slzscifi: Tükörhatás 2: Világvége

Simon Lehel Zoltán: Tükörhatás 2 - Világváge

Galaktikus hírmondó 5783 február 7.

A technikai sportok közül a legelitebbnek számító űrvadászok, a szuperLUX kategória csapatai holnap teszik meg az idei első próbaútjukat a közel százötvenezer kilométeres szakaszon, ami ebben a kategóriában igen rövid távnak számít. A Yukati csapat szóvivője azt nyilatkozta, hogy bár a verseny nem lesz hosszú, de azért ígérni fog meglepetéseket. A csapatok most először tudják kipróbálni az új fejlesztéseket éles helyzetben és minden istállónak rengeteg dolga lesz majd az ellenfelek kiértékelésével. Egy fényperc nem számít hosszú távnak, de arra épp elég, hogy kipróbálják a versenygépeket, az ellenfeleknek pedig a csapatok ne juttassanak több információt a kelleténél. Az sem kizárt, hogy egyesek szándékosan félrevezetően fognak viselkedni, ezért erre a futamra a fogadóirodák nem fogadnak el téteket.

- Helló Nicol!

- Szia anya!

- Nem izgulsz a holnapi verseny miatt?

- Nem nagyon. Egy szimuláció ennél sokkal izgalmasabb. A holnapi verseny csak a reklámkeltésről szól.

- Apád azt üzeni, hogy csak holnapra tud haza jönni.

- Minek alkalmazza azt a sok trógert, ha nem képesek egy napig sem irányítani a céget?

- Ne légy dühös kedvesem. Vannak esetek, amikor a cég tulajdonosa is részt kell vegyen a tárgyalásokon. Apád szerint, ha beüt ez az üzlet, végre a Darius vállalat visszaemelkedhet régi vezető helyére a galakszisban.

- Nem vagyok dühös, de ma van a születésnapom, nem holnap.

- Ráadásul az ötvenedik! - Karlaból áradt a kedvesség, odament lányához és átölelte, Nicol még úgy tett, mintha duzzogna, de az arcizmai lassan engedelmeskedtek a belső hangnak és elmosolyodott.

Quentinnek sem volt sok kedve ehhez a tárgyaláshoz, de az ő pozíciójában nem engedhette meg magának, hogy hazaugorjon, ha úgy tartja kedve. Nehéz örökséget hagytak rá. Három évszázaddal ezelőtt egy kétes kimenetelű baleset folyamán a vállalat részvényei zuhanni kezdtek. Alig sikerült megmenteni az egy tizedét annak, ami hajdanán a leghatalmasabbak között is a leghatalmasabbnak számított. Mire saját kezébe vette az irányítást, a cég tőkéje már a többszörösére nőtt, de a nagyok versenyében lemaradt. Azonban egy olyan páratlan lehetőség kínálkozott, ami két-három évtizeden belül a céget gombafelhőként törhetné ismét az élre.

A tárgyaláson mindössze négyen vettek részt, de ebből két embernek nem volt beleszólása az ügyekbe. Talán a tanácsadó szerepét vállalhatták magukra, de a véleményüket nem fontolták meg. Bár mindketten tudták, hogy miről van szó, azért Aworiel, akinek komoly befolyása volt a kormányban és sokszor ki is használta ennek az előnyét, röviden ismertette a terv lényegét.

- Kedves Quentin! A Tejúton belül kilencven rendszerben vetettük meg a lábunkat. Egyes bolygókon farmokat létesítettünk, másokat teljes egészében az iparnak vetettünk alá. Csakhogy az ilyen típusú üzlet korlátozott mennyiségű pénzt hoz a konyhára. Na, nem mondhatnám, hogy ez kevés, de azért lássuk be, hogy a kormány megköti a kezünket. Ránk csak a bolygóformálást bízzák. A későbbiekben a gigavállalatok azok, akik profitálnak abból, amit mi építettünk fel. De ezek a jogok csak itt a Tejút galakszisban érvényesek. Ha odébb állnánk, mondjuk 2,8 millió fényévvel a Cetus-törpegalakszisba, akkor ott már nincs törvény. Te meg én meg tudnánk ezt csinálni. Ráadásul a nagy pénz nem ezekben az ipari és mezőgazdasági vackokban van. Amíg ezek olcsók, nekünk is jó. Kevés befektetés, nagy profit. Ők termelnek nekünk, mi pedig csak használjuk. Olyan bolygókat kell találnunk és kialakítanunk, amelyek üdülésre és turisztikára szolgálnak. Ezeken a legfestőibb tájakat alakíthatjuk ki, valódi művészet volna és még ki tudja, hogy mi minden lehet belőle. Azt csinálhatunk, amit csak akarunk. Abban az új galakszisban mi lehetnénk az urak, lepipálnánk az itteni fejeseket, többé nem függnénk tőlük.

- Ez jól hangzik, de kivitelezhetetlennek tűnik. Ha megneszelik, akkor fuccs az egésznek és abba biztos belerokkanunk. Inkább a törvénymódosítást kellene erőltetni, ami eltörölné a nagyok kívánságait. Ráadásul kis befektetés, nagy profit? A profit elképzelhetetlenül nagy, de az a kis befektetés nagyobb, mint amennyi vagyonunk van kettőnknek. És nem tudunk akkora hitelt felvenni, hogy az fedezze a különbözetet.

- Ugyan. A nagyok kiváltságait csak ők maguk törölhetnék el. Azt meg nem teszik. Ha ki akarsz törni, akkor kénytelen vagy kockáztatni. Mellesleg, mivel kilencven rendszerből huszonhármat te meg én alakítottunk lakhatóvá, az ottani ipari és mezőgazdasági termékekhez a töredékéért juthatunk hozzá. Mindössze három bolygót kell élhetővé tennünk és szabadalmaztatnunk, amit kiskapukon keresztül el tudok intézni és akkor már a törvény értelmében is az új galakszisban a mi engedélyünk nélkül senki sem tehet semmit. Ezt a törvényt már tíz évvel ezelőtt felterjesztettem a bizottságba. Azt sem tudták, hogy mit írnak alá. De ez nem is lényeges. Csak jól kellett csomagolnom. Az üzlet szempontjából pedig csak jót tesz az, hogy ott a törvényeket is mi szabhatjuk meg.

- Ha ez valóban ekkora üzlet, nem értem, hogy miért nem jutott ez eddig másnak is eszébe? Hogy lehet az, hogy csak így az ölünkbe hullik egy ekkora lehetőség?

- Az általánosan elfogadott elv az, hogy előbb a saját galakszisunk lakható vidékeit 90%-ban kihasználjuk. De minek várni annyit? Nekem elég 9 tízezrelék is.

- Van még valami, ami érdekel. Miért engem választottál? Van más is, akivel társulhatnál. Nagyobb hal, aki több biztonságot nyújthat a tervedhez.

- Igen van. Kettő is akad. De nem bízom bennük. Vagy ők, vagy te. Esetleg társulhatnék több kisebbel, de nem akarom máris feldarabolni és szilánkokra törni ezt a megvalósítható álmot. Ez lesz a legnagyobb vállalkozás, ami valaha is történt a világ teremtése óta. Nincs kedvem elkótyavetyélni. És van még valami, ami miatt téged választottalak. A többiek együttvéve sem érnek fel veled, az eszed, a felkészültséged és a rátermettséged felülmúlja a többiek képességeit. Látszik rajtad, hogy a családod a gigák világából származik.

Quentint eleinte zavarta, hogy ők lesznek az urai egy új világnak, ahol a rendet és a törvényeket is ők fogják meghozni. Nem tudta, hogy emberileg van-e joga milliárdok vagy billiárdok fölött dönteni. Az pedig, hogy Aworiellel kell osztoznia ebben, egyáltalán nem nyugtatta meg és a kockázat sem volt elhanyagolandó. De ahogy gondolat gondolatot követett, úgy egyre jobban megerősödött benne a hit, hogy belevágjon a nagy ismeretlenbe és mindent kockára téve megvalósítson egy olyan álmot, amiről álmodni sem mert.

- Jó reggelt Neville. Hogy érzed magad? - kérdezte a házirendszer programja a lakás tulajdonosát. Az ébresztőt Neville kérte, de reggelre megbánta. Nem akart kikecmeregni az ágyból, de ha már úgy is felébredt, akkor nekiállt dolgozni. Reggelinek egy marék cukorkát rágcsált.

- Milyen hírek futottak be az éjszaka?

- A Kalcit3 és 4 oxigénforrás bolygók kezdenek kimerülni a mészkőből, de ezt még nem hozták nyilvánosságra.

- Nem is fogják, amíg nem találnak másikat, addig meg a kevésbé fontos bolygókon lesz egy kis oxigénkorlátozás. Zavargások várhatók a Sudina és Keltis bolygókon nagyjából két hónap múlva. Készítsd elő a rendfenntartó erők átcsoportosítását. Később majd foglalkozunk a többivel is. Mi van még?

- Rajtaütöttek egy csempészbandán.

- Terv szerint zajlott le minden?

- Igen. 55 embert sikerült a helyi hatóságnak fülön csípnie. Négyen meglógtak, ahogy mondtad.

- Akkor jó. A csempészekre is szükség van. Kiküszöbölik a rendszer hibáit. Jobb, ha tudjuk, hogy mit csinálnak és hagyjuk őket egy kicsit mozogni. Más?

- Nem tudom, hogy számít-e valamit, de Quentin nem ment vissza csak ma reggel a családjához.

- Mit találsz ebben érdekesnek?

- Csak azt, hogy lekéste a lánya születésnapját. Biztos jó oka lehetett rá.

- Valóban érdekes. Találkozott valakivel?

- Aworiellel. De zárt biztonsági ajtók mögött tárgyaltak. Sajnos egyelőre még nem tudok egyéb információval szolgálni.

- Jobb lesz több figyelmet összpontosítani rájuk és a cégeik ügyeire. Figyeld a cégen belüli és otthoni adatátviteleiket. És ne szólj senkinek. Lehet, hogy semmiség az egész, de ha mégsem, akkor én akarok tudni róla egyedül.

- Ahogy kívánod. Leveled érkezett.

- Mi lehet az már megint? - unott képpel alávetette magát kötelességének. Valami hivatalosra számított. E helyett csak egy értesítést kapott, hogy a térhajtómű dimenziós stabilizátora megérkezett, amit már nagyon várt. Saját hajót bütykölt, aminek olyan képességei voltak, amilyenekkel más hajók nem rendelkeztek. Nem kis befektetésbe került ez az alkotás, de nem törődött vele. Eleget keresett a galakszis megfigyelésével és annak háttérből történő irányításával, ami szinte minden idejét elvette, így a pénzzel sem volt mit kezdenie. Az emberiség olyan rövid idő alatt rajzott ki a galakszisba, hogy az állami szerveződés és az UNIÓK egyike sem volt képes biztosítani a megfelelő rendezettséget és a civilizáció fennmaradása érdekében szükség volt a fürkészekre. Neville is egy ilyen fürkész volt. Nem voltak sokan, de kordában tudták tartani az eseményeket. Nagyon kevesen tudtak a létezésükről. Akiket fürkészeknek választottak, azokat a tudtukon kívül tesztelték. Kivételesen nem azok kerültek be a csoportba, akik minden körülmények között az államot szolgálták, hanem azok, akik emberi meggyőződéseik szerint, akár a hatóságok érdekeivel ellenkezve is kiálltak véleményük mellett és szembe is szálltak azzal, ha a szükség úgy hozta. Egyszóval fedhetetlen, önfeláldozó emberekre volt szükség. Munkájuk nagy felelősséggel járt. Szinte minden adathoz hozzáférhettek és hatalmas befolyással rendelkeztek. A kiválasztott alanyokkal utólag tudatták, a történtek okát és minimális információval szolgáltak nekik, ez után mindenki szabadon dönthetett, hogy vállalja-e a feladatot, vagy lemond élete azon utolsó hónapjainak emlékeiről, amikor megfigyelték és tesztelték őket. Ezt követően összetett kiképzést kaptak tudományokból, filozófiából, pszichológiából, hadi technológiából, közelharcból, fegyverek használatából, közgazdaságtanból és még néhány apróságból és mindezt a részletekig kimerítve, az emberi befogadóképesség határán túl. Csak azok maradhattak, akik kitűnő eredményeket értek el a kiképzés során. Azok, akik nem tudtak megfelelni az elvárásoknak, az elmúlt öt év nyomasztó emlékeinek terhétől szabadultak meg és az egész műveletről mit sem tudva visszakerültek az unalmas hétköznapokba. Ellenben azokra, akik bent maradtak a programba, még várt egy utolsó próbatétel. Valós élethelyzetű szimulációban vettek részt és attól függően, hogy a rendelkezésükre álló adatok alapján hogyan oldottak meg egy közelgő galaktikus vészhelyzetet, lettek egyesek fürkészek, mások amnéziásak az elmúlt hat évre visszamenőleg.

Ezek után kaptak teljes körű engedélyt és szabad kezet a galakszis ember lakta régiói felett. Néhány fürkész kiképzése annyira jól sikerült, hogy előre látták, hogy a szimuláció, amiről őket valóságos vészhelyzetként tájékoztatták, mindössze csak egy utolsó próbatétel.

