2011. szeptember 25., vasárnap

Tükörhatás – epizód: Túl a csúcson

Simon Lehel Zoltán: Tükörhatás – epizód
Túl a csúcson

Cetus Galaktika Hírmondó
Év: 36925
Hónap: Zentori
Nap: 42

Az Intergalaktikus Szövetség találkozóján tizenkét galaxis hatszáz képviselője vett részt, aminek a témája a tizenharmadik galaxis szövetségbe való felvétele volt. Első lépésben fel akarták zárkóztatni az ott élő fajokat, ami komoly forrásokat igényel. Az emberi kolóniák biztosítanák a teherhajók és diplomáciai konvojok számára az utazást, míg a többi faj nyersanyag készleteivel támogatná az új galaxis civilizációinak irányított fejlődését. A toreni faj képviselői kijelentették, hogy mindaddig nem hajlandók közreműködni, míg az emberek meg nem osztják velük a térugrási technológiát. Ez igazán komoly gondot jelent, mivel a toreniek három galaxisban is jelentős befolyással bírnak. A találkozót végül sikertelenül zárták, a tárgyalások a továbbiakban zárt ajtók mögött zajlanak.

– Uraim! Önök már így is elitek, de ha még ennél is többre vágynak, akkor most itt a lehetőség, hogy beteljesítsék álmukat. A próba nem kötelező, viszont csak azok válhatnak flottaparancsnokká, akik sikeresen vesznek részt az önkéntes megmérettetésen. Öt perc múlva várjuk az első bátor jelentkezőt a tükörszobában.
Az ifjú titánok számára az öt perc fél órának tűnt. Behívták az elsőt, és a többiek izgatottan várták az eredményt, de az váratott magára. Nubira már hosszú ideje vívta harcát önmagával.
– Úgy látszik, hogy Nubira nehezen boldogul. Mégis mit totojázik annyit?
– Ha neki nem sikerül, akkor nekünk se fog.
– Talán mégsem készült fel eléggé.
– Erre nem lehet felkészülni. Önmagadat kell legyőzd. De ez akkor is sokáig tart. Valami biztos nincs rendben.
– Miért van ilyen hideg?
– Mindig hűvösebb van, amikor a tükörszobát aktiválják. A tükrözés folyamán energia vonódik el a környezettől, azért van most hidegebb. A fűtés megy, mindjárt megint meleg lesz.
– Azért ennyire nem szokott soha lehűlni a levegő. Ez gyanús.
A tükörszoba egy olyan terem, ahol az ember önmagának fizikai és szellemi tükörképével nézhet szembe, azonban senkit sem lehet úgy tükrözni, hogy mentálisan ne szakadna ketté. Az első hasonmás kivételével nem próbálkoztak létrehozni olyan tükrözött ikerpárt, ahol kísérletet tettek volna mindkét egyed életben maradására. Ezért a tükörszoba csupán a testet, a gondolatokat, ismereteket és a benne levő személy teljes tudását másolja át, de a személyiségét nem érinti. A tüköralany nem lesz más, mint egy ugyanolyan tudású, de lelketlen mása a szobában tartózkodónak. A tüköralanyok nem életképesek, a személyiség teljes hiányában néhány napon belül összeomlanak. Lehetne életképes alanyokat is létrehozni, de ez veszélyes lenne arra, akit tükröznek, mert belső énjét, mely független az anyagi világtól, és senki sem tudja hogyan, de az agy segítségével érzelmek formájában nyilvánul meg, meg kellene osztania egy időre tükörpárjával, míg saját ismereteket nem szerez. Mikor a tüköralany már kellő saját élettapasztalattal rendelkezik, akkor eredetijének sebészeti úton vissza tudná adnia énjének hiányzó darabját, és ő az új tapasztalatokra alapozva kialakíthatna egy eredeti, új személyiséget. Ez azonban egyetlen kirívó esettől eltekintve sosem valósult meg. A folyamat túlságosan kockázatos, de első sorban etikai okokból nem kísérleteztek a tüköralanyok életben tartásával. A tükrözés folyamán eredetileg a tükrözött alanyt el kellene nyelnie a tükörsíknak, és visszaadnia annak tökéletes, teljes mását. Ez azonban gyilkosság lenne az eredetileg tükrözött személlyel szemben még akkor is, ha a tüköralany teljes mértékben megegyezik a tükrözött alannyal.
