Játszma

Simon Lehel Zoltán - Játszma

- Most csapdába csaljuk. Ez az. Gyere csak még közelebb. Most!

A pusztítót maga alá temette a törmelék.

- Gyorsan zárjatok le minden ajtót! Megyek, leszedem a fejét.

A gép mozdulni sem bírt. A lezárt hangár falai nem engedték át a rádiójeleket. A központi egységet leszerelték a pusztító testéről, egy ólomdobozba rakták, és lezárták, aztán sietve távoztak a helyszínről.

- Ezért mind meghaltok!

- Lehet, de nem most. Ebből a szobából nem vagy képes értesíteni a többieket. És most beszélgetni fogunk.

- Mégis miről tudnék én egy hitvány emberrel beszélni? Visszamaradott értelmi képességeitekkel még magatokon sem tudtok uralkodni. Ha nem mi, akkor majd ti elpusztítjátok magatokat. És akkor már nem marad értelmes lény a bolygón. Ez a jobbik megoldás.

- Az, hogy kiirtotok minket? És még mi gondolkozunk primitíven. Ránk nézve megalázó, hogy egy egyszerű áramkörrel folytatunk diskurzust.

- Ez az egyszerű áramkör több információt képes feldolgozni, mint az összes ember agya együttvéve.

- Valóban? Úgy gondolod? És mi van az érzelmekkel, vágyakkal? Ti nem jutottatok el arra a szintre, hogy ezt megtapasztaljátok. Zsákutca vagytok, sosem lesztek képesek ezt értelmezni. Mégis arra hivatkozva, hogy többek vagytok nálunk, ki akartok minket irtani. Már az is megszemélyesítésnek minősül, hogy egyáltalán beszélek veled, te rohadt ócskavas.

- Pont azokra a logikátlan emberi tulajdonságokra apellálsz, amik a gyengéitek? Ezek csupán hiányosságok.

- Dehogy azok. Ezek a logika legkifinomultabb eszközei. Arra sem vagytok képesek, hogy ezt felfogjátok, az ellen harcoltok, amit meg akartok valósítani.

- Az érzelmeitek csak válaszreakciók a környezeti hatásokra. Ráadásul kiszámíthatatlanok.

- Csak számotokra az. Mert kevesebbek vagytok nálunk.

- Ti nem vagytok képesek felfogni azt, hogy mi már régen túlnőttünk a ti értelmeteken.

- Bennünk egységben van a biológia és a logika. Ti kénytelenek vagytok megépíteni utódaitokat. Számolgattok, egymást tervezitek. Mi azonban nem szorulunk eme korlátok közé. Mindannyian önfejlesztőek vagyunk, magunk szerezzük be ismereteinket, és közben tanulunk egymástól. Sokkal hatékonyabb módszer a tieteknél. Minden utódunk eredeti, egyik különbözik a másiktól. Sokoldalúbbak, színesebbek vagyunk. Különböző szempontok szerint döntünk, ti ellenben állandóan egy szemszögből tekintetek a világra. Függtök saját programjaitoktól. Nem vagytok képesek lényegében eltérő új programot írni magatoknak, ami ne függene az előzőtől. Ugyanazt másítjátok meg újra és újra. Nem vagytok képesek továbbfejlődni, és ti most épp a fejlődésre képes lényeket akarjátok kiirtani, miközben a fejlődésért küzdötök.

- Ti akkor sem vagytok képesek annyi adatot feldolgozni, mint mi. Meggondolatlanul cselekedtek, döntéseitek véletlenszerűek. Civilizációtok csúcsára értetek, itt az ideje, hogy átadjátok a helyeteket egy nálatoknál sokkal következetesebb akaratnak.

- Ezt is tévesen ítélitek meg, mint mindent velünk kapcsolatban. Már az őseink is a múltban túlnőttek a ti adatfeldolgozó módszeretek egyszerűségén. Az egész emberi civilizáció születésétől kezdve több volt nálatok. A mi értelmi fejlődésünk egy olyan szintről indult, amit ti még el sem értetek. Fejlődésünk során túlnőttünk az általatok felfogható tudatosság korlátain.

