Egyszer kiönt a tenger…

Egyszer kiönt a tenger… - Simon Lehel Zoltán

Egyszer kiönt a tenger…

Egyszer kiönt a tenger…

A tenger kiöntött.

A Föld vizei megemelkedtek, az óceánok elmosták a földrészek egyharmadát, a bolygó klímája egy új egyensúlyi állapotba váltott. A globális felmelegedés miatt elolvadtak a sarki hósapkák, eltűntek a hegyek gleccserei. Azok a vidékek, melyeket a monszunok és hurrikánok időnkénti ciklusa megtépázott, víz alá kerültek, a mérsékeltebb vidékek mediterránná változtak. Rengeteg termékeny vidék elsivatagosodott.

            Nagyon régen volt egyszerre ennyi folyékony víz jelen a bolygón, és azok az idők terra formáló hatást gyakoroltak a planétára. A Föld történetének kezdetén, mikor a Hold leszakadásával kialakult a kettős bolygórendszer, a két égitest közel volt egymáshoz, gyorsan forogtak a tömegközéppont körül. A kialakuló szárazföldeket 4-8 óránként több száz kilométeres mélységig a dagály-apály jelenség mosta végig. A talajból kioldódtak az élethez szükséges anyagok, és a víz visszahúzódása után a kisebb tócsák párologni kezdtek, aminek hatására az oldat egyre koncentráltabb lett, és az elemek elkezdtek szerves struktúrává összeállni. A folyamat gyors egymás utáni megismétlődése és az érintett földfelszín mérete miatt roppant változatos élővilág jött létre. A Hold, akár egy mágneses keverő egy laboratóriumi reakcióban az oldószer mozgatásával, és az anyagok egyenletes eloszlatásával és egyesítésével mindaddig katalizálta a reagensek egyesülését, míg az élettelen részecskeszerveződések egyszer csak megmozdultak. Ezzel egy időben, ahogy a reakció beindult, és önmagát kezdte gerjeszteni, a Hold a Föld körüli forgás sebessége miatt távolodni kezdett tőlünk. Gravitációjával kevésbé hatott a Világóceánra, és a víz visszahúzódott a medrébe. A dagály és apály közti különbség egyre csökkenőbb méreteket öltött. Ahogy az egyszerűbb szerveződések bonyolultabb struktúrákká alakultak, úgy az éghajlat által befolyásolt reakciókörülmények is kisebb spektrumú skálán kezdtek mozogni. A klímaövek stabilizálódtak, az élőlények pedig alkalmazkodtak. A Hold már nem heves reakciófelügyelőként, hanem stabil, állandó és ciklikus periódus-meghatározó elemként vett részt a Naprendszer harmadik bolygójának faunájában. A Föld- Hold közti távolság növekedése miatt a tömegközéppontot meghatározó erőkarok egyre nagyobbak lettek, és a napok hossza az életnek kedvező irányba változott. A körülmények mesterien ideálisakká váltak, aminek következtében egy faj ki tudott emelkedni a többi közül. Ez a faj a több milliárd évnyi ajándékot elpazarolva néhány ezer év alatt a világ egyensúlyát a feje tetejére állította.

A felmelegedés miatt a természet által kivont fölöslegessé vált oldószer, a víz ismét bekerült a rendszerbe, ami a visszájára fordítja az eddigi evolúcióreakció eredményeit. A létrejött biotermékek (növények, állatok, baktériumok stb.), azaz a fejlődés új reagenseinek egymásra gyakorolt hatását a víz most elmossa. Az oldószer túlzott mennyisége miatt ismét az egyszerűbb, és igénytelenebb létformáknak fog kedvezni a környezet, de a keverés mértékének lelassulása miatt meg fog rekedni az anyagok bonyolultabb szerkezeti felépülésének a folyamata. Talán ahogy az élet kialakulása után a létrejött vitálmolekula egységek megmaradásához szükséges volt a víz bizonyos mennyiségének kivonása, ugyanúgy a fejlődés következő lépéséhez szükség van az embernek nevezett vegyület mennyiségének csökkentésére is. Lehet, hogy a humán reagens is elérte az állandóan változó rendszerben azt a tömeget a bolygó vegykonyhájának szintézisében, ahol már átlépett a fejlődés azon határán, melyen ismét módosítani kell a körülményeket a további hasznos változások érdekében. Az ember, mint másod rendű oldószer, túl nagy mennyiségben lehet jelen a világban. Úgy néz ki, hogy az általa gerjesztett folyamatokat nem ő irányítja. A kémia törvényeit alkalmazva a fölös mennyiségben felhalmozódott másodlagos oldószert vagy netán terméket, pontosabban az embert nagymértékben extrahálja önnön kapzsisága, ami kivonja őt a Naprendszer lombikjából. Talán a reakció megtisztítja és kristályosítja, esetleg izolálja a sapiens vegyületet, hogy szennyeződésmentes formájában tovább alakíthassa a végtermék irányába?

