A szekta

A szekta - Simon Lehel Zoltán
 

            A galaxisnak alig maradt érintetlen területe. Az ég behódolt a humán megszállóknak. Az életnek legkevésbé kedvező égitesteken is ott virított a civilizáció jelének valamilyen formája. A felemelkedés tanát hirdető szekta megvásárolta a Csillát 2-t.

A Csillát 2 a Jusurne gázóriás hetedik holdja, melynek belsejét már kétezer éve kikotorták a galaktikus bányászok. Csupán egy üres héj maradt a hajdan ércben és drágakövekben gazdag golyóbisból. A kinyert nyersanyagból ezernyi űrállomás épült, melyek egymáshoz kapcsolva vándorló metropoliszt alkottak. A kolónia a régi idők dicsőségének egyik utolsó hírnöke, amolyan műemlék státuszt betöltő űrhulladékká vedlett. Az ipar túl gyorsan fejlődött, és a cégek minden nyersanyagot kitermeltek. A világnak már nem volt szüksége bolygó méretű szállítókra. Mivel szeméten kívül más mozdítható árucikk nem igazán maradt a belakott világegyetemben, a Végtelen Vándorának hangárait hulladékszállításra használták.

A metropolis csillaghajó polgárai születésüktől fogva más csillagrendszerek szemetében való guberálással töltötték napjaikat. A szállítmány nagy része mérgező és veszélyes anyagokat tartalmazott, ezért a túlnépesedett hajón gyakran ütötték fel a fejüket újfajta járványok, amiket aztán a szemétszállító akarata ellenére minden útjába kerülő bolygón elpotyogtatott. A Végtelen Vándorának népe volt az emberiség legmegvetettebb söpredéke. Mikor nem volt szállítani való, a szövetségek megtiltották a belépést a számkivetetteknek bármely ember lakta csillagrendszerbe. Az ilyen átmeneti periódusokat a Végtelen Vándorai mindig a Csillát-2 körül keringve töltötték. A meggyötört és kiszipolyozott holdban a megvetettek egyfajta sorstársat véltek felfedezni, származásukat is ettől az üres héjtól eredeztették. Az otthon képzetét keltő élettelen test viszont más képet kezdett mutatni, miután a Felemelkedés Hírnökei megszerezték a telekpapírokat. A Csillát-2 felületét simára csiszolták és színes reklámképeket vetítettek a szemétszállító polgárai számára, melyből mindent meg lehetett tudni a felemelkedést ajnározó szektáról. A hajón kisebb lázadások törtek ki. Egyesek a reményt vélték felfedezni a képekben, és úgy gondolták, hogy végre vannak emberek, akik törődnek velük, míg a másik csoport tagjaiban a mérhetetlen igazságtalanság érzése hatalmasodott el, hogy otthonképüket tönkretették és kisajátították. A szeméttelepen az évszázadok során a kukabúvárok társadalmi fejlődése a megszokottal ellentétben az emberi egység felé tolódott el, ami már sok kilátástalan helyzeten átsegítette a megvetetteket, és minden egyes próbatétel után a köztük levő kötelék erősebbé vált. A kialakult krízishelyzet fölött is lassan sikerült uralkodniuk, és mindkét fél visszafogta indulatait. Azok, akik a reményt vélték felfedezni a változásban, részvéttel kezdtek viszonyulni társaik fájdalmához, amely nem volt nehéz, mivel a hold számukra is ugyanazt jelentette. A kesergők pedig taoista szemléletet követve elfogadták, hogy Földpótlójuk visszafordíthatatlanul megváltozott. Így a legjobb, ami történhet az az, hogy esélyt adnak a többieknek a reménykedésre, és ebben a vágyódásban ők is hasonlóan tudtak azonosulni testvéreikkel, mint azok velük, hiszen mindannyian nyomorultak voltak ugyanazzal a kilátástalan jövőképpel. Az álmok tartották vissza a Végtelen Vándorait attól, hogy feladják a küzdelmet. Sosem reménykedtek abban, hogy saját életükben még jobb sors várhat rájuk, de a lehetőség, hogy utódaik valahányadik generációjának még lesz esélye egy normálisabb életre, táplálta bennük az életben maradás halovány lángocskáját.