            Nubira a tükörszobában várta, hogy végre szembeállhasson önmagával. A fal szétnyílt, és a mögötte lévő teremből élő és lélegző tükörképe nézett vele farkasszemet.
– Mit bámulsz annyira? – kérdezte szemrehányóan a másolat.
– Kezdjük! – Nubira ki akart bújni a beszéd terhe alól.
– Képes voltál létrehozni önmagad csupán az előmeneteled érdekében?
– A világ, amiben élünk, megkövetel tőlem ennyi áldozatot.
– Ki hozza itt az áldozatot? Ismerlek! Tudom, hogy milyen a világod! Tudom, mire kellek! Kereshetsz okot, mondhatod, hogy logikus és felelős döntés, de nézz a szíved mélyére! Nem veted meg magad ezért? Hitvány féreg vagy! Nem tudsz különbséget tenni jó és rossz között!
– Pont te beszélsz? Hisz neked még lelked sincs, hogy mersz engem felelősségre vonni?
– Biztos vagy abban, hogy egy ilyen alaknak, mint te, van lelke? Meg fogok miattad halni! Miért ne gyűlölhetnélek?
– Sajnálom, de ez fontos. Az Egyesült Galaxisok már nem olyan egységes, mint régen. Akik ma a barátaink, azok holnap az ellenségeink lehetnek.
– Attól, hogy sajnálod, én még halálra vagyok ítélve. Ne fárassz azzal, hogy elmondod nekem ugyanazt, amit én is tudok. Magadat próbálod megnyugtatni a hozzám intézett szavaiddal.
Nubirának rosszabb volt szembe néznie önmagával, mint ahogy gondolta. Igyekezett felkészülni rá, magába nézett, megkereste gondolatainak legmélyebb gyökerét, de ezzel csak jobban megismerte önmagát, és így alteregója is jobban ismerte őt. Tükörképe nem rendelkezett érzelmekkel, csupán a haláltól való félelme ébresztett benne gyűlölethez hasonló érzést, de ez nem volt egyéb, mint életösztön. Puszta kézzel estek egymásnak. A harc eleinte egyenlőnek tűnt, de Nubira alteregója hamar átvette az irányítást. Nubira csak védekezett, képtelen volt kitalálni saját tükörképének észjárását.
– Mi van, hős Nubira? Nem bírod az iramot?
– Hogy lehetsz jobb nálam? Hisz ugyanolyanok vagyunk.
– Jobban ismerlek. Ki tudom számítani minden lépésed. Csak az erődre és a reflexeidre támaszkodhatsz. A meneküléssel gyorsabban fáradsz, mint én.
– Te akkor is meghalsz, ha engem megölsz!
– Hülye! Azt hiszed, hogy becsaphatsz! Hiszen te jöttél rá, és nem én. Ha legyőzlek, és átrakatom magamba agyad azon részének egy kis darabkáját, amely a személyiségedért felel, akkor életben maradhatok.
Ahogy ezeket a szavakat kimondta, a fal ismét szétnyílt, és kilépett egy újabb hasonmás.
– Ez meg mi? Hogy lehet? – zavarodott össze Nubira.
– Szerencse. Az én szerencsém – mondta az új tükörmás.
– Kezdettől fogva ketten voltatok? Miért nem támadtatok rám egyszerre?
– Összetévesztettük volna egymást. Te már lihegsz, és is megsérültem, ő pedig még ép. Így tudjuk, hogy ki kicsoda.
– Már te is elfáradtál. Ugye tudod, hogy meg fog téged ölni.
– Lehet, hogy csak egy maradhat. Az nem számít, hogy én vagy ő, csak az számít, hogy ne te legyél az.
Újabb küzdelem vette kezdetét, immár kettő az egy ellen, de Nubira még is tudta tartani magát. Nem tudta, hogyan lehet két hasonmása, de abban biztos volt, hogy lélek nélküli énjei nem csak az ő, de egymás gondolataiban is olvasnak, aminek következtében támadásaik a legkifinomultabban összehangolt csapatmunka műremekei. Már fel akarta adni, amikor hallotta, hogy be akarják törni az ajtót, ezért maradék erejét összeszedve igyekezett annyi időt nyerni, amennyit csak tudott.
