2011. március 3., csütörtök

Tükörhatás

Simon Lehel Zoltán: Tükörhatás


1
Solaris Napilap 5472. május 12.
Kedves olvasóink! Ma betöltötte 214. életévét a Naprendszer legidősebb embere. George Mitsuysha ezzel egyben az emberi történelem legidősebb embere is. A mai nap megelőzte Fernando Barlet kozmológust, aki mindössze 213 év és 364 napot élt. George Mitsuyasha 30 éve visszavonult kozmobiológus tagja volt annak a kutatócsoportnak, amelyik az 5390-es években elsőként tudott olyan géntechnológiával szintetizált életformát létrehozni, amely képes volt alkalmazkodni a Jupiter bolygó Európa holdjának zord körülményeihez...
– Remek, semmi más. Teljes nyugalom mindenütt. Olyan az egész univerzum, mint egy nyugdíjas klub. Mit szólsz Nick?
– Tessék?
– Már megint mire bambulsz? Kapcsolj ki, szabadnapunk van.
– Szabadnap? Azaz várni, hogy végre munkanap legyen. Ezt nevezem én szórakozásnak. Csak egy újabb nap, amikor hiába élek.
– Na látod, menjünk Taylorékhoz. Ott lesz mindenki.
– Éljen, legyek én is egy a tömeggel. Boccs, de egész héten titeket látlak és ugyanazokat a vicceket sütitek el, mint a laborokban, ugyanazok a bugyuta témáitok vannak, nekem nem úgy tűnik, mintha változna bármi is a szabadnapon. Csak annyi, hogy nem kell gombokat nyomogatni.
– Olyan vagy, mint egy vénember. Nem ejtettek a fejedre gyerekkorodban? Nem vagy képes lazítani? Hiába, látszik hogy kétszer gyorsabban fejezted be a tanulmányaidat, mint más normális ember.
– Rendben. Én vagyok a hülye. – Nick ráhagyta.
– Alig vagy harminchét éves, még szinte gyerek és nincs semmi életkedved. Mit fogsz kezdeni azzal a hátralevő másfél évszázadoddal?
– Ne aggódj miattam. Csak nem szeretem, hogy minden monoton. Szóval kár a gőzért. – aztán csendben arra gondolt, hogy neked is kár volt ötven évig tanulnod, inkább foglalkoztál volna kertészettel.
– Micsoda szerencse, hogy veled dolgozhatom. Mihez is kezdenénk nélküled?
 Nick észrevette, hogy a vitának már nincs értelme. Kezdtek elszabadulni az indulatok és kivonta magát a beszélgetésből. Munkatársa Clive túl szűklátókörű volt ahhoz, hogy munkán kívül bármi másról tudjon beszélgetni Nickel. Clive kissé pikkelt Nickre, mert nem csak okosabb volt, de sikeresebb is és főleg fiatalabb. Nick mindenért megdolgozott, amit elért, de ez Clive fejében nem fordult meg. Úgy tűnt neki, mintha Nick természetes tudással született volna, mintha ajándékba kapott volna mindent és semmiért se kellett volna fáradnia, miközben ő mindenért vért izzadt. Nick tisztában volt társa gondolataival, de ez őt nem zavarta. Úgy gondolta, hogy mindenkinek joga van azt gondolni, amit akar, még akkor is, ha nincs igaza.
–  Na jó, én mentem. Ha meggondolod magad, tudod, hogy hol találsz. A többiek már ott vannak.
–  Jó szórakozást!

2
            Másnap ismét beindult az élet. Az emberek munkába mentek, mindenki a maga laboratóriumába. A tegnapi buli nyomait már a robotok rég eltakarították, csak egy-két ember volt kissé másnapos, de ők is csak azért, mert még nem vették be a reggeli vitaminadagjukat. Egy grandiózus kísérlet előkészületeinek a végén jártak, amiben az egész világ részt vett. A Mars és a Jupiter pályája között építettek egy óriási gyűrűt, amiben több kilónyi anyagot akartak fénysebességre gyorsítani és mindenféle behatásnak alávetni. A gyűrűben négy cső helyezkedik el és mindegyikben valami más keringhet. Az egész műveletet egy bonyolult program kontrollálja, ami több gép között fut. A nagy méretek miatt nem lehet kísérlet közben beavatkozni a folyamatokba, mert az anyag a csövekben olyan gyorsan száguldhat, hogy szinte egyszerre halad a kisugárzott adatokkal, ezért előre számításba kell venni minden lehetőséget és biztosra kell menni 10-43 másodpercnyi pontossággal. A gyűrűn elhelyezett gépek időzítve voltak, már csak arra vártak, hogy végre aktivizálhassák magukat és tegyék a dolgukat. Az egész rendszert önvédelmi laser ágyukkal látták el, amik a gyűrű felé tartó aszteroidákra vadásztak. Kár lenne, ha egy aprócska kavics miatt hét évtized munkája veszne kárba.
            Körülbelül 75 évvel ezelőtt kidolgoztak egy elméletet, ami szerint lehetséges elhagyni a Naprendszert és más rendszerekbe utazni, de ehhez szükséges lenne kilépni az egyszerű térből és a téren kívülről újra behatolni a téren belül bárhova. Ehhez viszont még a téren belül el kell érni a fénysebességet. Viszont ahhoz, hogy élő szervezet fénysebességre gyorsulhasson a nélkül, hogy belepusztulna, lassan kéne gyorsulnia, ami egy életen át tartana (vagy kétszáz évig és ugyanennyi ideig tartana a lassulás is), hacsak az a szervezet nem szélesebb 0,5 milliméternél. Ha ekkora élőlényt gyorsítanának fel, akkor a gyorsulás következtében fellépő megnyúlás nem lenne akkora, hogy egy ilyen parányi lényben a szervek roncsolódjanak. Bár az igazat megvallva semmi értelme nem lenne egy bolhát elküldeni sok ezer fényévre.
            A térből való kilépés azt a gondot vonzza magával, hogy a téren kívül nincs sem élet, sem anyag. Amennyiben képesek leszünk elhagyni a teret, a visszatérés már gondot fog okozni, mivel ahogy elhagytuk az általunk ismert mindenséget, rögtön megszűnünk létezni. Ezt a csorbát ki lehetne küszöbölni egy gyors térugrással, viszont ehhez egy naprendszer méretű feláldozható térre lenne szükség, ami semmivé válna. A megszűnéshez idő kell, ez egy gyors, de nem pillanatszerű folyamat. Miközben a tér folyamatosan zsugorodna, lenne elég idő az univerzumba való visszajutásra, de ezzel is csak néhány tonnányi anyag kerülhetne át a tér egy másik pontjába, ráadásul az érkezési hely is kiszámíthatatlan lenne.
Létezik egy elmélet, ami szerint nem járna ennyi veszteséggel a térugrás és még az érkezési helyet is meg lehet határozni. A gyorsulva táguló háromdimenziós tér  felülete egy kétdimenziós felület, amin kívül már a null-dimenzió található, mondhatni az abszolút semmi, ami a táguló tér hatására folyamatosan zsugorodik. A végtelen semmi mégsem képes felfalni a teret, amikor annyi anyagról és térről van szó, mint az univerzum. Csak akkor szűnik meg a lét benne, amikor az anyag és a tér függetlenedik a világűrtől. Egyes tudósok azt mondják, hogy ez egyben védi a mindenséget attól, hogy a null-dimenzióban egyszerre két helyen legyen ősrobbanáshoz hasonló jelenség, mert ha egyszerre két egyforma méretű tér létezne a semmiben, előbb-utóbb a tágulásuknak köszönhetően összeérnének. Addig nincs is gond, míg mindegyik teret az anyag építi fel. De ha egyszer az egyik térben az anyag helyett az antianyag kerülne túlsúlyba és abból épülne fel egy a mi univerzumunk tökéletes mása és tágulásuk következtében összeérnének, felemésztenék egymást és ismét minden semmivé lenne.
            Ha viszont sikerülne a teret úgy manipulálni, hogy az egy félszigethez hasonlóan kinyúljon és mindig maradjon végtelen kicsi összeköttetés a három dimenziós rendszerrel, a tér kinyúló csápjának a másik vége a tér bármely pontjához érve azzal kapcsolatot teremtene, miután ez megtörténne, a kiindulási hellyel teljesen megszakítva a kapcsolatot sikerülne rövid idő alatt nagy távolságokat megtenni. Egyszerűen az egyik helyről eltűnnének az utazók és egy másik helyen megjelennének.
            Hát ezért építette meg az emberiség ezt az óriási anyaggyorsító monstrumot, hogy tanulmányozza, hogyan lehet a teret az ember uralma alá hajtani. Ha sikeresen zárulnának a kísérletek, az ember meghódíthatná a galakszis összes lakható területét kinőve a Naprendszert.

3
            A központba még a rendszer beindítása előtt diákok érkeztek a Marsról. Ez nagy eseménynek számított, ez volt az első alkalom, hogy ekkora létszámban jöttek civilek a bázisra. A dokkolással nem volt semmi gond, rutinfeladatnak számított, mindössze az egyik utasnak kavarodott fel a gyomra a hirtelen fékezéstől. Az utolsó napokban mindenki csak piszmogott, nem volt már sok tennivaló. A számítógép mindent felügyelt. Mindenki örült a látogatóknak, ez egy kis színt vitt az unalmas hétköznapokba. Hiába, Isten nem repkedő aszteroidáknak teremtette az embert, a tudósok és egyéb személyzet is hiányolta a biztos talajt a lába alól. Csak Nicket nem dobták fel az események. Ő közömbös maradt. Tisztában volt vele, hogy a többiek mind idősebbek és több ideje vannak itt, ezért nem tartotta különösnek a kollegái izgatottságát. Ő pszichésen is stabilabb volt másoknál. Nehezen tudott elérzékenyülni. Mindenre keresett választ, mindennek az értelmét firtatta, szokásoknak, emberi érzéseknek és reakcióknak. A természetben minden világos, törvényszerű, de az ember többnyire logikátlan. Lehetséges, hogy ez a természetes viselkedés és nem az, ahogy ő viszonyul a dolgokhoz vagy tényleg csak egyszerűen különbözik a többiektől, talán az evolúció lépcsőjén ő már egy fokkal magasabbra lépett, ezért nem találja a helyét.
            A váratlanul érkezett szabadidejét megpróbálta hasznosan eltölteni. Általában naponta két órát töltött munka után az edzőteremben, de a mai nap úgy gondolta, hogy tesz egy kísérletet és egész nap edzeni fog, így legalább nem kell ostoba kérdésekre válaszolnia, amiket a civilek tennének fel. Nem zavarta volna annyira a dolog, ha ő is legalább hetven-nyolcvan éves lenne, mint a bázison többnyire a még fiatal tudósok, de a tudat, hogy nagyjából egy idős a diákokkal, akik még csak a tanulmányaik felénél tartanak, meghátrálásra kényszerítette. A többi kollégája még így is tejfölös szájúnak tartotta. Nem szerette volna kitenni magát sem az ismerősök, sem az idegenek előtt jókedélyű tökfilkók megalázó viccelődésének.
            Nem ő volt az egyetlen a tornateremben. A bázis asszisztensnője is ott aerobikozott valami furcsa zenére, mintha héliumon át szólt volna egy hangszóróból valamilyen furcsa ritmikus zaj.
– Hi!
– Szia!
– Miért vagy itt? Te nem vagy kíváncsi a jövevényekre? Pedig ők a te korosztályodhoz tartoznak.
– Épp ezért nem akarok ott lenni. Az egyetemen az volt a gond, hogy túl fiatal voltam a többiekhez, most pedig fordított a helyzet. Ők túl éretlenek hozzám. Kár volt olyan hamar megtanulni mindent. Ha legalább valami hasznosat csináltam volna, valami olyat, amire más nem képes.
– Még van időd a nagy felfedezésre. Te se tudsz három év alatt csodát tenni és ameddig be nem fejezik ezt a kísérletet, senki nem fog egyeben dolgozni. Az elmúlt húsz évben, amíg te tanultál, nem sok újat hozott az emberiség a világba. De ne félj, ha meghódítjuk az univerzumot, és még többen leszünk, akkor majd újból áradni fognak az ötletek, de elismerem, hogy az ifjúi elme átka, hogy minden akadályozza szabad szellemének előretörését.
– Azért arra még várni kell egy kicsit, hogy benépesítsük a végtelent. Előbb-utóbb azt is kinőjük. Azt mondják a pszichotörténészek, hogy az embert nem az esze vitte előre, hanem az hogy mióta létezünk, egyre csak sokasodunk. A természet genetikailag eltérőnek formált minket a többi emlőshöz képest. Az állatok csak addig szaporodnak, amíg be nem töltik a rendelkezésre álló teret. Azután állandósul a populáció és nem nő tovább. Ezzel szemben az ember mindig kinőtte a saját életterét és azért, hogy életben maradjon, használta az eszét, hogy elhagyhassa a természet által neki szánt helyet. Így született meg a kerék, a szekér, a hajó, a repülő és így foglaltunk el minden lakható helyet a Földön. Később így tettünk lakhatóvá mindent a Naprendszerben, amit csak lehetett és így jutottunk el ide, ahol már az ősöknek felfoghatatlan és végtelennek hitt tér is szűk lett a mi számunkra.
– Azt hallottam, hogy csak a mi galakszisunkba fogunk utazni és hogy nem fogjuk elhagyni a Tejútrendszert. Miért nem mehetünk más galakszisokba is, ha a térugrással ugyanannyi energiába kerül bárhova eljutni? Vagy mégse lehet bárhová menni?
– Menni lehet bárhova, de olyan helyre nem megyünk, ahol nem tudjuk, hogy mi van. A mi galakszisunkban már tudunk néhány helyet, ahol van lakható bolygó folyékony vízzel és megfelelő légkörrel. Ezeket teleszkópokkal fedezték fel, de a teleszkópjaink nem látnak más galakszisokig el olyan érzékenyen, hogy ott kiderüljön, hogy hol vannak az életre alkalmas bolygók. Egyelőre még állomásokról fognak indulni a hajók és ahhoz, hogy visszajöhessenek onnan, ahová megérkeznek, új állomást kell építeni, azonban ha nincs hely, ahová letelepedhetnek a felfedezők addig, amíg megépítik az állomást, egyszerűen az űr fogságába esnek. Ezért, ha mondjuk az Andromédába küldenének valakit, a mai technológiával, szinte biztos, hogy bajba kerülne. Majd eljön az az idő is, amikor egy hajó magától is képes lesz térugrást végrehajtani, de addig még ki kell nőnünk ezt a galakszist.
– Hát az jó sok idő, de én lehet hogy nem fogom megérni még az első térugrást sem. Vajon, ha megtaláljuk a végtelen kulcsát, nem lesz több háború.
– Ez attól függ, hogy mikor találjuk meg. Mikor már nem lesz meghódítandó terület és megint túl sokan leszünk, újból lesz háború, aztán ismét elkezdődik az építkezés, újból sokan leszünk, újabb háború és ez így megy majd addig, amíg le nem tudjuk győzni a már így is kifeszített határokat. De ha valóban eljön az idő, hogy galakszisokat hódítsunk meg, akkor egy jó darabig megint lehiggadunk. Csak nehogy megint utat engedjünk a társadalom olyan mértékű rétegződésének, ahol megjelenik ismét a nyomor.
– Itt dolgozom én is már egy ideje, de még senki hozzáértő nem mesélt nekem erről. A tudósok többnyire elhatárolják magukat a magam fajta egyszerűbb emberektől. Mintha nem is vennének ember számba, szörnyen fölényesek.
– Túl sokat töltöttek egymás társaságában. Valóban azt hiszik, hogy ők felsőbbrendűek, de tudhatnak bármennyit, akkor sem fognak tudni mindent és ha betegek lesznek, úgyis szükségük lesz a te segítségedre. Sok kutató ostobává válik a sok tudás miatt. Ez történik, ha megzavarjuk a természetes szelekció folyamatát és mindenkit kutatónak küldenek, akinek megfelel az agyszkennje születésekor az ideális elvárásoknak. Sok gond van a társadalommal. Többet kéne törődni a családdal, az emberi kapcsolatokkal. Kár, hogy a családos élet már alig jellemző ránk. Nem rossz minden, amit az ősök csináltak és vallottak. Ha így lenne, akkor már rég kihaltunk volna.
– Én nem sokat tudok a családról. Öt éves koromban a szüleim meghaltak egy balesetben és más élő rokonom sosem volt. Utána árvaházba kerültem. Nem értettem mi történik és senki sem mondott semmit. A nevelők is távolságot tartottak, azt hazudták, hogy mindenki egyedül kell boldoguljon, pedig csak szívtelenek voltak. Az árvák gondozása egyszerű megélhetést biztosított nekik, így kevesebb gondjuk volt velünk. Érzelemmentes volt az ott töltött idő. Mikor elkezdtem az iskolát, szokatlan volt a többi gyerek kedvessége és közvetlensége. Az árvaház lelketlenségével ellentétes volt minden. Megpróbáltak minden érzést kiölni belőlem, amíg ott voltam. Most a legtöbben kényszermunkát végeznek a börtönökben, mert sosem voltak képesek beilleszkedni a társadalomba. Azt hiszem mindannyian éreztük, hogy hiányzik belőlünk valami, de megszoktuk, hogy sosem beszélünk róla. Nekem szerencsém volt, mert végül örökbe fogadtak, de azok, akik kénytelenek voltak emberi támasz nélkül megállni a helyüket az életben, mind elbuktak. Tudod, én ezért sajnálom őket, azokat, akiket mindenki megvet, mert nem az ő hibájuk, hogy oda jutottak.
– Én is sajnálom. Ez is egy olyan nyilvánvaló dolog, amin könnyen lehetne segíteni egy kis emberséggel. Sajnos már sokan nem is ismerik a fogalmat. Nem szeretem ezt az állandósult materializmus imádatot. Kétszáz évig élünk és közben önimádókká válunk. Szánalmas, hogy ennyi idő és mind hiába, nincs benne semmi érték.
– Azért még vannak kedves emberek. Itt vagyunk például mi ketten. – Mosolygott, Nick válaszul kissé elhúzta a szája szélét, de nem vitte túlzásba a reakciót. – Elfáradtam. Megyek tusolni, utána meg megnézem a látogatókat. Én kíváncsi vagyok rájuk egy kicsit. Vigyázz magadra.
– Te is. Bye.
            A zene elhallgatott, teljes csend lett, most már semmi sem vette el Nick figyelmét. Körbefutotta a termet néhányszor, majd sorban bemelegítette az összes izmát, kifordította az ízületeit és tetőtől talpig mindenét megmozgatta. Elkezdett verejtékezni, mellkasa kitágult, szaporább lett a légzése. Pihenés képen nyújtásokat csinált és közben mentesítette magát minden gondolattól. Nem gondolt semmire azon kívül, hogy mi legyen a következő gyakorlat. Még csinált egyet s mást a bordásfalon, aztán lengett néhányat a gyűrűn és végül csinált egy duplaszaltót. Elég volt az erőnlétből. Formagyakorlatokat csinált, képzeletbeli ellenféllel küzdött. Ezt a küzdőstílust még akkor kezdte az iskolában, amikor diáktársai már hat-hét évvel idősebbek voltak nála. A stílust egy Földről származó öreg mester fejlesztette ki még ezer évvel ezelőtt, aminek az a sajátossága, hogy alkalmazkodik és egyben kihasználja a csökkentett gravitáció előnyeit. Gyorsan népszerűvé vált a mozgásra vágyók körében, de az évek folyamán egyre kevesebben, kezdték űzni. Nick azonban már több mint tíz éve csinálta, az élete részévé vált és nem tudott tőle megválni. Három és fél órán át edzett, levezetésnek légző gyakorlatokat végzett. Eredetileg kétszer ennyit akart mozogni, de így is meg volt elégedve magával. Az egyetlen, amit hiányolt, az az volt, hogy senkivel sem tudta összemérni erejét. Így nem volt tisztában azzal, hogy milyen szinten áll. Meditáció közben végiggondolta, hogy miket csinált, miben javult vagy romlott és hogy mit kellene legközelebb csinálnia. Elméjében lezárta az edzést és visszatért a napi gondjaihoz.