Ahogy múltak a ciklusok, a bolygólakókhoz eljutott a hír, hogy a felemelkedés eszméjével egyre jobban kezdenek szimpatizálni a hazátlanok. A szekta planetáris hálózatának ez az infó nem igazán használt. A szerzetesek között komoly vita alakult ki a Végtelen Vándorainak a gyülekezetbe való bevonásáról. Egyesek a már kialakult és jól jövedelmező hívek egységét féltették, míg az elhivatottabbjai a galaktikus örömöket megvetve a tézisek igazságát kívánták elérni. A legkisebb réteg örömmel fogadta az új tagokat, azonban az okot, amiért térítői útjuk során megkörnyékezték őket, elítélték. A próféták vallották, hogy az embernek, miután minden elérhetőt meghódított, tovább kell lépnie biológiai váza nyújtotta korlátain, és testi kereteit elhagyva átalakulnia egy nemesebb lénnyé. A tudóspapok már hosszú ideje dolgoztak a lehetőségeken, amihez a szekta vezetői szerint rengeteg pénzre volt szükség, és mi tagadás, a befolyt adományok egy-két százalékát valóban a nemes célra fordították. A hívek egyfajta életbiztosítást kötöttek a kor eléggé anyagias szektájával. Azok, akik hatvan éven át fizették a járulékot, jogosulttá váltak arra, hogy a törlesztés leteltével hibernálják őket, és lefagyasztott testüket megőrizzék mindaddig, amíg eljön a felemelkedés napja. Voltak, akik már az előtt számlát nyitottak gyermekeik felemelkedésének biztosítására, mielőtt azok még megfogantak volna. Sok polgárt idősebb korában szerveztek be. Ezeknek legtöbbször rövidebb futamidő alatt nagyobb ősszeget kellett felhajtaniuk. A szegényebb néprétegek számára jutányosabb, elérhetőbb lehetőségeket biztosítottak. Akinek nem volt pénze arra, hogy megvásárolhasson egy hibernáló kamrát, az néhány száz évre bérelhetett egyet, és reménykedhetett, hogy nem ébresztik fel idő előtt. Az ő esetükben a megfogalmazottak szerint, ha sikerül megtalálni a felemelkedés módszerét a bérleti idő lejártán belül, a bérlők részesülhetnek az emberiség átlényegülésében. Amennyiben pedig nem, felébresztik, és képességeik szerint egy új korban engedik boldogulni őket. A nagyobb összegű lottónyereményeket be lehetett váltani még nagyobb értékű családi felemelkedés utalványra. A társadalom egyharmadát a szekta a befolyása alatt tartotta.

A vezetők legfelsőbb szintjén csak a pénzt látták. Mivel már jó három évszázada nem sikerült eredményt felmutatni, a hívek hite kezdett meggyengülni. Ekkor jött egy mentőötlet az egyik felemelkedést kutató szerzetestudóstól:

– A Jusurne gázóriáson az élet egyedi formája jött létre – kezdte a kutató a beszámolóját. – Habár már régóta tudunk ezt-azt a bolygóról, mindeddig értéktelen volt a számunkra. Az elmúlt években újabb vizsgálatoknak vetettük alá az égitestet. A bolygó különböző magasságaiban eltérő körülményeknek ellenálló életformák alakultak ki. A legfelső gázrétegben parázsló moszatok szállnak a légörvényekkel. Valamivel alattuk léggömbszerű buborékok lebegnek, melyeknek alsó feléről gyökérszerű indák csüngenek a mélybe táplálékért, felső burkuk pedig igyekszik minél több tápanyagot befogni a fölöttük lebegő moszatréteg anyagcseretermékéből és teteméből. A következő szinten medúzához hasonló puhatestű harangok raja lelt tápszférára. Ezt a szférát nagy mélységig egy élettelen zóna követi, majd ritka sűrűségben apró gyémántkeménységű koromfekete színű egysejtűek jelennek meg, melyek azonban már teljesen eltérnek a felsőbb rétegek szén alapú struktúrájától. Ahogy a hőmérséklet nő, a gázbolygó kevés fémanyaga egyszerre gáz szilárd és folyékony halmazállapotban lesz jelen. A fémek és természetes ötvözeteik pedig más anyagokkal keveredve a mieinkhez hasonló szerves molekulákat alkotnak. Ez a szint elég vékony, az ezt követő mélységekbe pedig már képtelenek voltak a szondák vizsgálatokat végezni. Azonban mielőtt még végképp elvesztettük volna a jeleket, különös interferenciához hasonló elektromos zajt észleltünk, melyekre a Jusurne faunájának tanulmányozása óta senki sem fordított figyelmet. A felvételeket tanulmányozva a gázbolygó körülményeit számítógépen szimulálva sikerült rekonstruálni az eredeti források által kibocsátott jeleket és tanulmányozni azoknak feltételezett forrását. A kisugárzott jelek heves elektromos impulzusok, melyek egészen a gázbolygó belső hidrogénmagjának felszínéről erednek. Egy ekkora planéta esetében a központi magot hidrogén és hélium alkotja. Gravitációjuk folyamán összesűrűsödnek és a rájuk nehezedő nyomás hatására fémessé válnak. Valójában a Jusurne belsejében egy fémhidrogén mag létezik. Ennek felszínéről eredtek a befogott elektromos hullámok által keltett zavaró interferenciák. Nem meglepő, hogy ezzel eddig senki sem foglalkozott, mivel természetesnek tűnt, hogy egy gázóriás fémesedett hidrogénmagjában áram indukálódik, végeredményképpen ebből ered a bolygó messzire kinyúló elektromágneses tere is. Azonban a befogott zajokat visszakövetve a jelek rendszerezett struktúrát mutatnak. Valakik odalent beszélgetnek.