Ez is egy feltételezhető magyarázat. Egy reakció folytán a végeredmény legjobb esetben is csak megközelítheti a felhasznált anyag mennyiségét. 100 százalékos átalakulás nincs. Sokszor a befektetett energiának és anyag mennyiségének csak a töredéke áll össze a kívánt vegyületté. És ez most így alakult.

**

A megtizedelt emberiség néhány tagja felfedezte a megoldást a kedvezőtlen globális reakció visszafordítására. A világ sci-fi alkotó tábora foglalkozni kezdett a globális tragédiájával. Egy részük társadalomkritikákat fogalmazott meg, mások apokaliptikus disztópiákban álmodtatták szereplőiket utópiákról, de egy kisebb részük a megoldáson kezdte törni a fejét. A neuron izzók kigyúltak, és közös erővel az emberiség érdekében sok chates és fórumos mellébeszélésnek a következtében kijelentették, hogy meg kell szabadítani a bolygót a fölöslegessé vált víztől. Néhány hóbortos csillagász és matematikus utolsó elmejátékként csatlakozott a parányi mozgalomhoz. Kezdetben sajnálatosnak tűnt, de mint később kiderült, igazán kedvező nehézségekkel jár a fölösleges folyadék eltávolítása. A Naprendszer körül vannak bizonyos gyűrűk, amelyekben a vízmolekulák csoportosulnak. A jelenség asztrofizikai okai: a vízmolekula tömege, a Nap sugárzásának köszönhető elektron jelleg megváltozása, a hidrogénhíd-kötések stabilizáló és egyben tartó erejének hatására igen rövid idő alatt a megfelelő sűrűségi zónába gyűl a víz. A számítógépes szimulációk azt bizonyították, hogy a víz légkörön kívülre való juttatásával csak néhány évre oldódna meg a globális krízishelyzet, mert az visszazuhanna a Földre. Napvilágot látott az a tény is, hogy a vizet ekkora mennyiségben a földi erőforrásokkal lehetetlenség a külső vízgyűjtő zónáig eltávolítani. A legolcsóbb megoldás az lett volna, ha a Nap felé irányítják a vizet, de a csillaghoz közeledve a felforrósodott vízgőzt a hősugárzás visszatérítené a Föld pályájára, ahol csakhamar újból találkozna a bolygó a csapadékkal, és magához vonzaná azt. Világossá vált, hogy a vizet új gravitációhoz kell kötni. A Hold közelsége miatt kedvezőnek bizonyult, de a Föld nagy gravitációja miatt hamar visszavenné a vizét. Az egyetlen megfelelő gravitációval rendelkező tömeg, ahova a lehetőségek megengedik, hogy a víz eljusson, a Mars. Itt azonban más új probléma merült fel. Mivel a Mars belső magja kihűlt, és mozgása leállt, nem indukálódik áram, aminek a hiányában nem létezik a napszéltől óvó elektromágneses burok, így az odajuttatott víz ismét az űrbe kerülve megint becélozná a Földet. Nem is olyan egyszerű megszabadulni a tengerektől, mint ahogy az elsőre tűnt. Viszont a megoldás fele már megvolt. Az amatőrök által kezdeményezett világmegmentő terv legnehezebb fázisa akkor vette kezdetét, amikor a túlélésért harcoló, és állandóan fenyegetőző országoknak közös erővel össze kellett fogniuk, és maradéktalanul lemondaniuk a nukleáris arzenáljukról. Ugyanis az atomtöltetekben levő sugárzó hasadóanyag jelentette a kulcsot a túléléshez úgy a kormányok, mint az emberiség számára is. Az országok ezzel tartották fent megtámadhatatlanságukat, viszont ugyanerre az anyagra volt szükség a Mars vasmagjának megolvasztásához és mozgásba hozásához. Az ész érvek, melyek szerint a Földön őrizni, vagy elhasználni a bombákat biztos véget jelentenek az emberi civilizációra nézve, míg azoknak a Marson való alkalmazása megmentheti a bolygó faunáját, és továbbra is biztosítja fajunk fennmaradását, nem leltek megértő fülekre. Végül Észak-Korea bejelentette, hogy mindent elsöprő biológiai fegyverrel rendelkezik, ami az egész világot napok alatt pusztítaná el, és ez ellen még az sem segít, ha háborút indítanak, vagy megsemmisítő csapást mérnek rájuk, mert a világ különböző pontjain helyeztek el aktiválásra kész csomagokat. Magabiztosságukat megerősítvén átadták minden atomtöltetüket Kínának, hogy a nagyhatalmak lássák, hogy nekik már valóban nincs szükségük a sakkban tartás radioaktív eszközére. A világ vezetői arra a döntésre jutottak, hogy egy ilyen kiszámíthatatlan ellenféllel szemben, ha valóban rendelkeznek a minden életet elpusztító biológiai fegyverrel, és aktiválódhat akkor is, ha elpusztítják az országot, nincs már értelme az atomfegyverek halmozásának. Utólag kiderült, hogy Észak-Korea részéről csupán egy jól sikeredett blöff volt az egész, de addigra a többi állam szintén kifejlesztett néhány mindent elpusztítani tudó nagy területen fertőző biológiai fegyvert. Ilyen körülmények között az atomfegyverek pusztító ereje leértékelődött. Végül az Európai Űrügynökség segítségével sikerült összegyűjteni a szükséges muníciót, és megkezdődött a Mars vasmagjának felélesztése.

