Fermi szelencéje

 

Fermi szelencéje - Simon Lehel Zoltán

 

A csillagászati konferencia véget ért. A legtöbb bemutató a lakható exobolygókról szólt, ami egy hajszálnyival kézzel foghatóbb, illetve bizonyíthatóbb, mint a Földön kívüli intelligens élet igazolása, amely az elmúlt 70 évben hivatalosan egy tapodtat sem mozdult előre. A régi slágert felváltja az aktuális kor szelleme, de az élet minden területén újra és újra feldereng egy retro hullám, amely modern köntösben idézi vissza a már feledés homályába burkolódzott időszakokat.

A matematika boszorkányságaiban örömüket lelő ifjú csillagászpalántákat egy pub asztalánál az a megtiszteltetés érte, hogy az egyik nagy tudású csillagász professzor, igazi szaktekintély, hozzájuk csatlakozott. A szellemi nagyság kisugárzása önkénytelen néma tiszteletet parancsolt a feltörekvő generáció számára, azonban a professzor csillagászoknak szóló tréfálkozással közvetlenebbé varázsolta a hangulatot:

–        Tudják, Uraim, mi, csillagászok hajlamosak vagyunk belefeledkezni a munkánkba, éjjel a távcsővel fürkészünk, és nappal az adatokat elemezzük, de ha a lencse végén egy szép piros csipkét vélnek felfedezni, akkor ne az égbolton keressék a boldogságot, mert sokkal elérhetőbb távolságban van, és ne tétovázzanak, mert a csillagok könyörületesek, és másnap is ott lesznek, de egy felkínált lehetőség elhalasztása egy életen át kísértheti magukat. A szenvedélyük fényévek távolságába vonzzák önöket, de ne feledjék el, hogy egyelőre ezen a kis bolygón élnek.

Kellemes és emelkedett hangvételű beszélgetés vette kezdetét méretekről, távolságokról, tömegekről, fényességről, az élet eredetének lehetőségeiről és az univerzum kezdetéről és végéről.

–        ­­Amikor én voltam fiatal, – mesélte a professzor – a szakmában mindenki a földönkívüliekkel akarta felvenni a kapcsolatot. Mennyi mindent nem tudtunk még akkor a mai ismereteinkhez képest – mosolyodott el, és arra gondolt közben, hogy még mindig több titkot őriznek, mint amennyit engedtek megismerni a csillagok.

–    Igen, a földönkívüliekhez nem kerültünk közelebb, de ennek köszönhetően rengeteget fejlődött a rádiócsillagászat, és fedeztük fel a ma ismert univerzumot – mondta Péter. A professzornak tetszett, hogy a diák összefüggésbe hozta a célt és az ettől eltérő, azonban hasznos eredményt.

–      Mulatságos idők voltak, olykor ölre menő vitákkal, minden felfedezés gyökereiben változtatta meg az addigi nézeteinket. Önök már több ismerettel rendelkeznek, mint az én generációm a maga korában.

–      Professzor Úr, az Ön generációjának nehezebb dolga volt, mint a miénknek. Maguk teremtették meg a modern csillagászat tudományát, amiből mi már építkezhetünk – szólalt meg Jenő.

–     Oh, minket az álmodozás sokat vitt előre. Ez Önöknek már kevés lesz, de biztos vagyok benne, hogy képesek túlszárnyalni bennünket. Talán a mi álmainkat is valóra fogják váltani, és felfedezik a távoli rendszerek lakóit – kacagott fel bolondozva a professzor, miközben egyfajta rituális örökségátadásként élte bele magát a helyzetbe.

–     Professzor Úr! Köszönjük, hogy egy járhatatlan utat kizártak nekünk, – emelte fel poharát Ádám – és mi erre a zsákutcára már nem kell értékes időt áldozzunk.

–   Kifejtené, legyen szíves – húzta fel érdeklődve a szemöldökét a professzor.

–   Elnézést kérek a nyers fogalmazásért, de úgy vélem, hogy tudatában lévén az egymás iránti tisztelettel, az információ gyorsabb megosztása, és a gondolatmenet sebesebb pörgetése végett a kifinomult udvariaskodás bizonyos mértékig mellőzhető – Ádámnak, mielőtt folytatta volna eszmefuttatását, tisztáznia kellett, hogy továbbra is tudatában van a csoportot ért megtiszteltetéssel, hogy a későbbiekben komoly vitapartnerként legyen figyelembe véve, amire a professzor biccentve jelezte, hogy egyetért a diák felvetésével.