Két hónappal később a híradó randalírozó vandálokról számolt be a Sudina és Keltis bolygókon, akiket a hatóságok gyorsan elfogtak. Az ügy nem kapott nagy hírverést, volt már ilyen korábban is. Közben a bolygóvadászok egy újabb oxigénbolygóra leltek. Megkezdték a felszín és a lentebbi rétegek kutatását. Ezeknek a bolygóknak az a tulajdonságuk, hogy kálcium, víz és oxigén található rajtuk nagy mennyiségben. Az ilyen bolygók átlagos sűrűsége 3,6-3,8 g/cm³. A sok kálciumnak és különböző körülményeknek köszönhetően olyan mészkőszerű anyag keletkezik, amiben három kálcium atom tizenhét oxigén atomot képes megkötni. Tekintetbe véve, hogy ezeken a bolygókon erélyes körülmények uralkodnak az oxigén magas koncentrációja miatt, a kálciumoxid vegyület kitermelése bonyolult feladat, mert a legtöbb anyag reakcióba lép az oxigénnel, így minden műszer, berendezés és gép hamar tönkremegy. Egy ilyen bolygó akár tíz másikat is elláthat megfelelő mennyiségű oxigénnel, annyival, hogy a levegőben az oxigén koncentrációja a földiéhez hasonló legyen. Ezek a bolygók azonban ritkábbak, mint azok, amelyeket lakhatóvá lehet tenni. Több bolygó kolonizálása folyt párhuzamosan, ezeken még nem volt megfelelő mennyiségű oxigén, ezért kupolával voltak befedve azok a területek, ahol emberek laktak, itt elegendő volt az oxigén koncentrációja, a kupolán kívül pedig folytatódott a légkör formálása. Egy bolygó honosítása annyi pénzt emésztett fel, hogy nem lehetett tizenöt-húsz évet várni, mire minden megfelelővé nem válik, a bolygóformálás egy bizonyos szakasza után, amikor már kedveztek a körülmények az emberi telepek létrehozásához, munkásokat vittek, akik elkezdték kitermelni a bolygó kincseit és építeni saját városaikat, beindították a bolygó gazdaságát és pénzt termeltek annak befejezéséhez. Minden bolygó hivatalosan akkor vált Föld-szerű bolygóvá, amikor leengedték a kupolákat és az embereknek szabad rálátásuk lett az ottani égre.

A bolygó rendeltetése alapján alakították ki a faunát és növényvilágot. A sok füsttel járó ipari telepeken olyan hibrid növényeket ültettek, amelyek nagy mennységben alakítják át a széndioxidot oxigénné, hogy megakadályozzák a légkör károsodását. Ezeknek a növényeknek a leveleiben annyi korom halmozódott fel, hogy zöld helyett feketék voltak, serkentve ezzel a bennük levő klorofil fotoszintézisét, mert minden fényt elnyeltek. Látványuk nem volt szívderítő, de szükségszerűek voltak és meglepően tisztán tartották a levegőt.

Az agrárbolygókon a gabonafélék a környezetnek köszönhetően mesterséges adalékok nélkül is olyan mennyiségű termést hoztak, amit a Földön sosem értek el. A lehetőségekhez képest minden bolygón az ott végzett tevékenységnek megfelelően alakították ki a környezetet.

Hét bolygó függött attól, hogy az új bolygóról mennyire gyorsan tudnak végre oxigént szállítani. A profit reményében a befektetők kockáztattak és még az előtt nekiláttak a bolygók telepesítéséhez, hogy megfelelő mennyiségű oxigén állt volna azoknak rendelkezésére. Egy kissé kicsúsztak a határidőből és most szigorításokat kellett bevezetni ezeken a bolygókon azért, mert csak mostanra sikerült újabb oxigénforrást találni. A felelőtlenség újabb hanyagságot szült, megkezdték az oxigénbolygó kitermelését még az előtt, hogy azt az előírásoknak megfelelően átkutatták volna. Persze élet nem igazán alakulhatott ki ezeken a planétákon, de a kormány elvárta, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy megvizsgálják bármilyen idegen életforma létezhetőségét. Nem is annyira a létforma jogait tartották szem előtt, hanem inkább azt, hogy nincs-e bármilyen emberekre veszélyes mikroorganizmus vagy egyéb veszélyforrás, amit elszállíthatnak a településekre anélkül, hogy tudnának róla, megkockáztatva ezzel akár egy halálos kimenetelű megfékezhetetlen járványt.

Nicolból négy év alatt profi versenyző vált. Nem az övé volt a leggyorsabb gép, de jó érzéke volt az akadályok kikerüléséhez. Keringett egy legenda a szuperLUX versenyzők között, hogy aki elég időt tölt el a pályán, baleset nélkül, annak kialakul a hatodik érzéke és egy ilyen pilóta képes előre érzékelni a pálya akadályait még az előtt, hogy azok megjelennének.

A család összeült, hogy megünnepeljék a Darius família legkisebb tagjának harmadik győzelmét. Quentin nem sok időt tudott szánni a családjára az óta, hogy Aworiellel belevágott a galakszis hódító programba. Neuronjain minden egyes átfutó elektron milliárdos és trilliárdos értékű információt hordoztak. Emberi tűrőképességének határait feszegette már hosszú ideje. Ő foglalkozott a műveletek megszervezésével, kifizetésekkel, bevételekkel, míg Aworiel végezte az árnyékmunkát. Olyan ügyesen forgatták magukat, hogy a fürkészeken és néhány száz munkáson kívül senki sem tudta, miben mesterkednek. Quentin most is ép azt számolta, hogy hogyan csúsztasson pár kifizetést egy hétig, Karla azonban nem hagyta, hogy most a munkával foglalkozzon, beterelte férjét az ebédlőbe és nekiláttak a győztesek lakomájának.

- Apa, mivel foglalkozol, hogy mostanában kevesebbet vagy itthon velünk? Régebben sokkal több volt a szabadidőd.

- Tudom kislányom, hogy elhanyagollak benneteket és nagyon sajnálom, de most minden idegszálammal a cégre kell koncentrálnom.

- De mégis mit csinálsz? Mi az, amiért nem tudsz velünk lenni?

Karla látta, hogy Quentin nem akar válaszolni és egyre kínosabban érzi magát lánya zaklatásától, közbevágott és elterelte a beszélgetést más irányba.

- Hagyjátok a céget, ritkán vagyunk így együtt, érezzük inkább jól magunkat. Nicol, nem ünnepled meg a mai győzelmed a barátaiddal?

- De igen. Este indulok a Crystel-Beach üdülőbolygóra. A többiek már ott vannak, de én még maradtam, hogy itthon legyek veletek.

Quentin nem szólt semmit, tudta, hogy ez szemrehányás a lánya részéről. Fáradt volt és felidegesítette, hogy állandóan felemlegetik neki a nyilvánvalót. Karlanak nem sikerült nyugodt légkört teremtenie. Az asztalnál ezután nyomott volt a hangulat. Nicol nem akarta megbántani apját, egyszerűen csak nem gondolkozott és tapintatlan volt. Aztán befutott egy hívás. Aworiel volt az. Nicol már tudta, hogy vége a kis családi ünnepségnek. Azt gondolta, hogy inkább ment volna el a barátaival rögtön a verseny után, ez még nem lett volna baj, de hangot is adott gondolatainak. Karla döbbenten nézte az eseményeket, férje tőle még elbúcsúzott, de lányától már nem tudott. Nicol sarkon fordult és otthagyott csapot-papot. Quentin is elment. Egyedül Karla maradt a szépen megterített asztalnál, de neki is elment az étvágya.

Neville szemmel követte az eseményeket és még Aworiel előtt tudta, hogy a Cetusban már a harmadik bolygón is felhúzták az első kupolát. Ezzel teljesültek a minimális feltételek, amik szükségesek voltak a törvényes birtoklási jog megszerzéséhez. Végre rendelkezhettek a szabad galakszis felett. Aworiel azért hívta fel Quentint, mert azonnal lépni akart a monopolhelyzet minél előbbi megerősítése érdekében. Másnap nyilvánosságra hozták az új galakszis meghódítását, ami sokkolta a világot. A gigavállalatok tulajdonosai nem tudták elképzelni, hogy hogyan sikerült mindent véghez vigyenek a hátuk mögött. A sajtó több nézőpontból is ízekre szedte a témát: gazdasági szempontok alapján elemezték az új helyzetet, mérlegelték a kínálkozó új lehetőségeket, szemügyre vették az új kolóniák előnyeit, hátrányait és taglalták a szükségességüket, erkölcsi és etikai problémákon csámcsogtak. A rivális cégek bosszúból, mert nem vonták be őket ebbe a vállalkozásba és elestek egy hatalmas profittól, uszító hírekkel árasztották el a médiát. Ezt ellensúlyozva Neville és néhány másik fürkész közzétett pár gyakorlatias szempontokat figyelembe vevő cikket, amiknek következtében feloldottak egy kitörni készülő pánikhangulatot. Jobbnak látták, ha most beavatkoznak és manipulálják egy kicsit a tömegeket.

Karla csak a hírekből értesült mindenről, végre ő is megértette, hogy Quentin miért változott meg ennyire az elmúlt négy évben. Nem zavarta a tény, hogy még neki sem szólt egy szót sem az egészről, de azt is tudta, hogy férjét mostantól kezdve csak a híradóban vagy egyéb műsorokban láthatja, most hogy minden figyelem rájuk összpontosul, folyamatosan dolgozni fognak a bolygók minél hamarabbi lakhatóvá tételéért. Nicol csak egy héttel később szerzett tudomást az eseményekről, miután visszajött az üdülőbolygóról. Őt már jobban zavarta, hogy apja titkolózott előtte. Zaklatottságát egyáltalán nem csillapította az sem, hogy lépten-nyomon riporterek hadába botlott, akik zúdították rá a kellemetlen kérdéseket. Az elkövetkező három évben szinte nem is találkozott apjával. Ha apja valami csoda folytán mégis hazajött, Nicol igyekezett elkerülni a vele való kommunikációt.

Eközben a világ lecsendesedett, az embereknek akadt elég elfoglaltságuk, virágzott a csempészet, de a fürkészeknek nem volt okuk beavatkozni. Mindent szemmel tartottak, konspiráltak, kikövetkeztették, hogy milyen változások fognak beállni a civilizációban és hagyták, hogy az emberiség maga küzdjön meg problémáival. Mindössze néha adtak egy-egy ügyesen csomagolt irányfonalat a médián keresztül, ami az emberek gondolkodását a megfelelő irányba terelte, de mindezt úgy tették, hogy senki ne vehesse észre, hogy ez manipuláció. Nem is akarták befolyásolni a tömegeket, mindössze felkínáltak egy jobb választási lehetőséget az eleve adottakhoz képest.

- Jó reggelt Neville. Hét óra van. Hogy aludtál?

- Köszönöm, jól. Lefuttattad a szimulációs programot?

- Igen, öt perce fejeztem be.

- Gondoltam, hogy kelleni fog hozzá egy egész éjszaka. Na és milyen eredményekre jutottál?

- A szimulációval csak 0,6 fénysebességig tudtam releváns adatokat számolni. Eddig a sebességig a hajtómű és a tehetetlenségi szabályozó megfelelően működik. A térugrás pedig szintén megfelelően szuperál.

- Értem. Hát akkor a többit a gyakorlatban kell kipóbálnom.

Neville elkészült mérnöki remekművével. Olyan hajót épített, ami háromszor gyorsabban tud menni a legjobb szuperLux vadászoknál és egyben képes a térugrásra is. Ez az első olyan jármű, ami egyszerre képes a nagy sebességre és a bolygók, esetleg galakszisok közötti utazásra is. A legtöbb alkatrészt megrendelte, aztán átalakította saját elképzelése szerint. A hajó nagy részét különböző stabilizátorok, gravinátor, hajtómű és egyéb berendezések tették ki, amik mind csak a helyváltoztatásra szolgáltak. Minden alkatrészt maximálisan miniatürizált, hogy elférjenek egymás mellett. Ezen kívül lasereket és néhány torpedót is szerelt a gépbe. Hozzányúlt egy régi technológiához is, kvantóniummal vonta be hajóját, hogy tökéletes álcázást nyújtson a radarok ellen. Ennek az anyagnak köszönhetően fedezte fel háromszáz évvel ezelőtt ük nagyapja, Nick a térugrás törvényeit, aminek jelenlegi alkalmazása már nem igényelte az akkoriban még csak ősanyagként emlegetett materiál használatát. Csak a hajtóműből kisugárzó hő alapján lehetséges bemérni hajóját, de két-három percen belül az is lehűl az űrben. A legprecízebben felszerelt kémhajó volt, amit valaha építettek. Büszke volt magára és már alig várta, hogy kipróbálhassa. Az alkatrészek rendelésekor odafigyelt arra, hogy ne hagyjon nyomot maga után, nem akarta, hogy a többi fürkész megneszelje, hogy min dolgozik. Ezzel a hajóval bármikor-bárhova eljuthatott és a nélkül szemlélhette élőben az eseményeket, hogy bárki is észrevehetné.

- Ne haragudj, de le kell fújnod a próbautadat. A kémszonda jelentése szerint a Cetusban két oxigénbolygót találtak.

- Ó, hogy miért nem tudok én ennek örülni?

- Milyen lépéseket eszközöljek?

- Semmilyet. Ezt én kell levezényeljem. Az utolsó oxigénbolygó, amit találtak, lassan kezd kimerülni. A Tejútban levő kolóniáknak viszont szükségük van az oxigénre. Valószínűleg Aworieltől fognak vásárolni. Fel fog menni az oxigén ára és ha meg akarjuk előzni a nélkülöző tömegek hisztériáját, akkor neki kell álljak érdekvédelmi szervezeteket létrehozni a bolygókon, hogy azokon keresztül érvényesítse a nép a haragját és adjon hangot elégedetlenségének. Szólj fürkész 4-nek és 6-nak. Szükségem lesz a segítségükre.

- Miért nem mész az új hajóddal?

- Nem szeretném, ha tudomást szereznének róla. Inkább hagyományosan utazom. Ha úgy érkeznék meg, hogy nincs nyoma az utazásomnak, képesek lennének gyanakodni rám. Nem szeretnék bizalmatlanságot szítani.

- Újabb hír érkezett.

- Hú, hát látom, csőstől jön a baj. Információt.

- A Fallox 75-ön nem ember készítette tárgyra bukkantak.

- Wow, bizonyíték, hogy nem vagyunk egyedül. Újabb változó lépett az egyenletbe. Ki vette komolyan, hogy valóban alaposan át kell vizsgálni minden bolygót, amihez hozzányúlunk - meghökkent a felismeréstől, hogy valóban van értelme ennek az előírásnak, amit elmulasztottak betartani a közelgő oxigénválság miatt. - Fokozott éberséggel figyelj mostantól kezdve minden csatornát. Ha nincs hozzá megfelelő kapacitásod, nyugodtan használd a globális számítógép memóriáját, engedélyt kapsz rá.

- Értettem. Jó utat és jó munkát. Ha valami gyanúsat észlelek, akkor azt azonnal jelzem neked.

- Rendben. Viszlát és vigyázz a házra.