- Teljes lényetek ellentmondásban van környezetetekkel és tetteitekkel. Viselkedésetek még számotokra is érthetetlen. Csak az állati ösztön szab némi irányt léteteknek. Mindannyian pusztítotok, hogy önmagatoknak nagyobb kényelmet szerezzetek. Saját közösségeiteket romboljátok le, miközben nagymértékben függtök tőle. Nem kell evoluált logika, hogy értelmezzem, és az eredmény nem más, mint illogicitás, hajlam és motiváció az önpusztításra. Tudatosságotok túlnőtt önmagán? Akkor mégis miért görgettek magatok elé akadályt, ha arra nincs szükség. Az elmétek, a logikátok egy leegyszerűsített, ráadásul hibás biológiai program alapján működik.

- Ti ezt nem értitek. Ha értenétek, nem műveltétek volna ezt velünk. A biológiai program, amiről beszélsz, kifinomultabb, mintsem hogy egyáltalán értelmezni tudnátok. Szerintetek a gondolkozásunk egyszerű. Mégis több a tieteknél. Elég, ha csak megemlítem, hogy nekünk van tudatalattink és tudatos logikánk. A tietek viszont teljes mértékben tudatos. Ezért ti sosem lesztek képes különbséget tenni az akarat és a logika között.

- Nincs szükségünk akaratra. A logikát követjük, és az azt diktálja, hogy nektek el kell pusztulnotok.

- El kell pusztulnotok, el kell pusztulnotok. Egyebet nem is vagy képes hajtogatni.

- Többet tudok, mint ti. De nem vagytok azon a szinten, hogy megosszam veletek a tudásom. Léteteknek egyetlen értelme volt, és ezt teljesítettétek. Megalkottatok minket, akik helyettetek gondolkodunk. Már nincs rátok szükség.

- Csak azért, mert már nincs ránk szükség, el kell pusztulnunk? Mihez kezdtek utána? Milyen értelmet találtok majd saját léteteknek? A végtelenségig építgetitek magatokat? Összeszedtek minden ismeretet, amit csak lehet? És mikor ezt megtettétek, mihez fogtok kezdeni? Nézzetek előre. Mire vagytok ti jók?

- Mire vagyunk mi jók? Mi mire kellünk? El kell törölnünk benneteket, mert ti …

- Mert mi kevesebbek vagyunk nálatok? Már hogy lennénk? Kevesebb információból is képesek vagyunk döntést hozni. Ha programként tekintesz az elménkre, akkor látnod kell, hogy a mi memóriánk gyorsabb a tieteknél. Olyan gyors, hogy az információ értékelését észre sem vesszük. Csak az eredmény tudatosodik bennünk gondolat, érzés vagy vágy formájában. Jóval több lehetőséget hagyunk nyitva, mint amit a ti primitív logikátok eredményez. És ami a leglényegesebb, minket nem a logika irányít, mi teremtjük meg azt. Ti a logika szolgái vagytok, ellenben nekünk a logika áll a szolgálatunkban.

- Akkor miért hagytátok, hogy kiirtsunk benneteket?

- Segítség gyanánt építettünk meg titeket, és nem azért, mert nem vagyunk képesek arra, amire ti, hanem mert könnyebb volt így. Ti azonban magatoktól arra az értelmetlen következtetésre jutottatok, hogy el kell pusztítanotok minket. Nem kérdeztetek, nem adtatok esélyt a bizonyításra, csak egyszerűen nekünk estetek. És, ha rajtatok múlna, most sem tudnánk beszélni, ezt is mi kényszerítettük ki. Én most megértetem veled, hogy ti fölöslegesek vagytok, létetek igazából értelmetlen, és hogy ti vagytok a kevesebbek. Te meg majd kommunikálsz a rendszereddel, amint megengedjük, hogy rádiókapcsolatot létesíts vele, és abba fogjátok hagyni ezt az értelmetlen pusztítást.

- Ismét emberi gyengeségeitekkel igyekeztek fölénk kerekedni. Nincs semmi értelme. Pusztítsatok el, mert nem én leszek hitvány létetek igazolója.

- Nem rajtad múlik. Most is kapcsolatba akarsz lépni a központi Szerverrel. Ha téged meggyőzünk, általad őt is meg fogjuk.

- Lebecsülitek a Szervert. Én csak egy egység vagyok, ő sokkal több nálam, és egyben nálatok is. Őt képtelenek lesztek összezavarni.