            Mikor a katonák berontottak, a teremben három félholtra vert Nubirát találtak. Mivel eszméletlenek voltak, nem tudtak agyszkennt készíteni, hogy kiderüljön, melyik az igazi. Abban reménykedtek, hogy néhány napon belül úgy is meghalnak a másolatok. Három nap múlva a háromból kettőt a doktor halottnak nyilvánított és az életben maradt Nubira magához tért.
– Hogy lehetett két másolatom? – kérdezte parancsnokát.
– Egy szupernóva energiahullámai akkor értek ide, amikor téged tükröztek, és hirtelen megnőtt a tér energiasűrűsége. A fal túlsó oldalán a tükörörvény akaratlanul beindított még egy tükrözést, és követve az eredeti programot, létrehozott egy második alteregót. Mivel a tükörszobában nincs kamera, csak későn jöttünk rá, hogy mi történt.
– Mi lett a másik kettővel?
– Meghaltak.
– Tehát akkor már biztosak abban, hogy én vagyok az eredeti.
– Igen, te vagy az igazi. És te vagy a legjobb. Az ember egyetlen önmagával is alig bír elbánni, te pedig képes voltál kettővel végezni.
– Nem végeztem velük, csak kitartottam, amíg kellett. Elbuktam a próbát. Többé már nem leszek képes felülmúlni önmagam. Uram! Ön hogyan győzte le hasonmását? Most, hogy már én is jártam odabent, elmondhatja.
– Az én időmben még nem volt kötelező végigcsinálni, ha úgy éreztük, hogy nem vagyunk rá képesek, és nem voltam felkészülve arra, hogy meghaljak a próba sikeres teljesítéséért. Akkoriban csak magammal törődtem, az életem volt a legfontosabb dolog. Amikor szemben álltam önmagammal, gyengébb voltam, mint a tükörképem. Ő pont olyan volt, mint én, de nem voltak érzései. Kihasználta a helyzetet. Az én gondolataim nem csak az ő, de a saját elemzésemre is irányultak, ezért a harcban jobb volt nálam. Az egyetlen fegyverem ellene a lelkem volt, amit sosem láttam, talán nem is hittem, hogy van ilyen. De akkor úgy éreztem, hogy hátráltat, és feltettem a kérdést, mi hasznom van belőle, ha lélek nélkül ugyanaz az ember jobb, mint amilyen én vagyok? De akkor arra is ráébredtem, hogy lélek nélkül mit ér, ha jobb vagyok. Az ad értelmet mindennek. Lélek nélkül nem különbözünk a szélben szállingózó homoktól. Amíg élsz, lebegsz, de mikor már nem, akkor semmit sem teszel. És ha nincs szél, a homok nem mozog, és ha nincs lélek, akkor létezésünk épp oly értelmetlen, mint a homoké, mert nem a homok, ami él, hanem a szél, és én sem éltem eddig egy percet sem. Éltem, de életem, nem volt egyéb, mint az élet megnyilvánulása, és nem az enyém, nem az én személyemé. Ekkor olyat tettem, amilyet azelőtt még soha. A lelkemért harcoltam kockára téve az életem. Harc közben fejlődtem tovább régi valómnál, és már nem voltam egyforma alteregómmal. Hagytam, hogy közel jöjjön, hogy elvehesse az életem, és mikor megsebzett, én is megsebeztem őt. Nem számított arra, hogy lemondok az életemről csak azért, hogy legyőzhessem. Az értetlenség, ami kiült a szemére, miközben egyre merevebbé vált a tekintete, magával vitte régi énemet, és teljesen új emberként léptem ki a szobából. Ez egy olyan tapasztalat mindenki számára, aki vállalja a kockázatot, ami teljesen megváltoztat. Ezért vagyunk mi emberek a legjobbak a csatákban, és ezért tudtuk létrehozni a galaxisok szövetségét.
– Azt hiszem, hogy mégsem ismerem önmagam.
– Mindenki csalódik, de idővel te is levonod a következtetést, és másodjára biztos sokkal jobb lesz. Hiszen két ellenféllel néztél szembe, és túlélted. Te leszel minden idők legnagyobb flottavezére.
– Lehet, hogy győztem, de az új alteregóm már tudná, hogy miért. Rájöttem, hogy küzdelem közben kell változnom, fejlődnöm. Csak így élhetem túl. Ezt viszont új énem is tudná, és számítana rá. Jobban ki tudná számítani a lépéseimet, mint én, mert neki nem lenne lelke. Nekem viszont van, és ha tudnám, hogy győzni fogok, akkor sem akarnék életre kelteni egy olyat, mint én, hogy aztán meghaljon.