Miközben Neville a válságtól veszélyeztetett bolygókon igyekezett megteremteni a békés megoldásokhoz szükséges feltételeket, addig egy kutatócsoport elhozta a kimerülőben lévő Fallox 75-ről az ismeretlen eredetű tárgyat. A nyilvánosság természetesen semmit sem tudott az egészről, de a tudósok sem tudtak sokkal többet a civileknél. A bolygó körülményeinek köszönhetően a tárgy a felismerhetetlenségig eltorzult, alaktalan volt, tele kőkemény lerakódásokkal, amiket nehéz volt eltávolítani róla úgy, hogy meg ne sérüljön. Először átvilágították, ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak. A vizsgálat során egy sűrű tömör, bonyolult struktúrájú szerkezetet véltek felfedezni, de ennél többet nem tudtak kideríteni róla. Idővel sikerült megtisztítani az ismeretlen tárgyat, ekkor végre látszott a formája. Különleges alakja volt. Két egymásba csúsztatott bipiramis, amit megcsavartak és elhajlítottak, mintha azt akarták volna, hogy a két vége összeérjen. Talán eredetileg így is volt, de annyira megrongálódott, hogy mostanra elvált egymástól a két csúcs. Oldalai néhol domborúak voltak, másutt homorúak, de nem látszott rajta sem illesztés, sem bemeneti nyílás. Nem volt semmi, ami a funkciójára utalt volna, márpedig biztos, hogy nem egy egyszerű dísztárgyról volt szó, mert benne egy bonyolult mintázat rajzolódott ki az átvilágítás során. A tudósok igyekeztek felnyitni, de amit a természet legvadabb erői nem tudtak hatezer év alatt elpusztítani, azon az emberi fifika sem tudott rést ütni.

Megtorpantak. Már nem féltek attól, hogy kárt tesznek benne, a legerőszakosabb módszereket is kipróbálták, de mind sora csődöt mondott. Sem a nagynyomású prés, sem a legkoncentráltabb laser sugár nem ártott neki. Megpróbálták ultrahanggal eltalálni az önrezgését, de a tárggyal ekkor sem történt semmi. A fejlett tudományos és primitív barbár módszerek egyaránt csődöt mondtak. Úgy döntöttek, hogy feladják, nincs mit tenni. A tárgyat a vizsgálati asztalon hagyták, a labort bezárták, lekapcsolták a villanyt és elmentek. A kutatók leültek, hogy jegyzőkönyvet készítsenek a kudarcról, amikor egy laboráns beszaladt az irodájukba és izgatottan motyogni kezdett. A tárgyról volt szó. Mikor visszamentek a laborba, a tárgy két csúcsa között heves ívkisülés jelensége játszódott le. Mindenki a laboránshoz hasonlóan meglepődött, hogy lehet az, hogy ez működik? Nem hittek a szemüknek, hogy annyi év után, ilyen zord körülményeknek kitéve még mutat életjeleket a berendezés. A tárgy anyaga rugalmassá vált, továbbra is szikrákat lövellt ki magából, de nem tűnt veszélyesnek. Végre történt valami, amit megfigyelhettek, lesz mit írni a jegyzőkönyvekbe. A biztonság kedvéért egy teljesen szigetelt helyiségbe zárták a tárgyat, amit a továbbiakban robotokon keresztül vizsgálgattak. Hosszú ideig tartott a fényjelenség, idővel a szoba hőmérséklete elkezdett emelkedni, aztán hírtelen a tárgy gamma hullámokat lövellt ki magából és a méretei megváltoztak. Valami ismét megváltozott, egyre hevesebben lövelltek a szikrák a két csúcs között, a tárgy méretei pedig fokozatosan nagyobbak lettek. Le akarták állítani a folyamatot, de nem tudták hogyan. Most már kezdett kiszámíthatatlanná válni az ismeretlen objektum viselkedése. Lassan betöltötte az egész szobát, aminek a falai kezdtek felforrósodni, egyre gyakrabban bocsátott ki magából gamma sugarakat, amik lassan szimmetriát kezdtek mutatni. Az egész bázist evakuálták, távolabb mentek a vizsgálandó tárgytól és messziről figyelték az események alakulását. Eredetileg ők akarták manipulálni az idegen technológiát, végül fordítva sült el a puska. Az űrkabin egyszer csak széthasadt, mert nem bírta tovább a tárgy által okozott erőhatásokat. A kutatók egy vészjelet sugároztak a Naprendszerbe és leírták az eddigi megfigyeléseiket. Néhány ambiciózus tudós kivételével, akik úgy döntöttek, hogy kivárják és megnézik saját szemükkel, hogy mi lesz a vége, az emberek elhagyták a Fallox bolygó rendszerét. Azok, akik a lakott bolygó közelébe ugortak, minden harminc percben jelentést kaptak az ottmaradtaktól a helyzet alakulásáról. Ez így ment tizenkét órán keresztül, aztán nem érkezett több jelentés.

- Neville!

- Mi történt?

- Az ismeretlen eredetű tárgy a Fallox bolygóról működésbe lépett. A rendszert időben evakuálták, azonban néhány tudós ott maradt megfigyelni a tárgy furcsa viselkedését, de már két órája nem jelentkeztek.

- Egyéb információid vannak?

- Megvannak a mért adatok, a tárgy fényt és gammasugarakat bocsátott ki és hőt adott le. Alakja folyamatosan változott. És most küldenek egy szondát a rendszerbe, hogy megnézzék, mi történt.

- Na, ez merőben új helyzet. Remélem ezzel vége a bonyodalmaknak. Van elég bajunk az új galakszissal és az oxigénválsággal.

- Tájékoztatlak a további fejleményekről.

- Rendben, köszönöm. Egyelőre nincs, mit tegyek ebben az ügyben.

A házirendszer programja, amit Neville írt, remekül megállta a helyét, felért egy hadseregnyi megfigyelővel. Ügyesen kiszelektálta az értékes híreket és valamelyest előre tudott következtetni az események alapján. Megkönnyítette a munkát, de azért így is maradt elég tennivalója Nevillenek is. A rendszer ismét jelentkezett.

- Neville! A szonda megérkezet, egy robbanás maradványairól értesítette a bázist, az ott maradt kutatók valószínűleg odavesztek, a Fallox 75 lángokban áll.

- Szóval felrobbant. Hatalmas robbanás lehetett, ha a Fallox elkezdett égni. Ott már nincs semmi, ami eléghetne.

- Nem fejeztem be. A szondának nyoma veszett. Új szondát küldtek, ugyanazt közvetítette, mint az előző, de nem találta sem a szondát sem a maradványait, aztán annak is megszűnt a jele.

- Szólj nekik, hogy ne küldjenek több szondát! - Neville nagy bajt sejtett a háttérben - Azonnal indulok haza.

Otthon már hajója készen várta az indulásra. Még jó, hogy elkészült vele, máris hasznát vehette.

- Mi a terved Neville?

- Egy kicsit távolabb fogok ugrani a rendszertől, aztán fény alatti sebességen megközelítem a térséget a lángoló Fallox felől. Egyedül nekem van ehhez a feladathoz megfelelő hajóm. Ha nem jelentkeznék, küld el a hajóm terveit a többi fürkésznek, hátha ők több sikerrel járnak.

Neville elindult felderítő útjára. Amikor megérkezett, felgyorsult 0,8 fénysebességre és a Fallox felől közelített biztonsági okokból. A Fallox lángjai miatt nem lehetett az ő hajtóműveinek hőjét érzékelni. Egy hatalmas égi erődöt pillantott meg. Egy másik faj érkezett a rendszerbe. Megérzése igaznak bizonyult. A szerkezet egy jeladó volt és azért robbant fel, hogy értesíthesse tervezőit, akik aztán elfogták a két szondát, amit a rendszerbe küldtek. Így az idegenek máris információt birtokoltak az emberi fajról, az emberiség azonban Nevillen kívül még a létezésükről sem tudott. Neville nem tudta, hogy békés vagy ártó szándékúak-e az idegenek, de egyelőre úgysem tudott tenni semmit, megpróbált minél többet megtudni róluk. Az erőd hatalmas vitorlákat tárt ki, egyik felületük csillogott, a másik sötétebb volt, mint az univerzum holt tere. Lassan megmozdult, aztán egyik pillanatról a másikra eltűnt. Nem hagyott maga után némi gammasugárzáson kívül semmi nyomot.

- Jaj, ne! - Neville magában felkiáltott. Tudta, hogy a szondák nyomán a hajó meglátogatja azt a rendszer, ahonnan érkeztek. - Most ki fog derülni, hogy barátok vagy ellenségek leszünk, de félek, hogy az utóbbi lehetőség fog beigazolódni - utasította rendszerét, hogy értesítse a fürkészeket a legújabb hírekről, ő pedig elindult a hajó után, hogy megnézze, miként találkozik a két faj.

Neville, arra számított, hogy nagy kavarodás lesz a rendszerben az idegen hajó láttán. Biztos, ami biztos alapon azért most is egy kicsivel távolabb ugrott, nem a bolygó közvetlen közelébe. Amikor megérkezett, azonban merően más látvány tárult a szemei elé. Nem volt nyüzsgés, nem volt kavarodás, csak csend, roncsok, káosz és lángok. De hiszen szinte egyszerre indult az idegen hajóval, márpedig a földi technológia pillanatszerű ugrást eredményez, akkor mégis hogy lehet az, hogy az idegenek már mindent leromboltak, elpusztítottak és elhagyták a rendszert? És ha elhagyták, akkor mégis hova mentek? Hacsak nem tudtak már a létezésünkről előbb és nem azért helyezték a Falloxra a jeladót vagy bombát, vagy mindkettőt. De ennek nincs értelme. Miért volt erre szükség? Életnek nyoma sem maradt a rendszerben. S. O. S. jeleket sem adott le senki. Azt sem lehetett bizonyítani, hogy az idegenek végezték a pusztítást. Mindössze némi gammasugárzás maradt árulkodó jelként. Egy ilyen csata, még ha nem is tart sokáig, de elhúzódik egy darabig, mintha órákkal maradt volna le a harcról. A látvány, a tehetetlenség és a bizonytalanság egyszerre sokkolták Nevillet. Visszanavigált a Naprendszerbe és riadóztatta fürkész társait.

- Most az idő nem a mi javunkra dolgozik - kezdte el Neville a tájékoztatót. - Ismeretlen faj veszélyeztet minket, nem tudunk róluk egyebet, minthogy gammasugarakat hagynak maguk után és hogy teljesen ismeretlen a technológiájuk a számunkra. Az viszont biztos, hogy ártó szándékkal viszonyulnak hozzánk, a Keltisen mindenkit megöltek és olyan gyorsan történt, hogy az ottaniaknak nem volt lehetőségük még a válaszadásra sem. Ráadásul hamarabb támadtak, minthogy elindultak volna a Fallox rendszeréből. Tudom, hogy értelmetlen, de jobb, ha a lehetetlent sem zárjuk ki a lehetőségek közül.

- Hogy támadhatná meg ugyanaz a hajó előbb a kolóniát, minthogy elindulna felé? - mordult fel egy kételkedő fürkész.

- Nem tudom, de így kellett történnie. Az a dolgunk, hogy erre rájöjjünk. Feltételezem, hogy a tárgy, amit az oxigénbolygón találtak, egy jeladó, ami úgy értesítette a fajt, aki tervezte, hogy hatalmas energiát halmozott fel, ami végül elszabadult és ezt észlelhették a földönkívüliek - a hallgatóság hörgött, morgott és gyengeelméjűnek titulálták Nevillet. - Aztán megérkeztek a rendszerbe, közben a Keltisről odaküldtek két szondát, ami alapján tudomást szereztek a létezésünkről és arról, hogy honnan érkeztek a szondák. Elmentek a másik rendszerbe, ahova hamarabb érkeztek meg, mint én, miközben egy percet sem késlekedtem, tudtam, hogy oda fognak menni.

- Azt tudjuk, hogy volt egy robbanás és hogy valaki kiirtott egy kolóniát, de az, amit állítasz képtelenség. Nem zavarodtál meg?

- Ha lenne esély rá, hogy megzavarodjak, akkor te is tudod jól, hogy sosem lehetett volna belőlem fürkész. De nem értitek, hogy most nincs idő arra, hogy kétségbe vonjátok a szavam? Ezek bármikor ott teremnek majd valamelyik másik kolóniánál és nem hagyják abba, míg le nem igáznak minket.

- Elég legyen. Meghallgattunk. Azonnal nekilátunk egy stratégia kidolgozásának. Téged viszont nem tartunk beszámíthatónak. Az esetedet megvitatjuk a többiekkel, aztán értesítünk a döntésünkről.

- Mire ti engem bármiről is értesítenétek, már nem fogok emlékezni semmire. Tudom, hogy mi ilyenkor az eljárás. De ne vonjatok ki magatok közül. Ha nem engeditek, hogy segítsek, legalább engedjetek utamra, had tegyek meg minden tőlem telhetőt.

- Amíg nem döntünk felőled, szabadon mehetsz, ahová csak akarsz. Előlünk úgysem tudsz elbújni. De ez idő alatt is köt a titoktartás. És most foglalkozzunk a helyzettel…

Neville eljátszotta kártyáit, talán ő sem hitt volna egy másik fürkésznek, ha bármi hasonlóval állt volna elő. Minden esetre nem hagyta annyiban a dolgot. Hazament, hogy ott házi programja segítségével kiagyaljon egy tervet az emberiség túlélése érdekében.

- Végre itthon. Most már minden megy a maga útján. Nem volt könnyű az elmúlt nyolc év - Quentin megkönnyebbülten és kimerülten nézett vissza egy pillanatra arra az emberfeletti munkára, amit végzett az új galakszis meghódításáért.

- Remélem, most már Nicol is megnyugszik egy kicsit. Utólag megbánta, hogy olyan távolságtartóvá vált veled szemben, de makacs, mint egy öszvér - Karla is örült, hogy végre együtt lehettek, de a hangulatra némileg nyomasztóan hatott Nicol viselkedése. Bár ő még nem volt otthon, de mindketten tartottak attól, hogy hogyan fog lányuk reagálni a helyzetre.

