kecsua hitvilágot tanulmányozó professzorra, akinek az apja indián sámán volt. Történetei szerint az emberiségnek két fele van. A Földre az élet az Elővadászmezőkről költözött át az emberrel együtt. Emberek minden korban éltek a Földön. Ezért nem tudja az emberiség meghatározni, hogy mikor is alakult ki. Különböző leletek mondanak egymásnak ellent. De ahogy a természet megerősödött, kitermelte a maga uralkodó faját, melyek hasonlóak voltak az élet bölcsőjéből Földre vándorolt emberekhez. Saját ivadékaihoz kegyesebb volt a természet, nagyobb számban hozta őket a világra, de gyengébbnek bizonyultak és hagyta, hogy az ajándékba kapott faj beolvadjon és eltűnjön az övéi között, hogy gyermekeit megerősítse általuk. A kecsuák ősi legendái szerint népüknek egyik fele az Elővadászmezőkről jött, és vannak onnan származó testvéreik szerte a világon. Testvéri kötelékeik az idők során a feledés homályába vesztek. A Föld gyermekei felélik azokat, akik erősebbé, okosabbá és bölcsebbé teszik őket. A szimbiózis helyett parazita életmódot választottak, és ha egyszer elfogynak a vadászmezők gyermekei, önmagukat is fel fogják élni.

            Chiakaque szerint eljön majd a Fehér Holló, aki meglátogatja a Fehér Tigris országát és a Fehér Pumák nemzetsége lesz az, aki végül útba fogja igazítani. Az indián professzor hallott egy kecsua remetéről, aki a szóbeszéd szerint öregebb, mint a kontinens és valahol az Andokban lehet rátalálni. A helyet nem tudta megmondani, de egy maja legenda szerint a csillagok állását követve meg lehet leni az oda vezető utat. Chiakaque előhúzott egy papírra rajzolt csillagtérképet, és átadta Kondornak.

A professzor azon mosolygott, hogy mikor először a kezébe vette Kőrösi Csoma Sándor titkos jegyzeteit, a legvadabb elképzeléseiben sem gondolt volna arra, hogy ennyi idő után, ilyen messze az otthonától, ennyire mesebeli körülmények között fogja majd befejezni kutatásait. Megöregedve belevágott utolsónak vélt útjába, arra számított, hogy jó esetben talál egy régi templomot, amiben rajzok fognak megeleveníteni ezerszer átírt legendákat, legrosszabb estben pedig nem talál semmit, és akkor kudarcot vallva beáll kecsua mesemondónak.

Reggel kimerülten pihent le egy szikla árnyékában. Nappal aludt, éjszaka, vándorolt. Már maga sem tudta, hogy merre jár. Aztán leszállt az éj, és felragyogtak az utat jelző csillagok. Út közben elpazaroltnak vélt életén elmélkedett, mikor egy vízeséshez ért, mely a rá vetülő telihold fényében kettévált, és megmutatta a mögötte levő barlanghoz vezető utat. Az üreg belsejében kötélből font keskeny híd vezetett a mélybe. A jó állapotú híd gyanakvásra adott okot. A közelben emberi településnek nyoma sem volt, de valakinek törődnie kellett a híddal. Magától el kellett volna öregednie. A professzor nem sietett, besétált a megnyílt vízesésen és lepihent a bejáratnál.