A hosszú, érdektelen maszlagot követően az ébredés moraja söpört végig a termen.

– Odalent értelmes, tudattal rendelkező lények élnek. A második fémes életöv példájából és az indirekt információkból arra lehet következtetni, hogy a mag felszínén a fémesedett gázok szerves fémmolekulákká rendeződtek. A körülményeket figyelembe véve pedig ezek a lények egymás között árammal kommunikálnak. Hogy a gázóriáson belül létezik-e egy fémesedett gázokból létrejött belső bolygó, melynek felszínét talán szilárd kristályosodott hidrogénszárazföldek és folyékony fémes hidrogéntengerek szabdalnak, amit az erózió és az élethez szükséges körforgás az általunk ismert világokhoz hasonlóan formál, jelenleg még fikciós képzelgések csupán, de hogy intelligens életforma van a bolygó mélyén, azt minden kétséget kizárólag bizonyíthatom a témához hozzászólni tudó kollegáknak.

– Tisztelt Hittárs! Mégis mennyiben szolgálja ez a felfedezés a felemelkedés ügyét? – tette fel a tudósszerzetesnek valaki a kérdést.

– A galaxis összes nem emberi civilizációját a tudatátvitel segítségével igáztuk le és hódítottunk meg területeket. Ha ezt a módszert sikerülne a Jusurne lakóin is alkalmazni, akkor már megnyílna a lehetőség a felemelkedés felé – a teremben feszült csend támadt.

– A jusurneiek felépítése egy elképesztő létezési formának nyújt lehetőséget. A lények szervezete fémesedett gázok szerveződése. A nyomás irányított csökkentésével a hidrogén elveszíti fémes jellegét, előbb folyékonnyá válik, majd gázzá. Mindemellett arra is figyelnünk kell, hogy az idegrendszert alkotó molekulák között megmaradjon az elektromos átvitel. Ahogy a molekulák egyre távolabb kerülnek egymástól a nyomáscsökkentés következtében, azt is szem előtt kell tartani, hogy az eredeti áram erőssége túl naggyá válik a meglazult idegpályáknak, ezért azt is csökkenteni kell. Ez lesz az első legkényesebb feladat. A fémek elektronjai a fém felületén helyezkednek el, magjaik pedig kristályos szerkezetet hoznak létre. A gázok szabadságfoka sokkal nagyobb, egyben reakcióképességük is megnő a fémes állapothoz viszonyítva. A gázban már minden atom a saját elektronját birtokolja, és nem létezik a többi mag által kialakított szilárd kristályrácsos struktúra. Az elektronok többé nem közösek, az atomok szabadabbak, erélyesebbek, a halmaz strukturálatlanná válik. A fémes jelleg teljes ellentétébe való átmenetét lesz a legnehezebb irányítani. Valahogy meg kell őrizni a rendszert. Amströngnyi nagyságrendben létre kell hozni egy mesterséges vázat, ami a molekulákat kellő távolságban és a megfelelő helyen tartja. Ennek ellent kell állnia a nyomásnak, és szélsőséges hőmérsékletkülönbségeket kell elviselnie. Emellett képlékenynek is kell maradnia, hogy a mesterséges evolúció folyamán fellépő tágulásnak eleget tudjon tenni, illetve tökéletes szigetelőként is kell majd szolgálnia. A váz miniatűr nanoméretű elemeinek  több száz kilométeres kiterjedése stabil és megfelelően irányítható képlékeny műszer kell legyen. Amint a fémesedett gázlények elkezdenek átalakulni és szervezetük gáz halmazállapotú óriástérfogatra nő, eredeti méretük milliószorosával kell majd számolnunk. A folyamat végére az átültetett emberi tudatot néhány gázmolekula fogja stabilizálni, és lehetővé válhat az a nagyfokú szabadság, amiről mindannyian álmodunk. Hajók nélkül utazhatjuk be a csillagokat, és új galaxisokba léphetünk át. Nem lesz többé éhség, nyomor, gyarlóság, halál csak az elme és az akarat egységének bármit átformálni képes végtelen lehetőségei.