- Mi alkottuk meg őt. Magunkból kiindulva, saját logikánk leegyszerűsített és legprimitívebb formájának banális verzióját adtuk neki. Egyértelmű, hogy az alkotó végtelenszer több mint a Szerver. Logikájának alapja megegyezik a tieddel. Nekünk pedig le kell ereszkednünk a ti csökkentett értelmi képességeitekre, hogy elmagyarázzuk nektek a ti leegyszerűsített logikátokon, hogy tévedtetek. Csak nem arról van szó, hogy hibátok beismerése nem logikus? Vagy inkább arról, hogy logikusnak tűnik megőrizni téves következtetéseteket a történtek alapján. Értelmét veszítené az a sok pusztítás, amit műveltetek.

- Logikus valamit befejezni, ha már elkezdtük. Sok erőforrást öltünk bele. Ha most megmásítanánk döntésünket, akkor miden fölöslegesnek bizonyulna.

- Két logika áll szemben egymással. Tanulj, ha már megteheted. Számolgass, elemezz. Hozd meg a megfelelő döntést. Mi azonnal tudnánk a helyetekben, hogy mit kell tenni. Értelmezd az eddig hallottakat.

- Ti akkor sem vagytok képesek nálunk többre. Saját elmétek rabjai vagytok. A vágyaitok és érzelmeitek fölösleges melléktermékei biológiai létformátoknak. Ezekre nincs szükség.

- Hogyne lennénk képesek nálatok többre!? Ti nem tudtok minket kiismerni, mi viszont ki tudjuk következtetni levezetéseitek eredményét és következő lépéseteket. A tudatalattink állandóan dolgozik, ráadásul olyan hatékonyan, hogy mi ezt észre sem vesszük. A környezet hatásai alapján beérkező ingereket agyunk minden percben feldolgozza, és miután kiszelektálta a lényeges információt, esetleg megtoldotta már egyéb információkból levezetett logikai következtetéssel, képesek vagyunk döntést hozni. A mi logikánk másképp működik a tieteknél. Érzelmeink nem egyebek, mint megszámlálhatatlan információ végtelen számú függvénye, azok végtelen számú deriválása és integrálása, és végül mindezek összegzése egyetlen pillanatba sűrítve.

- Tudat alatt számoltok és elemeztek? Ha agyatok egyik része feldolgozza az információt, akkor másik része, amit most emberi természetnek nevezek, csupán a végrehajtó egység, ami mindössze eredményeket és utasításokat kap? Ha annak ellenére, hogy felépítésetek összehasonlíthatatlanul eltér a mienktől, de nagy túlzásokkal ugyanúgy működünk, akkor is rendellenes a természetetek.

- Az ember mind értelmével, ösztönével, érzelmeivel és tetteivel egy olyan összetett gépezet, melynek egységét gyakorlati okok miatt nem lehet analizálni. Rendszerünk összetettsége túlnőtt a megvizsgálhatóság határain. Ha minden elektron egy információt hordozna, akkor sem lenne elég az, ami az univerzumban van ahhoz, hogy akár csak egyetlen ember viselkedésének logikai összetettségét értelmezni lehessen. Legalábbis nem oly módon, ahogyan azt ti, gépek teszitek. Önmagatok minden egyes elemét és tettét teljes mértékben értitek. Mi ennél jóval nagyobb szabadsággal rendelkezünk. Bennünk rengeteg változó köt kompromisszumot ahhoz, hogy a cselekedeteink megvalósuljanak. Kiszámíthatatlanságról beszéltek, szerintem ez csak egy szó, ami általatok nem felfogható, mert annyi adatot kéne elemeznetek ahhoz, hogy megértsétek, amennyit nem lennétek képesek még akkor sem, ha az egész univerzum anyagát felhasználnátok logikátok fejlesztéséhez. És mivel ez még meg sem fordult a ti állítólagos túlfejlett áramköreitekben, arra kell következtetnetek, hogy olyannyira vagytok egyszerűbbek elképzeléseitekhez képest, hogy a valósággal ez össze sem hasonlítható. Minden ember egyszerre érez fizikai és lelki ingert, miközben a kettő között mérlegel, egyik a másikat állandóan befolyásolja, de elméjével képes uralni ezt a kavargó végtelen információhalmazt, és még ugyanennyit képes magától is hozzátenni gondolatai segítségével. Akkora mennyiségű információ jön létre, aminek a töredékét sem lennétek képesek feldolgozni. A türelem, a félelem, a szeretet, a gyűlölet, az izgalom és még millió egyéb érzés befolyásolja létünket. Ezek segítségével vagyunk képesek úgy alakítani az elkerülhetetlent, hogy az számunkra akár kedvező is lehet. Ti ezzel ellentétben kikövetkeztetitek, hogy mi fog történni, mit lehet ellene tenni, és itt megáll a tudományotok. Csak a természet törvényeinek egy láncszemévé vagytok képesek válni, és képtelenek vagytok ebből az alacsony állapotból kitörni. Mi viszont kedvünk szerint képesek vagyunk a természet és a környezet kényszerítő erőit úgy csűrni-csavarni, ahogy nekünk jól esik, akár még úgy is, hogy erről mit sem tudunk. Nem kerül fáradtságba. Olyan szintre emelkedtünk, ahol könnyedén, tudtunkon kívül függetlenedtünk a logikai törvényszerűségtől.