–    A rádiójelek megfigyelése és kiküldése azért értelmetlen, mert nagyjából két fényév távolságban a jel már annyira szétesik, hogy értelmezhetetlenné válik. Az Alfa Centaurit alapul véve, ami a legközelebbi lehetséges célpont 4.36 fényévnyire, kecsegtethetne némi reménnyel, és lehetne nagyobb energiájú jelet küldeni, de amint az elhagyja a Naprendszert és a Nap által generált elektromágneses védőmezőt, a kozmoszban olyan erős a háttérsugárzás, hogy a signum zajként kiszűrhetetlenül keveredne el a mindenség morajlásába. A jelenlegi technológiának legalább is ezek a határai.

–  Vitathatatlan. Mi lenne a következő lehetőség? – kérdezte a professzor Ádámot.

–      Professzor Úr! Szerintem egyszerre játszik az összes lehetőség. Lehet, hogy nem az égben, még csak nem is a térben, hanem a történelemben, a múltban, vagyis az időben lelhetünk a nyomaikra. Azonban az is lehetséges, hogy nem léteznek.

–     De hát az univerzum olyan hatalmas, hogy csak galaxisonként több intelligens fajnak kellene léteznie – utalt Jenő a Fermi-paradoxonra.

–     Ádám szerint, amíg nem bukkanunk nyomra, minden lehetőség játszik. Mi a véleménye arról, hogy Isten egy ilyen hatalmas univerzumot hozott létre azért, hogy a teremtés projektet az emberrel koronázza meg? – kérdezte a professzor.

– A Föld elektromágneses tere a napszéltől óv minket. A Nap elektromágneses tere a kozmikus sugárzástól, amihez a földi „EM” tér már gyenge lenne. Talán azért kell ilyen hatalmas méretű legyen a kozmosz, hogy megvédjen minket a multiverzum terét kitöltő erőhatásoktól. Akár egyedül vagyunk, akár nem, csak a mi létezésünket biztosító feltételek miatt szükségesek lehetnek ezek a méretek. Mi eddig a határig tudjuk értelmezni a világot, hogy a valóságban meddig terjed, az egy megfejtendő kérdés.

–      Máris van egy lehetséges magyarázatunk az univerzum nagyságára, és arra is fény derült, hogy a mérete nincs összefüggésben a fajok számával, viszont továbbra is biztosítja az intelligens élet nagyszámú előfordulásának lehetőségét. Kérem, hogy vegyék figyelembe, lételméleti kérdések esetében Isten, mint Teremtő, kizárhatatlan, akár hisz az ember, akár nem. Mert aki elveti, az nem kutat, hanem már bizonyítani akar, miközben még semmit sem tud. Illetve jelentősen visszafogja a kreatív gondolatokat. Milyen elméleteik vannak még, tisztelt Uraim?

–     Elképzelhetőnek tartom, hogy az élet a Naprendszeren belül, akár intelligens formában is bolygóról bolygóra vándorolt. Naprendszerünk különböző korszakaiban akár eltérő bolygókon is alkalmasak lehettek rá a feltételek. A Mars a legvalószínűbb, de a fiatal Nap korszakában talán még a Vénusz is kecsegtethetett kedvező életkörülményekkel, – mondta Péter – mert nem biztos, hogy az életöv mindig a mai zónában és kiterjedésben helyezkedett el.

–    Érdekes, hogy aszimptotikus megoldásokat keresnek. Közel a térben, de eltérő időben. Vannak történelmi leletek, amelyeket nem hivatalosan más kultúráknak tulajdonítnak. Hihetetlen építmények maradványai, amelyek megismételhetetlenek a jelenlegi tudásunkkal. Vajon lehet köze hozzá a földönkívülieknek?