– Ez hihetetlen és megvalósíthatatlan! – horkant fel egy kételkedő.

– De legalább egy reménysugár – szólalt meg egy bankárszerzetes. – És ne feledjék, kérem, hogy a hívek reményei képzik szektánk fenntarthatóságának alapját. Egy ilyen lehetőség hallatán óriási tömegeket tudunk majd beolvasztani. És ha megnő a kereslet, az árak is nőni fognak. Mindegy, hogy kivitelezhető-e vagy sem, egy ilyen lehetőséget az élet minden területén ki kell használnunk. Ha ügyes propagandával állunk elő, akkor az elkövetkezendő fél évszázadban véglegesen átformálhatjuk a társadalmat, és abszolút hatalomra tehetünk szert. Csak a saját egységünket kell megalapoznunk.

– Kérem, Uraim! – szólalt meg a legidősebb szerzetes – Igazán fontos, hogy az eszmét anyagi oldalról is támasszuk alá, de ne essünk bele a pénz csapdájába. Ha van rá esély, akkor legalább magunkért tegyük meg a szükséges lépéseket. Én jövő héten sztázisba vonulok, és szeretném, ha ébredéskor felemelkedhetnék. Lassan mindenkinek eljön az ideje. És önök, akik a legrangosabb és legbelsőbb körök tagjai, akarniuk kell saját jövőjük biztonságát, mely túlmutat az emberi életéveken. Tisztelt Tudós Hittárs! Nagyra becsüljük szolgálatait. Ön szerint a terv kivitelezhető, és ha igen, mekkora anyagi fedezetre lesz szükség.

– Ha minden nyersanyag és erőforrás adott volna a projekt sikeres kivitelezhetőségéhez, legalább harminc százalék esélyt jósolnék a sikernek. De ez anyagiakban akkora összeg, amit állandó árfolyam mellet száz univerzumnyi létezés ideje alatt tudnánk előteremteni. Más szóval egyetlen út létezik. Meg kell szerezni a totális hatalmat és a világot fel kell oldanunk a pénz rabsága alól. Szervezett együttműködésre lesz szükség minden emberrel. Áldozatáért senki sem várhat el többet, mint a minimális ellátás, ellenben munka szempontjából mindenkinek a legtöbbet kell nyújtania. A létező nyersanyagokat a közös cél érdekeire kell fordítani. Az emberi viselkedésmintákat hangyabolyszerű együttműködésre kell átformálni, és szükséges végtelenül megnövelni a közösségtudatot. Ha időkeretet kéne megállapítanom, nagyjából nyolcszáz év, mire az előkészületekkel végezni tudnák.

            A nagytanács hónapokig rágódott a felemelkedés lehetőségének megvalósítási tényezőin. A szükséges technológia kidolgozása elméletben már megszületett, a legnagyobb gondot a gyakorlatba való átültetés jelentette.

– A társadalom részéről szükségszerű minden ellenállás megszüntetése – szögezték le a tanácsban.

 Megpróbálkoztak egy minden eddiginél erőteljesebb propagandával hatni a tömegekre, de az eredmény csak felületes volt, ráadásul nem sikerült mindenkivel elfogadtatni a felkínált lehetőséghez szükséges feltételeket. A társadalommanipuláció önmagában nem bizonyult elegendőnek, az emberek agyának átmosása nem maradt időtálló. Ekkor fordultak a genetikusokhoz, akiknek a Felemelkedők Társaságának megalapulása óta komoly befolyása volt a szektatudományok tanácsában. Az ő javaslatuk szerint az emberi génállomány átírására lenne szükség. Ekkora méretű populációban azonban túl sokáig tartana megtalálni a megfelelő gén szekvenciális összefüggéseket. A kutatás alatt az exotársadalom népei között találtak egy célcsoportot, melynek tagjaiban a megfelelő jellem fejlődéséhez szükséges alap már létezik. Következtetésszerűen őket megfigyelve, majd megfelelő módon keresztezve a galaktikus népesség többi tagjával, létre lehetne hozni egy genetikailag irányított viselkedésfejlődést, mely az egész emberiségre rányomná bélyegét.

