Váratlan utazás

Simon Lehel Zoltáz: Váratlan utazás

Jack kiszállt autójából. Egy nehéz munkanapon volt túl. Elővette kulcsát, a zárba illesztette, bement a házba, harapott pár falatot, aztán lefeküdt. Reggel kipihenten ébredt, kiment a konyhába, de valami megváltozott. A falakról mállott a vakolat, a lakásban nem volt áram, az ablakokon pedig vastag mocsok állt. Kilépett a házból. A kinti táj felismerhetetlen volt. A környék puszta volt és sivár, csak az ő háza állt rajta egyedül. Mobilja sem működött. Teljesen tanácstalan volt, azt hitte, hogy megőrült. Rövid gondolkozás után úgy döntött, hogy elindul valamerre, hátha magyarázatot talál a történtekre. Vizet akart venni magához, de a csapból nem jött semmi. Az egyetlen használható eszköz egy rozsdás kés volt, amit az övére csatolt.

            Elindult arra, amerre a tegnap még út volt. Sehol egy árva lélek vagy nyoma a civilizációnak. Sem romos épületek, sem roncsok, de még egy betonoszlop sem, ami az épelméjűségére vallana. A táj sík volt és kopár. Növényzet sehol. A távolban látott egy sziklát. Valami csillogott a közelében, arra gondolt, hogy talán víz lehet. Elindult felé. A tikkasztó forróságon már alig fonta az inát. Elért a vízig, ivott belőle, egy kicsit jobban lett. Árnyékot keresett, hogy megpihenjen. Zizegő zajt hallott. Kinézett a szikla mögül és egy hatalmasra nőtt darázsszerű óriásrovart pillantott meg. Elállt a lélegzete, a rovar elindult felé. Gondolkodás nélkül rohanni kezdett, a sziklák repedésében próbált menedékre lelni. Behúzódott egy mélyedésbe, a sötétben nem látta, hogy hová lép, ekkor megcsúszott és egy alagúton a mélybe zuhant. Valamilyen nedves és puha dolgon ért földet. Rohadó szag vette körül a barlangot. A szikla résein kevés fény szűrődött át, a falakat egy ragacsos szövet borította, a környezet hűvös volt és émelyítő. A fal megmozdult és három alak jött ki a keletkező résen. Jacket karon fogták és magukkal vonszolták.

            Egy barlangvárosba értek. Fáklyák világítottak az utcákon. Jacket bevitték az egyik épületbe.

- Hol vagyok?

Jacknek senki sem válaszolt. Egy kétméteres szőrös gorilla lépett be a szobába.

- Honnan jöttél.

- Nyugatról.

- Ott nincs semmi.

- Tudom. Láttam. Onnan jövök.

- A nyelvet, amit használsz, már ötszáz éve nem beszélik.

- A tegnap még beszélték páran. Milyen dátumot írunk?

- 2711. Szerinted tegnap milyen dátumot írtak?

- 2011.

- Van egy régi térképünk erről a térségről. Mutasd meg, hogy honnan indultál.

- Ebből a városból. A keleti feléről.

- Tolstoi utca?

- Igen. De honnan…

- Szerencsés fickó vagy. Valószínűleg a te házadat érte az első kvantumbomba, ami kirobbantotta a harmadik világháborút. Centire pontosan fölötted kellett felrobbannia. A lökéshullám kifelé terjedt, a középpont felé viszont lelassult az idő. Te érintetlenül átaludtál egy éjszakát, de a Föld közben hétszázszor megkerülte a Napot.

Jacknek elakadt a szava. A szülei, a barátai, a civilizáció, amit ismert már hét évszázada elpusztult. A szőrös alak magára hagyta gondolataival, adott neki egy kis időt, hogy feldolgozza a hallottakat.

            Másnap, mikor Jack már tudatában volt annak, hogy nem őrült meg, de még nem vette biztosra, hogy nem is fog, próbált szót érteni a helybéliekkel, de azokkal mutogatásnál tovább nem jutott.

