2018. február 11., vasárnap

Képregényben A kóbor herceg legendája

Egyik írásom, A kóbor herceg legendája a Fantomatika kiadónak köszönhetően 2018 januárjában képregényként megjelent nyomtatásban. A grafikákat készítette Szabó András, szerkesztette Szabó Kriszta, a folyóirat egyik alapítója.

Kép: Fantomatika.com

A megjelenést és az áldozatos munkát köszönöm, és sok sikert kívánok a képregény további számaihoz.

A Fantomatikát Romániában és Magyarországon terjesztik:

U.I.
A Fantomatika oldalán röviden bemutatkozom:

A Fantomatikára kikerült szöveg eredeti szerkesztetlen változata lentebb olvasható.

Tisztelt Olvasók!

            A próza műfajából a Fantomatika munkatársainak köszönhetően lehetőségem nyílt bepillantani a képregények világába. Simon Lehel Zoltánnak hívnak, harminc éves vagyok, születtem `87 áprilisában Szatmárnémetiben, vallásom református.
             Tanulmányaimat Kolozsvárott fejeztem be kémia szakos hallgatóként, mely környezet sokban segített nekem elmélyülni a tudományos fantasztikum zsánerében. Jelenleg szülővárosomban élem mindennapjaim eltávolodva a tudományos környezettől.
            Az egyetemi évek alatt különböző helyeken laktam, ami mind hozájárult ahhoz, hogy sci-fivel foglalkozzak. Ezt megelőzően is kedveltem a science fictiont, de komolyabban itt mélyültem el benne. Régi klasszikusok jutottak a kezembe, mint például A majmok bolygója vagy Az időgép, melyeket gyakran azok is ismernek, akiket ez a témakör kevésbé érint meg. Kedveltem még John Michael Crichton műveit. Az Androméda-törzs című történetével gyerek koromban találkoztam, de később újra elém került, és ekkor már a többi regényét is megkerestem. Az író tudományos megalapozottsága olykor száraznak bizonyulhat azon olvasók számára, akik inkább a kalandot keresik, de erre szükségem volt ahhoz, hogy az általa teremtett fantáziavilág számomra köthető legyen a tudásom szerint ismerni vélt valósághoz, így megalapozva bennem azt az érzést, hogy akár életszerűen is lejátszódhatna a történet, és nem csak egy fizikai léttől elválasztott képzelt környezetben. Természetesen egy magyar írót is szeretnék megemlíteni, Zsoldos Pétert, akinek négy regényét még szintén gyerekként vettem a kezembe: A Viking visszatér, Távoli tűz, A feladat, Az utolsó kísértés. Ezek a könyvek hangulatukkal ragadtak meg, és kezdték el kialakítani bennem a sci-fi iránti érdeklődést.
            Sok film is hozzájárult az érdeklődésemhez a könyvek mellett. Némi mazokista hajlamtól fűtve regényeknek és azok különböző időkben készült filmbéli adaptációinak összehasonlításával fárasztottam magam. Érdekes volt megfigyelni, hogy a történetek néhány évtized különbséggel hogyan lettek időszerűsítve az aktuális ismereteknek, igényeknek megfelelően, illetve hogyan fejlődtek. Mit mondhatnék, volt az életemben egy áldásos időszak, amikor ráértem.
            Mikor már bizonyos ismeretanyaggal rendelkeztem, úgy éreztem, hogy szeretnék írni egy történetet. Kihívásnak éreztem, hogy valami újat találjak ki, olyat, amilyet még nem olvastam. Hogy ez mennyire sikerült, azt döntsék el az olvasók, én élveztem az alkotás folyamatát.
Az első próbálkozásom a Tükörhatás volt, amit csak novellának szántam, de a szálak kibontása több időt és nagyobb terjedelmet vett igénybe, és egy kisregénnyé nőtte ki magát. Ezt egy nyár alatt írtam meg. Természetesen minden előzetes írói tapasztalat nélkül. Sokszor elakadtam egy-egy mondatnál, és ezerszer újraírtam, pakolgattam a szavakat előre hátra, máskor gördülékenyebben ment. A történetnek a kiinduláskor csak a magja volt meg, írás közben épült fel anélkül, hogy azt előzőleg végiggondoltam volna. Egyik alkalommal egy napi munkám ment kárba, mert úgy belelendültem, hogy mire végeztem vele, a dokumentum lezárásakor nem mentettem. Igen csak bántam, de másnap az után, hogy aludtam rá egyet, úgy éreztem, hogy sikerült összeszedettebben újraírnom. Utólagosan megtudtam, hogy írók szokták gyakorolni azt a módszert, hogy miután megírtak egy regényt, azt fel sem használják, hanem újraírják az egészet akár többször is. Nem rossz dolog, de nagyon nagy munka.