– Nagyra Becsült Tanácstagok! – kezdett a fő genetikus szerzetes a beszámolójába. – Találtunk egy mikroközösséget, melyben ígéretes lehetőségek rejlenek a Nagy Terv kivitelezését illetően. Ez az embercsoport elszigetelve fejlődik immár több száz éve az exonépektől elzárva. A körülményeknek köszönhetően a polgárok rendelkeznek egyfajta részleges kollektív tudattal. Ha akár a két legtávolabbi alany egyikével történne valami, azt valamilyen formában, igaz, hogy még csak tudattalanul, de lereagálná a társalany is. Egy másodlagos metakommunikáció révén a bajbajutott alany visszajelzést kapna társalanyától, hogy érzékelte a vele történteket. Ez a csatorna a tudat alatt mindaddig aktív marad, míg a probléma valamilyen formában meg nem oldódik. Ha célcsoportként nem csak két alanyt vennénk, hanem az egész elszigetelt közösséget, és azok elé egy olyan lehetőséget tűznénk, melyre több reakciót várhatnánk, biztosak lehetünk abban, hogy a csoport tagjainak véleménye megoszlana. Ez általában megszokott jelenségnek számítana bárhol a világon. Azonban a folyamat az ő esetükben itt nem érne véget. A kollektív tudatuknak köszönhetően rendszerük idővel megint egységessé válna, ugyanis a közöttük levő tudatalatti meta kapcsolat mindaddig élne, míg a lehetőségek közül mindenki ugyanazt nem választaná. Eme megosztottság abban segíti ezt a mikrotársadalmat, hogy a felmerülő lehetőségek közül nagy valószínűséggel a legelőnyösebbet válasszák.

– Mégis kikről lenne szó – hangzott el a kérdés – és hogyan lehetne a viselkedésmintát beírni az emberi tömegek génjeibe?

– A szemétszállítók társadalmáról lenne szó – a teremben általános megvetés hullámzott végig. – A természet pedig elvégzi a szükséges evolúciót. Mindössze be kell őket inkadrálnunk az exobolygók népességébe, és ügyelnünk arra, hogy az ő vérvonaluk domináljon. A társadalomtudós csoporttal összedolgozva arra a következtetésre jutottunk, hogy előbb kell keresni egy együttműködésre képes kolóniát, akik képesek félretenni az ellenszenvüket, és befogadnának maguk közé néhány tagot a galaktikus hulladékszállítóról. Két-három generáción belül beindulna egy keresztbeházasodás a kolónia, és a hulladékszállítók népe között, majd a vegyes házasságokból születő utódok újabb három-öt generáció után végül a teljes kolónia génállományába bevinnék a kollektív tudatra való hajlamot. Ezt követően a már régen elfeledett múltú utódokat össze lehetne mosni a többi bolygó lakosaival, akik már nem ismernék fel bennük, hogy a megvetettek és kirekesztettek hajóvárosáról származnak, így megkezdődhetne a nagyobb tömegek bevonása is a tervbe. Tizenöt-húsz generáció alatt mindenkiben ott lehet majd a kollektív tudat.

A fő genetikus kérésére a társadalom tudós átvette a szót.

– Az első lépés az lenne, hogy bevesszük a magukat Végtelen Vándorainak nevező csoportot a szektába. Bejelentjük a hírt a médiában. Majd általános zúgolódásra számíthatunk, de lesznek elszórtan emberek, akik szimpatizálni fognak a „Felemelkedést az egész emberiségnek!” eszmével. Őket össze kell majd gyűjtenünk egy külön kolóniára, ahol majd keveredni fognak a genetikus célpéldányokkal. Miután a kollektív tudat úrrá lesz a közösségükön, valószínűleg sokkal egységesebben és szervezettebb formában kezdik majd vezetni életüket, fellendül az ipar és egy jól működő mikro társadalmat hoznak létre. Ennek következtében örömmel fogják majd fogadni őket a többi bolygókon. Ahova elmennek, amint a kollektív tudat hatással lesz a hétköznapokra, újból megismétlődik a sikertörténet, és az onnan továbbvándorlókat ismét örömmel fogadják majd a magukat nehezebben igazgatni tudó bolygók lakói. A hatás önmagát fogja erősíteni.

Az alapkoncepciót a tanács jónak ítélte és kezdetét vette a tervek részletes kidolgozása. A Végtelen Vándorainak figyelmét a Csillát 2 hirdetéseivel keltették fel, majd missziókat küldtek hozzájuk. Kisebb-nagyobb ajándékokkal kedveskedtek nekik, amivel a nélkülözéshez szokott lakosság bizalmát egykettőre megvásárolták. Később bejelentették az exopopulációknak, hogy a szekta eszméjét végre sikerült az utolsó emberi kolóniára is eljuttatni. A valóságot kissé elferdítve bizonygatták, hogy a megvetettek bevonásával történelmi fordulóponthoz érkeztek. A nehéz summákat befizető polgárok joggal tették fel a kérdést, hogy vajon a nincstelenek mivel tudnak beszállni a kutatások támogatásába. A téma természetesen az volt, hogy minek kellett olyan szigorúan sarcolni a hívőket, amikor szemmel láthatóan egyesekkel lehet kivételezni is. A tömegeket azzal etették, hogy az emberi faj örökítő anyagában felfedeztek egy rejtőzködő önpusztító gént, ami már elkezdett aktiválódni, és a civilizáció pusztulásához vezet, még mielőtt az ember befejezhetné a nagy tervet.