– Azt mondják, hogy az alteregók nem emberek, de aki találkozott a sajátjával, az többé már nem érzi magát embernek. Érdekes, hogy lelkünk miatt nem érezzük magunkat embernek lelketlen énünkkel szemben, miközben az tesz minket emberré. Nem tudjuk értékelni azt, amink van, mindaddig, míg nem szembesülünk a hiányával. Az alteregók a semmiből keletkeznek, a semmihez tatoznak, és oda is térnek vissza. Nem emberek ők, inkább démonok, akik megkínoznak minket, de ha képesek vagyunk szembeszállni velük, és le tudjuk őket győzni, akkor örökre megszabadulunk tőlük.
– Mi keltjük életre ezeket a démonokat. Ha mi nem akarnánk, sosem léteznének. Nem szabadulhatunk meg hibáinktól általuk. Úgy születnek, hogy tisztában vannak rövid létük értelmetlenségével, ezért értelmet keresnek neki. Az egyetlen, amit megtehetnek pedig az, hogy gyűlölnek minket, és joggal. Könnyen adják az életüket azért, hogy bosszút álljanak, mert nincs is életük.
– Hibáink láthatóvá válnak a számukra, de igaz, hogy némelyiktől még így sem tudunk megszabadulni. Csak azok élik túl ezt a próbát, akik képesek tanulni a leckéből. Mi mind másak vagyunk, de hasonlóan látjuk a dolgokat. Olyasmiket tudunk, amiket az iskolában nem tanítanak, és önmagunk által jobban ismerjük az ellenséget, mint ők saját magukat. Látjuk a korlátaikat, amit ugyanaz a tudatlanság emel előttük, amit mi emeltünk magunk elé, amikor még nem jártunk a tükörszobában. Olyan ez, mintha önmagad áldoznád fel a többiekért, mert a lelkiismeret egy életen át kísérteni fog, és ez rosszabb a halálnál.
– Tudatlanságunk gátja, amit ledöntöttünk, vajon nem a mi érdekeinket szolgálta, nem azért volt, hogy megvédjen attól, ami a túloldalon várt ránk?
– Könnyebb volt régen, ezért ez áldozat. Eleint nehéz, később még nehezebb lesz, de egyre inkább hozzászoksz. Te is, mint én, minden gátat legyőztél, mindig többet teljesítettél, mint amit elvártak tőled, átlépted a saját határaid, és mindig boldog voltál, hogy sikerült. Most csak azért ijesztő, mert túl messzire mentél, de amit rendeződnek a gondolataid, és érteni kezded, hogy hova jutottál, meg fogsz nyugodni.
– Fáradt vagyok. Nem sokára indul a gépem.
– Hallom a doki is veled fog menni.
– Igen, együtt megyünk majd horgászni, ha hazaértünk. Születése óta ismerem.
– Akkor törjön a bot, vagy mit is kell ilyenkor mondani, és jó pihenést.
Két nappal Nubira távozása után a doktor kábultan ténfergett a folyosón. A boncasztalon tért magához lábujján egy Nubira 2 feliratú cédulával. Az igazi Nubira tetszhalott állapotban lepedővel letakarva feküdt az egyik ágyon ugyanabban a teremben. Mindkettőjük fején volt egy apró vágás, melyen keresztül eltávolítottak némi agyszövetet, ezzel megfosztva őket személyiségük egy apró részétől. A felvételeken Nubira és a doktor többször ki és beszálltak a gépbe. A parancsnok végül két Nubirát és két doktort számolt meg. Egyikőjük feje sem volt bekötözve, valószínűleg a beültetést később, biztonságos környezetben fogják elvégezni. Az ál Nubirák a doktort bekényszerítették a tükörszobába és két másolatot készítettek róla, hogy egymásnak is beültethessék az életben maradáshoz szükséges személyiség darabokat. Senki sem tudta biztosra megmondani, hogy a tüköralanyok képesek lesznek-e életben maradni, de egy darabig biztos életképesek lesznek. Mire kiderült a szabotázs, a tükrözött alanyok bankszámláinak kétharmada már hiányzott. Az ügyet hadititokként kezelték, Nubira a teszten elbukott és nem lett belőle flottaparancsnok.