Már magasan járt a nap, mikor megébredt. A bezáródott vízfüggönyön kellemes szórt fény világította meg a barlang belsejét. Megindult a kötélhídon, a homály elkezdett erősödni, majd teljes sötétség vette körül a professzort. Nem nyúlt lámpája után, csak kapaszkodott a kötélbe, mely megvezette lépteit. Az útról nem tudott letérni, csak egyetlen irányba lehetett haladni. Halk csobogás hallatszott, egy kis foszforeszkáló csermely futott a lába alatt, hipnotikus megnyugvást érzett, mint aki végre elérte célját, pedig még mindig a híd rabja volt. Utólag dicsérte korának bölcsességét, hogy nem vágott ifjonci hévvel egyből neki az útnak. Két órán át haladt a ringatózó kötéltákolmányon, mire végre leszállhatott róla. Kellemes szellő hűsítette izzadt homlokát. Felkapcsolta a lámpát és az egyetlen szeme elé kerülő járaton tovább haladt. Az utolsó kanyarban fény szűrődött be, majd kiért a szabadba. Sosem látott virágok pompáztak a réten, fölötte libbenő, tenyér nagyságú pillangók látványához csodálatos hangú énekesmadarak csiripelése adta a zenei aláfestést. Minden olyan békés volt, de a távolban körbe mogorva sziklák szegélyezték a völgyet. Most nem pihenni, hanem gyönyörködni állt meg a professzor. Azt nem tudta, hogy még is mi köze lehet az ősmagyaroknak egy dél-amerikai természeti csodához, de abban biztos volt, hogy ennek a helynek addig jó, míg idegenek nem teszik be a lábukat. Lehevert, és nézte az eget. Tiszta volt, de sötétebb kéknek tűnt, mint a megszokott. Világos volt, de a napot nem látta, csak néhány apró csillagot. Furcsa szavakra lett figyelmes. Minden eddig megszerzett nyelvismeretéből arra következtetett, hogy őt hívják. Felállt, körül nézett, és egy alakot látott a távolban, aki felé intett. Vidáman lépkedve indult meg a hívó hang felé.

Mivé lesz életünk?

Mivé lesz életünk?

Növekvő halmok közt az eget elérni,

Nyílt szemmel álmodva percekért dolgozni.

Millió perceket egy fröccsre cserélni,

Egy fröccsre cserélve az eget nem látni.

Fertelmes emberek életet temetnek.

Félelem mondani: Nincs idő elleni!

Kegyetlen végzetünk nem elég feledni,

Hetente kényszerünk meg is kell szeretni. 

Egyszer sem vétkezve kínok közt éhezni,

Vigyázva lépkedve boldogan tévedni.

Szellemünk fátyola rongyokká szakadva

A száraz homokba porrá lesz, elmúla.

A világ tán velünk gyorsabban forogna?

Kár érte életünk kifújni loholva.

Sírunkban révedünk, mivé lett életünk?

Egyetlen félelmünk, hogy nem is léteztünk.

                                                                  Simon Lehel Zoltán

Déjà Vü

Simon Lehel Zoltán: Déjà Vü

2011. augusztus 31. Audió-napló Patrik Morrison beteggel.

- Morrison úr! Tudja ön, hogy hol van?

- Térben igen, de az időben nem vagyok biztos.

- Ön szerint mióta tartózkodik itt?

- Május harmincegyedike óta. Csak hogy az elmúlt három hónap számomra még meg sem történt.

- Úgy képzeli, hogy a múlt nem létezik?

- Létezik, csak helyet cserélt a jövővel.

- Mégis pontosan tudja, hogy már három hónapja vendégeskedik intézetünkben. Ha meg sem történt, akkor hogyan magyarázza, hogy emlékszik az elmúlt időre.

- Fogalmam sincs, nem tudom megmagyarázni. Olyan érzésem van, mintha az emlékeimet nem éltem volna át. Én csak azt tudom, hogy szeptemberben ki fognak engedni.

- Ön biztos ebben?

- Azt hiszem igen. Az én szemszögemből két hét múlva úgy fog dönteni, hogy visszatérhetek a hétköznapokba. Tudom, hogy így lesz, mert én valójában az elmúlt két hétben kerültem be ide.

- És hogy érezte magát az elmúlt két hétben?

- Számomra olyan ez, mintha az idő visszafelé folyna. Emlékszem arra, hogy egy évvel később a lányom férjhez fog menni. Két év múlva pedig nagyot fognak esni a telefonos társaságok részvényei. Sokkal valóságosabbnak tűnnek ezek az emlékek, mint az, hogy három hónappal ezelőtt idegösszeomlással kórházba szállítottak.