4
            Nick edzés után a lakókabinjába tartott, gondolta, hogy fog pihenni egy kicsit, ameddig kollégája a száját tátja és estére még átnézi a legutóbbi számításokat. A bázison megpróbálták mesterséges fénnyel imitálni a földi napszakok változását, de egy csettintésre bekapcsoltak az égők, ha az ember úgy kívánta és felgyúltak a fények előtte, utána pedig kialudtak. Még alig múlt a bázis ideje szerint három óra, amikor az üres folyosón szembe ment egy diáklánnyal.
– Bocsánat, eltévedtem. Nem tud segíteni?
,,Ni csak, Chloé! Hátha nem jut eszébe ki vagyok.”
– Nick? Ne haragudj, nem ismertelek meg. Te mit csinálsz itt?
– Csak járkálok a folyosón. – közben arra gondolt, hogy mégis eszébe jutott – Gyere, menjünk. Sietsz vissza? – Nem volt következetes, az előbb még el akarta kerülni, most meg esélyt ad neki, hogy együtt töltsenek egy kis időt.
– Nem igazán. Már mindent láttam hologramban. Csak azért jöttem el, mert nem akartam otthon maradni.
– Elkísérsz? Átöltözöm és utána visszaviszlek a többiekhez.
– Igen. Vezess. – Chloé belekarolt, Nicknek ekkor jutott eszébe, hogy otthon akart tusolni és most, hogy belekaroltak, szégyellte magát, de mentegetőzésnek már nem volt helye. Odament az egyik videofonhoz, szólt a parancsnokságnak, hogy összefutott egy elveszett diákkal és visszaviszi az indulási ponthoz.
– Itt laksz? Na, ezt még nem láttam képeken.
– Nem egy luxuslakosztály, de elég jól fel van szerelve. Kérsz valamit?
– Egy forró csokit, ha van.
– Talán van még egy valahol. Megvan.
– Jaj de jó! Mars cityben késett a szállítmány és már egy hete nincs csoki por.
– Tessék, kész. Megyek, rendbe szedem magam egy kicsit, aztán mehetünk.
– Jó, addig iszogatom a csokimat. – mosolygott, bájos volt, ahogy arca kigömbölyödött és szép fehér fogai kivillantak az ajka mögül. Nick egy pillanatra megcsodálta a lányt, aztán hirtelen megfordult és ment a dolgára.
– Készen vagyok. Mehetünk.
– Nem kell sietnem, a többiek még csak most fognak visszafordulni. Van legalább két szabad órám.
Hát ennyit a pihenésről – gondolta és elkezdtek beszélgetni, hogy elüssék az időt. Nick tizennyolc éves koráig egy utcában lakott Chloéval. A kettejük kapcsolata már épp alakulóban volt, amikor Chloé szülei munkát kaptak a Marson és elköltöztek. Nicket megviselte a hirtelen változás, de türtőztette magát a lány előtt és úgy tett, mintha nem fájna neki, így Chloénak könnyebb volt feldolgozni az új helyzetet.
            Miközben beszélgettek, Nicknek hírtelen összerándult a rekeszizma és újból rátört az a régi érzés. Ezzel nem tudott mit kezdeni. Figyelte, hogy mozognak a lány ajkai, hogyan veszi a levegőt és hogyan simul a testére a ruha, ami élénken kiemelte az alakját. Megpróbált egyszerűsíteni, arra gondolt, hogy az egész nem más, mint egy kis adrenalin a vérében, egy kis elektromos inger az agyában és játéka egy izomnak, ami a szíve alatt helyezkedik el. De ez sem segített, mert tudta, hogy ami ezt kiváltotta, bár nem akarta elismerni, az vágy, aminek ösztönei engedelmeskedni akartak. Szabadulni akart az érzéstől, de tudat alatt, az elméje legmélyebb zugaiban szándékosan gyötörte magát, arra kényszerítette, hogy tegyen valamit. De ő nem tett. Mi értelme lett volna. Ő ezen a bázison fogja tölteni az elkövetkező öt évet. Chloé pedig elmegy és talán soha többé nem találkoznak. Negyed óra múlva az útjaik ismét kettéválnak és sosem fogják újra keresztezni egymást. Nick inkább megmaradt úriembernek és egy régi jó ismerősnek, aki könnyen a feledés homályába merülhet. Erőt vett magán és rövid időre megszabadult gondolataitól.
– Induljunk Chloé, mindjárt menned kell.
A zsilip kinyílt, elhagyták a szobát, beszálltak egy kapszulába, ami gyorsan a dokkokhoz szállította őket. Jelentették, hogy megjöttek, aztán elbúcsúztak. Chloé még visszaszólt, hogy reméli, még összefutnak, Nick is mondott valamit, de a zajban nem lehetett érteni semmit. Megvárta, amíg a hajó leválik az állomásról, még nézte egy kicsit, ahogy távolodik. Sóhajtott, aztán visszament a kabinjába.
            Meglepetésére Clive már otthon volt és aludt. Enyhe piaszag vette körül. Szerencséjére kiütötte magát, mert Nick nem biztos, hogy türelmesen hallgatta volna a spicces Clive kötekedését. Nick is aludni tért, még a számításokat sem nézte át. Értelmetlen kérdéseket tett fel magának, amiket józan ésszel félre lökött volna, annyira banálisak és haszontalanok voltak. A tehetetlenség megbénította. Félálomban forgolódott egész éjjel.  Ébredés után úgy érezte magát, mint akit egyszer megrágtak, aztán kiköptek. Most kivételesen bevett egy-két stimulánst, hogy helyrerázódjon. Bevitte az át nem nézett adatokat a rendszerbe és nekilátott a szimulációk sorozatának.

5
            Chloé felszállt a gépre. A rakéták begyújtása alatt mindenki nyugton kellett maradjon, de amint lehetett járkálni, a barátnői odamentek hozzá és elkezdtek kérdezősködni:
– Chloé, már megint merre jártál? És kivel töltötted az időt? Nem is tudtam, hogy diákok is dolgoznak a bázison.
– Ő nem diák, már rég befejezte az egyetemet. Azt hiszem 34 évesen diplomázott.
– Akkor ő az a fiú, akiről írtak, az, aki a legfiatalabban végezte el az akadémiát?
– Igen ő.
– És most ismerted meg? Milyen a srác? Nagyon kocka?
– Egyáltalán nem kocka és már régóta ismerem. Csak azóta, hogy elköltöztünk a Földről, nem találkoztunk. Alig ismertem meg.
– Annak akkor már majdnem húsz éve.
– Már akkor a 17. osztályt végezte. Emlékszem, hogy nagyon sajnáltam, hogy elköltözünk. Néha írtunk egy-egy levelet egymásnak, de aztán megszakadt a kapcsolat. El is felejtettem.
– És most a bázison tölti az egész idejét?
– Azt hiszem, de biztos kapnak szabadságot.
– Ne reménykedjetek lányok. Most fogják először tesztelni a gyorsítót. Most vagy két-három évig olyan lesz a bázis, mint egy börtön. Se ki, se be. Hat hónapig még komp se fog hozzájuk menni.
– Ó de kár. Pedig bemutathattad volna nekünk.
– Ha találkoznánk, biztos nem az lenne az első dolgom, hogy hozzátok szaladjak vele.
– Meg akarod tartani magadnak? Ejnye Chloé, hát nem vagyunk barátnők?
– Nem a ti súlycsoportotok. Remélem, összefutok még vele és nem csak két órára.
– Tetszik mi? Nézd, hogy elpirult.
Chloé elhallgatott és visszaemlékezett arra, amikor még a Földön lakott. Miközben nézett ki az ablakon, ábrándozott, hogy milyen jó lenne megint egy kicsit együtt lenni régi barátjával. A többiek tovább csacsogtak és az űrhajó haladt a Mars felé.

6
            A kutatócsoport épp szünetet tartott. Megittak egy kávét, elszívtak egy bagót és mint mindig, arról beszéltek, hogy jó lenne már itt hagyni ezt a gigantikus monstrumot. Voltak, akik már az építkezés kezdete óta itt voltak és csak kisebb pihenőt vettek ki, de a munka állandóan folyt. Úgy megszokták a monotonitást, hogy nem is voltak képesek túl sokáig távol maradni munkájuktól, de azért ők is ábrándoztak pálmafás szigetekről, alpesi legelőkről és mindenki elmondta, hogy hol fog élni nyugdíjas korában. Már mindenki tudta mindenki álmait, de csendesen végighallgatták egymást. Néha egy kis kacaj is vegyült a levegőbe és megteltek a folyosók egy kis vidámsággal.
– Taylor, mivel fogjuk folytatni? – kérdezte Clive.
– Nem tudom, hogy lesz-e mivel. Nick bevett reggel két stimulánst, azóta az egész részleg helyett dolgozik. Nem nagyon hagy nekünk tennivalót.
– Mi ütött bele? Csak nincs idegösszeomlása?
– Dehogy. Szerintem csak egy kicsit besokallt és most kiereszti a fáradt gőzt.
– Csak nehogy elrontson valamit, aztán majd kereshetjük a hibát utólag.
– Sosem ront el semmit, minket is ki szokott javítani. Hiába, fiatal elme, frissebb a mienknél. Had csinálja, amíg bírja.
– Állandóan különcködik. Sose vesz részt egyetlen partin sem. Inkább elmegy edzeni és kihajt magából mindent. Szerinted nincs vele egy kis gond?
– Miért lenne? Itt mindenkinek megvannak a maga bogarai. Amíg nem bánt senkit, addig nincs okom a pszichiátriára küldeni.
– Nem tudom, lehet, hogy ráférne. Én vele lakom, de eléggé magának való. Nem vagyok benne biztos, hogy jó nekünk, hogy itt van.
 – Mit képzelsz magadról? Eddig öt másik szobatársad volt, egyik sem bírt elviselni téged! Ő az első, aki tovább bírta veled három hónapnál! Nem kellett volna veled összezárni egy kezdőt. Szerintem téged kéne beutalni a pszichiáterhez vagy egyenesen hazaküldeni és alkalmatlannak nyilvánítani.
Clive megijedt. Az volt a baja Nickkel, hogy vele nem tudott kötekedni, szerette éreztetni azt, hogy mások csak alárendeltek. De mióta együtt lakott vele, nem sikerült konfliktust teremtenie. Rossz természete volt és nem tudta érvényesíteni. Csak gyűlt benne a feszültség és nem volt senki, akire kivetíthette volna beteges aberráltságát. Nyugtatókon élt egész életében. Senki sem tudja, hogy hogyan került ide, de volt egy íratlan szabály: „ha egyszer bent vagy, többé nem kerülsz ki”. De talán megvolt neki is a maga haszna. A többieket egyesítette az, hogy ő volt a legkevésbé kívánatos személy a bázison. Egy közös rossz ismerős közelebb hozza egymáshoz az embereket. Túl sok volt neki ez a feladat, a sorsát is megérdemelte, nem érdemelt szánalmat senkitől. Nem érezte jól magát, de makacssága miatt nem kérvényezte azt, hogy elhagyja a bázist. Aljas volt, mindig a leggyengébb jellemekre szállt rá, de Nickkel kemény fába vágta a fejszéjét. Taylor a részlegvezető igyekezett mindig megtartani a békés hangnemet, de amikor Nicket kezdte támadni a háta mögött, nem bírta türtőztetni magát. Kedvelte a fiút. Neki vette a legtöbb hasznát és voltak feladatok, amiket csak ő tudott elvégezni. Nagyon örült, amikor az ő részlegéhez küldték. Mikor először beszélgetett Nickkel, szellemi hátrányban érezte magát. Nem zavarta, sőt inkább örült annak, hogy végre van valaki, aki érdemileg bármihez hozzá tud szólni. Úgy nézett a fiúra, mint egy csodagyerekre, de kicsit sajnálta is, tudta, hogy ez a hely nem egy ilyen ifjúnak való. Neki még élnie kéne az életét és nem nyugdíjas ábrándokat hallgatnia. A szünet végén megkérdezte Nicktől, hogy jól van-e, ő röviden annyit válaszolt, hogy remekül főnök. Látta, hogy belemélyült a munkába, nem akarta feltartóztatni. Hagyta, hogy tegye a dolgát, odament a többiekhez és kiosztotta nekik a feladatokat. Dolga végeztével ment a parancsnokságra és jelentette, hogy mennyit haladtak eddig és hogy feltételesen mennyi időre van még szükség a gyorsító beindítására.

7
            A parancsnokságon nagy volt a nyüzsgölődés. Ahogy a tudósok és szerelők kezdtek a munka végére érni, a parancsnokságnak egyre több feladata akadt. Állandó összeköttetésben voltak az összes lakott bolygóval és űrállomással. Rövid időre ők vették át az űrforgalom irányítását is. Minden támogatást megkaptak az Egyesült Naprendszertől. Ők élveztek elsőbbséget mindenben. A bolygókon a polgári erők néha visszafogott tüntetéseket tartottak a késlekedő szállítmányok miatt, de csak a luxuscikkekben szenvedett a lakosság némi hiányt. Most, hogy már nem kell alkatrészeket szállítani, tíz flottányi szállítóhajó parkolt közel a bázishoz. Ezeknek a sorsáról még nem döntöttek. 5472. szeptember 2-án végre minden befejeződött. Lefuttatták az összes szimulációt, mindent átnéztek már kétszer is és úgy tűnt, hogy bevetésre kész a monstrum. Az összes csatorna közvetítette az indítás pillanatát, persze ez nem ment gyorsan. Megtörtént a próbaindítás. Csak egy csőben keringettek protonokat, tíz percig tartott, míg elérte a kellő sebességet. Ütköztették őket egymással és az érzékelők sorra kiugrottak. A kísérlet sikerült. Mindenki ujjongott örömében, voltak, akik fél életüket erre áldozták és voltak olyanok is, akik meg sem érték, hogy lássák beteljesedni munkájuk gyümölcsét. Az egész világon kivonultak az emberek az utcára, ekkora népünnepély még sosem volt. Az emberiség legnagyobb összefogását mindenki saját sikereként élte meg. A Marsról Chloé felnézett az égre és Nickre gondolt. Nick is a Mars felé nézett és remélte, hogy eszébe jutott régi barátjának. Nem is kívánt mást. Túlságosan ki volt merülve. Nem érdekelték az első eredmények, részt sem vett a kiértékelésükben. Ezek az adatok úgysem fognak sokat elárulni. A nagy dobás még hátra van. A mai nap ünnep volt, a felfedezés később jön. Nick csendben távozott, felvette pizsamáját és pillanatok alatt elaludt. Chloé tovább állt a vonuló tömeggel és táncolt a barátaival. A főhangárban a többiek izgatottan várták az első eredményeket, aztán mindenki elővette a pezsgőt, amiket már egy éve őriztek. Az üvegeket felnyitották, mindenki pezsgőben fürdött és örömükben nevettek.

8
– Figyelem! A rendszer működésre kész. Mindenki menjen a kijelölt helyére.
Sárga égők villogtak a folyosókon, mindenki készenlétben volt. Eljött az ideje, hogy teljes kapacitáson is kipróbálják végre a gyorsítót.
 – Visszaszámlálást megkezdeni: 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1 gyújtás!
A részecskék egymással versenyezve gyorsultak. Minden a terv szerint haladt, de az ütközés pillanatában az egész létesítmény megrázkódott. Több helyről elment az áram, a legtöbb ajtó beragadt, mindenkin eluralkodott a pánikhangulat. Megszólalt a vészjelzés, a sárga fény most pirosra váltott. Mindenünnen kárjelentések érkeztek, valami nekiütközött a gyorsítónak.
 – Jelentést! Mi történt?
– Uram, egy szikladarab ütközött a gyorsító vezetékeinek!
– A laserek miért nem szedték le?
– Mert a szenzorok nem észlelték. A meteor anyaga teljesen elnyelte az érzékelők sugarait. Ilyesmire nem voltunk felkészülve. A gyorsító jelentős kárt szenvedett, a létesítmény kevesebbet, de egy nagyobb törmelék eltalálta az áramellátót. Alig van energiánk. Evakuációra nincs szükség. A bázis biztonságos, mindössze az ajtókkal és a világítással van baj. Ezeket egy-két órán belül helyre tudjuk hozni.
– Lássanak neki!
– Igen uram!
Az összes részlegvezetőt tájékoztatták a helyzetről. Nick az egyik külső komplexumban rekedt, háta mögött volt az egész bázis előtte pedig a világűr. El volt rekesztve a többiektől, csak rádión tartották a kapcsolatot. Kinézett az ablakon és látta, hogy valami nincs rendben.
– Taylor! Látom, hogy hol történt a baleset. A 4-es ütköztető pont teljesen hiányzik.
– Értem.
– Ez nem minden. Egy örvény jött létre. Nem tudom, mi lehet.
– Máris jelentem.
– Parancsnokság! Itt Taylor részlegvezető. Fontos információm van.
– Hallgatjuk.
– Az egyik emberem, aki egy külső modulban rekedt, az ablakon keresztül látta a sérülést a 4-es ütköztető pontnál és jelentette, hogy egy örvénylő jelenséget figyelt meg. Tudnak erről valamit?
– Csak a sérülés helyét tudtuk, de egyéb információink nincsenek. Szinte vakok vagyunk. Ha még észlelnek valami változást, akkor azonnal szóljanak.
– Vettem. Kiszállok.
...
– Jelentettem, de egyelőre mi többet tudunk, mint a parancsnokság. Változott valami?
– Egyelőre nem, vagy nem vagyok benne biztos.
– Mi az, hogy nem vagy benne biztos? Ne most légy határozatlan.
– Tudnom kéne, hogy milyen anyagból volt az a meteor. Akkor többet tudok majd mondani.
– Utánanézünk.
...
– Megvan. Befogtak egy darabkát, egy villámanalízissel meghatározták, hogy ez az anyag eddig ismeretlen volt. Kétatomos molekulát alkot, de a tömegét nem tudták meghatározni.
– Lehet, hogy ez egy ősrégi anyag még abból az időből, amikor az univerzum keletkezett és még mindent ellepett a szuperfolyadék?
– Ezt a feltételezést senki sem merte vállalni, de egyelőre ez volt az egyetlen logikus magyarázat, ami felmerült.
– Tehát egy 13 milliárd éves szikladarab, ami olyan anyagot tartalmaz, ami minden sugárzást elnyel és mostanra már rég meg kellett volna szűnjön létezni az őskáoszi feltételek hiánya miatt, eddig semminek sem ütközött neki egészen mostanáig. Ha ez igaz, akkor is mit keres itt? Már milliószor távolabb kellene legyen az univerzum pereme felé és nem erre kellett volna haladjon.
– Talán nem is olyan nagy a világűr, mint hittük.
– Talán. Akkor ez a kavics lehet, hogy elérte az univerzum szélét és mivel már nem volt hova tovább haladjon, valahogy irányt változtatott és visszafordult 180 fokos fordulatot véve és elindult a kiindulási pontja felé, az univerzum közepébe.
– Lehet, hogy olyasmit tettünk, amit nem lett volna szabad. Talán isteni beavatkozásra történt ez a baleset.
– Ha úgy lenne, akkor Isten könnyebb módját is választhatta volna a munkánk megakadályozásának. Küldhetett volna egy vírust az emberiségre vagy felrobbanthatta volna a Napot. De nem ez történt. Isten megteremtette a természet törvényeit, nem azért csinálta, hogy aztán áthágja őket. Minden rendeltetésszerűen működik. De ha félsz nyugodtan imádkozhatsz. Nekem most nincs rá időm. Rá kell jönnöm, hogy mi ez.
– Az ajtó még mindig nem nyílik. Megpróbálok még beszélni a parancsnoksággal. Hátha megtudunk valamit.
...
– Ismét van fény. Több ajtót kinyitottak már, de csak a központhoz közelieket sikerült. Mi még mindig el vagyunk zárva. A parancsnokság elképzelhetőnek tartja az elméleted.
– Még csak eddig jutottak? Az baj, mert az örvény lassan elkezdett nőni.
– Micsoda? Lehet, hogy egy feketelyuk?
– Nem lehet. Akkor a közepe sötét lenne. És a törmelék, ami felé tart megnyúlna, aztán elnyelődne. Helyette, ha egy törmelék hozzáér az eseményhorizonthoz, az ahogyan belesüllyed, ugyanúgy ki is jön belőle.
– Úgy érted, hogy nem megy át rajta?
– Igen, mintha egy tükörről verődne vissza a fény. Csak ez nem foton, hanem anyag visszaverődés. Azt hittük, hogy már mindent láttunk és amit nem azt elképzeltük, de úgy néz ki, hogy ismét rájövünk, hogy mennyire keveset tudunk.
– Ne filozofálj! Inkább azt mond meg, hogy miért nő?
– Nem tudom, hogy miért viselkedik így az anomália. Ez egy új tudomány és egy óra alatt még én sem vagyok képes egyenleteket írni a jelenség leírására. De vannak teóriáim, amik valószínűleg messze állnak az igazságtól, de amíg nem tudunk semmit, addig megteszik.
– Hogy vagy képes ennyire nyugodt lenni?
– Ez olyan probléma, ami megoldható vagy legalábbis megérthető.
– Mit mondjak a többieknek?
– Mond azt, hogy szerencsések és hogy sokkal rosszabbul is járhattak volna. Azt meg hogy még nem múlt el a veszély, ráér, ha később tudják meg vagy majd akkor, ha már el is múlt. Más űrállomások mit mondanak?
– Nem tudunk velük kommunikálni. Az antennánk ripityára ment. És mindenki túl messze van tőlünk. Ha tenni kell valamit, akkor nekünk kell.
...
– Azt hiszem, megvan a válasz.
– Gyors voltál. Ellenőrizted magad.
– Magamat? Minek, úgysincs senki, aki ezt értené. Talán ötven év múlva szólnak, hogy kicsit elavultan vélekedtem.
– Jól van, kezd már el.
– Ne sürgess. Én is kell egy kicsit lazítsak. Már füstöl az agyam.
– Használtál stimulánst?
– Dehogy. Az csak rutinmunkánál jön be és elhomályosítja az elmét.
– Akkor miért vettél be vagy három hónappal ezelőtt?
– Mert akkor egy számomra meg nem oldható problémával néztem szembe.
– Csak nem az a kis szőke?
– E... De az. Na, mindegy. Asszem eleget lazítottam. Kezdhetem?
– Kezdheted.
– A részecskék pont akkor ütköztek, amikor a meteor megrongálta a gyorsítót és pont ott, ahol a folyamat lezajlódott. Azt nem tudom, hogy a részecskék csapódtak-e be a meteorba vagy az ütközött részecskék, de ennek az eredménye az, hogy létrejött egy új univerzum.
– Mi...
– Ne szakíts félbe. Nagyon kevés anyagról van szó, tehát ennek az univerzumnak akkora a kerülete, mint az örvényé. Mivel kicsi ez az univerzum, a semmi el kéne nyelje, de összeköttetésben áll a mi univerzumunkkal és ez megvédi az összeomlástól. Lényegében félig megoldottuk a térugrást csak teljesen másképp, mint gondoltuk. Azaz túl vagyunk az első lépés egyik lehetséges variánsán. Ez az univerzum azonban eltér a mienktől. Nincs benne semmi. Teljesen üres. A törmelék, ami belekerül, visszatükröződik a mi univerzumunkba, ezért tőlünk nem tűnik el anyag, viszont ott megjelenik. A tükrözéshez energiára van szükség, amit viszont a mi terünkből nyer. Ahogy elnyeli a törmeléket, nő a tömege és így gravitációja is lesz. A mikro univerzum tágulása pedig az örvény méretének növekedését vonzza maga után. Előbb-utóbb hatalmas gravitációval fog rendelkezni és addig fog nőni, amíg el nem éri a mi univerzumunk határát. A tükörképe lesz a mienknek sőt, mivel egy tárgy, bolygó vagy csillag többször is tükröződhet benne, az új univerzum tömege végtelenszer nagyobb lesz a mienkénél. Két végeredmény lehetséges. Egy, amikor már minden energiát felhasznált a mi terünkből, mindkét univerzum szétesik és ismét megszűnik minden létezni. Kettő, az új univerzum elnyeli a mienket, hatalmasabb lesz a mienknél és sokkal sűrűbb, ami vagy megmarad, vagy a hatalmas méretei miatt felfúvódik és szétesik, ami talán azt fogja eredményezni, hogy az anyag fog győzni a semmi felett, a semmi megszűnik létezni, de az anyag többé már nem lesz egységes és új fizikai törvények lépnek érvénybe. Persze ez csak feltételezés.
Taylor szünetet tartott, alig bírta követni a gondolat fonalát.
– Csak ennyi? Akkor mind itt pusztulunk?
– Még nincs minden veszve. Mint mondtam ez az eseményhorizont nem a fényt veri vissza, hanem az anyagot. És még alig van benne anyag, ráadásul a mérete se valami nagy. Ha megfelelő távolságra generálunk egy óriási tömegvonzást, kiszippanthatjuk belőle az anyagot. Ha elegendő átjön, az örvény talán elkezdi visszaadni a felvett energiát és elkezd csökkenni, majd bezárul. Amint megszűnik a kapcsolat a mi terünkkel, a semmi felfalja a labdányi kis végtelent. Remélhetőleg az összes energiát automatikusan anyaggá alakítja és ezért nincs a túloldalon szabad energia, amit aztán felhasználhatna a túloldalon újabb tükrözéshez.
– Akkor lássunk neki minél hamarabb.
– Hoppá. Valami fölött átsiklottam.
– Min? Te most szórakozol?
– Á, úgysincs jelentősége. Mire ez bejönne a számításba, mi már régen nem élnénk. Utána kell valahogy számolnom, hogy a növekvő gravitáció hatására képes lesz-e a tükröződött anyag kilépni az örvényből vagy átzuhan az eseményhorizonton. A növekvő tömegvonzás miatt az anyag gyorsulva lép majd be a másik univerzumba, így a másolat is nagyobb sebességgel lép ki. Talán kiegyenlíti egymást a gravitációs és gyorsuló erő. Mindegy. Ha nem állítjuk meg időben, akkor mindennek vége és az univerzum más civilizációi sem fognak tudni okolni minket, mert nem is tudnak a létezésünkről.
– Értem az iróniát. Jelentést teszek, aztán meglátjuk, hogy mi lesz.
...
– Nick! Ezek azt mondják, hogy életükben nem hallottak ekkora marhaságot. Ha kinyitják az ajtót, rögtön be fognak nyugtatózni és visznek az elkülönítőbe.
– Te sem hiszel nekem?
– Nem tudom, hogy mit higgyek. Az én vezetői képességeimet is kétségbe vonták.
– A teherhajók nem sérültek meg?
– Azt hiszem nincs semmi bajuk.
– Segítesz nekem? Meg kell mentenünk mindent, de egyedül nem leszek rá képes.
– Mit akarsz tenni?
– Ellopjuk a hajókat meg a gravitációs generátort, odarepülünk és bezárjuk azt a mocskos örvényt. Most úgysem tud utánunk jönni senki.
– És ha tévedsz?
– Túl nagy a kockázat. Egy kis tévedés belefér.
– Őrült vagy. Csináljuk. De hogy fogsz kijönni onnan?
– Sehogy. Te jössz be hozzám és keríts két szkafandert is.