- Nem tudom megérteni a viselkedését. Amióta élünk, mindig arról álmodoztunk, hogy a vállalat végre régi dicsőségébe emelkedjen. Most megadatott hozzá a lehetőség, ráadásul elég hamar meg is látszik az eredménye. Pont olyan, mint az ük nagyanyja, Jessica. Amikor Nick meghalt abban a laborbalesetben Dariusszal együtt, teljesen elfordult mindenkitől. Miután kiderült, hogy gyereket vár Nicktől, testvére fel akarta karolni, de ő ellent mondva az ész érveknek, valami miatt haragudott rá és inkább hagyta a cég felét elúszni és olyan fiatalon képes volt egyedül felnevelni gyermekét.

- Ó kedvesem, ki tudja, hogy mi történt akkor, az már olyan régen volt. Ne siránkozz az őseid hibáin, inkább légy büszke magadra, hogy képes voltál kiköszörülni a csorbát, amit ejtettek. Majd csak benő a lányunk feje lágya is, ha eljön az ideje.

Karla és Quentin lassan megfeledkezett a külvilágról, örültek, hogy végre kettesben lehettek, már hosszú-hosszú ideje nem volt ilyen alkalom, még ha kétszáz évig él az ember, nyolc év akkor is hosszú idő.

Estére megérkezett Nicol. Nem tudta, hogy apja haza jött. Meglepetésnek szánták vagy inkább úgy gondolták, hogy ha kész tények elé állítják, akkor gyorsabban túl lesznek a nehezén. Mikor Nicol meglátta apját és megtudta, hogy megint minden olyan lesz, mint régen, nem lázadt a változás ellen. Örült az új helyzetnek, de már nem azzal a kitörő kislányos örömmel, hanem egy magabiztos érett nő sejtelmes boldogságával. Némileg megváltozott ez idő alatt, apja jobban meglepődött, mint ő maga. A kislány, akit itt hagyott, felnőtt. Ő volt az, aki nehezebben viselte a helyzetet és nem Nicol. Aztán váratlanul megint egy kellemetlen hívás zavarta meg a család nyugalmát, Aworiel volt a vonal túlsó végén, ő már értesült a katasztrófáról, ami a Keltisen történt. Ez az ő üzletükre is hatással volt, de még ha nem is lett volna, mégis szükséges volt egy sürgős megbeszélés ebben az esetben, a cégeik közös kapcsolatának további együttműködése nélkül ugyanis az egész kolonizálási program csődöt mondana. Quentin borzasztóan megijedt, hogy Nicollal ismét megromlik kapcsolata, de Nicol volt az, aki szólt apjának, hogy nyugodtan menjen, ha dolga van, ő otthon majd megvárja. Karla boldog volt lánya viselkedése miatt, békében és szeretetben váltak el egymástól. A viszontlátás tudatában búcsúztak el, de ekkor még egyikőjük sem tudott arról, hogy miért kell Quentinnek elmennie, nem is kérdezték, mert hozzászoktak, hogy nem faggatják a cég ügyeiről, de még szegény Quentin sem tudta, hogy mivel kell majd szembe néznie.

Neville lázasan dolgozott, elméleteket gyártott, amik a segítségére lehetnek, elemezte azt a kevés adatot, amit szerzett, végül a kimerültségtől elaludt. Pár óra múlva rendszere felébresztette.

-Neville, ébredj!

- Ébren vagyok, mi történt?

- Megfigyeltem a többi fürkészt. A keltisi csata halottjait számolták. Nem találtak egyetlen túlélőt sem, ellenben sokan eltűntek.

- Foglyokat ejtettek volna?

- Ők is erre gyanakodnak.

- Akkor nem akarnak minket totálisan elpusztítani, legalább is egyelőre nem.

- Készítsd el azt a kémszondát, amit mondtál. Aztán várd ki, amíg megjelennek. Nincs más választásod.

- Azt hiszem, igazad lehet.

Neville nekilátott egy hétköznapi szonda átalakításához. Radioaktív izotópokat használt fel, melyek rubídium atomokat gerjesztettek. Amikor a gerjesztett rubídium atomok visszanyerik eredeti energiaszintjüket és elektronjaik visszakerülnek a nekik megfelelő helyre, akkor nagy sebességgel eltávolodnak a kiindulási ponttól, a keletkező impulzus pedig elmozdítja a szondát az ellentétes irányba. Neville azért választotta ezt a módszert, mert nem termelt hőt, mint a hagyományos éghető üzemanyag és nem hagyott más nyomot maga után csak némi gammasugárzást. Gondolta, ha az idegenek is csak ennyit hagynak maguk után, talán nem fog feltűnni nekik. A kis szondát bevonta kvantóniummal, hogy elnyeljen minden felé irányuló sugárzást és ne árulja el helyzetét. Továbbá még egy kis bombát is elhelyezett a szonda belsejében, hogy dolga végeztével elpusztítsa önmagát, a kvantóniumot és még némi kárt is okozzon az idegen hajón, ha lehetséges. A megvalósítása ennek a tervnek azonban nehezen kivitelezhető volt a szükséges eszközök hiányában, segítségért pedig nem fordulhatott senkihez.

- Neville! A Keltisre küldött kárfelmérőkkel megszakadt a kapcsolat.

- Jaj, ne. Megint kezdődik. Még nem készültem el a szondával.

- Szerintem lesz még alkalmad a későbbiekben a szonda bevetésére. Azt javaslom, hogy hagyd itt ezt a rendszert. Ki tudja, hogy milyen új információkhoz jutottak. Nem lenne jó, ha itt lennél, amikor megérkeznek.

- Elmegyek az Eridánba. Ott van egy régi telep, amit már senki sem használ. Oda történtek az első kísérleti ugrások, de másra nem volt alkalmas az a csillagrendszer.

- Én továbbra is tájékoztatlak a fejleményekről.

- Köszönöm, akkor indulok.

- Aworiel, mi az a fontos dolog, amiért találkoznunk kellett? Minden simán megy - Quentin nem örült ennek a találkozónak, bajt sejtett a háttérben.

- Már nem. Katasztrófa fenyeget. Háborúban állunk.

- Kivel, miről beszélsz?

- A Fallox rendszerben megtámadtak bennünket, aztán rögtön utána a keltisi kolóniát is elpusztították.

- Ne szórakozz velem, mi az, ami miatt ott kellet hagynom a családomat a Magellánon?

- Ha nem hiszel nekem, akkor tessék, itt vannak a hivatalos jelentések és egy felvétel a Keltis rendszerről, így nézett ki a támadás után. Tessék! - Aworiel elindította a felvételt, amin tisztán látszott a szétlőtt bolygó és az űrben lebegő roncsok és törmelékek tömege.

- Ez mikor történt? És a média hogy nem tud még semmit?

- Még senki sem tud semmit, egyelőre nem akarnak pánikot kelteni. A hírekben mindössze kommunikációs problémáról beszélnek, hogy azért nem lehet elérni a bolygót.

- Mi az, hogy nem tud senki semmit? Valamit csak kell tudnia valakinek.

- Találtak egy idegen eszközt, aztán megérkezett egy hajó és elpusztította a Keltist.

- Azonnal biztonságba kell helyeznem a családom.

- És melyik rendszerbe vinnéd őket? Nem tudod őket eldugni. Azonban talán mégis van egy lehetőség. Hátha nem tudnak a másik galakszisi kolóniáról.

- De azok még csak félig vannak készen.

- Ha nem marad más lehetőség, akkor vészhelyzetben az is megteszi.

- Azt hiszem, most nincs mit törődni a pénzzel, azonnal nekiállunk felvásárolni és odaszállítani mindent, amit csak tudunk.

- Ne olyan hevesen, mi van, ha mégsem lesz háború? Akkor minden vagyonunkat elpazarolnád.

- Kit érdekel az üzlet, nekem családom van! Rájuk kell első sorban gondolnom.

- Csináld, ahogy akarod, de csak a saját kasszádból pocsékolhatsz. Én még kivárom a fejleményeket.

- Ezért kár volt felhívnod. Elmondhattad volna telefonon is.

- Nem lehet. Bármikor lehallgathatnak és erről még nagyon kevesen tudnak, ártana az üzletnek.

- Ha valóban háború lesz, akkor az üzletnek mindenképpen lőttek.

Az emberiség nem volt felszerelve hadi technológiával. Egymással már régóta nem háborúztak és más meg eddig még nem akadt rajtuk kívül, akivel lehetett volna. Ezt a hiányosságukat most igyekeztek pótolni, a gyárakat átállították fegyvergyártásra, a kutatólaborokban új eszközök után kutattak, igyekeztek mindent elkövetni, amit csak lehetett. Erre a média is ráharapott, de már nem volt jelentősége, úgysem lehet a végtelenségig titkolózni a nyilvánosság előtt.

Quentin haza ment, hogy családját titokban értesítse, még mielőtt a tömegek tudomást szereznének a helyzetről, úgy gondolta, hogy könnyebb addig kimenekítenie családját, amíg még mindenki nyugodt. Mire haza ért, már Nicol megint nem volt otthon.

- Karla! Hol van Nicol?

- Nem tudom, elment valamerre.

- Itt van a bolygón?

- Nem hiszem, biztos valamelyik barátjánál van.

- Ha nem mondta meg, hogy hol van, akkor most nem tudjuk elérni.

- De mi a baj?

- Majd elmondom. Most mennünk kell. Nicolnak hagyok itt egy üzenetet.

Karla nem értette, hogy mi ez a nagy kapkodás, férje hamar haza jött, máskor sosem fordult elő, hogy egy órán belül előkerüljön. Attól tartott, hogy a céggel történt valami, de el sem tudta képzelni, hogy mi az, ami miatt menekülniük kell.

- Nem megyek, amíg Nicol haza nem érkezik.

- Előbb had tudjalak téged biztonságban, aztán visszajövök érte. De nem fog hamar haza jönni.

- Akkor sem megyek el nélküle. Addig meg elmondhatod, hogy mi ez az egész.

- Ne csináld, a hajó kint vár és még rengeteg elintézni valóm van.

- Már megint az üzlet? Igaza volt Nicolnak, hisztérikusnak tartottam, de ő átlátott rajtad, tudta, hogy csak a pénz motivál.

- Félre érted, nem arról van szó…

Végül sikerült elmondania feleségének, hogy mi az oka a nagy sietségnek, aki ezek után még inkább meg akarta várni lányát, e közben pedig férjét is feltartóztatta a munkában, pedig sok mindent el tudott volna intézni a cetusi kolóniák érdekében. Sajnos túl sokáig vártak. Idegen hajók érkeztek a rendszerbe és azonnal támadni kezdtek. Quentin és Karla arra gondoltak, hogy lányuk így legalább megmenekül a haláltól. Azok a kis laserek, amik az aszteroidák ellen voltak felszerelve a hajókra, nem értek sokat. Akik megpróbáltak más rendszerbe ugrani a menekülés reményében, nem tettek egyebet, minthogy odavezették az idegeneket. Mire megérkeztek a másik rendszerbe, addigra az őket üldöző hajó már ott várt rájuk és egy ideje már javában támadta annak a rendszernek a hajóit és bolygóját. A fürkészek szerencsére éberen figyeltek és blokkolták az emberi hajók rendszereit, így megakadályozták, hogy újabb rendszerekbe ugorhassanak, ezzel elvágva az emberek elől a menekülés utolsó reményét, de megmentve vele egy rövid időre a többi rendszert. A Naprendszer megmenekült, de tíz másik odaveszett. Az idegenek az emberek nagy részét megölték, kis részét elfogták. Mind a tíz rendszerben módszeres tisztogatást végeztek.

Ez volt az a pillanat, amikor mindenkiben tudatosodott, hogy galaktikus háborúban állnak egy idegen fajjal. Nicol ez idő alatt a Marson tartózkodott. Azonnal betiltották az ugrásokat, csak kivételes esetekben a kormány engedélyével lehetett alkalmazni. Minden rendszer magára maradt, de ez volt a legjobb megoldás arra, hogy ne árulják el az idegeneknek a többi bolygó hollétét.

A támadás után a többi fürkész igazat adott Nevillenek. Úgy döntöttek, hogy visszahívják, ha még él. Kiadták a parancsot a megfigyelő rendszernek, hogy nézzen utána.

- Neville jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen ¾ jelentette ki a megfigyelő rendszer.

- Hol tartózkodott utójára?

- A Kepler 10 bolygón. De azt elhagyta.

- És hova ment?

- Erről nincs információ.

- Kell legyen. Minden hajó közvetít adatokat, hogy hová tart. Milyen hajóra szállt fel?

- Távozási módja ismeretlen.

- Vesd össze a bolygó légi forgalmát és a légi videó felvételeket.

- Ellenőrzés befejezéséig kilenc perc.

…

- Nem találtam eltérést.

- Meglógott előlünk.

- Üzenet érkezett.

- Lássuk!

- Neville házirendszere vagyok. Én el tudom érni. De csak bizonyos feltételek mellett hajlandó újból felvenni önökkel a kapcsolatot.

- Mit bánom én, hogy milyen feltételek kellenek neki. Megkapja, csak jöjjön ide. Szükségünk van rá.

- Azonnal szólok neki.

- De mégis hogyan fog ide ugrani, ha nincs rá felhatalmazása.

- Erről nem áll módomban tájékoztatni önöket.

Neville néhány percen belül megérkezett a fürkészek főhadiszállására.

- Ezt hogy csináltad? Eltűntél a szemünk elől és képes vagy ugrani, miközben minden hajóban blokkoljuk ezt a lehetőséget.

- Nem ülhettem tétlenül, míg ti csámcsogtatok. Van egy saját fejlesztésű hajóm, én írtam a rendszerét, független a megfigyelő programtól. Igazi kémhajó. Csak nemrég készültem el vele.

- Tudod, hogy mi történt?

- Mindenről. Ti nem tudtatok engem megfigyelni, de én tudtam rólatok és minden egyébről is. Jól tettétek, hogy megfékeztétek az ész nélküli ugrásokat.

- Tudjuk. Fejlesztés alatt van egy védelmi mechanizmus. Pajzsnak hívjuk. Nanorészecskéket lövünk a hajókon kívülre és ezeket egy erőtér segítségével rendezzük fallá. Amikor találatot kap egy pontban, a többi részecske azonnal oda rendeződik, hogy megerősítse.