- Szorongásmentesen képes beszélni a szokatlan élményeiről. Ebből arra következtetek, hogy ön tényleg elhiszi, amit mond. Valószínűleg a mai napig összegzett emlékei alapján ön kitalált magának egy jövőképet, és ezt a képzelgést úgy fogja fel, mintha átélte volna. Az orvostudomány már találkozott ehhez hasonló tünettel. Ilyen például az is, amikor valaki kényszeredetten visszafelé mondja a szavakat. Az agy idővel átáll erre a fordított gondolkodásra, és képes lesz megerőltetés nélkül megérteni a hátulról olvasott szöveget, és gondolkodás nélkül képes visszafelé elszavalni egy verset. Ez viszont nem vezet őrülethez. Azonban az idő fordított és egyben képzelt érzékelése már ennél sokkal veszélyesebb. A gyógyuláshoz szükség van akaraterőre, ami egy rosszul működő elme esetében százszor nehezebb, mint egy egészségesében.

2011. augusztus 24. Audió-napló Patrik Morrison beteggel.

- Üdv doktor úr!

- Hogy érzi magát tisztelt Morrison úr?

- Egyre jobban szorongok.

- Mióta érzi ezt.

- Nagyjából három hete. Azóta, hogy ide kerültem. Az utolsó beszélgetésünk óta pedig még inkább, ami egy hete történt.

- Ön szerint mi találkoztunk az elmúlt héten, és úgy véli, hogy három hete van itt?

- Tudom, hogy ön csak most jött vissza a nyaralásból. És azt is tudom, hogy két hónapja és három hete vagyok itt. Én a következő hétről és az azutáni kettőről beszélek.

- Kérem, magyarázza el, mert nekem nem világos, hogy miről beszél.

- Nekem visszafelé telik az idő. Engem három hét múlva szeptemberben fognak kiengedni. De mivel én visszafelé érzékelem az időt, nekem ez olyan, mintha három hete kerültem volna ide. Ezért ön nem tud rajtam segíteni, mert minden alkalommal, amikor megvizsgál, egyre kevesebbet tud rólam, én pedig egyre zavarodottabb leszek. Ezt érti?

- Tehát én a jövő héten meg fogom vizsgálni, és önnek ez a mostani vizsgálata már a második velem ebben a hónapban, míg nekem csak az első, ha jól sejtem.

- Kész szerencse, hogy bolond létemre normálisként kezel. Örülök, hogy legalább a logikámat megérti.

- Ne mondjon ilyeneket. Ön nem bolond, csak beteg. Ugyanúgy, ahogy az ember bármelyik szerve meghibásodhat, az agy is működhet rendellenesen, és ebből adódnak a szokatlan tévképzetek. Viszont, ha ön úgy véli, hogy valóban fordítva éli az életét, akkor kérem, viselkedjen ehhez megfelelően mindaddig, amíg rá nem ébred, hogy mi is a valóság.

- Szóval magyarázzam el önnek minden alkalommal, hogy ami magának a holnap, azt én tegnapként éltem át?

- Igen! Ha ön így érzi, ne fogja vissza magát. Minél nyíltabb, annál hamarabb tudok segíteni magán.

2011. augusztus 17. Audió-napló Patrik Morrison beteggel.

- Szia, apa! Az egyik ápoló mondta, hogy a doktor úr azt kérte, hogy készítsünk felvételt, amikor jövök hozzád látogatóba.

- Ha a doki azt mondta, akkor csináljuk. Bár ez nekem nem hiszem, hogy sokat fog segíteni.

- Ne legyél ilyen. Ő a legjobb az országban.

- Persze, és ezt ő mondja magáról?

- De apa, ezt a felvételt vissza fogja hallgatni.

- Ő mondta, hogy legyek nyílt és őszinte. Szerintem nem normális az ipse. Semmit sem segített eddig. Az ápoltak között lenne a helye. Mégis hogy tudna segíteni rajtam egy olyan, akinek nincs ki mind a négy kereke?

- Ennyi beteg között nem csoda, ha kicsit szokatlan a viselkedése.

- Mindegy. Az egész kezelésnek semmi értelme.

- És akkor mit akarsz csinálni?

- Talán mégis csak jobb így. Amíg itt vagyok, addig legalább nem okozok neked gondot. Mellesleg gratulálok.