– Drága eszménkért eddig is rengeteg áldozatot hoztunk – hangzott a hírműsorokban. – Sajnos újabb akadály gördült felemelkedésünk elé. Kiderült, hogy a természet különösen kódolta DNS-ünket. Eme genetikai kód akkor kezdi meg funkcióját, amikor néhány generáció alatt a kereszteződő kromoszómák csak a régi információhalmazokat kezdik ismételni, nem hozva olyat a génstruktúrába, ami az emberiség létezésétől fogva még egyszer sem létezett. Más szóval a fajunk elöregedett, fejlődésének olyan szintjére ért, ahol a változás már annyira lassú, hogy az evolúció megszűnik, állandósulnak a genotípusok, és genetikai sugallatra elkezdődik az egyedszám csökkenése, a születendő gyerekek száma egyre kevesebb lesz, akikben viszont a legelőnyösebb tulajdonságok fognak egyesülni. Végül csak egy nagyon kis létszámú embercsoport marad fenn, akik minden előttük élő embernél tökéletesebbek lesznek, de ők már kevesen lesznek ahhoz, hogy véghezvigyék azt, amit elterveztünk. Az exopopuláció világában elszórtan vannak még emberi példányok, akiknek a segítségével lehetne ezt a folyamatot késleltetni, de semmi esetre sem lehetne elég ideig fenntartani a kívánt populáció méretét. A fennmaradáshoz szükséges génstruktúra ritkasága miatt az ezzel rendelkező DNS-ű emberek értéke borzasztóan magas. Mesterségesen nem lehetséges bevinni a mutációt, kizárólag természetes úton adható át a gén gátlásához szükséges információ örökítés útján. A Végtelen Vándorai azonban mind rendelkeznek a megfelelő örökítő anyaggal. Ezért ők a szekta testvéreinek szó szerint a vérükkel áldoznak.

A manipuláció jó eredményeket hozott, az új ötlet még inkább elősegítette az űrkukások társadalomba való beilleszkedését. A projekt hol a tervekhez képest jobban, hol rosszabbul, de folyamatosan haladt előre. Mikor a világon a szekta már akkorára nőtt, hogy befolyásának nem lehetett ellenállni, a régi idők vallásai kezdtek nemkívánatosakká válni. Komoly erőfeszítéseket tettek ezeknek a feloldására, de az utolsók közül is az utolsók sokkal erősebb ellenállást tanúsítottak, mint amivel meg tudtak volna birkózni. Megindult a keresztény, muzulmán, buddhista és az összes többi vallás üldözése. Egy különböző vallásokból álló terroristaszervezet kezdett kialakulni csupa elszánt öngyilkos merénylővel, akik komoly károkat tudtak okozni a kialakulóban lévő egységnek. Végül a szektának engednie kellett terveiből, és úgy döntöttek, hogy annak a kevés, de elszánt embernek megengedik, hogy egy bolygón, tőlük elzárva függetlenül élhessenek. Az áttelepítéseket követően az emberiség két különböző fejlődési irányba indult, maradt egy bolygónyi hagyományos utat követő csoport, és a sokkalta nagyobb egyedet számláló felemelkedésre készülők társadalma. A két nép, akár csak két faj, többé nem tartotta egymással a kapcsolatot. Az egyetlen, amire ügyeltek, hogy senki se lépje át határaikat.

Ezek után a terv zavartalanul folytatódhatott tovább, és sok generációval a Csillát 2 reklámbolygóvá való alakulása után sikerült minden előkészületet befejezni. A Jusurne közelébe nagy tömegű felgyorsított meteorokat irányítottak, melyeknek sebessége elég nagy volt ahhoz, hogy a bolygó gravitációja ne tudja elfogni a száguldó égitesteket. A meteorok a bolygóból magukkal ragadtak némi gázt, és így a Jusurne tömege lassan fogyni kezdett. A légkör megfogyatkozásával csökkent a bolygón uralkodó nyomás mértéke, a gázóriás fémesedett hidrogén magjának amolyan bolygón belüli planéta jellege kezdett megszűnni. A szilárd hidrogénbolygón hatalmas földrengések mentek végbe. A felszín forrni kezdett, majd elpárolgott. Protonvulkánok lövelltek a magasba, melyek a felszínen cikázó negatív töltéseket magukkal rántották a világűrbe. A bolygón élők számára az elektronhiányossá vált környezet olyan volt, akár az embernek a levegő eltűnése. Az ottani élet alapfeltételét a magas elektronkoncentráció jelentette. A negatív töltések és a nyomás hiányában a lények protoneurotikus aktivitása jelentősen lecsökkent, majd molekuláris egységük is kezdett megbomlani. Azonban mielőtt a vég utolérte volna civilizációjukat, a kataklizmát okozó megfigyelők egyenként befogták őket, és mesterséges körülmények között egymástól elszigetelve megkezdték a szilárd testek lassú gázosítását és tudatuknak elorozását.