            A Tükörhatás kedveltette meg velem az írást. Ezt követően novellákkal próbálkoztam, írói páholyokat kerestem a neten. Mindenek előtt sci-fit, de a későbbiekben nyitottam, és olyan oldalakat is kerestem, ahol más stílusokkal is foglalkoztak. Az írásaimnak készítettem egy olvasói blogot, ahova feltöltöttem őket: www.slzscifi.blogspot.ro. Igyekeztem rendszeresen megjelentetni új bejegyzéseket, ami az idő múlásával egyre nehezebb feladatnak bizonyult. Az egyetem befejeztével munkába álltam, és a célirányos gondolkodást megkövetelő munka egyre inkább lekötötte a figyelmem, amit azelőtt a kreativitásnak szenteltem. Míg a Tükörhatás második részét még az egyetemen egy igen szűk, de annál aktívabb két hetes periódusban írtam meg baráti elvárásra, addig a harmadik részt, amely már kellette magát, hogy elkészüljön, közel három évbe telt, míg sikerült összehozni. Mivel ezt tartom a fő művemnek, ami az írás vizeire evezett engem, egy rövid kivonatot mellékelek hozzá.
A történet kezdetén a Naprendszerbe érkezik egy ismeretlen anyag, amely baleset következtében anomáliát hoz létre, fenyegetve ezzel az emberiséget, de egy ifjú zseni megakadályozza a katasztrófát. Az akció során a főhős tükröződik, és a továbbiakban kettőjük egyéniségének megnyílvánulása, az anyag tulajdonságainak megismerése, egy romantikus szál, illetve a kapzsiság fonják körül az eseményeket.
A második részben az emberek az első rész felfedezéseinek köszönhetően képesekké válnak utazni a csillagok között, elkezdenek terjeszkedni, kolóniákat hoznak létre, és találkoznak az első galaktikus fajjal, ami veszélyt jelent az egész emberiségre.
A harmadik részben az emberiség a teljes űrt meghódította. Az univerzum tartóoszlopai meginognak az első részben felfedezett anyag túlzott használata miatt. A kisregény a világot már egy dimenziók közötti létezésként magyarázza, ahol a megszokott fizikai törvények eltolódnak, de egy új erő ébred, ami kozmikus kalandokon át hat az emberiségre.
Az öt év alatt, ameddig aktívan foglalkoztam az írással, különböző alkotói oldalakon mérettem meg magam, illetve a kritikákért cserébe kölcsönösen véleményeztem mások műveit. Ezekből lehet a leginkább tanulni, de gyakran igen frusztráló tud lenni, amikor mi magunk meg vagyunk győződve önnön nagyszerűségünkről, és kiderül, hogy az alkotásunk csak számunkra bizonyul kiemelkedőnek. Nem nevezném elfogultságnak, inkább úgy mondanám, hogy egy darabig a szerző és a műve szorosan összefonódik. A belső én valamilyen kivetülése van a szövegbe ágyazva, amit csak az alkotó érezhet át. Aztán eltelik két év, és képesek leszünk külső szemlélőként tekinteni a művünkre. Az író az alkotás utáni időben még eleven, és ilyenkor a legártatlanabb kritika is képes nyers bárdként belevágni a védtelen öntudatunkba, nem is beszélve azokról a hozzászólókról, akik szándékosan ártanak. Ehhez hozzá kell szokni, és meg kell tanulni kezelni. Elsőre nem fog menni. Az elveinket azonban ne adjuk fel, bárki bármit mondjon. Nekünk meg kell legyen a magunk szilárd alapú értékrendje és meggyőződése, de természetesen a hasznos kritikákra adni kell a későbbi fejlődés érdekében, illetve a józan ész tekintetében. Hozzátenném, hogy az alkotás nem egy józan” állapot. Természetesen nem hallucinogén szerek általi behatásról beszélek, hanem arról, hogy ilyenkor az ember módosult tudatállapotba kerül, az agy bizonyos részei aktívabbakká válnak, mint máskor, mindez pedig fokozott tudati viselkedést eredményez. Megemlítem Franz Kafkát. Tudva levő, hogy nem volt egészséges ember, és az elméje is kínozta. Az ő agyi folyamatai valószínüleg eltérhettek a hétköznapi emberétől, melyet ő bár megszenvedett, de ennek az eltérésnek köze van ahhoz, hogy úgy írt, ahogy senki más, és a mai napig álomszerű célnak számít az, hogy hozzá hasonlóan alkothason bárki. Annak ellenére, hogy velünk nem szimpatizált, nagyra becsülöm a munkásságáért.