9
– Megvannak a szkafanderek. Mi a terv?
– Menet közben elmondom. Öltözz be, aztán vágd át a plafont, ott kijutsz és én a zsilipen beengedlek.
– Sietnünk kell. Nemsokára visszakapcsolják az áramot majdnem mindenütt.
– Erre is gondoltam. Majd kint egy kicsit megrongáljuk a fővezetéket. Eltart egy darabig, míg rájönnek, hogy mi történt. Úgyis kell még néhány szabotázst csinálnunk.
– Nem esik senkinek baja, ha mi az árammal játszunk?
– Nem, a biztonsági tartalék elég a létfenntartó rendszerek üzemeltetéséhez.
– Akkor nekilátok. Majd kopogok...
– Vettem főnök.
Lassan Taylorra is átragadt valamennyi Nick könnyedségéből. Egy ilyen kiszámíthatatlan helyzetben ez a legmegfelelőbb viselkedés. Persze mindketten magas vérnyomással küszködtek és egyáltalán nem vették félvállról a helyzetet. Abból, amire most készülnek, sehogy sem jöhetnek ki szárazon. Ha túlélik az akciót, akkor hadbíróság elé állítják őket és aki odakerül, többinyire elítéltként végzi egy kényszermunkatáborban valahol a Naprendszer legsötétebb pontján. Nick azt számolta, hogy mekkora gravitációra van szükség a terv végrehajtásához. Beigazolódott az, amitől tartott. A teherszállító flotta gravitációs generátorai nem lesznek elegendőek, szükség lesz az állomás generátorára is, de ehhez még kell egy áramforrás is, amit a megrongálódott energiaközpontból lehet csak szerezni. Ha ez önmagában még nem lenne elég, az energiaközpontot most ellepték a munkások, így lehetetlenség lesz ellopni az áramforrást. Taylor közben kivágta a rést, fogta a Nicknek szánt szkafandert és kilibegett az űrbe. A zsiliphez irányította magát és rádión szólt, hogy megérkezett. A szelepek nyíltak, majd záródtak és Taylor belépett Nickhez.
– Főnök, van egy komoly gond.
– Nem is számítottam arra, hogy könnyű lesz.
– Az egyik az, hogy le kell választanunk a gravitációs generátort a bázis aljáról és el kell vontatnunk. Ez megoldható csak kissé problémás. A másik baj az, hogy nem lesz elég energiánk a működtetéséhez. Kéne egy energiatartály a telepről.
– Nem kell. Nincs rá szükség. Több tartályt hoztak a teherhajók, mint amennyit kellett volna. Azt hiszem, még van az egyik rakterében két-három darab. Csak fel kell tölteni őket.
– Hála az égnek. Beletelik egy kis időbe, amíg feltöltődik, de addig el tudjuk foglalni a hajókat, de el kell tereljük magunkról a figyelmet, hogy ne zavarjanak minket.
– Ha jó helyen okozunk kárt, azt fogják hinni, hogy csak az egyik modul csatlakozásánál van gond. Az ajtó is le fog blokálni arrafelé. Ezt rosszul tervezték, de így hagyták, nem akartak az átépítésével bajlódni. Terrortámadásra amúgy se gondolt senki.
– Fogjunk neki. Jó nap ez a halálra.
Nick is beöltözött és kiléptek a zsilipen. Már nem volt visszaút. Először megrongálták a gondatlanul tervezett rész kábeleit, majd elmentek az egyik hajóhoz. Épp hogy bírták levegővel, a szkafander nem erre volt tervezve. A bázison megint majdnem korom sötét lett, mindenki tépte a haját és káromkodott. Nem értették, hogy mi történt. Süketek és vakok voltak a műszereik nélkül. Taylor egy vontatóval az energiaközpont fölé vitte a tartályt, majd kiszállt és rácsatlakoztatta a fő energiavezetékre. Az űr hidege miatt a szupravezetőkön gyorsan töltődött a hatalmas akkumulátor. Nick közben egyetlen hajó vezérlése alá vonta a tizenhat legnagyobb hajót, ezeknek voltak a legerősebb gravitációs generátoraik és a legnagyobb rakétáik. Szükség volt még egy hajóra, amit külön kellett irányítani. Amikor az energiatartály kellően feltöltődött, Taylor visszaindult vele a hajókhoz, Nick közben egy másik vontatóval elindult a bázis gravinátoráért. Úgy volt tervezve, hogy könnyen leszerelhető legyen a könnyebb hozzáférés érdekében. Amikor leválasztotta, az állomáson fellépett a súlytalanság, megnehezítve ez által az ottmaradtak életét és munkáját. Újabb pánikroham tört ki a reszkető tömegen. Ezt már észrevette a parancsnokság, azaz nem tudták pontosan, hogy mi történt csak annyit, hogy ok nélkül levált egy alkatrész. Javító személyzetet sem tudtak kiküldeni, mert a zsilipek az energiahiány miatt zárva maradtak. Nick és Taylor így gond nélkül végrehajtották a művelet első lépését. Elindultak az örvény felé, a többi tennivalót majd ott intézik el. Mikor megérkeztek, az összes gravinátort a külön álló hajóba szállították. Ezt rakterével az örvény felé fordították, hogy a gravitáció a legnagyobb hatást tudja elérni. A hajót összekötötték a többi tizenhattal, ami majd rakétáival megfelelő ellenerőt fejt ki ahhoz, hogy ne az örvény szívja be a hajót, hanem a gravitáció szívja ki az örvényből az anyagot. Bonyolult volt tizenhét hajót a megfelelő helyzetbe állítani de eddig még nem zavarták őket a munkájukban. Megerőltető ütemet diktáltak, mindketten ki voltak merülve. A bázison lassan felfedezték a szabotázst. Helyrehozták az áramellátást és azonnal, ahogy sikerült kinyitni az első zsilipet, kiküldtek egy osztagot, hogy nézzék meg a gravinátort.
– Parancsnok! Nincs meg a gravitációs generátor. Leválasztották. És hiányzik tizenhét hajó is a flottából. A legnagyobbak. Az energiaközpont külső burkolata szintén le lett választva és a főkábel egy méterre kiáll a helyéről.
– Azonnal jelentést kérek az összes részlegről! Valaki ellopott tizenhét hajót és egy gravinátort. Tudni akarom ki tette!
– Uram, azt hiszem megvannak a tettesek.
– Hol vannak?
– Az örvénynél. Valamire készülnek. Taylor és Nick lehetnek azok.
– A két idióta a tükörelméletével! Ezeknek elment az eszük! Azonnal menjenek utánuk!
A bázison nem voltak vadászgépek, csak gyors egyszemélyes szállítók. Ezekre felszereltek egy-egy kisebb lasert, ami komoly előnyt jelentett a fegyvertelen teherszállítókkal szemben. Taylorék erről mit sem tudva pozícióba álltak a hajókkal és minden gravinátort a tizenhetedik hajó rakterébe szállítottak. Hozzáerősítették a bázisról kölcsönvett generátort is. Már csak ezt kellett ellátni árammal. Az áramot kívülről kellett csatolni hozzá. Ezt a műveletet Nick végezte, Taylor pedig készen állt a rakéták begyújtására.
– Taylor, mindjárt gyújthatod a rakétákat. Egy-két perc és kész vagyok.
– Vettem. Siess, észrevettek minket, már látom őket.
– Beragadt a kar.
– Azonnal hagyják abba, amit csinálnak és adják meg magukat! Nem szólunk még egyszer.
– Gyújtsd a rakétákat!
– Kettes tűz!
Az egyik laser tüzelt és elkapta Nick hátán az oxigéntartályt. Nick megpördült, az utolsó pillanatban erőset rúgott a karba és beindította a generátorokat. A generátoroknak kellett egy kis idő, míg teljes erővel tudtak működni, közben Nick az örvény felé sodródott. Taylor felkiáltott, látta, hogy mi történt, begyújtotta a rakétákat és fokozatosan növelte a tolóerőt, ahogy a gravitációs erő egyre nagyobb lett. Őt nem tudták elérni a laserekkel, időbe került volna, míg a hajó megerősített burkolatában kárt tudtak volna tenni. A rakétákra meg nem akartak lőni, mert a bázis túl közel volt és ha elszabadulna bármelyik hajó a kötelékből, az egyenesen a bázis felé venné az irányt. Ahogy a generátorok teljesítménye nőtt, Nick elkezdett lassulva közeledni az örvényhez. Nem tehetett semmit. Csak abban reménykedhetett, hogy a gravitáció még időben visszahúzza, mert a túloldalon biztos nekiütközik valaminek és a szkafanderében sincs elég levegő. Arra gondolt, hogy ha sikerrel járnak, akkor legalább nem élt hiába. Végül is nem mindenki tudja megmenteni az univerzumot. Taylor tehetetlenül nézte, hogy az örvény lassan, de biztosan magába szippantja kollégáját. Az öt kisgép alakzatba állt a parancsnoki hajó körül és felszólították Taylort, hogy adja meg magát. Taylor káromkodva válaszolt valamit, aztán lezárta az ablakokat. Most már legalább nem kellett néznie társa elkerülhetetlen halálát. Nick már karnyújtásnyira volt az eseményhorizonttól. Már alig haladt, de még mindig nem állt meg. A túloldalon egy emberi alak körvonalait látta. Válla hozzáért az örvényhez és megjelent egy kicsivel odébb. A molekulái elkezdtek tükröződni és ahogy őt elnyelte az örvény, látta saját alteregóját kilépni belőle. Fél szemmel egymásra néztek, aztán megálltak. A gravitációs generátorok kellő hatást értek el ahhoz, hogy végre megállítsák a sodródó testet. Nick csodálkozott, hogy alteregója szkafandere alatt élő ember pislog. Mindkettőjüket elkezdték a generátorok magukhoz vonzani és mindkettőt kiszippantotta az örvényből. Ahogy az örvényből elkezdett távozni az anyag, a gyűrű széle elkezdett izzani és erős fényt bocsátott ki. Az az energia, amit elnyelt a térből, most ismét visszakerül a helyére. Nick már tudta, hogy működik a terve, de azt nem tudta, hogy képmásának is van-e elméje és fel tudja-e fogni, hogy mi történik vele. Már alig volt levegőjük, ahogy sodródtak az űrben. Az alteregó elért egy kapaszkodót a teherhajón és kinyúlt Nickért. Most már tudta, hogy az új Nick olyan, mint ő. Fedezéket kerestek és várták, hogy mi fog történni. Az interferencia túl nagy volt ahhoz, hogy a rádió működjön. A gyűrű egyre fényesebben világított és az örvényből kilökődött a mini univerzum által elnyelt anyag. Az öt gép pilótája engedélyt kért, hogy visszatérjenek a bázisra, de a parancsnoksághoz nem jutott el a rádióadás, így a flotta parancsnoka odarepült a többi géphez és kézjelekkel visszaparancsolta őket a bázisra. A két Nicket megviselte a nagy gravitációs erő, elkezdtek vérezni a szkafanderben. Az örvény elkezdett zsugorodni, a hajók remegtek a nagy teher alatt, de nem lehetett szünetet tartani. A lyukat egyszer és mindenkorra be kellett zárni. A korona fénye lassan halványodni kezdett, aztán kialudt és az örvénynek nyoma sem maradt. A hajók hirtelen megugrottak, Taylor leállította a rakétákat és felnyitotta az ablakot. Örült, amikor látta, hogy az örvénynek hűlt helye. Ekkor megszólalt a rádió:
– Taylor gyere értünk – és a hang elnémult. Taylor visszakérdezett, de már senki sem válaszolt. A monitorra nézett és látta a szkafander jelét, de kettő volt belőle. Az energiatartály, amit a bázis gravitációs generátorához kapcsoltak, lemerült. A nagy generátor lekapcsolt, a többit Taylor kapcsolta le az irányítóteremből. Visszaszólt a bázisnak, elmondta, hogy az örvényt bezárták és hogy azonnali segítségre lesz szükségük, amint visszaérnek. Felvette szkafanderét és kiment Nickért. Mikor látta, hogy ketten vannak, nem tudta, hogy melyik az igazi. Mindketten el voltak ájulva. Magához kötözte őket, aztán beszállt velük a hajóba. Levette a sisakjukat és újraélesztette mindkettőt. Csodálkozva nézett a két egyforma vérbefagyott emberre.

10
            Taylor elindította a hajót és visszavitte a két sebesültet a bázisra. A bázison többé-kevésbé már minden működött, csak a gravinátor hiánya okozott némi lassúságot, amíg az emberek ide-oda lebegtek. Amint megérkeztek, Taylort elvitték kihallgatásra, a két utast pedig a gyengélkedőre szállították. Taylort hosszasan faggatták és parancsmegtagadás és szándékos károkozás miatt eljárást indítottak ellene. A két fiú még mindig eszméletlen volt. A főorvos végül Taylort is megvizsgálta.
– Doktor úr, mi van Nickel és a másikkal?
– Nagynyomású kamrába helyeztük őket. Keszonbetegségük van a nagy nyomás miatt, amit elszenvedtek. Legalább nyolc hétig tart, amíg kijöhetnek onnan. Egyelőre mesterséges kómában tartjuk őket. De hogy melyikük Nick, azt egyelőre még nem tudom megmondani.
– Köszönöm. Akkor helyre jönnek?
– Minden bizonnyal. Maga jól van? Nem fáj semmije?
– Nem csak a fejem fáj a sok kihallgatástól.
– Pihenje ki magát. Egy darabig nyugta lesz, amíg le nem szállítják a Marsra. Ott majd újból kezdődik minden elölről.
Taylor egy kicsit megnyugodott, aztán lepihent. Nem bánta, hogy vád alatt van, már az elején tudta, hogy ez lesz belőle. Vágyott rá, hogy végre talajon járhasson és szemével messzire nézhessen. A szűk folyosókon és kis kabinokban nem voltak távolságok, csak a kis ablakokon át lehetett nézni a messzeséget, de ott meg nem volt semmi.
            Másnap tájékoztatták, hogy nemsokára elszállítják a bolygóra, tiszta ruhát kapott és meleg ételt. Nem füllött a foga a tartósított kajához.
– Hát ez a hála, hogy megmentettük a rongyos seggeteket? Még két napig ezzel a vacakkal akartok kínozni? Nem tudom, hogy ettől a mosléktól vagy tőletek fordul-e inkább fel a gyomrom. – mindezt csak magában dünnyögte, nem akart újabb konfliktust, lassan legyűrte a torkán, aztán átnézte a vádiratot, amibe a legképtelenebb dolgokat írták. A cél nem az volt, hogy megbüntessék valamiért, amit elkövetett, hanem hogy elrettentő példát szolgáltassanak vele.
            Végre megjöttek a testőrei. Egy tucat katona kísérte a Marsra, ahol kapott egy csinos kis magánzárkát. Még tévéje is volt. Evés közben figyelte a híreket, kíváncsi volt, hogy mi jutott el a médiához a történtekből, a sajtó viszont semmit sem tudott az örvényről. Csak annyit mondtak, hogy baleset történt és két ember parancsmegtagadást követett el. Még szerencse, hogy nem akarták bemocskolni őket. Pedig a média az ilyesmire ráharap, mint az állatok a véres húsra. Csak azért nem szivárogtattak ki sem valódi sem koholt hírt, mert még nem tudták eldönteni, hogy valóban volt-e veszély, amit el kellett hárítani.

