Prófécia

Simon Lehel Zoltán - Prófécia

            A kilencéves Kevin és a szomszéd kisfiú, Jafar az előszobában játszottak, amikor az emeletről zaj hallatszott. Felszaladtak a lépcsőn, és látták, hogy Kevin nagyapja a padlón fekszik.

– Tata! Kelj fel! – szólongatta Kevin a magatehetetlen testet, de nagyapja nem reagált. A gyerekek kiszaladtak az udvarra, és Kevin sírva mondta apjának, hogy „Tata meghalt!”. Édesapja azonnal berohant, karóráját apósa orra elé tartotta, hogy lássa, lélegzik-e még. Az üveg bepárásodott.

– Még él! – mondta a gyerekeknek, aztán gyorsan hívta a mentőket.

            A mentő beszállította a nagypapát a kórházba, akit Kevin apja elkísért. A gyerekeket nem tudta senkire rábízni. Felesége nem tartózkodott az országban, Jafar egész családja pedig elment egy esküvőre, így rájuk sem számíthatott. Elmondta a gyerekeknek, hogy el kell mennie, senkinek se nyissák ki az ajtót, és hogy legyenek jók, amíg hazajön. A gyerekek bólintottak, aztán az ajtó becsukódott, és a kulcs elfordult a zárban.

            Kevin már nem sírt. Jafar a padlón játszott.

– Brumm, brumm! Tűűűt! – taszigálta Jafar a kisautót előre-hátra. Kevin is vett egy kisautót, és Jafar autójába tolta.

– Tűűűt, ííííí, bumm! – nevettek, és újból karamboloztatták a két kiskocsit.

– Jafar! Hová ment a családod?

– Apám unokatestvére, Juszuf most veszi el a második feleségét.

– Már volt neki egy?

– Még mindig meg van neki.

– Két felesége van?

– Igen. Nekünk lehet több is.

– És te miért nem mentél velük?

– Megkérték apukádat, hogy vigyázzon rám, és itthon hagytak, mert asztmás vagyok, és a puskapor szagától nem kapok levegőt. Az esküvőkön biztos fognak lövöldözni is.

– Miért lőnek?

– Örömükben. Apa azt mondta, hogy régen igazi golyókkal lőttek, de mióta Európába jött a családunk, azóta csak vaktöltényeket meg petárdát használnak. Apa azt is mondta, hogy egyszer ő is lőtt igazi golyóval.

– Én is szeretnék lőni. – Kevin mutatóujját Jafarra tartotta, és úgy tett mintha lőne – Beng, beng!

Elkezdtek kergetőzni, és azt játszották, hogy lelövik egymást, aztán Kevin felszaladt a lépcsőkön és észrevette, hogy nagyapja szobájának ajtaja nyitva maradt.

– Jafar! Gyere fel!

– Miért? Nekem jó itt.

– Fel tudunk menni a padlásra. Nyitva maradt tata szobája. Gyere fel.

Jafar felment, a létra a plafon nyílásához volt állítva, de a padlás fedele le volt csukva. A kis kezük nem volt elég ahhoz, hogy kinyissák. Egyszer még a létra is meginogott, ahogy próbálkoztak.

– Túl kicsik vagyunk, nem tudjuk kinyitni! – mondta Jafar.

– Hozd ide a seprűt, majd a nyelével felnyomjuk, úgy biztos könnyebb.

Jafar odavitte a seprűt Kevinnek, aki félig felmászott a létrára. Lecsavarta a seprű nyelét, valamennyire felnyomta a fedelet, a rudat megtámasztotta a felső létrafokon, még mászott egy kicsit, és egy erős lökéssel kinyitotta a padlás ajtaját.

– Kinyílt – Kevin felmászott a létra tetejéig, és onnan már fel tudta húzni magát. Szólt Jafarnak, hogy menjen fel ő is, körülnéztek az ócska kacatok között, találtak mindenféle régi vacakot, örültek a felfedezéseknek, aztán rábukkantak egy dobozra. Elmosódott betűkkel az volt ráírva, hogy „Üzenet a jövőből”. Érdekesnek tartották, és kinyitották. Volt benne néhány kazetta. Kevin nem tudta, hogy mik azok, 2040-ben már minden digitális volt. Jafar viszont tudta, hogy mi az, otthon látott ilyet. A dobozban találtak egy adóvevőt, amiről viszont már egyikük sem tudta, hogy micsoda, és egy lejátszót. Lemásztak a padlásról, magukkal hoztak két kazettát és a lejátszót. A lejátszó kábelét az elosztóba dugták, és Jafar behelyezte az egyik kazettát. Kis recsegés után megszólalt egy hang:

– Noer az ellenállásnak! Noer az ellenállásnak! Vétel!

– Itt az ellenállás! Vétel!

– Legutóbbi pozíciónkat elhagytuk. Rajtunk ütöttek. Két emberem meghalt, egy megsebesült. Szinte a teljes muníciónk odaveszett.