- Velük nem fogsz tudni beszélni. - lépett oda hozzá a gorillaszerű alak.

- Nem beszélik ezt a nyelvet, igaz?

- Mondtam már a tegnap, hogy egy holt nyelvet használsz. Hogy érzed magad.

- Tegnap még attól féltem, hogy megőrültem és reménykedtem, hogy talán mégsem, de most azt kívánom, bárcsak úgy lenne. Mi történt a világgal?

- A háború kétszáz évig tartott. Szinte a Föld minden egyes négyzetméterét felperzselték. A nukleáris sugárzás mindent ellepett. Ennek a barlangnak a népe menekültekből verődött össze. Ide jöttünk, ahol az első bombázások voltak, arra számítva, hogy itt kisebb lesz a sugárzás. Rátaláltunk erre a barlangra, amit benőtt ez a mutálódott életforma. Úgy viselkedik, mint a gomba, de a szerkezete az állati szövethez hasonlít. Ez jó védelmet nyújt nekünk a kinti óriásrovarok ellen. Rajzáskor különösen jól jön. A húsa mérgező, aki nem ismeri, hogy merre mehet, azt elkapja és megemészti. Én különbözöm azoktól az emberektől, akiket láttál. A hozzám hasonlóak feladata a gondolkodás. Mi szervezzük meg ennek a társadalomnak az életét. Nagy testi és szellemi erővel rendelkezünk, de lassan szaporodunk. Így mutálódott bennünk egy gén. Azok, akik rád hasonlítanak, elég szaporák, de lassan jár az agyuk. Ők inkább dolgoznak. Mindenkinek beosztjuk a feladatát. Próbáljuk okítani őket, de a szellemi fejlődésük sok energiát vesz igénybe és kevés siker koronázza.

- Nekem úgy tűnik, hogy az ókori Róma társadalmát vettétek alapul.

- Nem szándékosan, de valóban olyan. Az eszközök hiányában visszatértünk ehhez az egyszerűbb viselethez. Az atomkor gyermekeinek nagy kihívás volt újból felfedezni a primitív technológiákat, de csak ezekkel tudtunk boldogulni.

- Vannak más városok is?

- Nem tudok ezen kívül egyetlen helyről sem. Talán dél felé van még egy ember lakta település, de az is lehet, hogy ez csak mese. Nagyon messze van, nem vagyunk még képesek arra, hogy elhagyjuk a barlangot. Arra várunk, hogy végre a bogarak elpusztuljanak.

- Erdők vagy állatok vannak még?

- A szárazföldiek mind kipusztultak. Ami túlélte a háborút, azt ezek a behemót rovarok felfalták. Lassan ők is kipusztulnak. Túl nagyra nőttek és nem találnak élelmet. Erdőkről sem tudok. A tavak és folyók is mind halottak. Talán az óceánokban maradt némi élet.

- A háborúról inkább nem is kérdezek. Jobb, ha nem tudom, kit kell érte gyűlölnöm. Köszönöm, hogy befogadtatok és nem szeretnék hálátlannak tűnni, de szeretnék szerencsét próbálni és megkeresni azt a másik települést. Ha nem halok meg és rájuk találok, akkor legalább elmondhatom nekik, hogy léteztek. Ez a kor már nem az enyém. Had segítsek legjobb tudásom szerint.

- Gyalog nem fogsz eljutni messzire. A vized el fog fogyni és nem találsz másikat jó darabig.

- Nem gyalog mennék. Ha megengeditek, építenék egy sárkányrepülőt. Menni fog, a tegnapelőtt még ez volt a szakmám.

- Legyen, de hagyd meg a terveket. Talán mi is szükségét vesszük majd. A levegő gépeiben még nem vagyunk otthon.

- Aerodinamika. Így hívják a repülés tudományát. Ez a legkevesebb.