11
            Nick és az alteregó felkeltek a mesterséges kómából. Még a nagynyomású kamrában voltak, de a sebeik már begyógyultak és a csontjaik repedései is összeforrtak. Egymásra néztek és szavak nélkül megegyeztek abban, hogy egyikőjük sem mondja meg soha senkinek, hogy melykőjük született anyától és melykőjük jött létre az örvényben. Váltottak egymással néhány szót, hogy lássák, ugyanazokra emlékeznek-e mind a ketten. Teljesen azonosnak tűntek.
– Te mikor jöttél rá, hogy én ...
– Amikor láttam, hogy a bal felem van az örvényben, mert tudtam, hogy a jobb oldalammal hatoltam be, ami nem én voltam, hanem te.
– Ez nem változtat semmin. Mostantól te is olyan vagy mint én.
– Ne próbálj vigasztalni. Az emlékeid itt vannak a fejemben, de ezek közül egy sem történt meg velem.
– Majd lesznek új emlékeid. – aztán egyszerre folytatták a következő mondatot – Amit nem tudsz megváltoztatni, azzal ne foglalkozz! – kacagtak.
– Azt hiszem nincs értelme sakkoznunk.
– Akkor nem marad más, mint a szerencsejáték. Biztos lesz rá elég időnk. Ha nem zárnak be minket valahová, akkor sem leszünk többé megbízhatóak. Több szabadidőnk lesz, mint bárkinek.
– Bűvészkedhetnénk.
– Vagy bankot rabolhatnánk. Egyikőnk  alibit biztosítana, a másik meg rabolna.
– De előbb utazzunk vissza az időben, a múltban nagyobbat szakíthatunk. Már csak azért is, mert nekik még volt pénzük, nekünk meg csak kreditjeink vannak.
– Nincs nekünk szükségünk senkire. Ha nem akarnak minket alkalmazni, nyitunk egy saját kutatólabort.
– És Cliveot felvehetnénk takarítónak.
– Túl jó vagy vele, de kísérleti alanynak kiváló lenne.
– Növeszthetnénk neki szárnyakat vagy még egy fejet. Talán még magát sem tudná elviselni.
Sok sületlenséget összehordott a két zseni, egy idő után már egy-egy szóból is tudták, hogy mit akar mondani a másik. Magasabb szintre emelték a kommunikációt. Kevesebb idő alatt tudtak többet beszélgetni. Akik megfigyelték őket, nem értettek semmit, azt hitték hogy megbuggyantak. A két fiú csak szórakozott, fogta a hasát a nevetéstől, Nick már régóta nem érezte magát ilyen jól, alteregója pedig most először szerzett saját tapasztalatot.
            Egy hétig voltak még összezárva. Közben kigondolták, hogy mit fognak mondani a tárgyaláson és levezették részletesen elméletüket az örvényről és a történésekről. Végül arra jutottak, hogy talán szükség van arra az anyagra, ami a balesetet okozó meteoritban volt, hogy sikerüljön a térugrás és amíg nem tudják előállítani, addig össze kell gyűjteni azt, ami a törmelékekből megmaradt. Ezt az adut viszont nem akarták kijátszani csak ha minden kötél szakad. Abban az esetben, ha el akarnák őket ítélni, jó vádalkunak bizonyulhat. Mire kiengedték őket a kamrából, már kész tervük volt. Ha két ilyen zsenit összezárnak, abból csak nagy dolgok születhetnek.
            A bevándorlási hivataltól küldtek egy embert. Minden szigorú titokban történt.
– Uraim. Kérem mondják meg, hogy melykőjük született a Földön.
– Nem mindegy?
– Nem, ugyanis az új Nick nincs bejegyezve és illegális bevándorlónak számít. Neki nincsenek jogai.
– Mi ez a marhaság? Csak nem abba fog összeroppanni a társadalom, hogy eggyel többen vagyunk?
– Itt nem erről van szó. A törvény mindenkire vonatkozik.
– És hová szeretnék kitoloncolni bármelyikünket? Csak nem két parszekkel odébb az űrbe?
Felváltva beszéltek és vigyáztak, nehogy bármilyen árulkodó jellel sejtessék, hogy ki kicsoda.
– Vannak módszereink, hogy megállapítsuk, hogy melykőjük a valódi. Amúgy lehet, hogy önök közül a másolat jár jobban. Minden tettéért és azoknak következményeiért vállalnia kell a következményeket Mr. Nick.
– És most melyikünkre néz?
– Gyenge próbálkozás. Egy vérből valók vagyunk. A legközelebbi rokonok, akik csak lehetünk. Szinte egyek. És azt hiszi, ha fenyegetőzik, akkor egyikőnk köpni fog?
– Meg kellett próbálnom.
– Ilyen helyzet még nem volt. Ne keressenek rá valami falcs precedenst. Hozzanak új törvényt. Mindkettőnket illessenek meg azok a jogok, amik kijárnak nekünk. Kezeljenek egyként bennünket. Legyen közös a bankszámlánk addig, amíg egyikőnk úgy nem dönt, hogy másikat akar. Mindkettőnket ugyanúgy hívnak, mindketten ugyanakkor születtünk, mindketten ugyanott diplomáztunk. Az ami volt a régi Nicknek, most legyen meg a két újnak is. Minden papirunkból csináljanak kettőt.
– Mindketten vállalják, hogy ugyanúgy bíráljuk el egyikőjüket, mint a másikat, még akkor is, ha az akár kényszermunkát jelentene mondjuk a Sednán?
– Igen. Az ő büntetése az enyém.
– Az én dicsőségem az övé.
– Akkor legyen így. Mire leszállnak a Marson, a papirok készen lesznek, de azért egy agyszkennt még önökre erőltetünk.
– Csak annyit kérünk, hogy először minket tájékoztassanak az eredményről.
– Ez megoldható.
A megbízott távozott. A parancsnok megkérdezte, hogy mire jutott, mire azt a választ kapta, hogy a megbízott szerint a két fél sem tudja, hogy melykőjük az igazi. A parancsnok is félt, mert nem segített az akcióban és a bugyuta elmélet bizonyítéka most pedig ott ült a másik szobában. Ha kiderül, hogy ami történt, az valóban mentőakció volt és ő rosszul ítélte meg a helyzetet, akkor a legszigorúbb büntetésre számíthat. Legszívesebben megszökött volna, de benne volt a gátlás, hogy esküjéhez hű maradjon és ne árulja el hazáját.

12
Nick és Nick bement a neurovizsgálóba. Egy hosszabb hengerbe dugták a fejüket, ami az agyuk legkisebb elektromos jeleit is érzékelni tudta. Izgultak, mert nem tudták, hogy történt-e károsodás vagy hogy ki tudják-e mutatni, hogy melykőjük az igazi. Különböző fény és hanghatásoknak tették ki őket. A testüket teletapasztották elektródákkal, amik idegvégződéseket ingereltek. Kaptak egy injekciót, hogy az agyuk hevesebben reagáljon az ingerekre. A vizsgálat után pár percet kellett várni az eredményre. Nyugodtnak tűntek, de nem mertek egymás szemébe nézni. Megérkezett az orvos, hat képet vetített ki nekik és elkezdte magyarázni a látottakat:
– Nos uraim. Az eredmények meglepőek. Az első három kép az emlékeik nyomait jelzi az agyukban. Az első kép a régi Nické, a másik kettő a maguké. Az új emlékek nyomaitól eltekintve a minták tökéletesen megegyeznek a régivel. Nem vesztett el egyikőjük sem egy morzsányit se az emlékeiből. Az érdekesség a másik három képen van. Itt is az első kép egy régebbi felvétel Nick agyáról. Pontosabban a személyiségéről. Gondolom szemmel látható, hogy mennyire eltérő mind a három. De ez csak a látszat. Nézzék, ha a kettes és hármas képet egymásra vetítem, akkor a régi Nick személyiségének a pontos mását kapjuk. Rövidebben önök mindketten birtokolják a régi énjük emlékeit, de a régi személyiség kettévált. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy önök már csak félemberek, de azért elmondom, hogy a kettőből ismét lehet egy. Ha egyikőjük agyából kivágnánk azt a részt, ahol a személyiség tartózkodik és átoperálnánk a másik agy inaktív részének helyére, akkor talán újból egyesülne a személyiség. Sajnos nem tudjuk megmondani, hogy melykőjükből szakadt ki a másik, de ha önök közül valamelykőjük felvállalja az eredeti szerepét, akkor azt fogjuk hivatalosan igaznak vélni. Nem kell attól tartani, hogy a másik meghal, csak egyszerűen újból ki kell alakítson magának egy személyiséget. Ez hamar menne, mert az emlékei megmaradnának és egy éven belül már majdnem ismét teljes ember lenne. Van kérdésük?
Mindketten ledöbbentek. Nem volt kérdésük. Az orvos elköszönt és magára hagyta a két pacienst.
– Ha szeretnéd visszakapni, akkor legyen. Úgyis téged illet.
– Tudod, hogy nem fogok ilyet kérni tőled. Most hogy kívülről látom magam, több tisztelettel adózok magamnak. Nem állok a változás útjába. Próbáljunk meg hozzászokni az új helyzethez.
– Köszönöm. Tartozom neked.
– Ugyan mivel? Hogy néznék a tükörbe, ha beköpnélek és megölnélek? Mintha öngyilkos lennék.
Azóta, hogy felébredtek, szinte csak egymás társaságát tudták élvezni. Nem engedték, hogy idegenekkel érintkezzenek. Taylorról sem tudtak meg semmit, de most már magukról sem. Eddig azt hitték, hogy tökéletesen ismerik egymást, sőt önmagukat, de a jelek szerint, amint ismét visszakerülnek a társadalomba, teljesen eltérően fognak viselkedni. Nem lesznek egymás tükörképei, inkább csak olyanok lesznek, mint két iker. Egyelőre mindketten úgy érezték, mintha megnyomorították volna őket, de ahogy telt az idő, elfogadták a helyzetet és mindketten örültek egy kicsit annak, hogy megvan rá az esély, hogy ismét önállóak legyenek és nem tudnak egymás fejében olvasni. Eredetiek mind a ketten és mégsem. Ez a kettősség hosszasan foglalkoztatta őket, értelmet próbáltak keresni a véletlenben. Talán ez volt a legjobb, ami történhetett volna velük. Ha Nicket elnyelte volna az örvény, talán nem csak a tudata, de a teljes személyisége is átkerült volna az örvény szülte testvérébe és ő a túloldalon mindössze csak egy agyatlan és eszetlen tárgy lett volna.

13
A vizsgálat után sem tudták megmondani, hogy ki kicsoda, így a leghumánusabb megoldás az maradt, hogy elfogadták a két ifjú tudós javaslatát. Leszállították őket a Marsra, ahol végre találkoztak Taylorral. Taylor majd kiugrott a bőréből örömében, amikor meglátta, hogy a két fiúnak semmi baja. Őt váratlanul érte a találkozás, nem tudta és nem is gondolta, hogy közös cellába fogják zárni őket. Nem is volt ez a hely fogda, inkább olyan volt, mint egy házi őrizet. Taylor nem akart udvariatlan lenni, az egyik fiú feltette helyette a kérdést, hogy vajon melykőjük az eredeti. Azt válaszolták, hogy egyikőjük sem. Elmesélték egymásnak, hogy mi történt velük azóta, hogy megmentették a világot és hogy vajon mire számíthatnak. Ekkor a fiúk elmosolyogták magukat és azt kérdezték Taylortól, hogy kíváncsi, mi lesz a tárgyalás végeredménye vagy máris szabadulni akar? Taylor nem értette, hogy mire akarnak kilyukadni. Szerencsére a társadalom, mint mindig, megalkuvó és ha valami értékeset ajánlanak fel a számukra, akkor hajlandóak akár porig alázni magukat csak, hogy megszerezzék azt, amire szükségük van. Ráadásul minél tovább hurcolják meg őket, annál nagyobb kártérítésre számíthatnak és nem aprópénzről volt szó. Megegyeztek abban, hogy engedik lefolyni a tárgyalást, hallani akarták az összes vádat és vallomást, amit felhoznak ellenük, aztán az utolsó pillanatban belerúgnak az igazságszolgáltatásba és az összes rohadékba, akik a vérüket akarják.
            Az igazat megvallva el akarták tusolni az incidenst és csak egy bűnbakot kerestek. Inkább politikai mesterkedés volt az egész, mint valódi igazságszolgáltatás. Fenyegetőztek, megpróbáltak rájuk ijeszteni, megalázó hangnemben viszonyultak a vádlottakhoz, de nem tudták elérni a kívánt hatást. Jobban megijedtek a vádlók, mint ők, amikor egy-egy megalázó, fenyegető kijelentés után mindhárman széles vigyorral válaszoltak, mintha élveznék az egészet. Nem tudták kiszámítani a reakciójukat, pedig szándékosan arra játszottak, hogy egy meggondolatlan szót szóljon bármelyikük, amit aztán úgy csavarhatnak, ahogy akarnak. Végül őket is kihallgatták. Az egyik hasonmást kihívták egy emelvényre, mindenféle keresztkérdést tettek fel neki, de nem volt hajlandó válaszolni. Felajánlotta, hogy hajlandó beszélni, de akkor azt mond amit akar. Végül beleegyeztek, mert már így is röhejessé tette a három elítélt a tárgyalást. El akarták kerülni a teljes kudarcot.
            A két fiú közül az egyik választékosan és bonyolultan elmagyarázta, hogy mi történt, miért történt, mi történt volna, ha nem teszik azt, amit tettek ügyelve arra, hogy a lényeget megértsék. Miután ezt befejezte, elkezdte vádolni vádlóit, felsorolt vagy ezer törvénysértést, amit elkövettek ellenük, aztán kártérítést követelt jogtalan fogva tartásukért, becsületsértésért és még egy rakás dologért. Ekkor a bírónál betelt a pohár és szigorú ítéletet akart adni nekik, de a három barát ismét szemberöhögte.
– Van még valami, ami többet ér, mint egy korrupt bíróság nem létező becsülete. – és ekkor elmondta, hogy tudják, hogyan lehet a kísérleteket a következő szintre emelni, de erre nem hajlandóak, csak ha teljesítik a feltételeiket. Bizonyítékul egy darab papírt lökött a bíró orra alá néhány egyenlettel, amiből természetesen a címzett nem értett semmit. Hívták a szakértőket, akiknek leesett az álla, amint felfogták, hogy miről van szó. A tárgyalást azonnal berekesztették, a vádlottakat visszaszállították a zárkájukba és mivel az egész vizsgálat politikai ármánykodás volt, most átcsapott számításba és az egész eddigi hercehurca érvénytelennek bizonyult.
            Az a néhány egyenlet nem volt elég a továbblépésre, de az világosan látszott belőle, hogy ennek még van folytatása. És ha nem teljesítik a rabok akaratát, akkor sosem fogják elhagyni a Naprendszert. Egy ilyen információért bármit képesek lettek volna megadni.

14
            A vihar lecsendesedett. A médiának átadtak minden információt a balesetről, a mentőakciót egy kicsit kiszínezték, hogy a kormány is jól jöjjön ki a dologból, a vádakat ejtették a három hős ellen, mellesleg szép honoráriummal jutalmazták meg őket tettükért, ők pedig cserébe átadták az információkat a kísérletek folytatásához.
            Az egyik Nick egy bárban iszogatott valamit, amikor odament hozzá egy újságíró. Nem ez volt az első eset, hogy megkörnyékezték egyiküket.
– Elnézést, zavarhatom?
– Ez volt minden vágyam.
– Csak néhány kérdést szeretnék feltenni.
– Gondolom az első kérdés az lesz, hogy én vagyok-e az eredeti. Amúgy nem mindegy. Miért érdekel ez mindenkit?
– Mert az önök helyzete mindenkiétől különbözik.
– Nem vagyunk cirkuszi állatok, arról nem is beszélve, hogy messze meghaladjuk a közönség értelmi képességeit.
– Arrogancia. Ez új tulajdonság. Olvastam az aktáját és abban nyoma sem volt semmi fölényeskedésnek.
– Akkor még nem mentettük meg a világot.
– Besegít még a kutatásokba?
– Ezekbe nem. Most saját kutatáson dolgozom.
– Elmondaná, hogy min?
– Miért ne? Amint végrehajtják az első sikeres térugrást és elküldenek egy szondát az egyik hozzánk közeli rendszerbe, az Epszilon Eridánba, az jelet kéne küldjön, aminek el kéne valahogy jutnia hozzánk. Most ezen a kommunikációs problémán dolgozom. Azt hiszem ennyi elég is lesz.
– Nem korai még ezzel foglalkozni? Még el sem értünk a térugró kísérletekig.
– Nemsokára.
– És az ikerje mivel foglalkozik?
– Neki is megvan a maga kutatása, de erről kérdezze őt. Én befejeztem, most már hagyjon magamra.
– Vár valakit?
Nick rácsapott az asztalra – Ez nem tartozik magára. Tünjön innen.
Az újságíró vette a célzást, fogta a cókmókját és elkullogott. Pár perccel később Chloé lépett be az ajtón. Most, hogy egy városban vannak, megváltozott a helyzet. Az útjuk ismét keresztezte egymást, bár egy kicsit rásegítettek. Nick magától nem kereste volna fel Chloét, de a másik Nick rábeszélte. Chloét sem kellett sokat kérlelni, szívesen találkozott Nickel. Kissé zavaros volt a helyzet, mert most már ketten vannak és nem tudta, hogy melyik az igazi, de remélte, hogy nem a másolat szédíti. Egy részeg sértően odaszólt a fiatalokhoz.
– Hé gyerekek, nektek még a játszótéren a helyetek.
– Ne figyelj rá, nem éri meg. Csak azért nagy a szája, mert a többiek ott vannak a hátánál.
– Nem azért jöttem ide, hogy barmok tönkretegyék az esténket.
– Te most melyik vagy? Az eredeti vagy a másolat?
– Miután kitéptem a gerinced a helyéről megmondom.
– Hagyd őket, túl sokan vannak.
– Most már nem – megjött a másik Nick is. Nem véletlenül tért be a bárba. Hallotta, amikor az újságíró beszélt néhány huligánnal az utcán. Előbb megvárta, amíg a trógerek elmennek, aztán egy kicsit elporolta azt a férget és indult a bárba. – Szia Chloé.
Az ellenfelek túlereje a felére csökkent. A két Nick egymásra nézett – Bulizzunk! – A kötekedők még mindig úgy érezték, hogy ők az erősebbek. A verekedés elkerülhetetlen volt. Ugyanaz az öntelt mosoly ült ki a két fiú arcára, mint a tárgyaláson. Biztosra mentek. Ketten álltak szembe tizenöttel. Aki közel volt az ajtóhoz, az kiment, a többiek pedig oda húzódtak, ahova tudtak. Mire a banda észbe kapott, már késő volt. A támadás átcsapott védekezésbe, a szitkozódás bocsánatkérésbe, de mindhiába. A fiúknak a büszkeségét sértették meg. Ez nem csak egy hétköznapi kötekedés volt, hanem Chloé előtt próbálták megalázni, ami a legszigorúbb büntetést vonta maga után. Tizenötből tizenöt hevert a földön. Volt akit kiütöttek és volt aki a fájdalomtól fetrengett kínjában.
– Ne haragudj Chloé, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni.
– Gyertek, menjünk innen. – a másik Nick dobott száz kreditet a pultra, az biztos elég lesz a kártérítésre.
– Menjünk a központba, oda nem engednek be efféle söpredéket. – Nick megfogta Chloé kezét és megindult a felborult asztalok és széttört szákek között az ajtó felé.
Elhagyták a helyet, régebben nem volt ennyire lerobbant, de a legtöbb marsi bevándorló csak egyszerű szerencsevadász és többnyire nem találják meg a szerencséjüket, az ilyenek pedig a külvárosban telepednek le. Az egyik Nick elterelte a figyelmet az ijedtségről, a másik pedig óvón átkarolta Chloét.