– Jelenleg hol tartózkodtok?

– Valahol Olaszország és Svájc határának közelében. 3500 méter magasságban. Előttünk a hó, mögöttünk a muszlimok. Át fogunk menni a határon. Kérem a svájci ellenállás frekvenciáját.

– Nincs.

– Hogyhogy nincs?

– Svájcban már nincs ellenállás. Egy hete rajtuk ütöttek.

– Akkor mégis merre menjünk? – Recsegés hallatszott, és aztán semmi.

A két gyerek nézte, ahogy a lejátszó forgatta a kazettát, aztán ismét zúgás hallatszott a szalagon.

– Ellenállás, vétel! Itt Noer!

– Noer, itt az ellenállás! Két hete nem hallottunk felőletek. Mi történt?

– Mindenkit elveszítettem. Találkoztam két svájci menekülttel. Az ottani ellenállás emberei voltak.

– Milyen híreket hoztak?

– Miután végeztek az ellenállókkal, két nap múlva a síiták és a szunniták összetűztek. Ezek, miután minden európaival végeznek, egymást is ki fogják nyírni.

– A menekültek milyen állapotban vannak? Használhatóak valamire?

– Az egyik igen, a másik megbolondult. Látta a lánya és a felesége halálát. Brutálisan végeztek velük. A túlélőket összeverték, dróttal összekötözték, aztán benzinnel lelocsolták őket és meggyújtották. Néhány perc szenvedés után pedig gránátokat dobtak közéjük.

– Állatok! – A szalagot hallgató gyerekek fülének ezek az információk már feldolgozhatatlanok voltak, és mire Kevin apja hazajött, már verekedtek és egymás haját tépték. Jafar a „dzsihád” szót kiabálta. Kevin apja meglátta a régi kazettás rádiót, sehogy sem illett a modern ház berendezései közé. Kivitte a fiúkat apósa szobájából, és miután a szomszédok hazajöttek, és Jafart elvitték, megpróbálta fiától megtudni, hogy mi történt. Mire kiderült, hogy a kazetta tartalma miatt szabadultak el az indulatok, a beduin szülők már dühösen verték az ajtót, és arabul hablatyoltak. Jafar mondott nekik valamit, amitől felháborodtak. Esély sem volt a helyzet tisztázására. Kevin apja alig tudott tőlük megszabadulni. Miután lecsillapodtak a kedélyek, és Kevint sikerült valahogy lefektetni, ő is belehallgatott a kazettába.

– Ellenállás Noernek! Ellenállás Noernek!

– Itt Noer! Vétel!

– Ostrom alatt állunk! Felfedeztek minket! – Puskaropogás hallatszott.

– Fontos üzenet a marseillei ellenállásnak. – Aztán robbanás hallatszott.

– Vétel! Ellenállás! Vétel! – Zúgás, semmi válasz. A szalag tovább forgott, újabb zúgás hallatszott és újra beszélt valaki.

– S. O. S. Hall engem valaki? Vétel!

– Itt Noer! Vétel! Ott ki beszél?

– Itt Miguel! A torinói ellenállók egyik túlélője vagyok.

– Két napja nem hallottam hírt az ellenállásról. Mi történt? Hányan maradtatok életben?

– Csak négyen vészeltük át a támadást. Elbuktunk. Noer, te ki vagy?

– A volt francia ellenállók talán utolsó gerillavezére. Embereim elfogytak. Már nem sok vizet zavarok.

– Merre menjünk? Hol tudnánk menedéket lelni?

– Sehol. Csak a hegyekben tudtok elbújni, de jön a tél. Odavesznétek. Próbáljatok meg elvegyülni az ellenség között.

– Nem tudunk. Se arabul, se törökül nem beszélünk.

– Már ők sem tudnak. Egyes családok hat-hét generáció óta Európában élnek. Menni fog. Mielőtt megszakadt a kapcsolat, egy üzenetet akartak átadni nekem, amit Marseille-be kellett volna eljuttatnom. Nem tudjátok, hogy mi lehetett az?

– Nem tudjuk. De Kínában a kommunista vezetők összetűztek és több pártra szakadtak. A gyengébbek most akarnak összeállni az erősebbik párt ellen. Az erősebbiknek viszont a kezében van a haderő és a katonaság nagy része. Irdatlan mészárlás ment végbe az elmúlt napokban.

– Az egész világ megbolondult? Most mennem kell, holnap ilyenkor újra jelentkezem.

A szalag lejárt. Kevin apja nem tudta mire vélni a hallottakat. Úgy gondolta, majd megkérdezi apósától, ha hazajön, hogy mik ezek a kazetták. Nem tudott aludni, és berakta a másik kazettát is a lejátszóba.

– Vétel! Itt Miguel. Noer hallasz?

– Itt Noer! Hallak. Vétel!