Efféle magaslatokra én nem törhetek. A ponyva kategóriába sorolhatóak az írásaim, mely nem a legmagasztosabb forma, de jelenleg nagyságrendekkel több van belőle, mint szépirodalomból, köszönhetően az egyszerűbb emészthetőségének. Azonban ez is az irodalom egyik formája, mely a könnyedebb szórakoztatást szolgálja, illetve kevesebb energiaráfordítást igényel, mint mondjuk egy Joseph Heller regény. Véleményem szerint a gyerekeket kezdetben ilyenféle, a számukra az aktuális korban íródott olvasmányokkal kellene rávezetni az olvasásra, könnyebben kedvelnék meg az irodalmat, mert képesek lennének a saját tapasztalataikhoz kötni azt, és később lehetne fokozatosan komolyabb műveket adni nekik, amiknek köszönhetően sokaknak nagyobb élmény lenne például az Egri csillagok Gárdonyi Gézától. Sokszor úgy oktatják a múltat, hogy elfelejtik, hogy azt a jelen kor emberének tanítják. Nem könnyű a tanárok dolga, én csak diák tapasztalattal tudom elmondani az utólagosan kiforrt véleményem. Természetesen ez szerteágazóbb, mintsemhogy egyetlen gondolattal megváltoztassuk a tanügyi rendszert, de ehhez az egyhez viszont mindannyiónknak van közünk. Voltunk vagy vagyunk diákok, egyesek tanárok, mások a gyermekeiken keresztül újra közvetett kapcsolatba kerültek az iskolával. Annyit megtehetünk, hogy a legjobb szándékkal igyekszünk segíteni az utókornak, és a magunk tapasztalatain alapulva megpróbálunk hasznosabb és könnyebben járható utatat építeni a számukra.
Ismerőseim, barátaim, családtagjaim olvasták az írásaimat. Jó lenne, ha újradolgozás után meg tudnám jelentetni némelyik alkotásom, biztos örömmel fogadnák. Határozottan pozitív élmény volt számomra, amikor olyan barátaim is elololvasták a történeteket, akikre azelőtt nem volt jellemző az írott szó iránti érdeklődés. Ha már lehetőségem nyílt rá, ez úton szeretném megköszönni mindannyiójuk támogatását. Ha nem lettek volna visszajelzések, még az előtt tettem volna le a lantot, hogy játszani kezdtem volna rajta.
Az Alkony és telihold című fantasy novellám, mellyel a Meztelen Ügynök pályázatán sikeresen vettem részt,  Andy Baronnak köszönhetően 2012 október 23-án hangos formát öltött a Civil rádióban a Meztelen Ügynök Szórakoztató Magazin a Civil Rádióban című műsor 7. adásában Magyarországon. Az alkotást Andy Baron előadásában lehetett hallani. Ez is pozitív megerősítésként ért engem. Erdélyből sok technikai információt kaptam Bökös Borbálától, aki mostanra elismert írónő lett, és immár A sárkányos Rend ciklusának a harmadik kötetét is sikeresen megjelentette. Mivel az írói páholyok Magyarországra korlátozódtak, és a határok innenső feléről nem találtam hasonló amatőr alkotókat segítő és felkaroló oldalt, aminek pedig szükségét éreztem, mert a gondolkodásmódunk az anyaországiakkal nem azonos, ami véleményem szerint mindkannyiónknak kölcsönösen hasznára válik, csak látnánk már meg az egységet egymásban, és igyekeznénk tanulni és megérteni egymást, zárójel bezárva, szerettem volna egy helyet biztosítani a kisebbségben élők számára, ahol megjelenhetnek, és véleményezhetik egymás alkotásait. Ez nem csak írásra terjedt ki, hanem mindenféle kreatív termékre. Sajnos ez a kísérlet megbukott, de három éven keresztül sikerült rendszeresen új anyagokkal frissíteni az oldalt. Blog formátumban működött és pár