15
            A központban találkoztak Chloé osztálytársaival. Egy-két lány a társaságból huncut mosolyt vetett a két fiúra. Chloé Nickje nem viszonozta, de a másiknak műr jobban imponált a helyzet. Egy kicsit beszélgettek, aztán különváltak. Nick és Chloé haza mentek, a másik Nick meg ment amerre vitték.
            Másnap délután a szabadabb szellemű Nick hazament. Chloé már nem volt ott. Forró gőzt permetezett magára aztán lefeküdt, de a fáradtságtól csak fetrengeni tudott. Kiment a konyhába, hogy bekapjon néhány falatot, hátha attól jobban lesz.
– Szia Nick. Mi a helyzet?
– Mmmmmm... Ki kell próbáld a mutáns kecske erjesztett tejét. Mintha LSD lenne csak nem káros. Összekuszálja az érzékszerveket. Amikor beleszagolsz egy nő illatos hajába és az inger a látóközpontba megy vagy amit látsz, azt a bőrödön érzed. Ez az élmény kihagyhatatlan.
– Nem ismerek magamra. A szesz az szesz, de ilyen génmanipulált vackot nem vennék a számba.
– Nem vészes. Csak egy pohárral adnak mindenkinek. Nem lehet belőle repetázni. És a hatása sem tart sokáig.
– Sokáig maradtál. Hol jártál?
– Egy nagy házban keltem fel. Hagytak egy cetlit az asztalon, hogy elmentem iskolába, majd talizunk és mellékeltek néhány smiley facet.
– Akkor nem unatkoztál.
– Úgy éreztem magam, mint aki most kezdi a tizennegyedik osztályt. Na és neked hogy alakulnak a dolgaid? Chloé nincs itt?
– Elment iskolába. Tudod, ő még nem fejezte be. Hazajöttünk és a többit a fantáziádra bízom.
– Ezaz tesó, mondjuk meg kellett menteni hozzá a világot, hogy ez egyikünknek összejöjjön.
– Csak egy kicsit fogd vissza magad előtte. Még a végén azt fogja hinni, hogy én is lökött vagyok.
– Nem probléma. Na megyek pihenni. Ez a kecsketej másnap okoz némi egyensúlyzavart.
            Kicsivel később csengettek. Nick ajtót nyitott. Egy groteszk öltönyös figura állt aktatáskával a kezében és az alvó Nick után érdeklődött.
– Jó napot! Engem Mr. Darius küldött, Jessica édesapja. Tudtommal egyikőjük ismeri Jessicát.
– Valami gond van?
– Darius úrnak lenne egy üzleti ajánlata az önök számára. Ha ráérnek, kérem jöjjenek velem.
– Jelenleg csak én tartózkodom itthon – nem akarta elárulni hogy másik fele enyhe másnapossággal küszködik.
– Egy is megteszi önök közül.
Nick vette a kabátját és elment a furcsa marslakóval. Remélte, hogy másik fele nem csinált valami nagy hülyeséget, aminek a végén ő issza meg a levét. Ezek a régi arisztokraták mindig fenntartásokkal viseltek meg maguk között idegeneket és a szabad eszméjű része elég közel került a család egyik tagjához.
– Örülök, hogy ráért.
– Mit óhajt? Remélem nem arról van szó, hogy a testvérem és Jessica barátkoztak.
– Dehogy. Mi egy demokratikus család vagyunk. Semmi közöm ahhoz, hogy a lányom mit csinál, de most az egyszer jól jött, hogy felhívta önökre a figyelmemet.
– Mi szeretjük, ha nem állunk senki figyelmének a középpontjába.
– Szükségem van két kutatóra és nekem a legjobbak kellenek. Mindkettőjüket alkalmaznám havi harmincezer kreditért és felajánlom önöknek a nyereség öt százalékát.
– Az szép summa. Illegális?
– Itt én vagyok a törvény. Ami nálam történik, azt én törvényessé teszem, de teljes titokban kell dolgozniuk. Húsz kutatót rendelek maguk alá és annyi anyagi támogatást, amennyire csak szükségük van.
– Talán hallhatnám végre, hogy miről van szó?
– Arról az aszteroidáról van szó, ami a balesetet okozta. Minden sugárzást elnyel, teljesen láthatatlan, míg elég közel nem ér. Ebből van több is az univerzumban. Ha beindul a térugrás, ez lehet a legértékesebb kincs az új világban. Ára a milliószorosa lesz az aranyénak és aki tudja, hogy hol keresse, ... hát ezt nem kell részleteznem. Én arra kérem önöket, hogy találják ki, hogyan lehetne detektálni ezeket az ősaszteroidákat.
– Nem lesz könnyű. Talán nem is járunk sikerrel. Mellesleg ez szigorúan titkosított információ.
– Ne botlodjunk meg apróságokon. Próbálják meg, hátha ketten össze tudnak dobni valami használhatót.
– Talán jutunk valamire. De ön nem fogja élvezni ennek a munkának a gyümölcsét. Mire elkezdődnek a térugrások, mi már a múltéi leszünk.
– Nem magamnak csinálom. Az unokáimnak akarom biztosítani a kényelmes jövőt. Sosem lehet eléggé előre tervezni és a jövő kiszámíthatatlan. Még mi vezetjük a világot, de ki tudja, hogy háromszáz év múlva milyen rend uralkodik majd a társadalmunkban. Csak egy biztos, hogy az a valami, ami láthatatlan, minden értéket felülmúl.
– Alszom rá egyet és beszélek a testvéremmel.
– Számítok a diszkréciójára.

16
            Nick kialudta magát. Felkapta hálóköntösét, belenézett a tükörbe, kicsit borzos volt, de nem igazította meg a haját. Kávét öntött a csészéjébe, aztán leült a kanapéra és a hírcsatornára kapcsolt. Már sötétedett, amikor Chloé belépett az ajtón. Odament Nickhez és üdvözlésül megcsókolta, de mire a borostától érdes arcról rájött, hogy ez nem az a Nick, már késő volt. Chloé megpróbált fogadkozni, Nicknek meg elnyúlt a tejszínhab az orra alatt.
– Csináljak egy forró csokit?
– Emlékszel rá?
– Minden egyes szavadra.
– Akkor kérek. Te nem tartasz engem vonzónak?
– Csak annyira mint a többi lányt. A vágy, ami hozzád kapcsolna nem bennem van. Ne foglalkozz ezzel. Öltözz át, aztán megkapod a világ legjobb kakaós kávéját.
– De ne tegyél bele rumot.
Elkészült a csoki és leültek a kanapéra nézni a híreket.
– A kísérletek során új anyagot fedeztek fel a szakemberek, ami tovább lendítheti a kutatást. Ez az anyag nagyon ritka az univerzumban és valószínű, hogy ez lesz a jövő aranya. A térugrás felfedezése után új aranyláz veheti kezdetét.
– Honnan tudnak ezek erről? – Nick mérgesen odacsapta a kávéscsészét a kisasztalhoz.
– Miről Nick?
– Az ősanyagról. Ez hadi titok kéne legyen. Ráadásul borzasztóan instabil. Ha hozzá nem értő emberek elkezdenek játszadozni vele, könnyen történhetnek katasztrófák.
– Ez ennyire veszélyes?
– Ez okozta a balesetet. Ha nem zártuk volna be az örvényt, mára már nem lenne Naprendszer.
– Ezt miért nem mondtátok eddig? Én azt hittem, hogy csak egy sima baleset történt. Mindketten hazudtatok nekem.
– Ez volt a propaganda szöveg. És ha megkérhetlek, most ne rohanj el és ne kezdj el fecsegni, mert nem biztos, hogy ezt neked szabad lenne tudnod.
– Mi az, hogy nem lenne szabad tudnom?
– Megölhetnek érte mindhármunkat és az összes ismerősöd. Majd rendeznek egy csoportos akármit és balesetnek tüntetik fel.
– Akkor meg minek mondtad el?
– Szedd össze magad. Nem kell annyira megijedni. Évtizedeink vannak, hogy kitaláljuk a megoldást.
Chloé odahúzódott Nickhez és átölelték egymást. Chloé úgy süllyedt bele Nick karjaiba, mint egy enzim a neki megfelelő szubsztrátumba. Közben Nick azon gondolkozott, hogy hogyan lehetne meggátolni a közelgő katasztrófát. Nem arról volt szó, hogy talán baj fog történni, ezt biztosra lehetett venni, csak az idő volt ismeretlen tényező. Nick elmondott mindent a lánynak és elmagyarázta, hogy erről még a másik Nicknek sem szólhat egy szót sem. Megvacsoráztak és várták, hogy jöjjön haza a testvér, akiről még nem tudták, hogy hol járt.

17
– Megjöttem!
– Hol jártál? – kérdezte Chloé.
– Jessica apjánál. Munkát kínált nekünk.
Mindketten sejtették, hogy mi volt az ajánlat, de Nick Chloéra nézett és nyugalomra intette. A lány tudatlannak tette magát és megkérdezte, hogy milyen munkát kéne csinálniuk. Nick csak annyit mondott, hogy valamilyen kutatást, de nem beszélhet róla csak alteregójával. Chloé kiment a szobából, aztán elmondta Nick, hogy mit kellene csinálni. Alteregója, akit már testvérnek hívott, majd felrobbant az idegtől, de megőrizte hideg vérét, mert jó esélyt látott arra, hogy ezek között a körülmények között megoldást találhat a problémára. Megkérdezte Nicket, hogy tisztában van-e a veszéllyel, amivel jár ez az egész, erre az volt a válasz, hogy ha nem ők, akkor majd valaki más megteszi. Ez igaz volt, végeredményben így lesz a legkönnyebb szembeszállni a kapzsisággal. Nick valami fintorral jelzett borostája mögül, hogy nem ért egyet a dologgal, de vállalja a munkát, aztán keresgetett a hírcsatornák között és rátalált a nagy szenzációra, amitől testvérének is elborult az agya. Ő sem értette, hogy hogyan kerülhetett ki a hír.
– Ha téged már megkerestek ezzel, akkor miért gondoltad, hogy nem fog tovább terjedni ez az információ? Szerintem szándékosan szivárogtatták ki a fejesek. Ha lesz is vizsgálat, hogy kitől ered, csak felületesen fogják végezni a látszat kedvéért.
– Eredetileg nem engem kerestek, hanem téged. Amúgy igazad van.
Nick úgy gondolta, hogy talán testvérét is meg tudná győzni az igazáról, de kisebb a kockázat lehetősége, ha csak ő lesz egyedül benne az újabb szabotázsba és így ha ő lebukik, talán nem sodorja a másikat veszélybe, aki talán majd utólag befejezheti az ő munkáját akár egyszerű bosszúvágytól intittatva, ami amúgy jó motiváció. Testvére egyéniségéből amúgy is kimaradt ez a lázadó önfejűség. Ezt biztosra lehetett venni. De volt olyan tulajdonság, aminek hasznát tudta volna venni és belőle hiányzott. Az alázatra való hajlam hiányzott belőle és talán jól jött volna ez a tulajdonság a kétszínűsködéshez. Ezen felül benne megmaradt a hosszas rágódásra való hajlam, ami néha jól jön, ha komoly döntést kell hozni, de ilyen helyzetben nem engedheti meg magának ezt az időpazarlást, márpedig ez eléggé gátolta a rögtönzés képességét. Este nem volt álmos, délután kialudta magát. Számba vette minden tulajdonságát, ami volt és ami maradt. A pszihológiához fordult segítségért. Mire nagyjából átrágta magát, arra a következtetésre jutott, hogy mostanra mindketten csak átlagemberek. A zsenihez tartozó kiforrott személyiség már nincs többé. Utat tört rajta a pánik, de zseniális elméje leegyszerűsítette számára ezt a gátló tényezőt. A logika győzött az ösztönök felett. Ezután átgondolta, hogy mit kell majd tenni? A kísérletek lelassítása nem lenne célravezető. Jobb lenne valahogy elnyerni a bizalmat. Addig nincs gond, míg vizsgálják az anyagot. Után meg előállhatna az ötlettel, hogy csaljanak. Ne detektort készítsenek, hanem állítsák elő, persze csak akkor ha ez lehetséges. Addig még lesz elég ideje gondolkozni.
            Másnap elmentek mindketten Dariushoz. A pénzeszsák szóvá tette, hogy eddigi előnyüket elveszítették, mire a szabadságharcos szellemű Nick megnyugtatta, hogy nem lesz gond, amíg ők itt vannak, addig előnyük megmarad. Ezzel el is kezdte a bizalomba férkőzést. Aláírták a papírokat és másnap nekiláttak a munkának. Húsz gramm anyag állt a rendelkezésükre. Ez a Darius valóban a legbefolyásosabbak közé tartozhat, ha ilyen nagy mennyiségben tudott szerezni ebből az enyhén zöldes üvegszerű takonyból.

18
            Már fél éve folytak a kutatások, az anyag felét elhasználták, de sehogy sem sikerült detektort tervezni hozzá. Ha erős sugárzásnak vetették alá, opálossá vált és megzavarosodott, a kristályszerkezete állandóan változott. Még nyugalmi állapotban is volt egy lassú folyamat, de újra kitisztult, úgy viselkedett mint egy örökmozgó. Képes volt hosszú ideig tárolni az energiát, de amikor leadta, azt olyan formában tette, amit még a legérzékenyebb műszerek sem voltak képesek észlelni normál körülmények között. Csak egy gyorsító kamrában tudtak méréseket végezni, ahol az idő ezerszer gyorsabban telik, vagyis azt a hatást váltja ki, mintha úgy lenne. Csak ekkor sikerült bizonyítékot találni, hogy a fölös energiát kibocsájtja. Már mindent kipróbáltak, amit a tudomány a rendelkezésükre bocsátott. Elakadtak.
            Otthon Nickéknél megváltoztak a dolgok. Chloé a háttér információk ismeretében egyre kevésbé érdeklődött Nick iránt és a másik felé próbált közeledni. A másik Nickben ugyan nem volt meg a régi vonzalom, de az emlékek és az új körülmények felébresztették érdeklődését a lány iránt. Igyekezett nem oda figyelni erre a dologra. Megpróbált tekintettel lenni testvérére, már amennyire lehetett, de első sorban a feladatára koncentrált. Testvére is megérezte, hogy valami nincs rendben, mintha egy szerelmi háromszög lenne kialakulóban és akarva-akaratlanul feszültséget szított a féltékenység a két hasonmás között. A szabotázsra készülő Nick igyekezett nyugtatni másik felét, de ezzel csak megerősítette testvére gyanúját. Egyre nehezebben tudtak közösen dolgozni és így fele olyan gyorsan haladtak a munkával. Nick megpróbálta álcázni magát Jessicával, de ismerték egymást és az átlátszó trükk a visszájára fordult. Végül addig fajult a helyzet, hogy a féltékeny Nick nem bírta elviselni tökéletes tükörképének a jelenlétét. Chloé amíg bírta, megpróbált úgy tenni, mintha érzései nem változtak volna, de nem tudta, hogy hetekig vagy évekig kell-e ebben a hazugságban élnie, végül elhagyta a fiút. A másik Nick nem hibáztatta Chloét semmiért, sőt inkább sajnálta, hogy ilyen helyzetbe került szegény kislány, de a körülmények és az alteregója iránti együttérzés és bűntudat nem engedte, hogy Chloéval szorosabbra fűzze a kapcsolatát. Lemondott mindenről: a testvéréről,  a boldogságáról, a becsületéről és az elveiről. De a cél, amiért ezt tette, nemes volt. Nem várt érte elismerést vagy hírnevet csak meg akarta menteni a fajt, ami ismét készült elpusztítani önmagát és vele együtt azokat az embereket, akiket szeretett vagy esetleg azoknak a leszármazottjait. Az emberiségért különösebben nem fájt a szíve, de az, hogy megmentheti testvérét és Chloét, segített neki tovább lépni a teljes becsületvesztés után, bár az, hogy testvére nem bírja elviselni, nagyon fájt neki. Ha utólag kiderülhetne minden, akkor Nick biztos megbánná alteregójával szembeni viselkedését, de erre nem lehetett számítani. Nem szabad kitudódnia semminek, különben ugyanúgy egy kalap alá vennék mindkettőjüket, mint annak idején, amikor Taylorral álltak a bíróságon. Nick annyira jól játszotta szerepét, hogy másik fele nem jöhetett rá, hogy a háttérben milyen szálak húzódnak. A féltékenység, a sértődöttség és a düh amúgy is elvették tisztánlátását. Eleinte úgy gondolta, hogy mindkettőjüknek ugyanannyi joguk van Chloét szeretni, de azután, hogy összejöttek, ő lett érdemes a boldogságra, ezért hálás is volt régen, hogy testvére lemondott a javára a lányról még akkor is, ha a szerelmet nem ő örökölte, de amennyire szerette ezért a gesztusáért a másik Nicket, most pont annyira utálta érte. Nem akart ő gyűlöletet, magától uralkodott el benne az érzés és egyre nőtt. Úgy érezte, hogy megőrül, amikor úgy gondolta, hogy Chloé összejön önmaga másik felével. Ez egy kétélű penge volt a szívében. Saját mércéje szerint rajta kívül csak második önmaga felel meg a lánynak, de mégis megalázva és sárba tiporva érezte magát, amiért nem egy nála jobbért hagyják el őt, hanem egy ugyanolyanért. Amikor kiderült, hogy szakításuk után nem jött össze egyben szeretett és gyűlölt testvére a lánnyal, valamelyest megnyugodott. Önmagát kellett volna elemeznie, de össze volt zavarodva. Bocsánatot nem kérhetett, akarta is meg nem is, de szégyene és büszkesége nem vitte rá. Remélte, hogy az idő majd segít abban, hogy enyhüljön a helyzet. A kutatásból kiszállt. Darius a másikat részesítette előnyben részben Jessica miatt, részben pedig azért, mert sikerült Nicknek jól a bizalmába férkőznie, úgy ahogy az már az elején is el volt tervezve. Darius és lánya szerencsére nem tudtak arról, hogy miért változott meg a két fiú kapcsolata, de képtelenek voltak tovább haladni a munkával, míg együtt voltak, így az egyiknek mennie kellett. Abban a pillanatban, amikor felbontották a szerződését, véletlenül szöget ütött a fejébe egy gondolat. Csak az arcán látszott, hogy talán sikerült megfejtenie egy akadályt és ezt nem vette észre más csak a másik Nick.

19
            Nick, aki ott hagyta a kutatást, hogy lefoglalja magát, otthon elkezdte elméleti síkon kidolgozni ötletét. Ellenőrzésre nem volt lehetősége, a kutatólabor és felszerelés kényelme nélkül nehéz dolga volt. A közelmúltban történt események úgy hatottak rá, mintha nyomás alatt kellene dolgoznia, amiben mindig is jó volt. Ilyenkor élesebben vágott az elméje és sokkal tisztábban átlátta a tudomány összefüggéseit, mondhatni ösztönösen ráérzett a dolgokra. Ahogy a munkába feledkezett, a vér elöntötte az agyát, megfeledkezett a külvilágról és csak a probléma megoldására tudott koncentrálni. Az alapötlet a testvérétől származott. Ha nem lehet kidolgozni az anyag felderítési módszerét, akkor csalni kell és élő kell állítani. Ehhez hozzá segített az is, hogy Darius irodájában volt egy hatalmas tükör. Miután szerződését semmisnek nyilvánították, felnézett, látta testvérét és mögötte a tükörben a saját arcát. Eszébe jutott, hogy hogyan lett kettő belőle. Ekkor gondolt arra, hogy talán az anyag önmagát is tudja sokszorosítani, de ötletével nem állhat elő csak úgy. Dariushoz nem akart visszamenni, ha meg máshoz megy, akkor talán Darius ráküld néhány nehéz fiút, hogy elintézzék. Minden esetre, miután elkészült ötletével, eltöltötte a nyugalom érzése. Most, hogy ismét sikerült teljesen lehiggadnia, átgondolta újra a történteket. Úgy volt, ahogy gondolta, az idő majd segít csak nem pont úgy, ahogy remélte. Nem magától szűnik meg a feszültség, hanem úgy, hogy ő kellett ráébredjen arra, hogy meg kell bánja azt ami történt. Ráébredt arra, hogy nem volt semmilyen számítás, vagy alakoskodás ellene, senki sem akarta becsapni, Chloéval nem azért váltak szét, mert az alternatíva rájátszott, nem csábította el, egyszerűen csak arról van szó, hogy a szívnek nem lehet parancsolni. Ő sem akart volna úgy együtt maradni Chloéval, hogy az nem vágyik rá igazán. Szégyellte magát utólag, pedig nem az ő hibája volt, egyszerűen hiányzott személyiségének a másik fele, aminek kontrollálnia kellett volna az ő felét. A viselkedése nem kompromisszumok összetettségéből adódott, mindössze mechanikusan működtek az indulatai, amiket nem tudott féken tartani, mert nem volt mivel. Miután lecsendesedett benne a vihar és ismét visszatalált önmagához, úgy döntött, hogy előbb felkeresi Nicket, aztán Chloét.

