Záptojás elmélet

Simon Lehel Zoltán – Záptojás elmélet

            Az ember minduntalan kutatja az idők kezdetének pillanatát, a Föld keletkezésének körülményeit, és keresi az evolúció azon lépését, melynek következtében gondolkodó és eszközhasználó életformává vált.

            J. T. Kukk, a Grant Univers kutatóhajó kapitánya

Bevezető

Az Ősrobbanás ezen jelentés érkezésének pillanatától számítva ”egészen pontosan” tizenhárom és fél milliárd éve történt. A Nagy Pukk után az anyag gócokba tömörülésének következtében alakult ki az a rendszer, amit ma világmindenségnek nevezünk. Bolygónk kora, melyen élünk ugyanezen pillanatban négy és fél milliárd éves. Mivel az idő függ a gravitációtól, sebességtől és gyorsulástól, feltételezhető, hogy a mindenség minden apró pontjának, minden egyes pillanatában eltérő mértékben telik az idő. Tehát a legalapvetőbb kritérium, az eltelt idő meghatározása ezen okból lehetetlenné válik még az Idő számára is, amennyiben megszemélyesítjük, és magunkhoz hasonló gondolkodó lényként tekintünk rá.  A Föld keletkezésének folyamatai és azok idejének pontos meghatározása, mi tagadás emberi szemszögből nézve amúgy is teljesen jelentéktelenek. A mindenségen túl végzett kutatás által igazolt valóság minden bizonnyal a vélemények szerint csak rossz tréfaként lesz számon tartva. Az biztosra vehető, hogy ezt a kilövés napjáig nem fogják megosztani a nyilvánossággal, mert ha úgy lenne, akkor tudnék róla. Mégis azon okból kifolyólag, hogy ez az üzenet a jövőből érkezik, valószínűleg némi érdeklődést mégis fog kelteni. Arra kérném a kor gyermekeit, hogy 2157-ben tegyék közzé ezt az üzenetet. Korábban ne, mert akkor fent áll a veszély, hogy a küldetés előtt értesül a világ az információról, és akkor nem lesz ok, amiért véghezvigyék ezt a roppant költséges felfedező expedíciót, ami anomáliához vezetne. Engem pedig még az előtt ítélnének alkalmatlannak a feladatra, hogy jelentkeznék rá.

Történelmi áttekintés

2079-ben Föld körüli pályára állították a Visual Infinity 01 űrteleszkópot, amivel addig soha nem látott távolságokra lehetett ellátni. A készülék hatósugara nagyobbnak bizonyult, mint a rendelkezésre álló tér. Ebből kifolyólag felmerült annak a lehetősége, hogy elutazzunk a végtelen határához.

2156-ban fellőtték az egy fős legénységű Grant Univers kutatóhajót, hogy kísérletet tegyen az univerzum határának felfedezésére, nem hivatalosan pedig arra, hogy megpróbálja kideríteni, hogy mi van a mindenen túl. Rakományában helyet kapott egy még modernebb űrteleszkóp, a Visual Infinity 02. Mivel az utazás több, mint kétmilliárd évig tartott, ezért a kutatások eredményeit e-mailben továbbítom a múltba, ami három különböző okból 2011-ben kell megérkezzen. Az egyik ok, hogy korábbi időpontban nem lennének képesek észlelni az üzenetet. A másik, hogy korábban senki sem tudná elfogadni a tényeket, mert túlontúl meghaladja a fiatalabb emberi elme információ feldolgozó képességének tűrő határát. Az utolsó ok pedig, hogy nem áll több energia a rendelkezésemre, amivel korábbra küldhetném az üzenetet.

A vizsgálat rövid leírása

Érkezésem után teleszkóppal letapogattam a teljes világot, és háromdimenziós grafikai mátrixba rendeztem a képmozaikokat. Ezek után kísérletet tettem arra, hogy átlépjem a határt, ami elsőre nem sikerült. Mágneses mezőt generálva úgy polarizáltam az űrhajó testét, hogy a raktér rész álljon a határ felé, és ekkor sikerült a gépet valamelyest átjuttatni a téren (magyarázat1). A teleszkóppal feltérképeztem a külső teret, és összevetettem azokkal a mozaikképekkel, amiket már készítettem. Hibátlanul összeillet, csak a közeg változott. Az összes adatot egyesítve döbbenten tapasztaltam, hogy a gigászi mindenség lekicsinyített egysége egy pince képét adja. Tovább vizsgáltam a tömörített makro képeket, és az óriás részletek értelmet nyertek.

Eredmények tárgyalása és kiértékelése

Azt figyelembe véve, hogy a rendszer, amit zártnak tekintünk, valójában nyílt, a távolságok, halmazállapotok, frekvenciák és minden egyéb a szuper makro rendszerhez viszonyítva egyre jobban eltér és megváltozik, ahogy távolabbra igyekszünk tekinteni. Minél messzebbre nézünk az űrben, annál jobban, mondhatni exponenciálisan csapjuk be magunkat. Ez parányi méretünkből adódik. Az általam pinceként azonosított mindenségben talált tárgyak méreteinek összehasonlításából - feltételezve, hogy a mi világunk méretarányos mása - hozzávetőlegesen tíz a mínusz tizenkettedikenszer kisebbek vagyunk, mint a külső világban számolt egy méteres méretarány (magyarázat2). Ugyanebből a kis méretből adódik, hogy számunkra az idő körülbelül tizenkétezernégyszázszor gyorsabban telik, mint a makro valóságban (magyarázat3). Abból kiindulva, hogy én az időnek ezen gyors ritmusában élek, a kinti és belső valóság egységét egy megfagyott pillanatnak érzékelem, mert olyan lassan telik számomra a külső idő, hogy nem is észlelem. Ez a teljes emberiségre vonatkoztatva azt jelenti, hogy nem kell törődnünk azzal, hogy mi történik az univerzumon kívül, mert számunkra olyan lassan mennek végbe az ottani folyamatok, hogy nem sok hatást gyakorolnak ránk.

A közeg, ami az univerzum, lényegében nem más, mint egy szupradimenzionális beázott pince, amiben égve felejtették a villanyt. A makro méretekben vett világítás azonban gyenge, és a mocskos víz nem sokat enged át a halvány fényből, ezért az űrt sötétnek véljük, és határtalannak. Az égő fénye megcsillan az üvegeken, és mi ezeket véljük csillagoknak. A vízben úszó krumplihoz hasonlító tárgyak a bolygók, a meteoritok pedig paszulyszemek. Ami a Földet illeti, ebből a távolságból az analízis alapján egy záptojásra hasonlít. Valójában jóval kevesebb csillag van, mint amennyit látunk, ezek csupán egyszerű tükröződések. A tér határtalansága a már említett exponenciálisan növekvő hiba miatt van, ami a nagy távolságok esetében egyre csak növekszik (magyarázat4).

Szupradimenzionális, soha nem bizonyítható záptojás elmélet

Megjegyzés: a levezetés nagyban hasonlít a saját pincém beázásának körülményeihez, ezért a hasonlatok, melyekkel élni fogok, földiek.

Földünk négy és fél milliárd évvel ezelőtt nem született, hanem kloákán keresztül ki lett tojva egy szupradimenzionális lény tojásaként, melyet tyúkkal azonosítok. Egy másik szupradimenzionális állat, amit nosztalgiából az én tojás tolvaj kutyámmal helyettesítek, volt az, akinek köszönhetően esélyt kaptunk az életre. Ez a göndör szőrű kiskutya ellopta a tojást a ketrecből, és elrejtette a pincében. Fél éves kutyapszichológia tanulmányaimra, és saját kedvencem esetére alapozva feltételezem, hogy ez a szupradimenzionális kiskutya kölyök korában baromfik között nevelkedett, és ezért saját magát tyúknak tartotta. A tojást azért lopta el, mert ki akarta költeni. A pincét végül bezárták, a kutya kint maradt, a tojás megzápult és a vízvezeték eltörhetett. A pince megtelt vízzel, és a ládák tartalmai úszni kezdtek benne.

Az élet a tojás tápanyagából fejlődött ki. A héját kis méretünkből kiindulva laza légkörnek tekintjük. Valószínűleg nem olyan kalcium alapú, mint a piaci tojás, mert szupermakro molekulák alkotják. A nagy földtörténeti korok nem egyebek, mint a tojást ért hatások helyváltoztatásának pillanataiban. Az Archaikum ideje a tojás ketrecben tartózkodásának felel meg. Az Algonikum idején a kutya szájában volt, a kambriumban elgurult a pincében, az Ordovíciumban történt a csőtörés és egészen a Perm időszakig tartott, amíg a tojás be nem állt jelenlegi pincében elfoglalt helyére. A Triásztól a Kréta időszakig történt a zápulás. A nagy katasztrófák idején a polcok tartalma hullott le, hol távolabb tőlünk, hol közelebb, esetleg pont ránk. Az élet kialakulásával és elterjedésével egyetemben a tojás élő bolygóként értelmezett rendszerében az idő folyamatosan gyorsult, ebből adódik az, hogy a régebbi korokat sokkal hosszabb periódusoknak véljük, mint az utánuk következőket.

Követkztetés

Mi valóban abban a rendszerben élünk, amit elképzelünk magunknak, bár az nagyban nem létezik, és az igazság az, hogy az élet egy tojás zápulásának biológiai folyamata a szupradimenzionális térben. Talán a szupradimenzionális élet sem egyéb, mint egy ultraszupradimenzionális záptojás, és talán a mi valóságunk is teret ad egy néhány hetes záptojásnak, melyben számunkra észrevehetetlen életformák a saját valóságukban évezredeket élnek meg. Az sincs kizárva, hogy az én hajdani pincémben megzápult tojás ad otthont az emberiségnek.

magyarázat1 – határfelületi feszültségre gyanakodtam, a hajóra részecskeként tekintettem, és ezt polarizálva úgy álltam be az univerzum felszínére, mint egy poláris molekula egy pohár vízben, melynek egyik fele elmerül benne, másik fele pedig a felszínhez tapad.

magyarázat2 – figyelembe véve az üvegek, a polc, a lépcsők, a tojás és minden egyéb tárgy méretét, egymáshoz viszonyítva őket, meghatároztam az egy méternek megfelelő távolságot a makro világban. Ezek után a tojás és az ember egymáshoz viszonyuló méretéből végül arra jutottam, hogy sejtek biológiai alkotóihoz hasonló méretekkel rendelkezünk, ami nem egyéb, mint a pikométeres tartomány, ami a méter tíz a mínusz tizenkettedikenszerese.

magyarázat3 – az én érkezésem nagyjából tizenöt és fél milliárd évre tehető az Ősrobbanástól. A földi körülményeket alapul véve kiszámoltam, hogy a pincében két hete állhat a víz. A szupradimenziós két hét és az általunk észlelt tizenötmilliárd év arányából kapható meg a számunkra észlelt idő makro időhöz viszonyított periódusok száma.

magyarázat4 – a távolra való tekintés esetében fellépő exponenciálisan növekvő hiba hasonló a párhuzamosan futó sínekhez, melyeket a távolban úgy látunk, hogy összeérnek.

            Figyelmeztetés

        Észleltem egy csőhöz hasonló formát, ami feltételezhető, hogy egy szupradimenzionális pompához csatlakozik. Ennek figyelmében, ismét földi értékeket alapul véve feltételezhetően két milliárd év múlva el fog tűnni az univerzum. 2011-es dátumhoz igazítva még van négy milliárd év az univerzum összeeséséig.

            Megjegyzés

         Az Ősrobbanás pillanata a pincében levő víz szivattyúzásának ideje lehet, ami a vezetéken keresztül ért el a repedésig. A Nagy Összeomlás pedig az a pillanat lesz, amikor kiszivattyúzzák a pincéből a szupradimenzionális vizet. A legnagyobb fehér lyuk maga a csőrepedés, ezen kívül még vannak kisebbek, amik további szivárgások lehetnek. A fekete lyukak pedig rések, amelyeken kisebb-nagyobb örvényhatás következtében a víz elfolyik. Számomra hasztalan a hazatérés gondolatával foglalkozni, mert két milliárd év múlva érnék vissza a Földre, és addigra már nem fog létezni az általunk ismert tér. Talán már mostanra is kihalt az emberiség.

            U.I.

         Bővebben nem részletezem a felfedezésem, mivel úgy sem vennék semmi hasznát, és valószínűleg mostanra őrültnek tartanak az olvasottak miatt. Könnyedre véve a témát mindössze modellnek használtam az elázott pince esetét, de innen nézve ijesztő a hasonlóság egy igazi pincével. Búcsút nem veszek, hiszen kétmilliárd és másfél évszázaddal tovább fogok élni, mint akárki 2011-ből.

            Élve a feltételezéssel, hogy én vagyok fajom utolsó példánya, szebb jövőt kívánok az elmúlt generációknak!

J. T. Kukk kapitány a Grant Universről