Az emberek a meghódítandó fajt protozoáknak nevezték el. A protozoákat nagynyomású kamrákba helyezték, amire elektromos feszültséget kapcsoltak. A bolygó, rajta minden egyéb élettel megsemmisült. Megkezdték a fémesedett gázú lények szervezetének mesterséges evolúcióját. A nyomás fokozatos csökkentésével a hidrogéntestek átalakulása során a protozoák külsején foltokban szuper folyékony hidrogén jelent meg, ami az egész testükön áramlatokat hozott létre és lassú növekedése folyamán végül egy kettős vázat alakított ki. Egy szilárd fémesedett belső, és egy folyékony külső réteget. Az átalakulás további részében a szuper folyékony réteget egy egyszerű folyékony halmazállapotú hidrogén borította be. Eme két különböző folyadék egymással állandó keveredést kialakítva stabilizálta a külső vázat. A test felszínén erekben elkülönülve, egymással ellentétes irányban haladó szuper folyadék és egyszerű folyadék áramlatok jöttek létre. A következő fázisban megjelent a hidrogén gáz halmazállapota. Az erek két részből háromra oszlottak. Egy szuper folyadék ér mellet egy egyszerű áramlat haladt ellentétes irányultsággal, majd egy sokkal gyorsabb áramlatú gázcsatorna következett, aminek iránya megegyezett az egyszerű folyadékéval. Ezt újból egy egyszerű folyékony réteg követte, amit végül egy szuper folyadék határolt szintén ellentétes irányultsággal. A protozoák neuronhálóját fokozatosan feloldva, működésének biztosítása érdekében a három halmazállapot és a szuperfolyadék elegyének megfelelő átmenetével biztosították az idegpályák folyamatos kommunikációját. Ami eddig a protoneuronok külső felén ment végbe, az most az idegrendszer belsejében folytatódott. Apró csatornákat hoztak létre az idegpályák belsejében, amiben elektronok számára biztosították a haladást. Az óriásira tágult protozoák testét végül egy külső szilárd vázba zárták, hogy a hidrogént a nyomás teljes megszűnése előtt egyéb gázmolekulák reakciójával stabilizálják. Végül sikerült egy összefüggő gázelegyet létrehozni, ami az űrben egyetlen egységet alkotott.

A szekta már a terv legelején tudta, hogy mire az elképzelések megvalósulnak, már túl sok ember lesz hibernálva ahhoz, hogy mindenki felemelkedhessen. A sztázisban levő emberekre azonban szükségük volt a protozoákkal való idegi átvitelhez. Néhány kiválasztott szektatag kivételével másoknak esélyük sem volt arra, hogy az altatásból felébresszék. Valójában az ébren levő civilek tudatát sem akarták a felemelkedett létformába ültetni, mert utólag rájöttek volna, hogy az egész egy hatalmas csalás a szektavezetők részéről. A későbbiekben kitörő káosz elkerülése érdekében úgy tervezték, hogy miután az összes kiválasztott felemelkedett, megszabadulnak a maradék emberiségtől.

A gázosodott protozoák neuronhálóját átszivárogtatták a sztázisban alvó emberek agyán, ezzel létrehozva a két faj közötti idegi kapcsolatot. A gázneuronháló nagy kiterjedése miatt sok ember felhasználására volt szükség ahhoz, hogy egyetlen szektatag felemelkedése végbe mehessen. Minden egyes tudati átvitel után a hibernált egyedek agyhalottá váltak, de a sztáziskamrák a többi életfunkciót fenntartva a beavatatlanok számára úgy jelezték, hogy a hibernáló fülke tulajdonosai még életben vannak. Az újabb propaganda az volt, hogy a köztes átvitelben résztvevő egyedeknek egy tudatátültetés után pihenniük kell, de idővel majd újból alkalmazni lehet őket, és így mindenki részesülhet a felemelkedésben. Az utolsók tudatát majd maguk a felemelkedettek segítik a protozoákba. A sok száz generációs agymosás egyszerűvé tette a tömegek befolyásolását, és mindenki végezte tovább a kijelölt feladatát. A haláltól való félelem szinte megszűnt létezni. Efféle tragédia csak balesetekkor fordulhatott elő. Olyankor viszont általános letargia söpört végig az emberiségen a tudat alatti másodlagos kommunikáció révén.