–        Mivel kevés információ áll a rendelkezésünkre, bármi lehet, – mondta Ádám – de szerintem hiba lenne csak az idegeneknek tulajdonítani ezeket. Az iskolában sosem tanították, de azt biztosra lehet venni, hogy volt jégkorszak előtti civilizáció. És, ha egy volt, akár lehetett több is. A mi technológiánk nagy mértékben használja a vasat. 300-350 millió évvel ezelőtt az oxigén szintje másfél- vagy akár kétszerese is lehetett a levegőben napjaink értékéhez képest. Ha akkor virágzott egy civilizáció, a légkör erős oxidatív hatása miatt a rozsda előbb támadhatta meg a vasat, minthogy felfedezhették volna a benne rejlő lehetőségeket. Így az általunk ismert technológiai civilizáció nem jöhetett létre, hogy a mostanihoz hasonló irányba fejlődjön. Viszont a magas oxigénszint miatt az agyi kapcsolatok magasabb kapacitáson lehettek képesek funkcionálni, és a természet egyéb fizikai erőinek a megismerésében komoly felfedezéseket tehettek az azidőtájt élő intelligens lények. Talán az akkori körülmények lehetővé tettek olyan opciókat, amiket most azért nem tudunk megismételni, mert más tényezők állnak rendelkezésre. Ez megmagyarázná azt is, hogy az egyre fiatalabb építmények miért lettek a korábbiakhoz képest ügyetlenebbül összerakva. A csökkenő oxigénszint miatt gyengült az agyi kapacitás felhasználása, és talán egyre nehezebb volt a komplexebb folyamatokat elvégezni. A Föld elektromágnesessége változott, ki tudja, hogy milyen mértékű sugárzás volt akkoriban, a magma hűlt, egyéb természeti erők, rezgések energiaszintjének mérséklődése következett be, amelyeket mi nem ismerünk, mert legyengültek és elmúltak a mi korunkra, és ezen erők, illetve erőforrások elfeledése, megszűnése szintén visszafoghatták az akkori technikának a későbbiekben történő felhasználhatóságát, amiket a korábbi építkezéseknél alkalmaztak. Példa feltételezésével élve talán kivitelezhető volt a levitáció a nagyobb mennyiségű, és talajhoz közelebb tartózkodó láva miatt, ami egy koncentráltabb erőteret eredményezett, a térben egy olyan energiasűrűséggel, amit ma nem tapasztalunk, ezért nem is ismerjük az ezekkel járó lehetőségeket. Ki tudja, hogy milyen fizikai paraméterek játszhattak szerepet? Valószínűsítem azonban, hogy a Hold gravitációs hatását is munkára lehetett fogni, hiszem 14000 km-rel közelebb keringett a Földhöz, mint jelenleg, és nagyobb ár-apály hatásokat eredményezett, netalán még a földi gravitációt is erősebben ellensúlyozta.

–       Nem kétlem, hogy nagy jövő, és komoly tudományos viták állnak önök előtt. Talán még a gízai piramisok másait is képesek lennének felépíteni – poharát megemelve koccintásra invitálta az asztaltársaságot, majd egy újabb kört rendelt, amelyet ő fizetett a kellemes légkör tiszteletére, és eme felindultság hatására Jenő vette át a szót.

–      Vegye úgy, Professzor Úr, hogy már meg is tettük. Gátat emelnék az építkezés köré, és vízlépcsővel juttatnám fel úszó tutajokon a több tonnás köveket az építkezés megfelelő szintjeire. Már csak az anyagi háttér hiányzik.

–      Csillagászat, építészet, ezek valahol mind a létezés művészetei, és néha még a célok is találkoznak.  A millennium előtti századfordulón annyira felhalmozódtak az új ismeretek, hogy teret engedtek a tudományos fantáziálásnak. Olyan mennyiségben születtek az új ötletek, amit azóta sem sikerült megközelíteni. Vajon mikor fogunk eljutni a következő szintugráshoz, amikor az emberiség ismeretei új tudományok kapuit és lehetőségeit nyitja meg? – ábrándozott a professzor.

A diákok még ezen alkalommal sematizáltak egy információs mátrixot, amit mesterséges intelligencia segítségével fognak kielemeztetni, és ami a későbbiekben a kezdeti eredményektől függően, akár még támogatott projektként is tovább élhet, térben, időben és más dimenziókban kutatva az értelmes létformák lehetősége után, valószínűsítve paraméterek szerint az átfedést a kapcsolatfelvétel reményében.

A professzor indulni készült, közben úgy érezte, hogy lejegyezetlenül részese lett egy jövő béli felfedezésnek, amit már nem fog megérni.

–   Gratulálok, Uraim! Önöké a jövő, keressenek új utakat és lehetőségeket, és tegyék jobbá a világot!

Hirtelen az ablakok irányába terelődött a helyiségben tartózkodó emberek tekintete. Az érdeklődést nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Ádám az ablakhoz ment, és átpréselte magát az ámuldozó embereken. Az égen ismeretlen eredetű, lebegő szerkezetek jelentek meg.

–          Professzor Úr, gratulálok az Ön generációjának. Egy faj már biztosan vette az adást, még ha nem is válaszoltak. Akár a régmúlt időkben, kezdhetjük újra megváltoztatni az eddigi nézeteinket.