emberrel sikerült rövdebb-hosszabb ideig együttműködni. Zárkózottabbak vagyunk, nehezebben nyílunk meg a közönség felé, és igazából már csak az hiányzik, hogy az életünket művészettel bonyolítsuk. Mert tény, hogy teher az ilyesmi, sok időt és energiát emészt fel, már pedig a szabad idő ritka és drága kincs. Tény, hogy hasznosabban is el lehet tölteni. Visszafogom magam, pedig lenne még ehhez a bekezdéshez pár gondolatom. A blog címe Mondat volt és a www.mondat1.blogspot.ro linken megtekinthető. Sokakat sorolhatnék fel, mert megérdemelnének néhány sort, de nem szeretném túl hosszúra nyújtani a cikket, megtalálhatóak a blogon. Viszont Gotha R.M. költészetben jártas kortárs alkotótársamat mindenképp szeretném megemlíteni, mert jelentős szerepet vállalt mind a designben, mind a szervezőképességével. Oszlopos tagja és szerkesztője volt a csapatnak. A Karcolat.hu-t szeretném megemlíteni, mert ők a legprofibb és legstabilabban működő írói kör, akikkel találkoztam. Akár alkotni kíván az ember, akár csak olvasni, itt megteheti.
Az irodalmat más kívülről szemlélni, és megint más megpróbálni belekontárkodni. Előfordul, hogy megkérik az embert, hogy átadná-e valamelyik anyagát, hogy kikerülhessen egyik, másik internetes oldalra. Írásaim, elemzéseim, bemutatóim jelentek meg netes környeztben. Fejlődésem érdekében igyekeztem eltérő dolgokkal próbálkozni: szimbolisztikus írással, romantikussal, fantasy történettel. Kerestem, hogy meddig tudok elmenni, és úgy véltem, hogy csak segíthet a fő zsáneremnek, az SF-nek, ha kilépek a komfort zónámból. Egyik ilyen írásom A kóbor herceg legendája, melynek képregénnyé adaptált válozata a Fantomatika folyóiratban kerül nyomtatásba. Eredetileg rádiójátéknak szántam, és a humort céloztam meg vele. Felnagyított meseelemek, kifordított helyzetek és a valóság ritka pillanataiból merített szatírikus ábrázolás  jellemzi. Az adaptációban Szabó Krisztina segédkezett, illetve a rajzokat Szabó András készítette hozzá. Nekem tetszik a végeredmény és szeretném megköszönni a koprodukciót.
Mindebből pedig hogy lett képregény? Egy barátom szólt, hogy elindult egy képregény törekvés Erdélyben. Rákerestem a Fantomatikára, aludtam rá egyet, majd gondoltam, hogy bemutatkozom. Megmutattam nekik, amit eddig összehoztam, hátha látnak benne valami számukra tetszőt. Megköszönték, majd kis idő elteltével Kriszta megkeresett, hogy lenne-e kedvem képregényesdit játszani? Belementem a dologba mindenféle képregényes ismeret nélkül. Mivel ez számomra eddig érintetlen terület, most kezdődik ennek a felfedezése. Nem kell követnünk a Marvel vagy DC képregények stílusát. A cél, hogy saját stílust teremtsünk, nekünk kell szólnia, és egyáltalán nem elhanyagolandó szempont az sem, hogy a legfiatalabbakat is meg lehet vele szólítani. De ne aggódjanak az érettebb korosztály képviselői sem, mert látok esélyt arra, hogy akár komoly tematikájú történetet is meg lehet jelentetni ebben a formában. Mindössze rá kell jönnünk, hogy mit lehet a képpel elmesélni és mi az, amit le kell írni. A megfelelő összhang beállítása viszont biztos időbe fog telni.
Nagyon jónak tartom ezt a kezdeményezést, főleg így, hogy jómagm is megpróbáltam igényt teremteni, és tudom, hogy ezt csak maximális odaadással és rengeteg energia ráfordításával lehet kivitelezni. Egyszerre van szükség alkotókra és olvasókra, hogy ez önmagát képes legyen fenntartani. Feltéve, hogy az alkotók képesek a közönségnek megfelelő élménnyel szolgálni. A képességünk meglenne ahhoz, hogy hozzáadjunk valami újat az eddigi kultúránkhoz csak egy kis idő és a lehetőség, hogy megjelenjenek-, illetve, hogy legyen kiknek megjelenjenek az alkotások, szükséges a továbbiakhoz.
Minden Kedves Olvasó figyelmét megköszönve búcsúzom

Simon Lehel Zoltán

3 megjegyzés: