Mivé lesz életünk?
Növekvő halmok közt az eget elérni,
Nyílt szemmel álmodva percekért dolgozni.
Millió perceket egy fröccsre cserélni,
Egy fröccsre cserélve az eget nem látni.
Fertelmes emberek életet temetnek.
Félelem mondani: Nincs idő elleni!
Kegyetlen végzetünk nem elég feledni,
Hetente kényszerünk meg is kell szeretni.
Egyszer sem vétkezve kínok közt éhezni,
Vigyázva lépkedve boldogan tévedni.
Szellemünk fátyola rongyokká szakadva
A száraz homokba porrá lesz, elmúla.
A világ tán velünk gyorsabban forogna?
Kár érte életünk kifújni loholva.
Sírunkban révedünk, mivé lett életünk?
Egyetlen félelmünk, hogy nem is léteztünk.
Simon Lehel Zoltán
huha,nagyon tetszik a vers,foleg az utolso versszak :D ,gratulalok. Erzem amit akarsz irni,hasonloan gondolkodol te is ,oda akarsz eljutni ahova en,felvilagosodast hozni az emberekre
VálaszTörlésKössz Csongi, örülök, hogy tetszik. Talán korai lenne ezt versnek nevezni, de azért jobb, mint az első, amit még talán harmadikos koromban írtam.
VálaszTörlésSzerintem sokan gondolkozunk hasonlóan csak mire megfogalmazzuk, más lesz belőle.
Kössz még egyszer,
Lehel
Mély lelki állapot amit az ember számtalanszor átél, te felszínre hoztad! Gratlálok! Szükségünk van az igazság kimondására.
VálaszTörlésR. Csaba
Köszi, Csaba. Ki-ki a maga módján lázad a rendszer ellen. Lehet, hogy meg fogom egyszer bánni:P
VálaszTörlésLehel