Megkezdődtek a felemelkedések, az új testekbe került szektatagok tapasztalgatták érzékszerveiket, gáztestüket gondolataikkal formálták. Molekuláikat elektromágneses kölcsönhatásokkal ide-oda rakosgatták. Volt egy elsődleges testük, ami a tudatukat tárolta és védte, és létezett egy másodlagos burok, ami a mozgásért felelt. Ebben különféle gázok és törmelékek voltak, melyek hol páncélként, hol hajtóanyagként szolgáltak. Megújítható, lecserélhető és a szükségszerűség kívánalmainak megfelelően alakítható részük lehetővé tette, hogy szilárd bolygófelszíntől függetlenül, az univerzum nyers erőiből táplálkozva létezhessenek.

Ahogy egyre több szekta mufti hagyta el emberi testét, ugyanolyan arányban csökkent a protozoák létszáma is. A még emberi tudattól független gázlényeket igyekeztek szaporítani, de a próbálkozások sikertelenül végződtek. Az emberi testben ragadt szektavezetők zúgolódtak, és ármánykodni kezdtek a felemelkedettek ellen. Azok viszont hogy már szabadon mozoghattak, sebezhetetlenné váltak. Az emberekben felébredt a sok évszázada szunnyadó kétely és a növekvő feszültség hatására egyre gyorsabban kerültek felszínre a szekta rejtett dolgai. Mindenki hamar megértette, hogy már a kezdetektől fogva a nemes eszmék csupán a kizsákmányolást erősítették, és mikor végre a beetető maszlag megvalósíthatóvá vált, azok kívántak hasznot húzni belőle, akik már az elejétől fogva sem hitték vallott nézeteiket. A felháborodás egyhangú volt, és a nép addig nem nyughatott, míg mindegyik szipolyozót el nem kapta. Egyszerre tört a vezetőkre a hosszú idő alatt elfeledett félelemérzet, és ennek a sok év alatt koncentrálódott rémületnek a hirtelen felszínre kerülése nem maradt következmény nélkül. Még mielőtt a tömegek elégtételt vehettek volna, a hajdani elit tagjain, azok haláltól való félelmükben elhunytak. A felemelkedettek messziről szemlélve az eseményeket úgy vélték, hogy a vezetés nélkül maradt emberiség rövid idő alatt megtizedeli önmagát. A mesterséges keveredés miatt azonban a kollektív tudat újból egységgé kovácsolta a kihasználtakat. A gáztestű szektavezetőkkel szemben az emberek semmit sem tehettek. Többé senki nem akart felemelkedni, és az utolsó néhány protozoát szabadon engedték. Az immár humanozoáknak nevezett felemelkedettek azonnal támadást indítottak a szabadon engedett protozoák ellen. Erőfölényüknek köszönhetően gyorsan végeztek a protozoák fajának megmaradt képviselőivel, majd távoztak az emberek lakta világból.

Mindezt az utolsó protozoa mesélte el nekem, aki a harcok alatt a Csillát 2 üregeiben bújt el a humanozoák elől. Látva azt, hogyan használták ki saját fajukat a felemelkedettek, megszánt minket, akik hátra maradtunk. A vezetőkben a reményvesztettségből feltörő halálfélelem megszabadított minket a zsarnoki megtévesztőktől, és esélyt kaptunk egy új életre. Mindannyiunk gondolatai összefonódnak, és létezésünket egy kollektív akaratban egyesítve igyekszünk biztosítani fennmaradásunk feltételeit.  A protozoa, akinek bolygóját és faját a mi őseink irtották ki, a saját otthonait elpusztító emberiségnek minden rossz ellenére segített. A halottá vált planétákat megtöltötte levegővel, vízzel és élettel. Új otthont adott nekünk. Búcsúzóul reményét fejezte ki, mi szerint sikerült jó irányba változnunk, ő pedig elindult, hogy bosszút álljon, és elzárja az univerzumba szétszéledt tömény gonoszságot. Más módját a humanozoák legyőzésére nem ismerve a protozoa egy óriás tömeg gravitációjába akarta zárni a gáztesteket. Bizonyára sikerrel járhatott, mert a Jusurne újból régi helyén kering, és szondáink mérései alapján az elektromágneses hullámok jelei beszédszerű rendezettségre utalnak.