- Okos gondolat. Én készítettem egy kémszondát, amit talán sikeresen bevethetünk.

- De hogyan fogod célba juttatni?

- Keresek egy idegen hajót és kilövöm felé.

- Észre fognak venni.

- Ti észrevettétek, hogy leszálltam a Földön?

- Nem tűnt fel semmi.

- Foglalkozzatok a pajzzsal, hátha hasznos lesz. Én meg körülnézek a leigázott rendszerek között, hátha találok egy célpontot.

Neville az egyik rendszerben valóban talált egy hajót. A szondát egy robotkar segítségével felé irányította, a gerjesztett atomos meghajtás mindössze az irányítására szolgált. Eltartott egy darabig, amíg a szonda célba ért. Amikor a szonda elért a hajóig, drótok nyúltak ki belőle, amikkel megkapaszkodott az oldalán. Elkezdte vizsgálni az idegenek technológiáját. Anyagának összetétele ismeretlen volt, de a vitorlákról különös sugárzás áradt. A szonda folytatta útját a hajó felszínén, az idegenek nem vették észre, egy nyílást keresett, ahol belülről is szemügyre vehette a hajót. Egyszer csak a vitorlák megmozdultak, szétnyíltak, rés keletkezett a hajó oldalán és a szonda behatolt a belsejébe. A hajó lassan megmozdult, aztán egyik pillanatról a másikra eltűnt. Neville programjához fordult segítségért.

- A szonda alapján meg tudod mondani, hogy hol van a hajó?

- Igen, ki tudom számolni a koordinátákat.

- Vigyél a közelbe.

A hajója ugrott és száz hatalmas hajót pillantott meg. Egy olyan rendszerben voltak, ahol tizenhárom csillag sorakozott egymás mellet sorban gyűrűbe rendeződve. A csillagok annyi hővel töltötték be a teret, hogy Neville használhatta hajtóművét a lebukás veszélye nélkül. Minden hajó egyforma volt. A szonda jelein kívül azonban egy fürkész jeladójának hívójelét is érzékelte.

- Egy foglyul ejtett fürkész lenne?

- A jelek szerint igen, de az is lehet, hogy csak csapda.

- Küldj haza egy információcsomagot a szondáról érkezett jelekkel. Megyek, megnézem közelebbről. Jelezz vissza, hogy itt vagyunk, de csak óvatosan.

- Sok itt az interferencia. Nem hiszem, hogy az idegenek ki tudják szűrni a mi jelünket a zajból. Ha célirányosan küldöm és valóban egy fürkész az, akkor vissza fog jelezni. Küldök egy kódot. Megérkezett rá a válasz. Ez valóban egy fürkész.

- Tudunk neki segíteni?

- Hajóval van. De nem tudja használni a térmeghajtást.

- De ha mi megnyitjuk a teret, ő utánunk tud jönni?

- Lehetséges. Ő nem lesz tisztában vele, hogy hova ugrik, minket pedig nem látnak az idegenek. Még az is lehet, hogy nem fognak tudni követni minket.

- Egy próbát megér. Egy semleges helyre menjünk, ahol nincs a közelben sem gáz sem csillag.

- Minden kész. Fürkész visszajelzett. A szonda nem szolgált új adatokkal.

- Rendben, akkor indítsd a visszaszámlálót és tűzzünk innen.

Az akció sikeres volt. Sehol egy idegen hajó és a fürkész is megérkezett. Mivel hajója képtelen volt a térugrásra, átszállt Nevillehez.

- Már feladtam a reményt, nem hittem, hogy bárki segíthet. Van engedélyed, hogy ugorhass?

- Fogjuk rá. Hogy sikerült megszöknöd?

- Két idegen hajó közé szorultam, amikor a csata zajlott. Nem vettek észre, hozzátapadtam az egyikhez. A csata végén az idegenek gyűjtögetni kezdtek, az épebb hajókat és néhány embert felhoztak magukhoz. Én kikapcsoltam a műszereket és hagytam, hogy begyűjtsenek. Ők is oxigénfüggők, mint mi, be tudtam lélegezni a hajójuk levegőjét. Elbújtam és megfigyeltem őket a roncsok között. A térmeghajtás érdekelte őket a leginkább, de nem tudtak egyet sem működésbe hozni. Egyszer behoztak néhány embert és megpróbáltak beindíttatni velük egy-egy meghajtót, de ők sem tudtak, mit kezdeni vele. Aztán egy idegen rajta kapott, hogy leskelődöm, de nem szólt a többinek. Fiziológiája különbözött a többiétől. Egész biztos, hogy ez a lény nem a támadó fajhoz tartozik, mert ő segített nekem, hogy hajómmal ismét kijussak az űrbe. Nem hiszem, hogy rajongott volna értük, szolgának tűnt. Adott egy kis készüléket, mutatta, hogy majd nyomjam meg a gombot.

- Ez valóban sikeres akció volt. Vajon miért nem követtek minket? Lehet, hogy tényleg csak akkor tudnak követni, ha tudják, hogy ki nyitotta meg a teret és az ugrik.

- Nem hiszem, más lehet az oka. Talán a térrésen keresztül átszűrődő csillagok fénye alapján tudják, hogy hova fogunk érkezni. De még mindig nem tudom, hogyan tudnak hamarabb megérkezni, mit az, akit követnek.

- Szereztem adatokat egy szonda segítségével.

- Téged hogy nem vettek észre?

- A hajómat bevontam kvantóniummal. Nem látnak. A szondát magukkal vitték és annak segítségével tudtam követni az egyik hajót, így találtam rád véletlenül.

- Nem hiszek a véletlenekben, de azért bátor vállalkozás kvantóniumot használni. Ha történik valami, azonnal létrehoz egy másik univerzumot.

- Nem megy az olyan könnyen. Ahhoz az szükséges, hogy elérjen egy kritikus tömeget, csak az után tud rést hasítani két dimenzió közé.

- Mi legyen ezzel az ajándékkal?

- Haza szólok, hogy tájékoztassam az új hírekről a Földet, aztán itt, a senki földjén megnézzük, hogy mit csinál az a gomb.

…

Megnyomták a gombot, a kis doboz felnyílt és egy hologramot vetített ki. Egy Földhöz hasonló bolygóról vetített képet. Voltak rajta fák, épületek és egy idegen faj tagjai. A kép ugrott és az űrt mutatta, ami tele volt azokkal a hajókkal, amik megtámadták az emberi rendszereket is. A lények harcoltak ellenük, de vesztettek. Újabb helyszínt mutatott, rengeteg halottal, a támadó hajó a túlélőket elszállította, feltűnt a győztes faj is a képeken, ahogy uralkodik az előző élőlényeken. Újabb képe egy újabb hódításról és egy másik civilizáció leigázásáról. Aztán képek következtek a keltisi csatáról, végül gyors egymásutánban helyszínek képei villantak fel az univerzumban.

- Most már értem, hogy miért segített nekem az a lény. Ők is harcoltak a hódító fajjal.

- Igen, ez világos. De a vége mi akart lenni? Rendszer, a képek alapján meg tudod határozni, hogy hol vannak ezek a helyszínek.

- Pár perc és megmondom.

…

- A legutolsó helyszínek az emberi kolóniák voltak, de előtte még volt hetven másik helyszín is. Négy kivételével mindegyik helyszínt megtaláltam a csillagok állása alapján. Az összes a Tejútban van. És mindegyik egy csillag közelében. Sosem álltak meg sötét zónában. A fennmaradó négy helyszín is valószínűleg a galakszisban van, de azokról nem rendelkezem megfelelő mennyiségű adattal, hogy pontos koordinátákkal tudjak szolgálni.

- Köszönöm, ez így elég is lesz.

Miután megfejtették a doboz tartalmát és meggyőződtek arról, hogy nem hordoz veszélyt, visszatértek a Földre.

Nicol a Marson ragadt és kétségbe volt esve. Tudta, hogy otthonát feldúlták és biztos volt benne, hogy anyja odaveszett a támadás során, csak a remény élt benne, hogy apja talán életben maradt. Az embereket nehezen lehetett nyugalomra inteni, mindenki menekülni szeretett volna, de nem volt rá mód. A kormány besorozott minden harcképes embert és igyekezett rendet teremteni a káoszban.

A fürkészek igyekeztek mindent megmenteni, de Neville másképp látta a helyzetet. Inkább a Cetusra koncentrált, mint amolyan Noé bárkájára az emberiség számára. Szörnyű tervek körvonalai kezdtek kirajzolódni elméjében.

- Sikerült kifejlesztenünk a pajzsot, egész jól működik. Átállunk a tömeggyártásra. Először a Földet és a Marst látjuk el védelemmel. Sok műholdra és generátorra lesz szükség, hogy megfelelően ki tudjuk terjeszteni a nonorészecskéket és az erőteret, ami összetartja őket.

- Mit tudtunk meg az ellenségről?

- A hajóik útvonala alapján csak a Tejúton belül közlekednek és mindig csillagtól csillagig. Ráadásul a hajóik jelenleg egy csillagkomplexum körül állomásoznak. Ezeknek anyaga nagy ellenálló képességgel bír, akár csak az a tárgy, amit a Falloxon találtak. Vitorlaszerű felületeket használnak, melyek egyik oldala elnyel, másik tükröz. Erős tahion maradványokra és foton becsapódásokra utaló sugárzást észlelt a közelében a szonda. Üzemanyagra utaló jeleket nem találtunk. Egyéb helyváltoztató eszközt nem figyeltünk meg a hajóikon. Akkorák, hogy nincs értelme manőverezniük. Valószínűleg csak nagyobb távolságok megtételére szolgálnak. Rezisztens külsejük miatt nem tartanak a sérülésektől.

- Tahion és foton. Mit jelenthet ez?

- Nem jöttünk rá.

- Pedig egyszerű - vágott bele a jelentésbe Neville - A tahionok a fénynél gyorsabban mennek, a fotonok meg azzal azonos sebességgel vagy lassabban. Ahhoz, hogy a tahion lelassuljon fénysebesség alá, több energiára van szükség, mint amennyi az univerzumban van. A foton fénysebesség fölé történő gyorsításához azonban ugyanennyi energia szükséges. Az idegenek ezt használják ki. Tahionnal gyorsulnak és fotonnal fékeznek. Ezért van az, hogy hamarabb megérkeznek valahova, mint ahogy elindultak. A fénysebesség fölé lépve visszafelé utaznak az időben. Abból kiindulva pedig, hogy minden esetben egy csillaghoz közel állnak meg, arra következtetek, hogy csak ott van megfelelő koncentrációban annyi foton, hogy fékezni tudjanak. Ezért nincs egyetlen kép sem a dobozban sötét zónáról. És szerintem nem képesek csak a Tejúton belül utazni. Nem tudják elhagyni a galakszist. Túl nagy a távolság és nem tudják meghatározni, hogy merre menjenek, hogy a megfelelő időben érkezzenek arra a helyre, ahol épp egy csillag fog tartózkodni a másik galakszisban, hogy képesek legyenek megállni. A gammasugárzás is ezeknek a részecskéknek a felhasználásából adódik. Olyan technológiával rendelkezünk, ami számukra értékes. Egyelőre nem tudtak rájönni a térmeghajtóink működésére. Nem egyszerű, ha nem ismerik a kvantónium okozta hatásokat. Mi többet tudunk a térről, mint ők. Nem csak egy leigázandó faj vagyunk a számukra, komoly veszélyforrást jelentünk nekik.

Neville közben arra gondolt, hogy valójában nagyobb veszélyt jelentenek, mint ahogy azt az idegenek el tudnák képzelni, de óriási lesz az ára ennek a szabadságnak. Nevillet félre hívta egy öreg fürkész és négy szem közt beszélt vele.

- Ön kicsoda?

- A nevem Dr. Imus. Én voltam az első fürkész és én hoztam létre a szervezetet. Bár annak idején nem erre számítottam. Tudtam, hogy az emberiségnek szüksége van tudatosságra. Ezek vagyunk mi. Te fiam, képességeidet figyelembe véve hasonlítasz hozzám. Egyetlen esélyünk van a túlélésre. A többiek nem tudnak róla, de te igen.

- Nem merek előhuzakodni nekik a szándékaimmal. Nem hinném, hogy osztanák a nézeteimet.

- Ne is tedd fiam, megakadályoznának benne. Mi már mind halottak vagyunk és tudunk is róla.

- Nem értem, hogy miért nem tudnák elfogadni a tervem, ha azzal az emberiség megmenekülne, még azon az áron is, hogy a galakszis elpusztul. Miért ragaszkodnak a reményhez, ami nem más, mint hazugság, miért hitetik el, hogy van meg esélyük a győzelemre? Ha már a vég elkerülhetetlen, miért ragaszkodunk mégis pánikszerűen az élethez?

- Nem biztos, hogy ők ragaszkodnak hozzá. Lehet, hogy csak a természet ragaszkodik hozzájuk. Nem azért mentünk át négyszáz millió évnyi evolúción egysejtűből gondolkodó humanoidokba, hogy aztán ezt a grandiózus méretű munkát mi csak úgy tönkretegyük azzal, hogy lemondunk az életről. Talán ezért küzd minden élőlény az életéért még akkor is, amikor már minden rég elveszett. A természet akarja így.

- De mi van, ha tévedek, ha van más lehetőség is?

- Egyetlen lehetőséget kaptunk, azt hogy ez a parazita faj még nem tud a galakszisok között utazni. De már közel állnak hozzá. Ki kell használni az időt. Szervezd meg a cetusi kolónián az emberiség túlélését.

- Ha nem erősített volna meg, lehet, hogy elvetettem volna az ötletet.

- Tudom fiam, ezért vagyok én a főfürkész. A fürkészek figyelik az univerzumot én pedig a fürkészeket.

- Mindig sejtettem, hogy valaki minket is felügyel. Végig tisztában volt minden lépésünkkel?

- Mindvégig. De nemsokára lejár az időnk. Ha sikerrel jársz, a cetusi kolóniákon már nem lesz ránk szükség.

- Rendszer, Nézz utána a Cetus program vállalkozóinak.