20
Nick a laborban nem jutott sokra. Nem is erőltette azt, hogy a kutatás ismét lendületet kapjon, húzta az időt, hátha valahogy kiötölhet valamit. A végeredmény az lett, hogy lehetetlenség ezt az anyagot messziről bemérni. Csak a véletlen segíthet megtalálni, ami a jövőben csak még jobban felveri majd az értékét. Darius nyugtalankodott és arra gondolt, hogy talán a másik fiút kellett volna meghagyni. Neki nem voltak lelkiismereti problémái, ő azonnal képes lett volna újra felkérni a másik Nicket, hogy ismét dolgozzon neki. A pénz nem okozott volna gondot, de nyilvánvaló volt, hogy nem jönne vissza, ha meg erőszakot alkalmazna, nem érne el vele semmit, mert csak mímelné, hogy dolgozik és senki sem tudná megmondani, hogy szándékosan nem halad vagy csak egyszerűen ugyanúgy megtorpanna, mint a másik.
            Nick kivett egy kis szabadságot, hogy otthon nyugodtan tudjon gondolkozni. Két napot csak arra szánt, hogy pihentesse az agyát, megpróbálta üressé tenni a fejét a gondolataitól. Két nap után viszont már annyira unatkozott, hogy alig várta, hogy végre megint átnézze az adatokat és új oldalról közelítse meg a kérdést. Belegondolt, hogy az anyag honnan származik, hogy mennyire idegen a többi anyaghoz képest, mintha egy másik dimenzióval is kapcsolatba állna. Aztán elkalandoztak a gondolatai és visszaemlékezett a kalandra, amikor Taylorral bezárták az örvényt. Ekkor esett le neki, hogy testvére is biztos erre gondolt azon a napon, amikor a felismerés megcsillant a szemében. Mindketten ugyanarra a következtetésre jutottak csak nem egyszerre és az elméjük is más utat járt be a célig. Most már csak a szórakozás van hátra és ki kell számolgatni ezt-azt, aztán lehet is alkalmazni.
            Hívás érkezett.
– Remélem, hogy nem az a nyomorult Darius érdeklődik már megint.
De nem ő volt. Nick  hívta. Tudta, hogy ha testvére képes volt felhívni, akkor mostantól javulni fognak a dolgok kettejük között. Egyikőjük sem tudta, hogy hogyan szóljon a másikhoz, de ha az egyik belekezdett egy mondatba, még a feléhez sem jutott, a másik már válaszolt is rá. Megint kialakult közöttük az összhang. A szabotázsra készülő Nick öröme most kétszeres lett. Ő mindent tudott a testvéréről, de testvére még nem tudta róla azt, hogy nem csak a felfedezés öröméért vesz részt a kutatásban. Megbeszélték, hogy találkoznak, kíváncsiak voltak arra, hogy kinek mi forrt ki az agyában, amíg nem látták egymást.

21
Nick nélkül Darius kutatói nem haladtak, Darius pedig féltette a befektetését és attól tartott, hogy valaki megkörnyékezi a fiúkat és megvesztegeti őket. Egy embert állított Nickre, aki épp most találkozott testvérével. A két fiú találkozása gyanúra adott okot és a multimilliomos figyelme a kellőnél nagyobb mértékben összpontosult rajtuk. Lehallgatták őket és meghallgatta a hangfelvételt.
...
– Azóta, hogy nem dolgozom veled, volt időm gondolkozni.
– Nem kell mentegetőzz. Nem vagyunk már olyanok, mint régen.
– Úgy érted, hogy nem vagyunk hibátlanok?
– Igen. Én nem akarok a szemedre vetni semmit. Jó, hogy végre túl vagyunk rajta.
– Köszönöm. Nehéz lett volna belemélyülni egy értelmetlen mentegetőzésbe.
– Lépjünk tovább.
– Hogy haladsz a munkával?
– Tegnapig egy helyben topogtam. Aztán átsuhant bennem a gondolat, hogy létre hozhatnánk egy irányított örvényt, kis méretűt felügyelet mellett és tükrözhetnénk az anyagot úgy mint ahogy velünk is történt, de azt hiszem erre te már előttem rájöttél.
– Rájöttem és már ki is dolgoztam a részleteket. Csak néhány kísérletre lenne szükség hozzá.
...
Darius megijedt, mert ő csak egy kémfelvételből értesült arról, hogy a két zseni megoldotta, amiért felfogadta őket és attól tartott, hogy a másik, akit elbocsátott most eladja az információt. Esze ágában sem volt ajánlatot tenni, amennyi pénzt beleölt a kutatásba, azért úgy gondolta, hogy ő automatikusan jogosult erre a felfedezésre.
– Menjetek, puhítsátok meg őket egy kicsit, aztán hozzátok be őket.
– Várjon főnök, hallgassa végig a felvételt. Lehet, hogy nem lesz erőszakra szükség.
Beleegyezett, és megkönnyebbült a hallottakon, bár bizalmatlansága továbbra is megmaradt.
...
– Sejtettem, hogy nem tétlenkedtél. Nem akarsz visszajönni? Szerintem Darius örömmel alkalmazna megint.
– Miért ne? Úgyis kíváncsi vagyok arra, hogy gyakorlatban is működik-e az elméletünk. Egy próbát megér.
– Nagyszerű.
– De te miért csinálod ezt az egészet? Eleinte nem rajongtál a lehetőségért, pedig ez olyasmi, amit előttünk még senki sem csinált. Mindig arra vágytunk, hogy valami különlegeset mutassunk fel.
– Igen különlegeset, de ha arra gondolok, hogy gyerekek játszanak a tűzzel egy olajos hordó mellett, valahogy nem tudok megnyugodni. Attól félek, hogy valaki majd tesz valami meggondolatlanságot és nem lesz senki aki féken tartsa a buzgalomtól túlfűtötteket. A pénzért és a hatalomért egyesek minden kockázatot vállalnak.
...
Darius lehiggadt, hogy hallotta, hogy a másik Nick vissza akar térni, főleg, hogy már ki is dolgozta, hogyan lehet ő az univerzum leggazdagabb embere, de amit hallott a testvérétől, bár tudta, hogy igaza van, nem nyugtatta meg. Nem szerette, ha valaki az ő dolgaival foglalkozik. Eleinte úgy gondolta, hogy a laboregerek korlátolt látókörűek és nem ártják bele magukat egyébbe, mint ami a feladatuk, de tévedett. Márpedig a gondolkozó ember minden civilizációban veszélyt jelentett, de még nem hozott döntést a gyanúsabbik egyén sorsa felől.

22
            A két fiú nem tudta, hogy megfigyelik őket. Gyanútlanul mentek el Dariushoz. Elmondták, hogy mire jutottak és Nick ismét felajánlotta szolgálatait. Darius nem volt épp a legbarátságosabb. Megkérdezte, hogy miért lenne neki szüksége mindkettőjükre, amikor egyikőjük már birtokában van a kívánt információnak. Nem akarták felhúzni az öreget, csak annyit mondtak, hogy később még jól jöhet, ha mindketten együtt dolgoznak. Darius is visszafogta magát, mert jobbnak látta, ha mindkettő az ő felügyelete alatt végzi tovább a munkáját.
            Ahogy megint összedolgoztak, a laboratóriumban ismét beindult az élet. Kevés anyag állt a rendelkezésükre, 9,8 grammot elhasználtak az örvény létrehozásához és 0,2 grammjuk maradt, amit tükrözhettek. Ha sikerrel járnak, akkor hatványozódva lehet majd kinyerni az értékes anyagot, de ha nem, akkor lehet, hogy elteszik őket láb alól. Mindenki türelmetlenül várta az eredményt, az hogy sikerült az örvényt létrehozni, már fél sikernek számított, de a tükröződés váratott magára. Nem épp az elvárásoknak megfelelően mentek a dolgok. A kutatók ijedten összenéztek, majd figyelték, hogy mi történik.
– A miniverzum a túloldalon nem elég nagy ahhoz, hogy beinduljon a folyamat. Nem képes elég energiát felvenni a terünkből, hogy létrejöjjön a tükrözés. Szedjék ki az ősanyagos kapszulát a reakciótérből és engedjenek be fél liter levegőt.
A kis mennyiségű levegő az örvény túloldalán kitágult és megnövelte a miniverzum térfogatát. Az örvény hamar a tízszeresére nőtt. Próbaként most csak egy spatulát vittek az örvénybe. Lassan elkezdte elnyelni és közben megjelent a tükörfele. Nem lehetett kapkodni az örvény kis mérete miatt, a kezelhetőség érdekében pedig nem lehetett növelni méretét. Elérkezett a nagy pillanat és ismét megpróbálkoztak a kapszulával. Mindkét végén volt egy horog, hogy a kilépő felet tudják a kábelre csatolni és mindkettőt kihúzni, amikor már végbement a folyamat. A tükröződés nem volt pillanatszerű, de az örvény sem volt képes hamarabb elnyelni, mint ahogy az energiát anyaggá formálni és visszatükrözni. A nagyobb hatás elérése miatt a kapszula középen ketté volt választva és csak az örvény felőli részében volt az ősanyagból, így nem kellett kockáztatni azzal, hogy majdnem az egész kapszulát hagyják elnyelődni. Most már minden a tervek szerint haladt. Az első kísérlet sikeresen zárult. Sikerült megkettőzni az anyagot és most már nem volt más hátra, minthogy újra és újra megismételjék a folyamatot. Darius megfeledkezett a gyanakvásáról, nem is nagyon értette, hogy mi folyik, csak a végeredménnyel volt tisztában. Most már csak arra kellett vigyáznia, hogy soha ne derüljön ki a titka. Az egyik Nick kielégült arccal nézte a műszerek által rögzített adatokat, ezeknek még hasznát lehet majd venni valamikor, a másik Nick pedig azon gondolkozott, hogy most már itt az ideje lépni. Végre van eredmény és most valahogy értéktelenné kell tennie az új aranyat, de biztosra vette, hogy Darius sem lesz tétlen, sosem hagyná, hogy bárki csak úgy egyszerűen közzé tegye az eredményeket, de nem lehet minden alkalommal egy nap alatt megmenteni a világot, talán a holnap majd ad rá lehetőséget, hogy véget vessen a civilizáció közelgő bukásának.

23
            Az örvényt minimális szintre csökkentették, a rendszert automatára kapcsolták és vigyáztak, hogy be ne záródjon, mert nem lett volna újabb tíz gramm anyag a megnyitásához. Darius minden kutatójának adott egy kisebb honoráriumot és zárt körű ünnepséget rendezett. Következő reggel mindenki kapott egy szabadnapot. Nickék elhatározták, hogy találkoznak Chloéval, vele még nem sikerült rendezni a kapcsolatukat. Vettek egy-egy nagy csokor hibrid trópusi orhideát és megvárták a suli előtt. Reménykedtek, hogy nem lesz akkora a meglepetés, hogy a fejükhöz vágja, e helyett ők lepődtek meg, amikor Chloé nem egyedül jött ki az ajtón.
– Lehet, hogy mégis jobb lett volna előbb telefonálni...
– Ezekkel most mit csináljunk?
A virágokat odanyomták két ismeretlen diáklány kezébe, aztán odébb akartak állni, nehogy a lány észre vegye őket. Chloé és párja közben szétváltak és a lány most egyedül maradt. ,,Menni vagy nem menni?’’ tették fel a fiúk a kérdést. Aztán megindultak Chloé felé. A lány nem tudta, hogy mit szóljon, amikor ismét együtt látta őket, zavarba jött, minden olyan hírtelen történt. Azt se tudta, hogy melyik fiú melyik. Mindketten egyformák voltak, nem volt semmi megkülönböztető jel, egyik sem volt kócosabb vagy borostás, még a tartásuk is egyforma volt. Az egyik fiú megtörte a már lassan zavaróvá váló csendet és megkérdezte, hogy nincs-e kedve velük ebédelni.
– Egy ebéd jól esne.
– Akkor siessünk egy kicsit. Ott jön Jessica és most nincs kedvem hozzá. – ebből Chloé rájött, hogy melyik-melyik. Gyorsan eltűntek a nyilvánosság elől, ettek, ittak, beszélgettek, igyekeztek visszahozni azt a hangulatot, ami régen uralkodott közöttük. Csak egy valamiről nem volt tudomása a fiúknak, arról, hogy megfigyelés alatt állnak. Ha tudtak volna róla, nem találkoztak volna a lánnyal, de már késő volt. Ő is felkerült a gyanús elemek listájára.
            Ebéd után mindhárman megkönnyebbültek, bár külön-külön is akartak beszélni a lánnyal, hogy mindent tisztázzanak, ne maradjanak elvarratlan szálak, amik később feszültséghez vagy bizalmatlansághoz vezethetnek.

24
            Következő nap ráálltak az anyag előállítására. Ez a módszer megkönnyíthette volna a világ gazdasági problémáit, de a világnak ezekben az időkben nem voltak gazdasági problémái. Nickék már nem foglalkoztak a tükrözéssel és az anyag sokszorosításával, az egyik az új adatokba merült, a másik meg igyekezett az adatokból néhany lényeges információt kiválogatni. Ha mindenki ismerné ezt a megoldást, bármikor elő lehetne állítani ezt a vacakot és akkor nem lenne értéke, maximum az előállítási költsége.
– Nekem már nincs kedvem maradni, itt már nem tehetek semmi hasznosat.
– Nézd meg az adatokat, ezt még sokat lehetne tanulmányozni. Új reakciótér, amiben teljesen ismeretlen körülmények uralkodnak, ki tudja, hogy mire lehetne ezt felhasználni.
– Jó szórakozást hozzá. Megyek lopni a napot. Már nincs rám szükség. Eddig se nagyon volt, majdnem mindent te oldottál meg és azt amit nem, nélkülem is meg tudtad volna csinálni.
– Oké, este találkozunk.
Nick nem véletlenül akart ilyen hamar ellógni. Kitörölt a gépből néhány filet, nem volt szükség rájuk addig, amíg az örvény létezett, de az újraindításhoz szükség van rá. Persze pótolható, de időveszteséggel jár. Inkább csak biztosíték céljából kockáztatott, konkrét szüksége még nem volt rá, a terve is csak annyiból állt, hogy a kutatás kidolgozatlan elméleti alapját eljuttatja névtelenül  a kutatóközpontba, ha ismerik a kiinduló pontot és a végcélt, akkor ők is képesek lesznek maguktól kidolgozni a szükséges lépéseket és amire a központba fény derül, az előbb-utóbb mindenki számára elérhető lesz. Így működött a modern világ tudományos élete. Mindenki a szövetséghez tartozott és szinte azonnal megosztottak egymással minden információt. Ezen körülmények között gyorsabban lehetett haladni, főleg, hogy egy ember egy témában akár évtizedekig is dolgozhatott, nem ment kárba az az idő, ami a rövidebb életű generációk esetében törvényszerű volt, mégpedig az, hogy előbb át kellett rágja magát az ember az előzményeken, hogy végre belekezdhessen a valódi kutatásba.
            Nick a laborban lázasan firtatta a legújabb eredményeket, megfigyeléseket. Rendszert, logikát keresett benne. A jelenségek törvényszerűségét próbálta alapszinten értelmezni. Megpróbált mindenféle tér és idő, anyag és energiaátalakulási elméletet összekutyulni, játszadozott a gondolataival, úgy élvezte, mint egy kisgyerek az első lépéseit. A felfedezés örömének olyan eufórikus érzése uralkodott el rajta, amit eddig még nem érzett. Tudta, hogy ő az első, aki egy új világba láthat be, aki az eddig értelmezett világ ismert alapjain túlra mert sejten, ez mind olyasmi, amit talán az első ember érezhetett, aki rájött, hogy a Föld gömbölyű.
            Testvére nem részesült ebben az örömben. Őt inkább nyomasztotta, hogy még mindig nem sikerült semmit elérnie. Megállt egy pillanatra és visszanézett arra, amerről jött. Egy arcot látott, dezsavü érzése támadt, mintha már látta volna. Tovább ment és igyekezett természetesen viselkedni. Megállt egy nagy kirakat előtt és a tükröződésben keresni kezdte az idegent. Megtalálta. Most már biztos volt benne, hogy követik, de ha őt megfigyelik, akkor Nicket is és talán Chloét is. Úgy gondolta, hogy jobb lesz egy darabig nyugton maradni.

25
            A kutatók már egy hete folyamatosan állították elő az anyagot az örvényben. Darius nem volt megelégedve az elért mennyiséggel, valahogy növelni akarta a teljesítményt. Ennyi idő alatt nyolc kilót tudtak létrehozni az ősanyagból. A két Nick azonban nem akarta engedélyezni, hogy növeljék az örvény méretét. Ők voltak az örvény mesterei, nem vitatkozhattak velük. Az a Nick, aki előbb oldotta meg a problémát, kezdte bánni, hogy segített ezekben a kutatásokban, nem gondolta komolyan testvére szavait, amikor tűzzel játszó gyerekekről beszélt, pedig ő is sejthette volna már az elején, hogy ez lesz belőle. A másik Nick ügyelt arra, hogy se ő se a testvére ne tartsák a kapcsolatot Chloéval, hátha akkor ő nem kerül veszélybe. Nem volt nehéz dolga, mert majdnem minden idejük elment a kutatásra és az őrködésre, hogy ne feszítsék túl az örvény határait. Még mindig az tűnt a legjobb megoldásnak, hogy ők hozták létre a pokol kapuját és nem más, mert ők már tapasztalták, hogy mire képes ez az éhes szörnyeteg és kellő tisztelettel bántak az örvénylő veszéllyel.
            A két fiú nem együtt ment haza. Az egyik Nick egyszerre ment el a többi kutatóval, a másik Nick pedig, aki még mindig készült a szabotázsra, bent maradt és megvárta míg mindenki elmegy. Nem akarta megkockáztatni, hogy valaki bent marad és Darius nyomására enged a kísértésnek és megpróbálnak többet kihozni az örvényből.
            Nicket otthon egy szürke kabátos alak várta.
– Ki maga, mit akar, mit keres itt?
– Csak egyedül? Azt hittem ketten lesznek.
– Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom. Nincs itt semmi keresnivalója.
– Elnézést a váratlan és kellemetlen helyzetért, de csak itt tudok magukkal beszélni. Megfigyelik önöket, a házat is de még nem raktak be poloskákat.
– Most már elárulhatná, hogy kicsoda maga.
– Az Egyesült Naprendszer legtitkosabb szolgálatának vagyok az egyik ügynöke. Maguk veszélyben vannak és a kutatásuk veszélybe sodorhat másokat is. Bár még nem sikerült behatolnunk a laboratóriumukba, hogy megtudjuk, hogy pontosan mit csinálnak, de biztosak vagyunk abban, hogy nekünk jobb mindenről tudni és ha kell megakadályozzuk a további kutatásokat.
– Honnan tudjam, hogy a kormánynak dolgozik és nem csak egy másik vállalatnak kémkedik?
– Nézzen a szemembe és döntse el, hogy hazudok vagy sem. – az ügynök irónikusan jelezte, hogy nem tud kézzel fogható bizonyítékkal szolgálni, közben Nick is rájött, hogy bár a kérdés jogos, azonban kielégítő választ várni abszurd, így engedte sodródni magát a körülményekkel és igyekezett minél többet megtudni a helyzetről.
– Ez igazán meggyőző, de ha már itt van, mondja el, hogy milyen veszélyben vagyunk.
– Darius nem bízik egyikőjükben sem. Attól fél, hogy eladják az információt. Tegyük hozzá, hogy a gyanúja nem alaptalan. Mi is megfigyeltük önöket. Viselkedése alapján testvére készül valamire.
– Azt mondja, hogy Nick hírtelen pénzéhessé vált és kiadná másoknak a kutatás eredményeit? Ezt nem tudom elhinni. Már így is annyi kreditünk van, hogy nem tudnánk elkölteni még ha akarnánk se.
– Szerintünk nem a pénzre hajt. Veszélyesnek tartja a kísérleteket. Mi tudjuk, hogy mi történt pontosan ott az űrben, tudjuk, hogy majdnem eljött a világvége és hogy önök közül az egyik ezt megakadályozta. Valószínűnek tartjuk, hogy mindössze meg akar akadályozni egy újabb katasztrófát még mielőtt az bekövetkezne.
– Valóban sok információval rendelkeznek. Én észre se vettem, hogy bármit is forgatna a fejében.
– Ne vegye rossz néven, lehet hogy maga a világ legokosabb embere, de még maga sem képes ötven emberrel felvenni a versenyt. Nálunk körülbelül ennyin dolgoznak az ügyükön és mind szakértők.
– Önök szerint ki fog csúszni a kezünkből az irányítás?
– Ez csak idő kérdése. Ezért akarunk most már komolyabban beavatkozni. Mellesleg pedig nem sikerült több adatot gyűjtenünk arról, hogy mit csinálnak. Örülnék annak, ha elmondaná nekem röviden a lényeget.
– Létrehoztunk egy kisebb örvényt, amit még tudunk szabályozni és kordában tudjuk tartani. Ezzel sokszorosítjuk az ősanyagot, ami állítólag a jövő aranya lesz, de a tükrözés sebessége arányos az örvény méretével, ezért nem lehet gyorsan sokat csinálni belőle. Darius pedig erőlteti, hogy növeljük az örvény méretét, de ez lehetetlen. Ha megnőne, akkor kockázatos, hogy már nem tudnánk irányítani.
– Tehát létrehoztak egy örvényt. Ha ez az eljárás kitudódna, akkor mások is meg tudnák csinálni?
– Bárki, akinek van 9,8 grammja az ősanyagból.
– Sokszorosíthatna mindenki annyit magának, amennyit akar, így nem lenne értéke. Arról nem tudunk, hogy bárkinek is eszébe jutott volna örvényt létrehozni, valószínűleg azért, mert mások nem tudnak annyit az örvény tulajdonságairól, mint maguk. Komoly előnyhöz juttatták Dariust.
– Ki van még veszélyben? Csak mi ketten?
– Chloét is figyelik, kerüljék vele a kapcsolatot.
– Akkor rájöttek, hogy Nick nem megbízható és miatta ránk tapadtak?
– Igen, de nem az ő hibája. Előbb vagy utóbb minden ok nélkül is elkezdték volna figyelni magukat. Mennyit hoztak eddig létre az anyagból?
– Körülbelül nyolc kilót.
– Az földi gravitáció esetében majdnem kilenc kiló. Nem sok se így, se úgy. Dariusnak több mázsára lenne szüksége. Attól is fél, hogy nem csinálhatja addig, amíg jól esik neki, mert előbb vagy utóbb betörnek hozzá és ő minél hamarabb abba akarja hagyni, hogy eltüntethesse a nyomokat.
– Akkor ezért hajszol minket annyira. Azt hittem, hogy csak egy egyszerű kapzsi disznó.
– Köszönöm az információkat. Gondolom nem kell mondanom, hogy erről senkinek egy szót se. Még Nicknek se. Majd mi megkeressük őt, ha jónak látjuk. Most, hogy új adatokkal látott el minket, nem akarunk fölöslegesen kockáztatni.
– Meg tudnak minket védeni?
– Nem ígérek semmit, de igyekszünk.
– Tehát csak magunkra számíthatunk.
– Sajnálom, de a tét nem kicsi. És nem én vezetem az akciót. Csak egy bábu vagyok. – beleszólt egy kis mikrofonba, ami valahol el volt rejtve rajta – Tiszta a levegő? Ki tudok most surranni?
– Igen, a bal oldalsó ablak most nincs senkinek sem a látóterében. Igyekezz!
Az ügynök lelépett, Nick meg ottmaradt döbbenten és arra gondolt, hogy ez kész őrület. Miért nem mondta el neki Nick, hogy mire készül? Nem bízott benne? Nem, az nem lehet, annyira nem különbözhetnek. Biztos csak arról van szó, hogy nem akarta belekeverni. Hát ez nem sikerült és még szegény Chloét is bajba sodorta.
– Mi az, hogy senkinek se szóljak? Chloé talán megijedne, neki nem, de Nicknek mindenképp tudnia kell. Úgysem védenek meg minket, minek hallgatni rájuk? Nekünk kell vigyáznunk magunkra és Chloét is meg kell védenünk. Darius, most ketten vagyunk, nem lesz esélyed ellenünk.