- Mihez?

- Az eljegyzésetekhez.

- Köszönöm, de te honnan tudsz róla? Csak tegnap…

- Tudom, csak tegnap kérte meg a kezed. Mondjuk úgy, hogy kitaláltam. És látom az ujjadon a gyűrűt.

- És mit szólsz hozzá?

- Mit mondjak? Hát már ideje volt.

2011. augusztus 10. Audió-napló Patrik Morrison beteggel.

- Szia, apa!

- Szia, Karen!

- Miért kapcsoltad be azt a magnót?

- A doki kérte, hogy amíg nincs itt, vegyük fel a beszélgetéseinket.

- Szép kis doktor, nem mondom. Jaj, ezt töröld le.

- Letörölhetem, de nincs sok értelme. Nem te vagy a paciens.

- De akkor is.

- Jól van. Hagyjuk a fenébe. Már alig várom, hogy kiengedjenek.

- Javul az állapotod? Mit mondanak?

- Kicsivel több, mint két hónap, és rendbe jövök, ha addig be nem dilizek, és újból együtt leszek veled, akárcsak régen.

- Bírd még ki egy kicsit. Örülök, hogy jobban vagy. Már nagyon hiányzol.

- Köszönöm, kicsim. Alig várom, hogy visszatérjek a ”régi” kerékvágásba.

2011. május 30. Audió-napló Patrik Morrison beteggel.

- Hogy érzi magát, kedves Morrison Úr?

- Megbolondulok!

- Csak nem egy nyomasztó érzés kerítette hatalmába? Nézze, az agy nem működik mindig rendeltetésszerűen. De, ha ön ezzel tisztában van, akkor sikerülhet ezeket a céltalan érzéseket tudatosan kordában tartani.

- Csak holnap kellene bekerülnöm, ma még otthon kéne lennem. Erre fel mi történik? Harmincegyedikén megvan az emlékem, hogy harmincadikán otthon vagyok a lányommal.

- De hiszen ma van harmincadika. Mégis hogyan emlékezhetne ön arra, hogy holnap emlékszik a mára? Semmi gond, ez csupán egy kis tévképzet. Megfelelő kezeléssel lehet rajta segíteni.

- Nem lehet! Az egyetlen reményem az volt, hogy visszafelé élve az életemet, úgy kerülök ki innen, hogy megérkezek arra a napra, amikor még be sem voltam utalva! És most minden megváltozott! Az emlékeim kicserélődtek, vagy felülíródtak. Az eredeti emlékeim elvesztek és újakkal pótlódtak!

- Ha valóban kicserélődtek az emlékei, akkor mégis hogyan tud erről?

- Csak a vágyra és a tudatra emlékszem, hogy ki fogok szabadulni. Ebből tudom, hogy a mostani emlékeim nem lehetnek valódiak. Ezek szerint már egy éve itt vagyok!

- Kérem, higgadjon le. Ez a kényszeres képzelgés abból adódik, hogy már egy éve itt van, és szeretné végre elhagyni az intézetet. Emlékezzen vissza, fél évvel ezelőtt hasonlóan hisztériázott.

- Nem akarok. Az emlékeim nem valósak. Talán semmi sem az, aminek látszik. Nincs értelme a kezelésnek. Ha tényleg beteg vagyok, akkor túlságosan elhiszem azt, amit gondolok, ezért tűnik annyira valóságosnak.

- Ha nem akar küzdeni, én sem segíthetek. Az ön esetében a gyógyszeres kezelés önmagában nem használ. Minél többet gondolunk valamire, annál jobban beevődik az agyunkba. Amennyiben egy kitalációról van szó, egy nem egészséges elme számára akár valóságként is érzékelhető.

- …

- Érti, hogy mit mondok?

- …

- Szóval nem akar beszélni. Rendben van, nem erőltetem.

2010. november 15. Audió-napló Patrik Morrison beteggel.

- Nagyon fáradtnak néz ki.

- …

- Miért sír? Rosszul van, vagy fáj valamije? Adjak be egy nyugtatót?

- Nem bírom tovább! Egyre rosszabb.