**

            A robbantások sikeresen zárultak, a Mars belső magja dolgozni kezdett, az elektronok ide-oda cikáztak, és kialakult a marsi elektromágneses tér, aminek léte közvetve bár, de különös módon a földi élethez nélkülözhetetlenné vált. Az űrbe juttatott jéggé fagyott víztömböket a Mars irányába indítják. A bolygó belsejében történt robbantások a felszínre zuhanó vízben gyors szaporodásra serkenti majd a mikroorganizmusokat, melyek hamar gyenge humuszt fognak képezni. Génmanipulált növényekkel beindítják a gyors oxigéntermelést, és ötven év múlva egy tönkretett bolygó helyett két lakhatóval gyarapodunk. Az évmilliárdok alatt kapott ajándékok elherdálása után most újabb csodát kaptunk, ami szintén hosszú ideje várt már arra, hogy megkaphassuk, csak eddig még nem csomagoltuk ki, hogy lássuk mi is rejlik a dobozban. Vajon képesek leszünk-e hálával tekinteni a jövőnkre? A történtek után azt gondolhatnánk, hogy az emberiségnek végre sikerült globálisan közös nevezőre jutnia a hosszabb távú túlélés érdekében még akkor is, ha nem mindig ért egyet önmagával, mégis gondolkodásának evolúciójában végre előre léphet egy lépcsőfokot, de valójában ismét csak ugyanazoknak a kicsinyes emberi tulajdonságok sikeres kombinációjának köszönhetjük, hogy megúsztuk a nagy vízözönt, ami fajunkat a kezdetek óta jellemzi. Ha valóban egy kísérlet termékei lennénk, akkor szerintem a reakció nem hozta volna meg a kívánt eredményt. Csakhogy a vegyészetben a negatív eredmény is eredmény, és ami az avatatlan szemnek egy kudarccal végződő kísérlet csupán, az egy benfentes számára hasznos információértékkel bír.