26
            Chloé későig volt aznap iskolában. Reggel úgy emlékezett, hogy berakta telefonját a táskájába, de amikor délben kereste, nem volt nála. Amint hazaért, látta, hogy a telefonja ott van a kisasztalon. Csak egyszer keresték, egy ismeretlen szám hívta. Meghallgatta az üzenetet:
– Szia. Nick vagyok, kérlek gyere tizenegy körül a sarki kávézóba. Valami fontosról kéne beszélnünk. És ha lehet, akkor ne hívj vissza se ezen a számon, se az enyémen.
Chloé nem tudta mire vélni az üzenetet, azt sem tudta, hogy melyik Nicktől érkezett, de remélte, hogy nem a szabotázsról van szó, szeretett volna kimaradni ebből a veszélyes akcióból. Ha azt a csinos fejét egy kicsit gondolkozásra is használta volna, rájött volna, hogy egyik Nick sem kérne tőle semmi veszélyeset. Végül úgy döntött, hogy elmegy a találkozóra.
            Kicsinosította magát, ügyelt arra, hogy ne látszódjon rajta, hogy egy nehéz napon van túl, aztán vette a kabátját és elindult a kávézó felé. Félúton azonban, ahol az utcai lámpa ki volt égve, elkábították és elrabolták. Az egész találkozót Dárius emberei tervelték ki. A multimilliomoson egyre jobban eluralkodott a paranojja, le akart ellenőrizni mindenkit, akikkel a fiúk kapcsolatban álltak és be akarta magát biztosítani arra az esetre, ha Nickék nem akarnának vele együtt működni.
            A másik Nick is befejezte a dolgát, otthon testvére már várta.
– Még nem alszol? Már elég késő van.
– Itt volt valaki egy titkosszolgálattól. Azt mondja, hogy veszélyben vagyunk és hogy készülsz valamire.
– Azt észrevettem, hogy megfigyelnek, de azt nem tudtam, hogy ez egy titkosszolgálat.
– Őket nem vehetted észre. Akit te láthattál, biztos Darius embere lehetett.
– Akkor már ketten is utaznak ránk. Ne beszéljünk erről itthon. Rakhattak be lehallgatót.
– Az alak, aki nálam járt, azt mondta, hogy még nem raktak.
– Hát, ha Darius nem, attól még ők rakhattak. Vagy az is lehet, hogy ez az egész csapda.
– Mire készülsz?
– Fel akarom rakni az egész projektet több nyilvános oldalra. Akkor már nem lesz értelme foglalkozni ezzel a vacakkal, csak tudományos szempontból. Senki sem gazdagodhat meg belőle. Hisz te is látod, hogy Darius mennyire erőlteti az örvény maximalizálását. Képes lenne még önmagát is veszélybe sodorni a profit miatt.
– Hát akkor rakd fel. Mire vársz?
– Minden adat bent van a laborban. Nem tudnám észrevétlenül kicsempészni. Sajnálom, hogy nem szóltam neked erről, de nem akartam, hogy te is bajba sodord magad.
– Ezt most hagyjuk. Nem biztos, hogy csak ketten vagyunk bajban. Lehet, hogy Chloét is figyelik.
– Aznap, amikor kaptuk az ajánlatot Dariustól, néztük a híreket. Ott mondták, hogy új aranyláz várható az ősanyag miatt. Akkor mérgemben elszóltam magam. Chloé tud néhány dologról. Ha vallatnák, akkor nem biztos, hogy ártatlannak bizonyulna.
– Hogy mi?! Miért kellett pofázz neki?!
– Hidd el, hogy nem szándékosan tettem. Véletlen volt. Nem voltál ott, nem tudhatod, hogy milyen volt a helyzet. Ha már itt vagyunk, lehet hogy azért mentetek szét, mert te hoztad a hírt arról, hogy kutatni fogunk Dariusnak.
– És erről honnan tudott?
– Eléggé nyilvánvaló volt.
– Ahhoz képest, hogy senkit sem akartál belekeverni a kis magánakciódba, sikerült mindannyiunkat belerángatnod. Gratulálok, ügyes vagy.
– Ne csak engem nézz hülyének! Mindkettőnket elfogtak az indulatok. Mondtam, hogy ne itt beszéljük meg. Lehallgathatnak minket. Ha nem tűnt volna fel, egyikőnk sem annyira fedhetetlen már mint régen. Olyan hibáink vannak, amiket szánalmasnak tartott a régi Nick.
– Azt hiszem ennyi elég volt mára. Mindketten fáradtak vagyunk és ingerültek. Igazad van. A hibáink miatt nem hibáztathatjuk egymást. A nézeteltérésünket ráérünk lerendezni majd, ha végeztünk ezzel a Darius projekttel. Aludjunk, holnap majd meglátjuk, hogy mit tudunk tenni.
– Chloét ne hívjuk fel?
– Már késő van. Ma már úgysem történhet vele semmi.

27
            Reggel nem beszéltek sokat egymással. Rutinosan elkészültek és bementek dolgozni. Mire beértek, már minden kutató ott volt a laborban. Ez szokatlan volt, mondhatni gyanús. A fiúk nem ismerték a kutatás előtt a csapat tagjait, de mivel mindet Darius válogatta, valószínűleg megbízhatónak bizonyultak.
– Jó reggelt! Minek köszönhető, hogy mind itt vagytok ilyen korán? – Nick, aki már jó ideje nem tudott semmit se tenni a kutatás ellen, összehúzott szemöldökkel próbálta kideríteni, hogy mi húzódik meg a háttérben.
– Darius behívott minket. Azt mondta, hogy a mai naptól kezdve többet vár el.
– Már ezerszer elmondtuk, hogy ennél többet nem lehet kihozni az örvényből. – a másik Nick kijelentésének már senki sem tulajdonított jelentőséget, főleg, hogy a fiúkon kívül már mindenki tudta, hogy Darius mivel fogja megzsarolni őket.
– Rövid leszek – szólt Darius – Nem érdekel, hogy hogyan fogjátok csinálni, de ma meg fogjátok nekem növelni a hozamot.
– És az érdekel, hogy mind bele fogunk dögleni veled együtt?
– Hát rajtatok múlik. De ha nem teszitek azt amit akarok, akkor valaki más biztos meg fog halni. Hozzátok ki a lányt!
– Chloé! Jól vagy?
– Igen.
– Rendben, elég volt a csevejből. Vigyétek vissza és vigyázzatok rá. Ti meg lássatok neki. Ha délig nem tudtok felmutatni semmit, akkor a lánynak baja esik.
Darius ezzel befejezte és elment. A fiúknak most feladták a leckét. A többi kutató, bár Darius emberei voltak, mégsem voltak annyira elvetemültek, mint a munkaadójuk. Legalább is a lelkiismerete nem engedte meg mindegyiknek, hogy bűntudat nélkül szemet hunyjon a történtek és az elkövetkezendők felett.
– Tudtam, hogy nem játszik az öreg tisztességesen, de ez, ... , nem akarok ebbe részt venni. – mondta az egyik kutató a mellette állónak.
– Most már mindegy. A lánynak annyi, ha Nickék nem csinálnak valamit. Ne legyen kifogásod az ellen, amit az öreg csinál, különben példaként téged is eltesz láb alól.
Nick ma is kócosan jött be dolgozni. Egy tincs belelógott a jobb szemébe. Összeszorított fogakkal vádolta magát és megpróbált kiötölni valami használhatót. Testvére, aki ma is úgy nézett ki, mint akit gyufáskatulyából húztak elő, megvető pillantást vetett rá.
– Most nincs idő arra, hogy nézd az emeletet. Munka közben hátha kitalálunk valamit. Nem pazarolhatunk el egy percet sem.
– Ti mind benne vagytok, igaz? Mind tudtatok erről és egyikkőtöket se zavarta. – szólt Nick a többi kutatóhoz, sebesen megfordult, a tincs ami a szemébe csüngött, lemaradt, aztán egy pillanattal később követte gazdáját. A kutatók nem mertek se szólni, se a szemébe nézni.
– Nincs idő erre. Mindenki munkára. Ha meghalunk, velünk pusztultok ti is. – a másik Nick valamelyest meg tudta őrizni hideg vérét. Megint elővette azokat az adatokat, amiket a kezdeti kísérletekben szereztek. Ezek között keresett megoldást, de akárhogy is nézte, nem jutott eredményre. Testvére megszólalt.
– Nem lehet növelni a méretét. Más megoldás kell. – aztán elhallgatott. Az egyik kutató a háttérből felvetette, hogy hozzanak létre még egyet.
– Még egy örvény? Ilyen közel egymáshoz túl veszélyes. Ha az egyik a másikhoz ér, repül az egész bolygó. Kint az űrbe még növelhetnénk, de erre nincs lehetőség és ott felfigyelnének rá mások is, hogy mit csinálunk, ennek a marhának meg mindent titokban kell csinálni. – Még mindig csak az egyik Nick beszélt, a másik átengedte a stafétabotot, csak akkor szólalt meg, ha értelme is volt annak amit mond.
– Azért nem lehet két örvényt csinálni, mert ha a két mini univerzum erői hatnának egymásra, akkor az katasztrofális lenne? – kérdezte egy másik kutató.
– Azért.
– És ha úgy csinálnánk két örvényt, hogy a jelenlegit megnyújtanánk és középen szétválasztanánk?
– Viszonylag könnyen kezelhető az örvény, de nem ennyire. Ha ketté is tudnánk választani, a mikroverzum energiája akkor se lenne nagyobb, mindössze annyit érnénk el, hogy egyetlen mikroverzum két helyen csatlakozna a térhez. Egy örvény csak fele olyan gyorsan tükrözne. Amúgy meg ez már egy univerzális híd lenne, de olyan kicsi, hogy hatalmas feszültség lépne fel benne. Instabillá válna az egész rendszer. Végeredmény, a bolygónak annyi.
– Meghajlíthatnánk az örvényt. – Szólalt meg ismét a kócosabbik.
– A tükrözés torzulna. Deformálva jönne ki a kapszula és ha kiszabadulna belőle az ősanyag és az örvényhez érne, talán újabb katasztrófa lenne a vége. – válaszolt rá testvére.
– Nem mondtam hogy könnyű lesz. Kell egy erős gravinátor és oszcillálva közvetítenénk energiát a rendszerrel. Először össze kell zsugorítani az örvényt, hogy majdnem bezáródjon. Azután szilárd anyagot kell juttatnunk a túloldalra, amire erősebben tud hatni a gravitáció. Meghajlíthatnánk az örvényt, belógatnánk a kapszulát. A kapszulát nem kéne mindig kihúzni és újból behelyezni. Elég lenne, ha egyszer energiát adunk a rendszernek, aztán meg elvonnánk tőle. Amikor a rendszer energiahiányos, leállna a tükrözés. Ez alatt az idő alatt a tükröződött kapszulát kivehetnénk. Amikor meg energiát adnánk hozzá, ismét beindulna a tükröződés. Persze nehéz lesz megfelelő módon meghajlítani. Azt sem tudom, hogy homorú vagy domború kell e legyen vagy hogy elég-e egy síkban meghajlítani. Lehet hogy számításokkal nem is tudjuk meg. Talán gyakorlatban kell kipróbálnunk. Ezért inkább csak egy üres kapszulával próbálkozzunk.
– És még te panaszkodtál, hogy semmi hasznod, mert mindenre én jöttem rá. Talán működhet. Lehet az is hogy egy új kapszulát kell tervezni, ha mégsem sikerülne a normál tükrözés. Talán egy megfelelő formájú kapszulából nem jutna ki az ősanyag. – Mindkét Nicknek halvány reménye támadt az ötlet alapján, hogy talán meg tudják menteni Chloét, bár nem biztos, hogy Darius életben hagyja bármelykőjüket, miután sikerrel járnak.
– Ez sokkal veszélyesebbnek hangzik, mint az, hogy egyszerűen növeljük az örvényt. – mondta ijedten az egyik kutató.
– Az örvény növelése biztos katasztrófa. Ez a módszer csak majdnem biztos, tehát ad némi esélyt, hogy talán sikerrel járunk. De ezt fél nap alatt nem tudjuk megcsinálni.
– Ez már eredmény. Csak van annyi esze, hogy nem bántja Chloét, különben sose csináljuk meg neki.
Elmúlt tizenkét óra. Darius bejött, hogy konstatálja az eredményt.
– A napi adagot sem teljesítettétek. Mi folyik itt? Azt mondtam, hogy eredményt akarok.
– Megvan az eredményed. Csak kell egy kis idő, amíg alkalmazni tudjuk. – Nick már nem magázta, nem adta meg neki ezt a tiszteletet, egyelőre csak ennyire tellett tőle. A kócos Nick, akinek idő közben még egy tincs lecsüngött a homlokán szelídebbre fogta a szót, nem akarta ingerelni az öreget, jobbnak látta, ha egyelőre nem mutatják tiltakozás jelét.
– Elmagyarázom. Van egy elméletünk, ami meggyorsíthatja az egész eljárást.
– Egy elmélet? Hát nem jutottatok sokra. Nekem is van egy elméletem. Egy lányt fogva tartok és azt teszek vele amit akarok. Hogy mit akarok, az csak rajtatok áll.
– Csak egy kis türelmet kérünk. Egy-két nap ide vagy oda, mit számít, ha naponta tudunk majd előállítani annyit, mint eddig összesen. És talán idő közben finomíthatunk is a módszeren és többet is kihozhatunk belőle.
– Rendben. Látom, hogy nyomás hatására képesek vagytok végezni a dolgotokat. Előbb kellett volna ehhez a módszerhez folyamodnom, akkor már rengeteg pénzt megspórolhattam volna.
– Beszélhetünk Chloéval?
– Hozzátok ki egy percre.
– Jól vagy, nem bántottak?
– Nincs semmi bajom, csak fogva tartanak.
– Hogy kerültél ide?
– Egyikkőtöktől kaptam egy üzenetet, hogy találkozzunk és az úton elkábítottak és elraboltak.
– Én nem hagytam üzenetet, te igen? – A kócosabbik azóta, hogy türelmet kért Dariustól, nem szólalt meg. Most is csak ingatta a fejét, hogy ő sem hívta a lányt.
– A barátnőtök nem a legokosabbak közé tartozik, igaz? Mi hagytunk falcs üzenetet és az égőt is mi lőttük ki, hogy sötét legyen. Ott kaptuk el. – Darius nevetett és mindenkiben undort keltett.
– Nem kellett volna belekeverd a lányt, ez nagyon aljas húzás volt.
– Ne sértegess fiam. Itt minden úgy történik, ahogy én akarom és te nem akarod, hogy a lánynak baja essen. Vigyétek vissza, ti pedig tegyetek engem gazdaggá, munkára.
Darius elment, a lányt megint elvitték, a fiúk pedig dühösek voltak magukra, egymásra, a többiekre, Dariusra, egyszóval mindenkire.
– Nick, ne hergeld fel Dariust, én is dühös vagyok, de tőle függ Chloé élete és Chloé egyelőre jól van.
– Egyelőre, de a te hibád, hogy őt is belerángatták! Neki nem kéne itt lennie.
– Nem bánom, legyen igazad, de most nincs itt az idő, hogy sértegessük egymást. Felül kell emelkednünk ezen.
– Egyikőtök sem hibás. Chloét már a kutatás előtt ismertétek. Ő állt hozzátok a legközelebb. Darius mindenképp rátalált volna, hogy zsarolhasson benneteket. – az egyik kutató megpróbálta enyhíteni a fiúk feszültségét és megnyugtatni saját lelkiismeretét.
Miután elszállt a pillanatnyi felindultság, kissé mindketten lehiggadtak, hogy Chloénak semmi baja és remélték, hogy nem is lesz gond, amíg minden rendben zajlik. Későig dolgoztak, az nap éjjel nem mentek haza, a laborban aludtak, amennyit tudtak.