            Jack útra kelt a sárkányrepülővel. Sivár látvány tárult szemei elé. Mintha nem is a Föld lett volna az. Csupasz sziklák, erodálódott talaj, még ott sem volt egy árva fűszál sem, ahol víz csordogált. Sem épületek, sem utak nem maradtak, ami a régi világra emlékeztethetett volna. Halk zümmögést hallott, ami egyre erősödött. Egy óriás rovar közeledett felé. Az adrenalin hirtelen elöntötte az agyát, a végtagjaiban az erek megduzzadtak a vértől és igyekezett minden tőle telhetőt megtenni, hogy üldözője ne érje utól. A hatalmas sáska felhasította a vásznat, Jack zuhanni kezdett. Elengedte a sárkányt, az súly nélkül lassan ereszkedett alá, a rovar pedig újabb támadást intézett a repülő szerkezet ellen. Jack zuhant, látta, hogy az óriáslény nem őt üldözi és mikor már majdnem földet ért, kinyitotta ejtőernyőjét és épségben landolt egy tó közelében. Egy mély repedésbe húzódott, a rovar követte, aztán felbukkant még egy. A két óriás összeverekedett. Ebben a helyzetben Jack érezte magát bogárnak, mintha felcserélődtek volna a szerepek. A rovarok már eltávolodtak a repedéstől, Jack egy motor zajára lett figyelmes. A hang irányába nézett, egy kamion érkezett a partra. Néhány ember őrült tempóban homokot lapátolt a partról egy utánfutóba, közben a szemüket végig a két verekedő rovaron tartották. Jack odarohant hozzájuk, lapátot ragadott és segített a munkában. Amint elegendő homok gyűlt össze, felpattantak a kamionra és padlógázzal elhagyták a helyszínt.

            A járművel egy nagy csillogó kupola belsejébe mentek. A kupola alatt egy virágzó város látványa tárult Jack szemei elé. Voltak utcák, épületek, üzletek, akár hétszáz évvel ezelőtt. A kamion megállt, kiszálltak és Jacket magukkal hívták. Enni adtak neki, aztán szóltak hozzá, de nem értette. Végül találtak valakit a városban, aki ismerte a nyelvet. Jack elmondta, hogy a háború előttről érkezett a jövőbe, hogy találkozott más emberekkel. Hírnöki feladatát rövid idő alatt teljesítette. A város nagyon tetszett neki, minden modern volt, tiszta, nyoma sem volt a kupolán kívüli sivárságnak.

- Mire kell nektek olyan messziről homokot hoznotok a városba?

- A kupola, ami megvéd minket a rovarok támadásaitól szilícium alapú ötvözet. Megszűri és átengedi a napfényt, de itt-ott keletkeznek rajta repedések és ezeket meg kell javítanunk és ehhez kell a homok. A parton a víz a mélyből friss homokot hoz fel, így az nem radioaktív. Ezért kell elmennünk érte olyan messzire.

- Ti ismertek más civilizációkat a sajátotokon kívül?

- Csak a barlanglakókat, akikről most meséltél.

- Már tudtatok róluk? Miért nem vettétek fel velük a kapcsolatot? Megvan hozzá a felszerelésetek.

- Ők túl primitívek. Nem összeegyeztethető a kultúránk. Amúgy meg rengeteg gondot jelentenének. Megvan nekünk a magunk baja.

- Értem. Vissza kéne fognotok ebből a jómódból egy parányit és talán egy kicsivel többet kellene vállalnotok, de a kényelem kedvéért inkább hagyjátok őket kínlódni azon a szörnyű helyen.

- Nincs jogod ítélkezni felettünk. A te korod népei hozták a fejünkre a szenvedést. Olyan korban élünk, ahol csak az erős maradhat életben. De ha már itt vagy, akkor szeretnénk megkérni valamire. Vállalod?

- Mi a dolgom.

- El kellene utazz keletre. Adnánk egy vitorlázógépet. Ott vannak növények, de nem tudjuk, hogy mekkora a sugárzás mértéke. Ha megfelelne számunkra a hely, talán építenénk ott is egy várost. Tőlünk nem vállalta senki. A visszautat nem tudjuk megoldani.