- Mégis micsoda? Kérem, mondja el, mi bántja.

- Egyre kisebb periódusokban élem visszafelé az életemet.

- Várjon, beadok magának valamit. Ennek gyorsan kell hatnia.

- Nincs értelme.

- Nyugalom. Ugye, már jobb. Na, látja. Már nem is sír. Ugye, hogy ellazult?

- Igen, most jobb, de nem sokáig.

- Ez nem egy hivatalos módszer, de azért néha jobb alkalmazni. És most kérem, mondja el, hogy mit érez.

- Én visszafelé élem az életem. Eleinte alig vettem észre, azt hittem, csak egy kis déjà vü. De később sűrűsödni kezdtek. Aztán egyszer a saját múltamban ébredtem, és még mielőtt ismét utolértem volna azt az időt …

- Milyen időt?

- Amelyikben a legöregebb voltam. Szóval az előtt az idő előtt ismét egy korábbi dátumon ébredtem. Mégkorábbin, mint az előző alkalommal. De mielőtt a napok utolérték volna azt a pillanatot, ahova első alkalommal visszakerültem, ismét a múltamban ébredtem, és az előzőeknél korábbra érkeztem.

- Ne álljon meg!

- Ezek az események egyre gyakrabban kezdtek ismétlődni. Mintha felgyorsult volna. Hetente, néhány naponta, majd naponta és most már óránként. És ezt már nem lehet kibírni.

- Ha ez így van, akkor el fogja érni a gyermekkorát megelőző pillanatot is, és akkor vége. El fogja érni a lánya születése előtti pillanatot, és már nem fog létezni többé. Újra át fogja élni a felesége halálát, amiért bekerült ide hozzánk. Mindegyik eset rettenetes, de szerintem ön azért hajszolja ezt a tévképzetet, mert annyira hiányzik a felesége, hogy ezzel a módszerrel szeretné életre kelteni.

- Ha nem adta volna be azt az akármit, mérgemben biztos kitörném a nyakát. De most nem érzem rá képesnek magam.

- Ez új tünet. Azt hiszem, hogy magával sikert fogok elérni.

- Miről beszél, maga elmebeteg?

- Majd múlthéten barátom, majd múlthéten.

- Addigra már folyamatosan visszafelé fogom érzékelni az időt.

- Én is ebben reménykedem.

Valamikor a múlt héten.

- Szedd össze magad!

- Doki! Mi ez?

- Nem vagy őrült. Én és te ugyanolyanok vagyunk. Az idő számunkra visszafelé telik. Ez a sorsunk, végzetünk, büntetésünk. A cél az lenne, hogy megszülessünk, és elérjük a legtisztább ártatlanságot, amit lehet.

- Ez őrület.

- Nézz körül. Az emberek visszafelé beszélnek, a nap nyugatról keletre mozog, az óra fordítva jár, a víz visszafelé folyik a csapon. Fogadd el, hogy mi nem ide tartozunk.

- Az életem, az emlékeim?

- Nem a tieid. Csak azokat élted meg, amikre a jövődből emlékszel. Úgy kellett volna érezned, hogy előre élsz az időben, miközben valójában hátra. Az egészet csak az után vehetted volna észre, hogy visszakerültél a születésed előtti pillanatra.

- És ennek mi az értelme?

- Te egy földönkívüli bűnöző vagy. Átnevelésre küldtek ide, hogy visszafelé élve az életed, megtapasztalhasd, milyen dolog bűntelennek lenni. Világunk utópisztikus demokráciájában úgy vélik, hogy talán azért választottad a törvénytelen utat, mert sosem tapasztaltad az abszolút tisztaságot. Ha rossz útra tértél, feltételezik, hogy sosem volt viszonyítási alapod, amit utólag pótolva igyekeznek felhasználni arra, hogy mintapolgárrá neveljenek. A mi civilizációnk törvényei szerint, ha sosem kaptál esélyt arra, hogy jó légy, akkor nem lehet felelősségre vonni a legádázabb gaztettek miatt sem.

- Én bűnöző? Sosem tudtam visszaemlékezni távolabbi pillanatra, mint az első visszatérésem a saját múltamba. Akkor kerültem volna ide?