28
            Másnap korán keltek. Mindkettőjüknek táskás volt a szeme a fáradtságtól. Nem bíbelődtek sokat, azonnal a számítógépekhez siettek, hogy megnézzék, mire jutottak a programok a számolással. Rajtuk kívül csak két fegyveres őr volt a teremben, de ők az ajtót őrizték.
– Baj van. – súgta oda a csapzottabbik Nick a testvérének.
– Mi az? Mi történt?
– Nem fog menni a sokszorosítás. A tükröződött kapszula annyira torzul, hogy kilyukad.
– Akkor be kell csapnunk őket. Hozzunk két üres kapszulát az újabbik fajtából. Rakunk bele az anyagból és majd üres kapszulát fogunk tükrözni. Aztán, ha meg kell mutatni az eredményt, a két falcs kapszulához fogunk nyúlni.
– Tudod, hogy hamar rá fognak jönni. Rá kell vegyük Dariust, hogy minél hamarabb engedje el Chloét. Aztán valahogy meg kell szöknünk.
– Kell egy fél óra. Egy kis módosítással a levegőbe tudom repíteni az egész épületet úgy, hogy az örvény bezáródjon.
– Hogyan?
– Ne most. Az új adatok ismeretében meg tudom csinálni. Te is átnézhetted volna az eredményeket.
– Elég, ha egyikőnk tudja. Én csináltam valami mást. Kitöröltem néhány fontos filet, azokat újra kell írni. Így elterelhetjük a csoport figyelmét. Megmondjuk, hogy hozzák helyre és ha kérdik, hogy mi történt az adatokkal, akkor csak egyszerű mulasztásra fogunk hivatkozni, valaki nem mentette el. Még rájuk is ordíthatunk a hitelesség kedvéért.
– Ha ezt megússzuk... Biztos nem fognak rájönni, hogy átverés az egész?
– Mindenki kap belőle egy részt. És majd úgy osztjuk be, hogy legyenek átfedések. Össze lesznek zavarodva, nem mernek majd meg se mukkanni, alig fognak konyítani hozzá. Bízd rám, ezt én elintézem. Menj és tedd, amit kell, már nincs sok időnk.
Sikeresen befejezték az előkészületeket, mire a többi kutató megérkezett. Egyikük elvégezte a módosításokat és elhelyezte a kapszulákat, a másik pedig kiosztotta a többieknek az újraírni valót. Egy kis színészkedést is vitt a dologba és letolta őket, mintha ők lennének a felelősek az elveszett fileokért. Az egyik kutató elkezdett érdeklődni a kísérlet eredménye felől.
– Mire jutottak a gépek? Fog menni a hozamnövelés?
– Neked nem ez a dolgod! Foglalkozz azzal, amit adtam.
– Nekünk is tudnunk kell, hogy működik-e.
– Működik.
– Mikor indítjuk be?
– Nemsokára. De ti a közelébe se mehettek.
– Mi az, hogy nem? Darius nem fog örülni, ha ezt megtudja.
– Abban biztos vagyok. De így egyikőtök sem fogja tudni, hogy mit kell csinálni és továbbra is szüksége lesz ránk. Mit gondolsz, ha mi megoldjuk a problémát és utána már ti is boldogultok vele, akkor velünk mi történik? Másnapra már alulról szagolnánk az ibolyát, ez az egyetlen adunk. Te pedig jobban jársz, ha azt teszed amit mondok, különben rád fogom kenni az adatok elvesztését és azt fogom mondani, hogy szándékosan csináltad. Te nem vagy olyan fontos, mint mi, esélyed sem lesz tisztázni magad.
Mindenki elhallgatott, nem volt még ilyen csend a laborban. Nickék nekiláttak sokszorosítani az üres kapszulákat és fél szemmel figyelték a többieket. Eddig úgy tűnt, hogy minden rendben, senki nem gyanakodott vagy legalább is nem adott neki hangot, a tervek az ideális elképzelés szerint haladtak. Idővel Darius is meglátogatta őket. Már várták a fiúk, hogy mikor bukkan fel. Először az őrökkel váltott pár szót, aztán odasétált Nickékhez, hogy érdeklődjön a fejleményekről.
– Hogy haladtok? Látom beindítottátok a termelést. Ez gyorsan ment. Egy kis motiváció mikre nem képes.
– Chloét mikor engedi el? – kérdezte Nick, akinek haja még mindig a szemébe lógott.
– Nemsokára. A többiek mit csinálnak, Miért nem lesik veletek a műszereket?
– Megvan a maguk dolga és ameddig ők nem tudják, hogy mit kell csinálni, addig mi biztonságban vagyunk. Ha elengedi Chloét, megtriplázzuk a jelenlegi termelést. – mondta a másik Nick.
– Miért, most mennyi a hozam?
– Jöjjön, nézze meg. – Nick a kezébe nyomott egy előre megtöltött kapszulát. – Nyissa fel.
– Ez igen és ez csak egy adag?
– Ez csak egy tíz százalékos teljesítmény eredménye. Egy bevitellel többet tudunk gyártani, mint a régi eljárással és fel is tudjuk gyorsítani, ha akarjuk. Remélem, örül annyira ennek, hogy most már Chloét elengedje.
– Egyelőre meg vagyok veletek elégedve. Csak így tovább és mind megússzátok szárazon.
– Úgy látom, nem érti vagy csak nem akarja érteni. Nem alkuszunk. Ha többet akar, akkor annak az az ára, hogy Chloét elengedi.
– Nem vagy abban a helyzetben, hogy alkudozz.
– De igen. Nick adj entert. – szólt testvéréhez, aki szállt be az alkudozásba.
– Mit csináltok?
– Tíz perc múlva bezáródik az örvény. A leállító kódnak két fele van. Még van rá öt perc, hogy leállítsuk, és a kód elég hosszú. Nem tudjuk beírni pár másodperc alatt. Az örvényt pedig nem lesznek képesek újra indítani. Kérdezze meg a többi kutatót, hogy hogy haladnak a munkával, amit adtunk nekik. Azt hiszem rosszul. Márpedig, ha nem tudják megcsinálni, több örvény nem lesz. Tik-tak.
– Rendben. Chloé szabad.
– Nick, írd be a kódod. Én még várok egy kicsit. Pillanatnyilag leállt, de ha nem írom be az én részem, akkor fél óra múlva újraindul a visszaszámlálás. Ha addigra Chloé biztonságba kerül, megkapja az anyagját és egy hét múlva már két mázsája lesz belőle. Ha nem így lesz, hát akkor röviden kárba fog veszni az eddigi befektetése.
– És ha mondjuk a lánynak valami baja esne, meggondolnátok magatokat? – majd felrobbant a méregtől, erre nem számított.
– A mi életünket nem sajnáljuk, egyszer már készek voltunk meghalni, másodjára könnyebben megy. Chloé az egyetlen, akiért aggódunk. És nem bízunk abban, hogy maga el fogja engedni őt vagy akár minket, miután megkapta, amit akar. Tehát a nyers logikára hagyatkozva, ez az egyetlen járható út. Ne húzza az időt. A folyamatot leállítottuk, minél hamarabb szánja rá magát, annál hamarabb indítjuk újra a termelést.
A helyzet feszült volt, Darius teljesítette a kéréseket, bár nem örült annak, hogy most nem ő irányít. Abban sem volt biztos, hogy a fiúk igazat mondanak, de a gazdagság reményében nem akart kockáztatni. Ellenben neki Chloé volt az egyetlen aduja, félt attól, hogy át fogják verni, de nem tudott tenni ellenük semmit. Nickék birtokolták a tudást, amire neki nagy szüksége volt. Veszélyes játékot játszott, nem ő volt az egyetlen befolyásos ember a bolygón. Már mások is komoly érdeklődést mutattak az új technológia iránt és beindult az ipari kémkedés. Minden céghez került egy-két kettős ügynök. Nem lehetett tudni, hogy éppen a megrendelő érdekeit szolgálják vagy csak a könnyű haszon reményében a maguk javára fordítják a megszerzett információkat és eladják bárkinek, aki eleget tud érte fizetni. Egyszerűen nem lehetett megbízni senkiben. Darius el akarta kerülni, hogy hozzájuk is befurakodjon egy ilyen kém, de minél tovább tartanak a kísérletek, annál nagyobb a lebukás veszélye. Ha elegendő anyag lenne a birtokában, azt biztonságba helyezné és felfüggesztené a kutatásokat. Aztán csak várna, hogy még az ő életében eljön-e az idő, amikor végre használhatja vagy át kell-e adnia a titkot a következő generációnak. A két Nick tisztában volt azzal, hogy nem elég csak Dariust megállítani. Az egész világon kísérletezgethet bárki ezzel és tudatlanságuk és meggondolatlanságuk könnyen okozhat balesetet, aminek sokan megihatják a levét, túl sokan.
– A lány ott van ahová kérted, hogy vigyük.
– Az embereid jöjjenek vissza. Adj neki egy telefont.
Chloé kapott egy telefont és visszarendelte az embereit. Megkérte Nicket, hogy írja be a kódot, de Nick előbb beszélni akart Chloéval, addig nem volt hajlandó semmit beírni és lassan lejárt a fél óra.
– Chloé, én vagyok Nick. Nincs bajod, nem raktak rád valamit vagy nem kaptál injekciót, nem csináltak veled akármit, ami gyanús lenne?
– Nem, vagy nem tudok róla. Most mit csináljak?
– Várj ott, valaki. mindjárt érted megy – letette és hívta régi barátját, Taylort, aki már ott volt készenlétben, hogy elvigye a lányt. Ő volt az egyetlen, akiben még bízhattak.
– Ki ez? Hogy tudtátok elérni?
– Nem azért vagyunk zsenik, hogy egy jól felszerelt laborból ne tudjunk elérni valakit, ha szükség van rá. – aztán ismét beszélt telefonon, de most Taylorral.
– Taylor, milyen a helyzet? Vannak őrök a közelben?
– Nem látok itt senkit, ez még nem jelenti azt, hogy nincsenek itt valahol.
– Hívd a számot, amit adtam neked. Nem épp a legbiztonságosabb megoldás, de lehet, hogy ez az egyetlen esélyetek, ők majd megvédenek benneteket, remélem. Kösz, hogy számíthattunk rád.
– Hívhatnátok olyankor is, amikor épp nincs senki életveszélyben. Ti jól vagytok?
– Jól, semmi bajunk. Siessetek. – A kapcsolatot megszakították, aztán beírta a kódot. Darius azonnal hívta az embereit, hogy eredjenek a két szökevény után. Az emberei nem mentek messze, figyelték Taylort és a lányt, Darius megpróbálta megőrizni az irányítást a fiúkkal szemben.
– Sajnálom Darius, de ha nem hagyod őket futni egy óra múlva megint le fog állni az egész, ha nem írom be az új kódot. – szólalt meg Nick és felfelé fújt egyet, hogy haja ne lógjon a szemébe.
– Ketten vagytok. A másikat kinyírom, ha át akarsz verni.
– Nyírj ki nyugodtan, de én két óra múlva kell beírjam a saját kódomat.
– A pokolba veletek! Gratulálok, sikerült átvernetek.
– Ne próbáld meg titokban elfogni őket. Egy óra múlva kell jelentkezzen nálam a titkosszolgálat egyik embere. Őket talán még te sem tudod átejteni. És ha nem érkeznek meg hozzájuk, akkor nincs tovább, nem kapsz több anyagot. De hogy megnyugodj, nem akarunk meghalni. Ha megteszed, amit kérünk, jó sok anyagot kapsz tőlünk. – kecsegtette a lassan elszállni látszó reménnyel Dáriust Nick, így próbálta húzni az időt. Testvére nem állt a helyzet magaslatán, haja még mindig a szemébe lógott, de már fújdogálta, ami a szorongás enyhülésének volt a jele.
– Rendben. Békén hagyom őket. – aztán bosszúsan elkullogott, vörös volt a feje, bizonyára a cukra is felment. Csak remélni merte, hogy a fiúk teljesítik, amit mondtak, aztán mielőtt kilépett volna a teremből, visszanézett és látta, hogy a két tudós tovább dolgozik, egy nagy kijelzőn megnőtt a jel erőssége, tudta, hogy most rákapcsoltak az örvényre és folyik a munka, ettől egy csöppet lehiggadt. Arra gondolt, hogy majd ha túl lesznek az egészen, úgyis eltesz mindenkit láb alól. A titkosszolgálattól nem félt, azok nem juthatnak be hozzá és nem csinálhatnak vele semmit, amíg ő bele nem egyezik. A törvény szinte tökéletes védelmet biztosított az ilyenek számára.
            Amikor kolonizálták a Marsot, nem sok ember vállalkozott a társadalomépítésre. Akik vállalták, azzal a feltétellel tették, hogy szabad kezet kapnak a bolygón és fedhetetlenséget. Ennek már sok-sok ideje, de ez a régi törvény még mindig él. A régi alapítók leszármazottai a mostani vezetők és hatalmasságok. Ők hozzák a törvényeket és eddig még nem akadt senki, akinek ez a törvény ne tetszett volna.
            Befutott a hívás. Az ügynök, aki Nickéknél járt, biztonságba helyezte a két üldözöttet, megvizsgálták őket és nem találtak sem nyomkövetőt, sem mini bombát, se időzített méregkapszulát sem a testükön sem azon belül. A két fiú megnyugodott, most már elég ha maguk miatt aggódnak. Az ügynökség nem tudott sokat segíteni rajtuk, mindössze megfigyelés alatt tarthatták az épületet az űrből, de ennek nem volt sok értelme, mindössze annyi látszott, hogy nincs nagy mozgás a létesítmény körül.

29
– Ezt szépen csináltad. Jó túl lenni a nehezén. – mondta halkan a kócosabbik Nick testvérének, ő nem sok szerepet vállalt az egyezkedésben.
– Köszönöm. Mielőtt robbantanánk, valahogy le kéne lopni az adatokat a gépekről. Ezt ígértük meg az ügynöknek és amúgy is kár lenne hagyni itt pusztulni ezt a munkát.
– Mikor akarsz robbantani?
– Csak az után, hogy rájönnek, hogy átvertük őket.
A helyzet tragikusságába némi irónia is vegyült. Ennyi energiát beleölni egy nem működő eljárásba. Na de nem ez a történelem legtöbbe kerülő hazugsága. A többi kutató már kezdett mozgolódni, fel-felnéztek, néha váltottak egymással egy-két szót. Volt, aki haladt valamennyit a feladatával és volt, aki már az elején megtorpant, de egyik-másik kutatónak már kezdett gyanússá válni a helyzet. Már az elején egyértelművé vált, hogy félre akarták állítani őket, de az okkal nem voltak teljesen tisztába. Az, hogy a két hasonmás akarta uralni a terepet, nem volt kérdéses, kívülről látványosnak tűnt a sokszorosítás, de vajon valóban van-e eredmény? A gyanú lassan addig érlelődött, míg az egyik kutató felállt a helyéről és elindult az őrök felé. Ott közölte, hogy Dariusszal kell beszélnie, mire egyikük elkísérte hozzá, a másik ott maradt tovább őrködni. Nickék nem szóltak semmit, tudták, hogy eddig tartott a fegyverszünet és kár lenne vitába bonyolódni a lázadóval, már attól függően, hogy kinek a szemszögéből nézzük, de kár lett volna az ottmaradtakat provokálni. Addig, amíg nem fogják a kezüket, még ütögethetik a billentyűket. A kutató elmondta gyanúját Dariusnak és szóvá tette, hogy kéne ellenőrizni az eredményt. Darius magához vette kézi fegyverét és elindult, hogy megfogadja a kutató tanácsát. Közben Nickék sem voltak restek és a rendszert a kritikus állapot felé tolták. Már csak idő kérdése volt, hogy mikor következik be a robbanás. Úgy tervezték, hogy mindenki kint lesz, mire ez bekövetkezik, de ezúttal nem az ő terveik szerint alakultak a dolgok. Néhány drótot elvágtak, most már nem lehetett kívülről befolyásolni a reakciókamrában zajló folyamatokat. Csak a szenzorok voltak összeköttetésben a számítógépekkel. Nyílt az ajtó, elől jött a fegyveres őr, mögötte Darius és utána a kutató. Fenyegetően meglóbálta pisztolyát és felszólította őket, hogy nyissák ki a tárolót, amiben tartották a terméket. Zümmögés hallatszott, egy kis fémajtó felnyílt és egy elektromotorral ellátott láda gurult ki.
– Tessék, itt van a kincsed. – terelte ezzel magára a figyelmet a kócosabbik. Darius kihúzta a felső fiókot, felnyitotta fedelét. Valahonnan a közepéből kivett egy kapszulatorzót és megdöbbenve látta, hogy nincs benne semmi.
– Végig üres kapszulákat használtatok?
Nem szóltak, inkább mozdulatlanul figyeltek. Darius felemelte a kezét és hol jobbra, hol balra irányította a pisztolyt.
– Melykőtök legyen az első?
Az ujja rátapadt a ravaszra, a pisztoly a kócosabbik Nickre irányult és ekkor megszólalt a vészjelzés. Idegesítő piros fénnyel villogott a vészlámpa és harsányan szólt a csengő. A hangszórókból az a mondat ismétlődött: ,,Figyelem! Robbanás veszély! A rendszer állapota kritikus, visszafordíthatatlan. Azonnali kiürítést megkezdeni!”. A kutatók riadtan az ajtó felé szaladtak az őrökkel együtt, Darius figyelme egy pillanatra lankadt és ekkor a másik Nick elé ugrott és felütötte kezét. A pisztoly elsült és egy falhoz erősített nitrogéntartály illesztését találta el a golyó. A kiáramló folyékony nitrogén lehűtötte a fémet és a hegesztés nem bírta tovább a rá nehezedő terhet. Közben a kócos Nick is odaugrott, hogy segítsen testvérének kiszedni Darius kezéből a fegyvert. A pisztoly megint elsült és a kócos alteregót vállon találta. Egy harmadik lövés egy negyedik, ez a lövés végzett Dariusszal. A golyó a mellkasán hatolt be és a negyedik nyakcsigolyájánál távozott.
– Hogy vagy?
– Túl fogom élni.
– Hozom a merevlemezt.
– Siess.
Nick kitépte a gépből az adathordozót és amikor megfordult, látta, hogy testvérére mindjárt rá fog szakadni a fémlépcső, aminek az egyik végére zuhant a nitrogénes tartály. Odaugrott, félrelökte vállon lőtt tükörképét, de arra már nem volt ideje, hogy magát megmentse. A ráomló vasszerkezet a rázuhant, eltörte a gerincét, egy kiálló vasdarab a tüdejébe fúródott és gyomor irányban egy negyven centis vágást ejtett rajta. Rögtön elöntötte a vér a száját. A sokk miatt nem érzett fájdalmat, de nem bírt meg se moccanni. Testvére elszörnyedt a látványtól.
– Vidd a lemezt!
– Nem hagylak itt.
– Nem tudok mozdulni – vért köhögött fel – és mindjárt robbanni fog ...
– Akkor is kiviszlek valahogy!
Nem volt ereje arra, hogy testvérét rávegye a távozásra. Nick előbb levágta egy erős kézi laserrel a lépcső roncsról a kiálló vasdarabot, ami testvérében maradt, aztán egy fémrúddal kínlódott megemelni a nehéz tákolmányt. A meglőtt válla nem segített a munkában. Csak úgy tudta kiszedni testvérét alóla, hogy végiggurította lábán a lépcsőt. Ezzel eltörte néhány csontját, de mellkastól lefelé a másik Nick már nem érzett semmit. Elájult a vérveszteségtől. Nick kicipelte azt ami testvéréből megmaradt és amint kissé eltávolodtak az épülettől, bekövetkezett a robbanás. A titkosszolgálat emberei megszállták a terepet, ez már elegendő ok volt arra, hogy közbelépjenek. Sajnálatos módon már nem volt hova közbelépni. A sebesültet azonnal hordágyra fektették és megpróbálták stabilizálni állapotát. Az orvosok nem sok jóval kecsegtettek. Nick magához tért és odahívta testvérét.
– Nem nézek ki jól, igaz?
– Egy kicsit ramaty állapotban vagy, de hamar összefoltoznak.
– Nem leszek fém és műanyag, nem akarok cyborggá válni. Mi értelme lenne úgy az életemnek. Ennyire szánalmasan nem ragaszkodom hozzá.
Testvére nem tudott ellenkezni, fordított esetben ő is inkább a halált választotta volna. Egy ilyen operáció után az emberből nem marad más csak a látás és a beszéd képessége. Bizonyos funkciókat gépek irányítanak, mások megszűnnek létezni. Belegondolni is szörnyű. Emberi létének mivolta szűnne meg létezni, ha belemenne egy ilyen beavatkozásba.
– Nick. Azt mondják, hogy az agyam nem sérült. Vedd el belőle, ami kell. Legyen megint csak egy Nick, egy egész.
– Azt kéred tőlem, hogy profitáljak a halálodból? Nem tehetem.
– Nick. Ez nem erkölcstelen vagy önző. Tudom, hogy te is szerettél volna olyan lenni, mint régen, én is így éreztem. És én is nyugodtabban mennék a túlvilágra, ha tudnám, hogy megteszed, amit kérek. Remélem a lelkünk nem veszett az örvényben, az nem lenne igazságos, ugye?
– Nem tudom.
– Így nem élhetek tovább. Nem szeretném a sírba magammal vinni. A föld alatt úgyse venném hasznát. Kérlek, tedd meg, amíg nem késő.
– Megteszem, de érted és nem magamért.
– Köszönöm.
Nick kimerült és abbahagyta a beszédet. Az orvosok altatógázt adtak neki és megkezdték az agyának tartósítását. Agyát kiemelték a helyéről, a teste nem szenvedett tovább, Nick pedig testvére óhaja szerint, bűntudattal küszködve rábízta magát az orvosokra. A kórházba szállították őket és a neurológ sebészek megkezdték az előkészületeket. Nick azt kérte, hogy mielőtt megkezdik agyának inaktív személyiségét kicserélni, kössenek testvérére egy neurotranszmittert és emlékeit másolják át az ő fejébe.
            Néhány óra múlva már be volt kötözve a feje, aludt. Az ágya mellett egy széken ült Chloé és arra gondolt, hogy vajon melyik Nick fog felébredni? Tud-e ismét egyesülni a tudata és minden olyan lesz, mint régen vagy minden örökre megváltozik?

2 megjegyzés:

  1. Meg nem sikerult elolvasnom, de biztos megerdemeled!

    VálaszTörlés
  2. Hát köszi a bizalmat. Jó szórakozást hozzá. Majd mond el, hogy tetszett.

    VálaszTörlés