- Jellemző. Nálatok senki sem vállal a másikért áldozatot. Elembertelenedtetek. Vállalom.

            Jack hosszú ideje siklott, a kupola csillogása már rég a távolba veszett, amikor végre megpillantott egy zöldellő foltot a távolban. Közel s távol ez volt az egyetlen, ami nem egy sivár, kihalt bolygó felszínére emlékeztetett. Közeledett a növényzethez, a fák legalább kétszáz méteresek voltak. Dús, réteges lombozatuk volt. Hírtelen ismét egy bogár támadta meg a gépet, Jacknek, nem maradt ideje bámészkodni. A gép nem engedelmeskedett a botkormánynak. Végül a lombok között landolt és fennakadt az ágakon. Jack kiszállt, a rovar a repülőre támadt, de a sűrű ágak akadályozták. Jack karját valaki megfogta és magával rántotta. Egy ember volt, aki szájára tette ujját, arra figyelmeztetve, hogy hallgasson. A levelek közt megbújva nézte a gép és a mutáns rovar harcát. Reccsenés hallatszott, az ágak eltörtek és a gép lejjebb zuhant, aztán egy alsóbb ágon újra fennakadt. A rovar megunta az értelmetlen támadást és odébbállt. A lombok közül ezernyi ember bújt elő. Rajtuk nem látszottak a sugárzás okozta károsodások, mint az előző két városban. A fákon éltek, a lombok rejtekhelyet, szállást és élelmet nyújtott a számukra. Kedvesen viszonyultak Jackhez. Nézegették, vizsgálgatták, de velük már nem tudott szót érteni. Figyelte őket, ahogy beszéltek, kézzel-lábbal magyaráztak egymásnak, de ezzel nem tudott lényeges információt közölni. Alig sikerült megértetnie velük, hogy le kell másznia a géphez, ehhez szüksége volt az ottaniak segítségér, ők ügyesebben mozogtak az ága között. A gép roncsiban a rádió még működött, de még nem üzent vissza a kupolavárosba. Fogta a sugárzásmérőt, egy indát szorosan maga köré tekert és elkezdett lefelé ereszkedni. Ahogy egyre mélyebbre ért, a fán lakó emberek izgatottak lettek, kiabáltak, intettek neki, hogy ne menjen, mintha félnének valamitől. Ahogy ereszkedett, a sugárzás eleinte lassan, aztán egyre gyorsabban kezdett emelkedni. Már közel volt a talajhoz, amikor úgy döntött, hogy nem megy tovább, mert a készülék vészes határértéket mutatott. Látta, hogy a fák egy mocsaras területből emelkednek ki. Odalent már alig volt fény, a lombok teljesen eltakarták a napot. Úgy döntött, hogy visszamászik, néhány méter után azonban az inda meggyengült és amikor elszakadt, egy kéz ismét megragadta Jacket és megmentette az életét. Hálás pillantást vetett megmentőjére, aztán a gép felé intett, jelezvén, hogy oda szeretne menni. Ott rádión üzent, hogy nem érdemes ide jönniük, elmondta, hogy a talaj szintjén a sugárzás elviselhetetlen és mivel az itteni túlélők szimpatikusak voltak neki, hogy a későbbiekben se küldjenek ide felderítőket, azt hazudta, hogy a fák között bogarak tanyáznak. Tudta, hogy a kupolaváros lakói gyávák és nem fogják megkockáztatni, hogy ide jöjjenek a lomb népének kárára. Az itteniek szimpatikusak voltak neki, törődtek vele és mivel már nem tudott továbbállni, beletörődött, hogy közöttük éli le hátralevő életét. A körülményeket figyelembe véve ez volt a legemberségesebb környezet, ahová csöppenhetett. Sejtette, hogy biztos vannak még más túlélők is a világon, de annyira elszigetelten élnek, hogy egy jó darabig még nem gyújtják be az új civilizáció lángjait. Talán jobb is, ha mindent elölről kezdenek, a bolygó lassan regenerálni fog és az ember talán több tisztelettel veszi újra birtokba a Földet.