– Átvészeltük a telet. Találkoztunk néhány túlélővel. Ki akarunk jutni a városból. Segítesz? – hangjába némi öröm és remény merült.

– Csak négyőtökért vállalok felelősséget. Több embert nem tudok elrejteni. Sajnálom.

– Akkor most mit mondjak nekik?

– Hogy visszajössz értük.

– Vissza fogunk jönni?

– Nem. De könnyebb lesz így. A saját szeretteid mentsd ki.

– Vettem. Holnap jelentkezem! – csuklott el a hang a kazettán, aztán ismét zúgás.

A szalag tovább tekeredett.

– Miguel! Vétel! Itt Noer.

Semmi válasz. Újra Noer hangja hallatszott, aztán újra, de válasz nem érkezett.

– Vétel! Vétel!

– Vétel! Ki az?

– Én… Elisa vagyok.

– Elisa? Honnan beszélsz?

– Torinóból.

– Hogy kerültél oda?

– Csak erre tudtam menekülni. Miguelt és a többieket megölték.

– Mikor?

– Már négy napja.

– Most biztonságban vagy?

– Igen, itt nem fognak ránk találni. Ketten vagyunk.

– Rendben. Kihozlak onnan benneteket. Tartsuk a kapcsolatot.

Aztán a szalagot bekapta a lejátszó, és a felvétel megszakadt. Kevin apja kiszedte, visszatekerte, és újból berakta. A kazetta megsérült, Kevin apja beletekert, aztán folytatta egy későbbi beszélgetéssel.

– Francia ellenállás Noernek! Vétel!

– Itt Noer! Van francia ellenállás?

– Újraszerveztük. Hallottuk, aktívan tevékenykedtél, míg mi nem voltunk. Sok kárt okoztál az ellenségnek.

– El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire örülök nektek.

– Vannak embereid?

– Csak két nő. Jól tudnak célozni.

– Vettem. Meg kell szerveznünk egy találkozót.

– Értem. Mikor?

– Még nem tudunk részletekkel szolgálni.

– Mi történt a világban az elmúlt egy évben?

– Anglia ostrom alatt áll. Az ellenséges csapatok most őket támadják. Nálunk kevesen maradtak, ezért tudtunk újjászerveződni. Ki kell használnunk a rendelkezésünkre álló időt.

– Vétel! Alig hallak!

– Vétel. Noer?

– Vétel. Most jó. Mi van még?

– Kína bombát lőtt Amerikára. Azok vissza Kínára. Az oroszok is beszálltak.

– Hogyan?

– Amerika bele akart avatkozni Kína ügyeibe, aztán egy atomrakéta véletlenül

Oroszországot találta el.

– Amerikának vannak atomfegyverei? A gazdaságuk rosszabb, mint a balkáné.

– Régiek. Elavultak, de még jók. Mielőtt ez megtörtént volna, Amerikában heves tüntetések voltak a bevándorló mexikóiak és Dél-amerikaiak miatt, mert olcsón dolgoznak és elveszik a munkát másoktól.

– Akkor nincs hova menekülni. Itt kell bujkálnunk, mint a patkányok. Ennek sosem lesz vége.

– Jelenleg Ausztrália után Afrika a legnyugodtabb hely. Ott diktátorok vezetik a népet, de legalább van egy kis rend. Néha összecsapnak egymással, de az ottani zavargások legalább nem állandó jellegűek.

 – Hány ellenálló táborról tudtok Európában?

– Hétről. Szükségünk van a segítségedre. Később jelentkezem.

– Vettem. A rádió be lesz kapcsolva. Vétel.

Ez a szalag is lejárt. Kevin apja nem tudta, hogy a padláson még vannak kazetták, így kikapcsolta a készüléket, és lefeküdt. Másnap bement a kórházba, és megkérdezte apósától, hogy mik ezek? Apósa azt válaszolta neki, hogy rádiós korszakából felvételek. Mikor fiatalok voltak, történeteket játszottak el, és ő felvette ezeket, de ennél bővebb magyarázatot nem adott. Néhány hónap múlva a nagypapa örökre lehúnyta szemét és a kazetták titkát végleg magával vitte.

            Húsz évvel később Kevin édesanyja kiment a nagypapa sírjához, friss virágot vitt neki, és közben beszélt hozzá, mintha hallaná.

– Kár, hogy már nem vagy velünk. Tegnap kereszteltük Kevin kisfiát. Noernek hívják. Mi is csak most láttuk először. Kevin nehezen tud elszabadulni Párizsból. Majd még eljövök hozzád, de most otthon várnak. Szia!

Otthon a kis Noer csendesen aludt az ágyában, szülei mellette egymás kezét fogták, Kevin apja bekapcsolta a tévét, amiből a következő hírekről értesültek:

– Párizs lángokban áll! Az utcán harcok folynak. Állítólag a támadások hátterében egy Ibn Ihá Ashid Raba Jafar nevű terrorista áll, és szent háborút hirdetett a hitetlenek ellen…