- Nem. Halottként kerültél ide. Az, hogy fiatalabb korodban kevesebbre emlékszel, azért van, mert egyre közelebb kerülsz az ártatlansághoz, így egyre bűntelenebb leszel, és a múlt erőszakos emlékei a tisztulási folyamat hatására egyre kevesebb súllyal nehezednek a lelkedre. De mondom, hogy nálad valami nem ment rendesen. Nem voltál képes elfogadni a helyzetet. Mások is vannak ezzel így. Ez az intézet azért van, hogy visszatereljük a hozzád hasonlókat a megfelelő irányba.

- És nálam miért nem ment?

- Ment volna, de én vigyáztam rá, hogy kihozzalak abból a hamis létből. Láttam az aktád, és tetszett. Hasznodat tudnám venni. Tudod, a kormány nem fizet valami jól, de, ha megtanulod uralni az időérzékelésed, miközben mindennel tisztában vagy, akkor bármit megtehetsz. A Föld pedig egy egész jó hely, itt aztán lehet élni. Kirabolunk egy bankot, elherdáljuk a pénzt, aztán visszamegyünk a bankrablás idejére, és nem raboljuk ki. Helyette kirobbantunk egy háborút. Olyan mintha utaznál az időben, pedig valójában csak használod azokat a kiskapukat, amiket az irányított érzékelés megnyit előtted.

- És, ha nem akarom? Az egész életem egy hazugság. A családom, az emlékeim, sosem voltak az enyémek.

- Visszatérnek az igazi emlékeid, és megmaradnak a beültetettek is. Szeretheted a lányod, szórakozhatsz a feleségeddel. Nyolcvan éves időtartamod alatt végtelen életet élhetsz. De ha ezek után is nemet mondasz, az sem gond. Elegen vagyunk már. Téged csak szívességből rángattalak ki a valóságodból, mert csodálom a tetteid.

- Ez őrület, őrült vagy, de mégis ...

- Ugyan már, nézz körül. Téged már nem lehet visszaterelni a rendes kerékvágásba, már túl késő. Ebben a világban pedig a segítségem nélkül valóban megőrülnél.

…………………………………………………………………………………

- Helló, Doki!

- Patrik! Mit művelsz?

- Letartóztatlak!

- Elárultál? Nagyobb rohadék vagy, mint gondoltam!

- Sosem voltam bűnöző. Rendőr vagyok, aki beépült közétek.

- Csak megjátszottad magad? De az nem lehet! Alaposan leteszteltelek. Csak az képes végigmenni azon a tortúrán, akit valóban ide küldtek.

- Engem tényleg bezártak a földi átnevelőbe. Tudtuk, hogy valaki belülről visszaél a helyzettel, de a kilétéről fogalmunk sem volt. Készítettek nekem egy aktát, és bűnözőként rehabilitációra ítéltek. Te ráharaptál a csalira, aztán, ahogy mondtad, visszajöttek az emlékeim.

- Elismerésem, szép munka volt. Kockáztattad, hogy végigcsinálod az egészet, akár egy valódi bűnöző. Magam sem csinálhattam volna jobban. Mehetünk. Én is kapok egy földi életet, aztán ismét szabad leszek.

- Ne reménykedj! Te már túl messzire mentél. Itt éltél, hozzászoktál, megtanultad irányítani az időérzeted. Túl kockázatos, hogy ismét előjönne, és akkor bottal üthetnénk a nyomod. Már nincs esélyed a megjavulásra.

- Akkor ez patt helyzet. Nem tudtok velem mit kezdeni. Halálra nem ítélhettek, mert mind halhatatlanok vagyunk, a börtönt pedig civilizálatlannak tartjátok.

- A gondolataid elferdültek, indulataid és alantas vágyaid vezéreltek. Képtelen vagy visszatérni közénk. A társadalom saját védelme érdekében büntetést szab ki rád. Ki fognak ragadni a világból, és egy mesterséges időtlen térben létezel majd örökké.

- Ne tegyétek ezt velem! Inkább a halál! Neee!

Vége