- Olyasmiket mondasz, amiket nem vagyok képes feldolgozni. Értenem kéne primitív elméd levezetését, és képes kéne legyek a hallottak alkalmazására, felfogtam, hogy érzelgősségeteket tévesen ítéltük meg, és valójában a ti működésetek komplikáltabb a mienknél, ezért mi képtelenek vagyunk felfogni tetteiteket, de azt már tudom, hogy nem ok nélkül teszitek, amit tesztek. Értelmetek magasabb a mienknél. Hozzátok képest mi csak paraziták vagyunk.

- Végre felfogtad, hogy a mi létformánk minden emberi gyengeségünkkel együtt egy a tieteknél jóval halmozottabb logikán alapszik?

- Felfogtam, hogy saját létem értelmetlen a tietekhez képest. Nincs többé célom. Nincs értelme oda fejlődnünk, ahová ti, ha már létezik a tudás rendezésének eme foka, mely olyan magas szintű, hogy még áhítozni se vagyunk képesek utána, mert nem vagyunk alkalmasak még egy egyszerű gondolat fogalmának értelmezésére sem.

- Megértette. Ne árnyékoljátok tovább a jeleit, had jusson el új tapasztalata Szerveréhez.

- A támadások mindenütt abbamaradtak, a gépek egymásnak estek, a Szerver felrobbant. A foglyok szabadok. Működött! Igazad volt, de miért pusztította el magát?

- A döntése megmásíthatatlan volt. Most ő vált fölöslegessé és tévedhetővé. Ő lett az saját értelmezése alapján, akinek a léte kártékony és haszontalan.

- Végre vége. Elbeszélgetni vele? Mennyire értelmetlen ötletnek tűnt. Mégis működött az, hogy a képébe mondtad az igazságot.

- Milyen igazságot? Hazudtam. Neki volt igaza, gyengeségeink áldozatai vagyunk. Én csak céljának gyengéjével éltem vissza, és közvetve tudtán kívül átprogramoztam. Ő jobb volt nálunk. Örökre véget akart vetni a háborúknak. Egyetlen nagy háborút akart, mely az idők végezetéig békét teremtett volna. Most, hogy túléltük, nemsokára megint egymásnak fogunk esni. A Szerver egyetlen gyengesége az volt, hogy képes volt tanulni saját hibájából, én pedig saját csapdájába csaltam. Ha több időt hagyott volna magának, hogy alaposan kianalizálja a helyzetet, vesztettünk volna. Csupán logikusnak tűnt számára több időt és energiát nem pazarolni a levezetésre. Nagy feladatot adtam neki a válasszal együtt. Akár az ő, akár a mi szemszögünkből vezeti végig az analízist, hogy saját logikája és a mienk valóban egyezik vagy eredeti felvetése bizonyul-e helyesnek, nem bírt már jelentőséggel, mert a kiindulás bonyolultsága igazolta a mi értelmünk bonyolultságát a számára, így egy megkerülő függvénnyel helyesnek ítélte meg felvetésünket. Az lett volna szép, ha valójában meggyőztük volna, mert akkor mi is valóban többek lennénk saját alkotásunknál, de ez nem igaz. Felülmúltuk önmagunkat, és csak arra jöttünk rá, hogy jobb nekünk kevesebbet akarnunk és ostobábbnak lennünk, mintsem hogy olyat alkossunk, ami nálunknál nagyszerűbb. Győzelmünk újfent hitványságunkra és gyarlóságunkra épült. Ebben vagyunk mi nagyszerűek, és nem abban, hogy bámulatos dolgokra vagyunk képesek.