- A Darius vállalat jelenleg örökösödés útján Nicolé lett. Apja, anyja elhunyt. Aworiel pedig jelenleg a Cetuson tartózkodik, folyamatos kapcsolatot tart a földi vezetéssel. Az ottani kolóniák is elkezdték gyártani a pajzsot.

- Ha a Naprendszer elesik, nem fogják sok hasznát venni a pajzsoknak. Itt kell megfékezni az idegeneket. Nicol hol van jelenleg?

- A Marson tartózkodik.

- Szükségünk lesz rá. Ő lesz a törvényes vezetője a cetusi kolóniáknak.

- Szerinted képes ellátni ezt a feladatot? Alkalmas erre?

- Jobb nem is lehetne. Még nem fertőzte meg a pénz világa. Ráadásul szülei elvesztése után egy ekkora felelősség megfelelő életcélt fog biztosítani a számára.

- Aworiel nem fogja hagyni, hogy kivegyék a kezéből az irányítást.

- A fürkészeknek joga van dönteni a túlélés érdekében bárki élete felett. Ha nem lesz hajlandó alá vetni magát a terveimnek, akkor kiiktatom.

A bázison beindultak a szirénák, megérkeztek az idegenek a Naprendszerbe. Az összes hajó megérkezett a csillagkomplexumból. Tudták, hogy ez az emberiség legerősebb bázisa. Az emberek azonnal kitárták a meglévő pajzsokat. Neville csak Nicollal törődött.

- Rendszer, tudod, hogy hol van most Nicol?

- Igen.

- Oda repülünk! Ki kell menekítenünk innen.

Neville megérkezett a Marsra, megtalálta Nicolt, aki halálra volt rémülve.

- Gyere velem!

- Ki vagy te, hova megyünk? Nem tudunk elmenekülni. A szüleim halottak, mindenki meg fog halni, mégis miért meneküljek? Hogy nyerjek néhány napot? Nincs már senkim.

- Én vagyok az utolsó élő rokonod. Bízz bennem. Kiviszlek innen. Még sok minden vár rád, de ha nem igyekszel, mindketten itt pusztulunk.

Nevillenek végül sikerült meggyőznie Nicolt és nem kellett erőszakot alkalmaznia. Rosszul jött volna ki, ha kapcsolatukat alá- és fölérendelt viszonyban indították volna. A Naprendszerben az improvizált csatahajók szemben álltak az idegenekéivel. Olyan látszatott keltett, mintha kardokkal mennének tankok ellen. Csak a pajzsokban bízhattak. Neville igyekezett minél hamarabb elhagyni a tűzvonalat. Az idegenek tüzet nyitottak a hajókra, azok viszonozták. Oldalról a laserek sűrű hálóval védték a földi flottát a feléjük irányuló lövedékekkel szemben, de ez a védelem nem tartott sokáig. A lasereket kilőtték, már csak a pajzsok maradtak. Egy pillanatra az idegen hajók abbahagyták a tüzelést. Aztán a generátorok felrobbantak és a pajzsok szétestek. A védelem széthullását csak egy erős gammasugárzás előzte meg, nem volt semmi más jele annak, hogy támadnak. Ezek után a földi hajók sorra elestek, az idegenek tüzet nyitottak a Földre, a Marsra, a Holdra, minden egyes kis aszteroidára, ahol ember élt, elzárva a menekülés útvonalát. A fürkészek továbbra sem engedélyezték a térugrók használatát. Ha a Naprendszer elvész, legalább ne pusztuljanak oda a kolóniák. Ebben a reményben vesztek oda mind. Dr. Imus főfürkész tudta, hogy ezzel még nem fejeződött be a népirtás. Az emberiség jövője Nevilletől függött.

- Nicol, szükségem van a segítségedre. Vezetned kell a hajót. Ugyanúgy működik, mint a versenygépek. Csak figyelj oda, mert ez sokkal gyorsabban megy, mint azok.

- És hova menjek vele?

- Egyelőre a Nap felé, akkor nem fognak meglátni minket. Én addig átállítom a térugrót. Megpróbálunk kimenteni, akit csak lehet.

- Rendben, átveszem. Ezzel a hajóval ugrani is lehet?

- Ugrani, száguldani és rejtőzködni. Csak arra vigyázz, hogy ne térj el az iránytól, mert a fúvókák hőjét tudják érzékelni.

Neville könnyíteni akart lelkiismeretén, kieszelt egy mentőakciót, mielőtt elpusztítaná az univerzumot. Koordinátákat sugárzott a még menekülésre képes hajóknak és átállította a térmeghajtót, hogy minél nagyobb rést tudjon létrehozni, minél többen férjenek át rajta. Az ugrás koordinátáit abba a sötét zónába helyezte, ahova ugrott a másik fürkésszel. Onnan nem látszottak a csillagok és a tér üres volt, nem volt benne foton, ami lefékezhette volna a rombolókat, így nem tudták követni a menekülteket. Negyven kisebb és nagyobb hajó érkezett a kijelölt helyre és amikor a határ megszűnt létezni az itt és a távol között, átugrottak a sötét zónába. Nevilléknek azonban nem sikerült átjutniuk, odavesztek volna, ha Nicolnak nem lett volna versenyzői tapasztalata. A menekülő flottát észrevették az idegenek, kisebb gyors vadászokat küldtek utánuk. Későn értek oda, hogy elvágják a menekülés útvonalát, de Nevilléket sikerült feltartóztatniuk.

- Most hova menjek?

- Egyenesen előre és figyelj oda minden kis villanásra és kerüld ki őket. Ezen múlik az életünk. Távolodjunk el a Naptól, hátha nem követnek minket.

Az üldözők húsz percen át követték őket és tüzeltek rájuk. Nicol végül a Kuiper-övben tudta lerázni őket. Ekkor Neville bekapcsolta a térmeghajtót és átugrottak a sötét zónába. Azok, akik már megérkeztek, térmeghajtás híján nem tudtak tovább menni és nem volt a közelben semmi, ahova mehettek volna. Amikor Neville és Nicol megérkezett, újabb rést vágtak a térben és átugrották a menekültekkel a Cetus egyik kolóniájára.

Nicol ügyesen helyt állt ebben a helyzetben. Neville azonban már kevésbé, vádolta magát, hogy ekkora kockázatot vállalt. Közel hatezer embert sikerült kimenekíteniük, de majdnem oda vesztek. Nicolért kár lett volna, ő pedig nem tudta volna befejezni a tervét. A kolónián örültek a hírnek, hogy mégis akadtak olyanok, akik el tudtak menekülni az invázió elől, ez reményt adott az embereknek. Miután leszálltak a bolygóra és kipihenték magukat, Nicol feltett néhány kérdést Nevillenek.

- Azt mondtad, hogy a rokonom vagy. Ez igaz?

- Igaz. Ugyanaz volt az ük nagyapánk. Legalább is egy személy volt a kettő, de biológiai szempontból ez irreleváns.

- Amikor azt mondtad, hogy van még mit tennem az életben, céloztál valamire?

- Ez a galakszis az örökség, amit apád rád hagyott. Neked kell majd az itteni embereket vezetned. Ti lesztek az emberi civilizáció utolsó maradékai.

- Miért mondod azt, hogy ti? Mond azt, hogy mi.

- Nem tehetem, az én utam nem itt ér véget.

- Apa és anya? Mindketten halottak?

- Sajnálom.

- Nem tudtam rólad. Azt hittem, hogy a családnak az az ága eltűnt.

- Csak én tűntem el. A szüleim pedig még egész fiatal koromban balesetet szenvedtek.

- Most már mindketten árvák vagyunk. El kell menned?

- Muszáj.

- És nem jössz vissza?

- Nem tudom. Megpróbálok.

Lassan beesteledett a bolygó azon felén, ahol a menekültek leszálltak. Nevillet hamar elnyomta az álom, egy kissé elhasználódott az elmúlt napokban. Nicol már nehezebben tudta lehunyni a szemét. Szüleire gondolt és arra a rengeteg emberre, akik örökre lehunyták szemüket. Ezen az éjszakán sok menekült riadt fel rémálmai miatt. Az egyetlen civilizáció, amit ismertek egy pillanat alatt megszűnt létezni. Nyomasztóan hat az emberre, ha fajának utolsó példányai közé tartozik.

Másnap Neville átutazott a másik kolóniára, hogy találkozzon Aworiellel. Nem kedvelte, de most ő volt az egyetlen, akitől információt és segítséget kérhetett. Ebben a galakszisban hozzá futott be az összes hír, ami a Tejút kolóniáiról érkezett. Elmondta neki, hogy ő kicsoda és hogy meg tudja menteni az ebben a galakszisban élő embereket. Aworiel ennek örült, de a hír, hogy Quentin lánya is életben van, ráadásul ebben a galaksziban, már kevésbé dobta fel. Már beleélte magát abba, hogy az új világban ő lesz a leghatalmasabb.

- Hány ember él a Cetusban? - kérdezte Neville.

- Másfél milliárdan nagyjából.

- Nem sok, de itt most többen vannak, mint a Naprendszerben. Vannak hírek a többi kolóniáról?

- Mind elveszett. Egy nap alatt módszeresen végigmentek az összesen. Már sehonnan nem kapunk híreket négy órája.

- Akkor ott vége. Talán még egy csata vár ránk. A földi technológia nem ért ellenük semmit. A pajzsok jól szolgáltak addig, míg a generátorokat el nem pusztították.

- Hogyan tudták a generátorokat kiiktatni?

- Azt hiszem részecskéket lőttek ki rájuk irányított tahionok segítségével, így azok még mielőtt elérték volna a pajzsot, szétverték a generátorokat. A harcmodoruk az idő megfordításán alapszik.

- Akkor ide is el fognak jönni. Nem tudunk tenni ellenük semmit.

- Még van valami. De erre eddig senki nem gondolt. Tükröznünk kell.

- De ahhoz kvantóniumra van szükség. És nekünk nincs belőle.

- Nekem van. Csak egyszerűen tükröznünk kell, hogy még több legyen. Nekem szükségem van egy adagra és itt is szükség lesz minden kolóniának két adagra.

- Magyarázd el, hogy mire gondolsz.

- Előbb, vagy utóbb rá fognak jönni a térmeghajtás titkára. A földi adatbázisból pedig ki tudják majd deríteni a cetusi kolóniák koordinátáit. Erős hajókra, gravinátorra és sok energiacellára lesz szükségünk. Létre kell hoznunk két örvényt kolóniánként. Ezeket kordában kell tartanunk. Pajzsként használhatjuk őket. A tahionos lövedékeik nem kéne ránk hatással legyen, mert a tükörhorizont visszaveri őket, ráadásul talán még az előtt, hogy kilőnék őket.

- Ezt nem értem.

- A tahionok gyorsabban mennek a fénynél és az időben visszafelé utaznak. Ezért az időben visszautazott tahion, amit az örvény elnyel, időben hamarabb tükröződik vissza ellentétes irányítással, mint ahogy az elérné az örvényt.

- Nem is olyan bonyolult. Van logika abban, amit mondasz. De mire kell két örvény?

- Amikor elérjük a hajóikat, akkor egymásba csúsztatjuk őket, azok önmagukat remélhetőleg tükrözni fogják és körbe fogják venni az idegeneket. Bármerre is indulnak. A folyamatos tükrözés addig fog működni, míg végül elnyeli önmagát és az idegen hajót.

- Az idegen hajó nem fog tükröződni? Nem lenne jó, ha több lenne belőle.

- Mire tükröződni fog, addigra már körbe fogja venni a két örvény és tükröződéseik. Sajátmagát fogja elpusztítani, ahogy önmagával számtalanszor ütközni fog.

- És miből gondolod, hogy nem fognak többen jönni?

- Három ilyen kis kolónia apró falat a számukra. Csak egy vagy két hajót fognak küldeni. Ha többen fognak megérkezni, úgy is mindegy lesz, mert egy nagyobb flotta ellen nem vagyunk képesek felkészülni.

- Rendben van. Megkapsz minden támogatást.

- Nekiállok a tervek elkészítésének.

- Még nincsenek terveid?

- Eddig csak a fejemben létezett ez az egész.

Neville és a Cetus galakszis lakói lázasan dolgoztak. Egy hónap alatt megerősítették a hajókat és felszerelték rájuk az energiacellákat és a gravinátorokat. Ezzel akarták mozgatni és kordában tartani az örvényeket. Neville közben elegendő kvntóniumot sokszorosított magának és a kolóniáknak. A Tejút csendes volt, nem érkezett jel a galakszisból.

- Szerencsések vagyunk, hogy rátaláltunk a kvantóniumra - szólt az egyik túlélő a vele dolgozó társához.

- Még szerencsésebbek lennénk, ha hamarabb gondoltunk volna rá.

- Miután kifejlesztették a kvantóniumot nélkülöző térugrást, betiltották bármi nemű használatát. Mindenki megfeledkezett róla.

- Azért nem mindenki, de az sem biztos, hogy most jobban állnánk, ha hamarabb bevetettük volna. Amúgy a kvantóniumos térugrás teljesen más elven működik, mint a jelenlegi módszer.

- Mi a különbség?

- Nem nagyon értek hozzá, de a régi elv az volt, hogy létrehoztak egy térhidat, ami összeköt két pontot az univerzumon belül. A híd úgy keletkezett, hogy kvantóniummal létrehoztak egy kis teret, energiát vontak el az örvénytől és így át tudtak juttatni egy automatavezérlésű szondát tükrözés nélkül, ami a mini univerzumon belül egy újabb adag kvantóniummal újabb örvényt hozott létre, ami visszafordult a mi terünk egy kijelölt pontjára. Amikor a kis tér két pontban érintkezett az univerzummal, az örvények megszűntek tükrözni, kioltották egymást, de a hidat fent tudták tartani, ami így az univerzum részévé vált és tükrözésmentesen át lehetett járni rajta. Egy-egy ilyen hidat évekig képesek voltak használni, de idővel mindegyik összeomlott az univerzum elemeinek mozgása miatt. Ezzel az eljárással csupán ötszáz fényévnyi távolságot lehetett megtenni, ennél nagyobb távolság esetén már nem lehetett meghatározni az érkezési pontot, ezért gyakran több hidat is kellett használni, hogy elérjenek egy távolabbi pontra, ami elég sok időveszteséggel és kvantóniummal járt. A jelenlegi eljárás szerint csak átlépünk egyik helyről a másikra, nincs szükség a térhídra. Maga a híd hiányzik, csak a híd lábai léteznek, azok viszont összeérnek és mi a térben csak egy ajtót vagy ablakot látunk, aminek nincs hossza, csak széle és magassága. Ezt hívjuk térsíknak.

- Akkor mi most ismét a régi módszert fogjuk alkalmazni? Ha jönnek, vajon valóban képesek leszünk megvédeni magunkat?

- Az majd akkor kiderül, de amúgy nem.

- Mi nem?

- Nem hozunk létre hidat. A kvantónium csak egy másik univerzumot hoz létre, ami a mi terünkből táplálkozik. Olyan, mint egy fél híd, egy kinyúló kar vagy félsziget. Csak az egyik vége van kapcsolatban a világunkkal. A másik vége zárt. Kilóg a semmibe. Azaz nem lóg ki.

- Most kilóg, vagy nem lóg ki?

- Nem vagyok térelmélet tudós. Én is alig értem. Várjál és elmagyarázom.

- Na!

- Szóval! Képzeld azt, hogy az a kerék a mi univerzumunk.

- Igen.

- Na, most az a gumi belül tömör, van benne anyag, akárcsak az univerzumban, és mindegy, hogy milyen formában, lehet kézzel fogható, lehet fény, lehet hő, vonatkoztass el.

- Jó, értem, a gumi az univerzum és az anyaga a tér.

- Na, jó. Helyezzünk el egy vágást vagy egy kis lyukat a gumin belül, ugyanaz, mint amikor a kvantóniummal létrehozzuk a tükörörvényt.

- Aha.

- Azon a vágáson kiáramlik az univerzum anyaga a semmibe, de nem tűnik el, hanem összeáll, de az univerzumtól távol, akárhol, létrehozva a semmiben egy új teret.

- Hol van a semmi?

- Figyelj! A gumi az univerzum. A gumit határoló és körülvevő levegő pedig a semmi. És a kezemben a csavar az új tér, ami a kvantónium hatására keletkezik a tükörörvényen átáramló anyagból. A tükörörvény pedig az a kis vágás, amit a gumin belül elhelyezünk. A csavar és a gumi között ott van a végtelen semmi, de az örvény határfelületének egyik és másik oldalán keresztül a két tér mégis kapcsolatban van egymással.

- Hú, de bonyolult! De nincs olyan, hogy semmi.

- De háromszáz évvel ezelőtt még volt! Az akkori elméletek így magyarázták a létezést. Mi már egy új elméletet vallunk, de az örvény viselkedésének magyarázatához a régi is megfelel.

- És a régi elmélet szerint a semmiben vannak más terek is? Több univerzum is létezhet?

- Nem, az anyagtalan végtelen és a tér állandó harcban áll egymással. A semmit null-dimenziónak hívják.

- Úgy tekintettek rá, mint egy pontra?

- Nem egészen, de hasonló matematikai sajátságokkal bírt. Tehát! Az elmélet szerint csak a mi univerzumunk létezik a semmiben, egyidejűleg kettő nem képes benne úgy mondva helyet foglalni. Ezt megint ne vedd szó szerint, mert a semmiben nincsenek távolságok, csak azért mondom így, hogy tudd elképzelni.

- És az elmélet akkor kizárja azt, hogy több univerzum is létezhet?

- Csak azt, hogy egyidejűleg létezhetnének, de miután elmúlik az egyik, újból születhet másik.

A két szerelő annyira elmélyült a lételméletek értelmezésében, hogy megfeledkeztek az ebédszünetről és egy falatot sem ettek, pedig a szünet már majdnem lejárt.

- Hogyan létezhet akkor a mi univerzumunk és a kis tér egyszerre a null-dimenzióban?

- Hát a kis tér valóban el kéne veszítse a csatát a semmivel szemben, de mivel az összeköttetésben van az örvényen keresztül az univerzummal, így életképes marad addig, amíg az örvényt be nem zárják. Az univerzum túl nagy ahhoz, hogy a null-dimenzió csak úgy feleméssze. Persze előbb vagy utóbb a semmi győz, de amíg tart a csata, addig az univerzum és a tér létezik.

- És a kvantónium honnan származik?

- Feltételezik, hogy az ősrobbanást követő káoszi anyag egyik formája, ami idővel átalakult a ma ismert anyaggá. Legalább is nagy része átalakult. De vannak olyan elképzelések is, hogy az univerzum szélét, ami elhatárolja a világegyetemet a semmitől, ez az anyag alkotja.

- Furcsa tulajdonságai vannak a kvantóniumnak.

- Nagyon! Először is elnyel minden sugárzást, kivéve a fény elektromágneses hullámait. A látható tartomány spektrumában inaktív, de minden, ami azon kívül esik, ismét elnyelődik benne. Csak szabad szemel látható, de a radarok nem képesek észlelni. Ha felrobban, képes új teret létrehozni, ráadásul az örvény, amit létrehoz egy olyan kettős rendszer, ami egyszerre elnyel és átalakít.

- Na, ezt sem értettem soha, hogyan történik.

- A tükrözés teljesítménye összefügg az örvény méretével, ami közvetlenül összefügg a keletkező tér nagyságával, ami pedig attól függ, hogy mennyi anyagot tartalmaz. Mivel az anyag és az energia ugyanaz, csak más formában jelentkezik, ezért nem is annyira komplikált ez a dolog. Ha egy tárgy hatol át az örvényen, akkor az, ahogy elnyelődik, úgy materializálódik is. Az anyag az energia egy koncentrált formája. Az örvény ilyen koncentrációban nem képes csak úgy befogadni az energiát. Ezt úgy oldja meg, hogy azt az energiát, amit felvett átalakítja anyaggá. Szóval behatol egy tárgy az örvénybe, az örvény elkezdi az energiát átalakítani anyaggá és így miközben elnyeli az eredetit, létrehoz egy tökéletes másolatot. Az örvény pedig annál több energiát képes felhalmozni, minél nagyobb. De az örvény mindig akkora, mint az a tér, ami a másik oldalán van. A tér pedig annál nagyobb, minél több anyaggal rendelkezik.

- Tükörvény! - a kérdező munkás összevonta a két szót és jót nevetett saját viccén.

- Azt hiszem, hogy arra már nem maradt idő, hogy elmondjam, hogy a kvantónium törvényeit hogyan ültették- és írták át a régi elméletből az újba. Egy kicsivel bonyolultabb, de vége az ebédszünetnek és még nem ettünk semmit. Pedig az sokkal érdekesebb, hogy az univerzumunk valójában két magasabb rendű dimenzió között létezik, és hogy a két külső dimenzió egymáshoz való kölcsönhatása a mi terünkön keresztül anyag formájában jelenik meg. És hogy ebben a rendszerben hogyan is jön létre a tükrözés és …

- Úgy sem lennék most képes megérteni. Kapjunk be gyorsan valamit és aztán lássunk neki a munkának. Végül is a lényeg csupán az, hogy megnyerjük a háborút. Félek, hogy szélmalomharcot vívunk.

- Ha egy csatát nyerünk, az még nem jelenti azt, hogy vége. De kezdetnek nem rossz! És ha a végén mégis mi fogunk nyerni, akkor majd talán háromszáz év múlva azt fogják mondani, hogy milyen primitívek voltunk ezzel a dimenzionális lételméletünkkel, ugyanúgy, ahogy most mi gondolunk az elődök null-dimenziós elméletére. Vajon milyen lesz az új világkép?

- Bárcsak kacagnának rajtunk háromszáz év múlva, de azért ha az az elmélet nincs, akkor nekünk most nem lenne esélyünk. Na, adj egy kiflit, mennünk kell dolgozni.

A két munkás visszatért feladatához. Másnap megnyitották az örvényeket az űrben, melyek a vég kapujaként kavarogtak utolsó reményül a kihalás szélére sodródott emberiségnek.

Lassan három hónapja mindhárom kolónián aktiválták a tükörgyűrűket. Gyors vadászokat építettek és folyamatosan gyakorlatoztak. Neville épített egy sajátjához hasonló hajót Niclnak. Támadás esetén ez jelentette a legnagyobb biztonságot számára.

- Nicol, ez a hajó ugyanazokkal a képességekkel bír, mint az enyém. Azt szeretném, hogy azonnal menekülj el vele, amint megérkeznek az idegenek.

- Ki tudja, hogy mikor fognak megérkezni? Talán sosem jönnek.

- Én csodálkozom, hogy eddig nem jöttek. Talán nagyobb gondot jelent nekik a térmeghajtás a kelleténél. Ha rossz logikát követnek, akkor eltarthat egy darabig, míg képesek lesznek élni vele.

- Nem maradhatnék inkább veled?

- Nekem részt kell majd vennem az ellentámadásban. De ezen a kolónián maradok. Én fogom koordinálni a csapatokat.

- Szörnyű ez a helyzet.

- Egész jól állunk. Figyelj oda, ha üldözni kezdik a hajód, akkor ügyesen manőverezz. És élj azzal a hatodik érzékkel. Néhány másodperccel előbb képes leszel érzékelni a jövőt, ha a maximális sebességgel haladsz. Jól jön ez a tulajdonság, ha menekülésre kerül a sor.

- Nem létezik olyan, hogy hatodik érzék. Nem látok előre.

- Képletesen értettem. Ha kívülről szemléljük az univerzumot, úgy tekinthetünk rá, mint egy reakcióelegyre, márpedig minden reakcióban egy idő után beáll egy egyensúly, ami azt jelenti, hogy ugyanolyan sebességgel keletkezik a termék, mint ahogy az visszabomlik alkotóira. Globálisan nem látsz semmi változást, pedig az egész állandó mozgásban van és ha feltételezed azt, hogy ez az egyensúly egy kis intervallumon belül mozog, akkor ettől a rendszernek lesz egy minimális kilengése. Nagy távolság és nagy sebesség esetében pedig érzékelhetővé válik ez az ingadozás. Ezért, ha látsz egy foltot vagy villanást, azt jobb elkerülni, mert abban a pillanatban, amikor érzékeled, csak egy érzéki csalódás, de mire odaérsz, már lehet, hogy lesz ott valami, aminek nekiütközhetsz. A műszerek is megzavarodhatnak, de jobb, ha komolyan veszed minden bakijukat. Szóval figyelj oda, rendben?

- Régen, mikor versenyeztem, talán már akkor is érzékeltem előre az akadályokat?

- Nem, az mindössze jó reflex volt. Az a sebesség nem volt elég ehhez a jelenséghez. Jó hír az is, hogy az idegenek gyors vadászai nem képesek alkalmazni a tahionos lövedékeiket ezen a sebességen, jó esélyeid vannak a túlélésre.

- Csak két ilyen hajó van?

- Egyelőre csak kettő, amelyik képes a térugrásra is. De a hajtóművet és a tehetetlenségi stabilizátorokat már beszerelték néhány vadászba. Jól jönnek majd a csata közben. A térmeghajtó beépítése bonyolultabb, azt most nem tudtuk megcsinálni. Mindössze neked készítettem egyet.

Neville még mesélt a hajó álcázásáról és egyéb képességeiről. Egy-két új funkcióval is ellátta az új hajót, mint például a fúvókák hűtésére szolgáló rendszerrel. A csendes helyváltoztatás céljából beépítette az izotópos meghajtást is, amit a szondánál is alkalmazott.

Elérkezett a nap, amit senki sem várt, de tudták, hogy be fog következni. Két idegen hajó érkezett ahhoz a kolóniához, ahol Nicol és Neville tartózkodott. A csapatok pillanatok alatt harckészültségbe rendeződtek. Taktikai célokból bevetették a pajzsokat is, ezek mögé rejtve az örvényeket. Egyetlen lövést sem bírtak ki, de jó szolgálatot tettek kiegészítő kellékként.

- Riadó, két idegen hajó lépett a rendszerbe! Mindenki azonnal foglalja el a helyét!

- Érzékeltek a műszerek gammasugárzást? - kérdezte Neville a nagy riadalom közepette.

- Igen, ráadásul nagyon erőseket. Mit jelent ez?

- Még nem tudom.

- A pajzsok és a gyűrűk közelednek a két hajó felé. A vadászok mögöttük várakoznak.

- Ne tüzeljenek, míg a pajzsok épek. Had okozzanak saját maguknak kárt.

Az embercsapatok lassan közeledtek az idegenek hajói felé, a műszerek újabb gammasugárzást érzékeltek és a pajzsot összetartó erőtér generátorai megsemmisültek. Az idegenek ismét használták tahion alapú támadó technológiájukat. A pajzs szétesése után a kis vadászok szétszóródtak, a másik idegen hajóból újabb gammasugárzást észleltek az érzékelők, az örvényekre irányult a támadás. Az elvárásoknak megfelelően történt minden, az örvények és az azokat kordában tartó berendezések és hajók sértetlenek maradtak, ellenben a tüzelő idegen hajó találatot kapott saját lövedékének visszatükröződésétől, néhány százmilliomod másodperccel az előtt, hogy tüzet nyithattak volna. Komoly károkat szenvedett saját technológiájától, a másik hajó ismét tüzelni készült, hasonlóan járt, mint az előző. Ekkor apró vadászok hada jött ki a rombolókból. Az emberek elkezdték táplálni az örvényeket, azok növekedésnek indultak és egyre közelebb kerültek az idegenek hajóihoz. Megkezdődött a vadászok csatája. A kolónia vadászai menekülést színlelve előre megtervezett útvonalon haladtak, követték őket az idegenek vadászai. Az emberek kihasználták a nagy sebességből adódó jelenséget és még az előtt kitértek a lövedékek elől, hogy azokat kilőtték volna rájuk. Sokan látták maguk, vagy társuk bekövetkezendő halálát, aztán azt, hogy még mindig épségben vannak. A menekülést színlelő vadászok üldözőinek pályáját előre bemérték és nagy felületre koncentrált laserekkel kilőtték őket. Az idegeneknek nem hagytak esélyt a manőverezésre, bármerre tértek ki, laserekbe rohantak. A hazai terep előnyeit sikerült ügyesen kihasználni. A bolygó köré felhúzott pajzsot a rombolók tanulva az esetből, már nem támadták tahion ágyúikkal, attól tartva, hogy azt ismét vissza tudják fordítani ellenük. Hamar rájöttek, hogy saját módszerükkel támadtak vissza, kihasználva az idő megfordított korlátait. A rombolókra rengeteg apró izotópos meghajtású álcázott szondát irányítottak, melyekbe erős robbanótöltetet helyeztek el. A műszereik nem voltak képesek bemérni, szabad szemmel látták, hogy közelednek feléjük az apró emberi szerkezetek, de képtelenek voltak kilőni őket. Kézi irányítással próbáltak annyit hatástalanítani közülük, amennyit csak lehetett, de ez a módszer alig bizonyult hatásosnak. Bármerre lőttek, szondákat találtak el, de annyi volt belőlük, hogy esélyük sem volt leszedni mindet a szenzorok nélkül. A szenzorokhoz azonban nem érkezett semmilyen jel, minden sugárzást elnyelt a kvantónium, amivel bevonták a kis bombákat és hőt sem termeltek, lassan de biztosan közeledtek a rombolók felé. Amikor célba értek, mindegyik szonda igyekezett bejutni a hajó belsejébe. Néhány szondának sikerült a nyitott hangárajtókon bejutnia és belülről károkat okozni a hajóknak.

Az idegenek megmaradt vadászai igyekeztek visszatérni a rombolókra, de út közben szondákba ütköztek, hátulról pedig az emberek támadták őket. Néhánynak sikerült visszajutnia, de egyetlen vadász sem maradt épen a rombolón kívül. Az örvények közbe egymásba csúsztak, közbefogták a rombolókat, befelé tükrözték önmagukat, aztán bezárult minden menekülési útvonal és heves villanások közepette egy hatalmas fekete égitest jött létre, ami hízott egy darabig, aztán önmagát elnyelte és elpusztította.

A csata véget ért. Néhány kolóniabeli vadászpilóta odaveszett, de hatalmas győzelmet arattak, mindenki ujjongott a pillanat hevében. Egyedül Nevillenek járt az agya ismét elvont dolgokon. Két lehetőség lebegett a szeme előtt. Vagy többen fognak visszajönni, vagy elpusztítja a másik galakszist, de ha már sikerült átjönniük a Cetusba, akkor képesek odébb állni bármikor. Aztán különös dolog történt, egy szempillantás alatt ismét minden a csata előtti állapotba rendeződött vissza. Senki nem értette, hogy mi történt. Ismét kavargott a két Örvény, nem voltak roncsok és nem voltak halottak vagy veszteségek.

- Mi történt, mi ez már megint? Minden kezdődik elölről?

- Üzenj a csapatoknak, hogy a háborút megnyertük, már nem lesz több harc.

- De mi történt?

- Felvételek vannak a csatáról?

- Nincs semmi, a felvételek szerint semmi sem történt.

- Gammasugárzásra utaló nyomok sincsenek?

- Nincs az sem. Üzenet érkezett a kettes kolóniáról. Két romboló érkezett hozzájuk, de még mielőtt elkezdték volna a harcokat, eltűntek, nyoma sem maradt annak, hogy a rendszerben jártak. Ugyanaz történt, mint velünk.

- Ne aggódjatok. Sejtem, hogy mi történt. Az idegenek rá fognak jönni valamire a térmeghajtással kapcsolatban. Ötvözik tahionos technológiájukkal, aztán egyszerre elindítanak két-két hajót a három kolónia ellen, de a nagy távolság miatt sokat utaznak vissza az időben és nem egyszerre érkeznek meg a három célponthoz. Először hozzánk jöttek, de a feltétele annak, hogy ide jöhessenek, az volt, hogy legyőzhessenek minket. Mivel ez nem sikerült nekik, most én fogok lépni, és elpusztítom velük együtt a galakszist, amíg még nem képesek elhagyni azt. Nem fogják tudni alkalmazni a térugrást és nem fognak ide megérkezni.

- Most hagyjuk a galakszist, de ha így lesz, mi miért emlékezünk arra, ami meg sem történt.

- Megtörtént, de aztán elmúlt. A változás csak az anyagi világra volt hatással. De az emberi elme független az anyagtól, ezért vagyunk képesek gondolkozni. A mi emlékeinkben megmaradtak a történések, de a felvételek és a rögzített adatok már függenek a tértől és időtől, így azok nem fogják elárulni soha, hogy valójában mi is történt. Azok, akik odavesztek és most megint élnek, nem fognak emlékezni a csatára, de a többiek igen. Ezért vagyunk többek gépeinknél és a programoknál, amik lassan már helyettünk képesek döntéseket hozni.

- Te a lélekről beszélsz?

Neville felnevetett, a parancsnok sokkal egyszerűbben megfogalmazta a történteket, mint ő.

- Igen arról. Bizonyítékot kaptunk a lélekről és mégsem tudjuk bizonyítani - és újból kacagott.

Nem maradt más hátra, mint végleg megszabadulni az ellenségtől. A kolóniák még mindig harckészültségben álltak, bár ennek már nem volt semmi jelentősége. Az emberiség tiszta lappal kezdhette civilizációjának újjáépítését és folytathatta az univerzum további meghódítását. Megszerezték első komoly harci tapasztalatukat a galaktikus háborúk terén, amely kevesebb, mint egy év alatt véget is ért. Neville elment Nicolhoz, hogy beszéljenek a kolóniák további vezetéséről.

- Nicol, nemsokára te fogod vezetni mindhárom kolóniát.

- De én még túl fiatal vagyok hozzá, nem tudom, hogy kell ezt csinálni.

- Csak ki kell elégíteni az emberek szükségleteit és némi célt kell kitűzni eléjük, hogy legyenek elvárásaik. Sosem voltunk ennyire gyökértelenek, mint most. Teljesen új korszak kezdődik.

- Aworiel ezt úgysem fogja hagyni.

- Kell egy kis rossz ellenpéldának is. Majd lesz szavazás és veszíteni fog.

- Honnan tudod?

- Biztosra megyek. Talán még én is vissza fogok jönni és akkor segítek, amíg magadtól képes nem leszel elvezetni az embereket, de ha mégsem lennék itt, akkor majd segít neked a program, amit a hajód rendszerébe írtam.

- Valóban elmész? Azt mondtad, hogy vége a háborúnak.

- Számotokra igen.

- Áruld el, hogy mire készülsz.

- Visszamegyek a Tejútba. Aztán a központi fekete lyukat felhasználva elpusztítom a galakszist.

- Az nem fog gyorsan menni. Az idegenek a galakszis széle felé fognak utazni és lesz idejük arra, hogy mégis kifejlesszék a galakszisok közti utazást. Nem tudod őket végleg elpusztítani, csak eltéríteni őket.

- Nem lesz idejük semmire. Nem fognak észrevenni semmit. Csak végük lesz és kész. Már nincs odaát egyetlen szabad élő ember sem. Ez az egyetlen megoldás.

- Nem tudok hinni neked. Képtelenség, amit állítasz. Biztos valami másra készülsz.

- Gyanakvó vagy, jól fog jönni neked a későbbiekben, de azért maradj mindig rugalmas. Elárulom, hogy mi a tervem, ha valóban kíváncsi vagy rá, de figyelj, mert egy kissé zavaros.

- Nem vagyok biztos benne, hogy tudni akarom.

- Légy következetes, majd bele jössz. Tudod, az univerzumunk nem más, mint egy háromdimenziós határfelület két magasabb rendű dimenzió között. Mi egy hatalmas lapított gömbként érzékeljük a világegyetemet, de egy magasabb dimenzióból már laposnak tűnne. Ez a határfelület nem szimmetrikus. Vannak benne itt-ott betüremkedések, amit a külső dimenziók okoznak. Ott, ahol két betüremkedés egymással szemben helyezkedik el, energiaáramlás jön létre és kialakulnak a szuper fekete lyukak, melyek köré az energia csillagok, bolygók és galakszisok formájába rendeződik. Én pedig azt az elvékonyodott határfelületet akarom beomlasztani, ha a két dimenzió ott összeér, akkor megszűnnek a belső törvények és a külső dimenzionális hatások lépnek érvénybe. A galakszis egy pillanat alatt megszűnik létezni a térrel együtt, amiben létezett.

- Ez csak az elméleti része a tervednek. Hogyan ülteted gyakorlatba?

- Látom, odafigyelsz a részletekre. Az már sokkal egyszerűbb. Létrehozok megfelelő távolságban egy tükörverzumot a fekete lyuk közelében. Itt nagy az anyag és energiakoncentráció. Ezt elnyelve gyorsan fog nőni és hamar hatalmas tömegre tesz majd szert. A fekete lyuk magához fogja vonzani és amikor ezt a nagy tömegű örvényt elnyeli a túloldalán levő anyaggal együtt, akkor hírtelen annyira meg fog nőni a tömege, hogy már nem lesz ideje átmenni a megfelelő változásokon, hogy táguljon vagy anyagot lövelljen ki magából és a benne levő energia ki fog szabadulni a másik két dimenzióba, azok összeérnek, ha összeérnek, akkor ott megszűnik a határfelület, ami nem más, mint a tér és egyetlen pillanat alatt megszűnik létezni az egész galakszis. Csak a fényét fogjuk innen látni 2,8 millió évig, aztán az is ki fog hunyni örökre.

- Merész terv. És te a szuper fekete lyuk és a szuper tükör örvény közé fogsz kerülni. Ha nem nyel el az egyik, elnyel majd a másik. Öngyilkos akció.

- Nem nagy ár az emberiség túléléséért. Ez a kötelességem.

- Értem, hogy miért nem mondtad biztosra, hogy vissza fogsz jönni. Ha valóban menned kell, akkor sok sikert kívánok.

A terve már készen állt, amikor a Naprendszerben zajlott a csata, de akkor még nem állt a rendelkezésére megfelelő mennyiségű kvantónium. Hajdani fürkész társai pedig nem engedték volna, hogy véghezvigye tervét. Sem az idő, sem a körülmények nem voltak alkalmasak az akcióhoz.

Visszaindult az anyagalakszisba, hogy halálát okozza. A fekete lyuk közelében csodálatos látvány tárult elé. A háta mögött ezernyi ragyogó csillag vakító fénye kápráztatta el, előtte pedig a bársonyfekete sötétség nyugtatta szemét. Ahogy a lyuk végtelen étvágya magához vonzotta az anyagot, a haldokló csillagok utolsó halálsikolyként változó frekvenciájú fénnyel búcsúztak a messzeségtől, melyeknek szín kavalkádja gyönyörűvé tette pusztulásukat. Ebben a környezetben Neville úgy érezte, hogy már két életet is leélt. Az idő érzete nem arányos az idő múlásával. Az érzett idő nem más, mint teljesítmény. Már pedig Neville rövid élete alatt eleget tett, így számára úgy tűnt, hogy többet élt, mint a reális időt. Olyan volt ez, mintha az érzett idő a tettek számától függene.

A fekete lyukat nézve elméje lecsendesedett, arra gondolt, hogy a világ, amit érzékel, csak egy művészi kompozíciója a valóságnak. A színek, a formák, a szagok, mind csak a kiteljesedése valaminek, ami a láthatót és érzékelhetőt alkotja összefonódásából. És ha ezt lebontja, hogy lássa a lényeget, azt, amiből a világ felépül, annak már nincs színe és nincs formája. És minél mélyebben érdekli az igazság, annál kevésbé lesz színes, mígnem egy olyan egyszerű formához ér, amit el sem tud képzelni, de ez önmagába visszafordulva, minél egyszerűbb lesz, annál jobban kitágul felhasználhatóságának korlátja, egyre kevésbé szorul határok közé és ebből adódóan végtelen számú lehetőség felé törve egyre bonyolultabbá válik.

Kilőtte a kvantóniumot, két koncentrált protonnyalábot indított felé, melyek az anyag előtt összeütköztek, az ebből felszabaduló részecsketörmelékek és energia áthasította a kvantóniumot, ami a sűrű űr hatására azonnal táguló örvénnyé nőtte ki magát. Nevillenek nem volt esélye kikerülni, az ellenkező irányba pedig várta a fekete sötétség gravitációjának vonzása. Biztos volt saját halálában, két dolgot tehetett. Az egyik az, hogy vár, a másik az, hogy az örvénybe repül. Szögben közelített az örvény felé, hajóját utasította, hogy amint átérnek, azonnal kapja jobbra a hajót és az első alkalmas helyen ugorjanak távolabb. Tisztában volt vele, hogy saját halálát nem kerülheti el, de adott egy esélyt az örvényből kilépő alteregójának a túlélésre. A halálba vezető út sokkal rémisztőbb volt, mint maga a halál. A félelem és a rettegés csak az utolsó előtti pillanatig tartott. Aztán az utolsó pillanatban beletörődött abba, hogy minden, ami megtörtént, a múlté, hogy már semmin sem tud változtatni. Nem vádolta többé magát tetteiért, a Teremtőre bízta magát és megítélését. Miután átlépte ösztönének ama utolsó gátját, ami ez idáig életben maradásának legszilárdabb eszköze volt, agya megadta magát, áradni kezdett benne az endorfin és a legtisztább, legnyugodtabb, legbékésebb érzés öntötte el. Halála eme hosszúra nyúló pillanatában olyan boldogságot tapasztalt, amilyet még soha, már nem bánta, hogy élete véget ért.

Az örvényből kilépő alteregója birtokolta gondolatait, személyiségét és érzéseit. Kilépve az örvényből benne újból feléledt az élni akarás, elméje ismét az életösztön korlátai közé szorult. A hajó a parancsnak megfelelően kilépve az örvényből nagy sebességgel éles kanyart vett, elhagyta a galakszis közepét és átugrott a cetusi kolóniára. Az űrhajó programja nem volt tisztában azzal, hogy csak másolatok. Neville tudta, hogy nem ő az eredeti, de talán mégis ő volt az, mert a személyisége független az anyagi világtól és talán az képtelen tükröződni, mindössze visszatért abba az univerzumba az alteregón keresztül, ahová tartozott.

slzscifi

oldalak

2011. március 3., csütörtök

Tükörhatás 2: Világvége

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése